Gubancok – beszélgetés Hirata Akihisa-val (2.)

Vizdák Janka interjújának második része, amelyet Hirata Akihisa japán építésszel készített 2012. január 16-án, a Tokiói Kortárs Művészetek Múzeumában. Az építész kísérletező munkamódszeréről, szerves gondolkodásmódjáról, a japán építészet téreszméjéről, Tokió metabolizmusáról és „gubancairól" mesélt, amelyet a Tangling (Gubancok) című könyvéből vett illusztrációkkal adunk közre.

VJ: Hogyan kezdődik egy munka az irodájában? Ösztönzi az alkalmazottait a saját elveik megtalálására vagy jobb szereti, ha az Ön alapvetéseiből indulnak ki?

HA: Minden munkát beszélgetéssel kezdek. Elemezzük az alaphelyzetet, majd megbeszéljük, mi történhet az adott szituációban. Az elején sosincs semmilyen konkrét ötletünk vagy makettünk, csak beszélgetünk egymással és érdekes szempontokat keresünk, amikből az adott feladatot vizsgálhatjuk. Talán ez az első fázis. Aztán, a legtöbb esetben, én – mi – próbálunk hasonlóságokat találni a feladat és valamilyen természeti dolog között. Például, mikor egy építőipari cégtől azt a feladatot kaptuk, hogy tervezzünk családi házat magas tetővel, arról beszélgettünk, mi is a tető alapvetően. Aztán arra jutottunk, hogy a magas tetők olyanok, mint a hegyvonulatok. Mindkettőt valahogyan a víz útja határozza meg; a hegyoldalakat természetes módon, a tetőket pedig megtervezik, hogy elvezessék a vizet. Ez a hasonlóság azt mutatja, hogy a tető egy majdnem természetes dolog, amelyben élhetünk. Így ebből a gondolatból kiindulva fejlesztettük a projektet, hogy hogyan is élhetünk a tetőben. Szóval mindig beszélgetéssel kezdünk és próbálunk egy megoldókulcsot találni, ami segít megfejteni a feladatot.

 

 

VJ: Tudom, hogy szívesen időz Yann Arthus-Bertrand Földünk a magasból c. könyve felett. Bár egyszer az embert egy mikroorganizmushoz hasonlítja, másfelől viszont úgy tűnik, szeret tovább menni, úgy értem felfelé, egy tágabb perspektíva felől keresni ezeket a megoldókulcsokat.

HA: Igen, szeretem ezt a fajta gondolkodásmódot. Szeretek az emberi lényre különböző nagyításokból nézni. Legtöbbször, az ilyesfajta madártávlat más szempontokhoz vezet minket, hogy lássuk, mit is csinálunk. Máskor pedig szeretek valami egészen apró felől - mint mondjuk egy fehérje - közelíteni a dolgokhoz. Szeretem kitágítani a gondolkodást és az építészetre nemcsak emberközpontú szemmel tekinteni, hanem más dolgokat is figyelembe venni.

VJ: … mint mondjuk a környezetet. Nem materiális oldalról, de ez elég környezetbarát, nem?

HA: Talán …

VJ: Igen erős filozófiai és természettudományos érdeklődés jellemzi Önt, melyekből az építészeti elveit is meríti. Organikus építésznek tartja magát? Mit jelent organikusnak lenni egyáltalán?

HA: Igen, próbálok nagyon organikus lenni. De azt gondolom, nagyon nehéz igazi organikus építésszé válni vagy igazi organikus építészetet csinálni. Számomra a kulcs az organikus építészethez a gubancolódás lehetősége, az, hogy hogyan teremtsünk egy magasabb rendű kapcsolatot a létezés különböző szintjei között. Az építészet képes különböző lehetőségeket létrehozni ezekre az összefonódásokra és azt gondolom, ez lenne a kulcs a valódi organikussághoz. Hiszen a szerves világ ezekből az összekuszálódott rendszerekből áll, és az építészet részese lehet ennek a rendnek. Nem a formán múlik. Bár egy puha, görbe forma persze megteremtheti a saját helyzetét és akkor szívesen használjuk. De legtöbbször nincsen rá szükség. A szerves építészet lényege a kapcsolatok megteremtésében áll vagy a gubancok lehetőségében.

VJ: Talán a funkció sokkal közelebb áll a szerves gondolkodáshoz, mint a forma maga.

HA: Valóban. A forma létrehozhat valamit, megvan a saját funkciója, de van megjelenése is. És persze ez a fajta kapcsolat a funkció és a forma, a megjelenés között nagyon alapvető, és nagyon fontos. Szerintem mindig.

VJ: Az Alp Apartments félprivát belső folyosója engem nagyon emlékeztet Shinohara⁷ hasadékaira. Ez véletlen vagy valóban van egyfajta hatás az ő munkásságából?

HA: Ez nem tudatos, de valóban befolyással van rám, őt tekintem mestereim egyikének. Rengeteg dolog van, amit nagyra becsülök benne és a munkáiban, de egy kortárs helyzetben az ő megközelítése talán túl formalisztikus. A belső terei persze rendkívül vonzóak, de ő az építészetet műalkotásként kezelte és valahogyan eltávolodott a társadalomtól. A 20. század ’70-es évektől talán 2000-ig tartó korszaka Japánban – melyre nagy hatással volt Shinohara vagy Isozaki – egyfajta formalista fejlődésről szólt, mikor is sok kísérletezés ment végbe. De aztán, talán a mi generációnkban, muszáj valamerre másfelé nyitnunk. Új szintre kell emeljük ezt a kísérletező képességet, ezt a kísérletező építészetet.

 

 

VJ: A tradícionális japán építészetre nem jellemző a térbeli tervezés, sokkal inkább additív sorolásról szól. Shinohara volt az első a japán építészek között, aki a ’tér’ fogalmát tudatosan használni kezdte. 1967-es, Egy lakóépítészet elmélete (Theory of a Residential architecture) c. könyvében ezeket említi: „ … a művészetként felfogott ház eszméje, a nem-funkcionális vagy ’felesleges’ térbeli elemek gondolata, a ’yoshiki’ (stílus) elképzelése mint egyéni találmány, a tervezés mint kísérleti tevékenység."⁸ Egyetért ezekkel a gondolatokkal a ’modern japán építészet’ kapcsán? Lehet, hogy az Ön elképzelése egy következő generációja a tér-definíciónak?

HA: A tér eszméjét illetően, engem nagyon érdekel a Leibniz-féle tér-definíció. A 17. században Isaac Newton létrehozta saját ’abszolút tér’ elméletét, mely szerint a tér mozdulatlan és a kezdetektől a mindenség végéig létezik. Ebből kiindulva határozta meg a mozgás törvényeit és alapozta meg az erre épülő fizikáját. Ez egy igen jól ismert történet. De ugyanekkor, Leibniz-nek egy teljesen más elképzelése volt. Számára a tér nem egy létező dolog, hanem csak egy viszony. Az ő definíciója szerint a tér az együtt-létezők rendszere. Én nagyon kíváncsi vagyok arra, hogyan valósíthatunk meg egy ilyen elképzelést. A Mediateque esetében, a Newton-i gondolat alapján, a tér már az oszlopok ideje előtt is létezik. De mi történik, ha a teret nem abszolútként, hanem egy viszonyként kezeljük, amely nem létezik a dolgok kapcsolatrendszere előtt. Az én véleményem szerint ez utóbbi definíció elvezet minket egy élő organizmushoz. Hiszen az élőlények nem léteznek hamarabb, mint terjeszkedésük a környezetükben. És a környezet sem létezik előbb, mint a dolgok terjedése. Ez a fajta viszony csak létezéssel válhat valóra. Azaz, a létezés előtt nincsen tér. Lehet, hogy ennek a fajta szemléletnek köze van a dolgok közötti különbséghez. Ezért én arra törekszem, hogy különböző tér-eszméket hozzak létre.

VJ: A japán építészet kapcsán, illetve az építészek saját munkáikról beszélve, sokszor kerül szóba a ’ma’ (üresség, dolgok közöttiség) fogalma⁹, melynek persze vannak buddhista szellemi vetületei is. Ez a ’ma’ lehet, hogy különbözik attól a tértől, amit Ön próbál definiálni?

HA: Nos, nekem nincs túl mély ismeretem a ’ma’ fogalmáról, de az ’üresség’ vagy a ’nulla’ eszméje biztosan kapcsolódik valahogyan a tér kérdésköréhez. Persze a ‘ma’ eszméje valahol a tér és az idő között van. Mindkét utóbbi fogalom tartalmazza a ‘ma’-t … de … talán a nagyobb kérdés, vajon a ’nulla’ létezik-e? De, ha eleve az ’üresség’ eszméjével kezdünk, lehet éppen valami olyasmit kapunk, mint az ’abszolút tér’. Éppen ezért én nem szeretek az ’üresség’-gel kezdeni. Az érdekel, hogyan találhatjuk meg a módját, hogy az ’üresség’ nélkül kezdhessünk.

VJ: Talán mert meghatározni az ’üresség’-et egy kicsit filozofikus, hiszen ’valami’-hez viszonyítanunk kell. Az ’üresség’ talán csak ’valami’ mellett létezhet. Kicsit olyan ez, mint mikor próbáljuk elképzelni vagy definiálni a halált, a nem-létet még a létezés állapotában …

HA: Igen. De ezt nagyon nehéz elmondani és én nem szeretek túl filozofikus lenni. Ezért inkább ’valami’-vel kezdek. Valami létezővel. És éppen ez az, ahogyan az élet terjed a létező világban.

VJ: Ez egy nagyon optimista út.

HA: Igen. Lehet, hogy amit én próbálok csinálni, egy kicsit különbözik a japán hagyománytól. De természetesen lehetséges, hogy igenis nagy hatással van rám ez a fajta tradicionális gondolkodás. Tehát ha hagyományos lennék, akkor az nem tudatos. Tudatos helyzetben igyekszem nem hagyományos japán lenni.

VJ: Rendben. És ezzel meg is érkeztünk a ’tradicionális japán építészet’ kérdésköréhez. Ön szerint létezik ilyen? Ha igen, hol és miben mutatkozik meg?

HA: Természetesen az egy nagyon egyenes válasz, ha azt mondom, hogy a japán tradícióban a kert egy nagyobb eszme, mint az építészet maga. Az építészet minden esetben egy kertnek a része, vagy egy helyszínnek, egy táji látványnak. Ez az egyik válasz. A másik dolog a japán építészetről, hogy nagyon sok mindent importáltunk, főleg Kínából még az ősi időkben. Tehát azt is mondhatjuk, nincsenek is hagyományaink. És mint olyan, a japán nép különböző törzsekből állt össze, akik Kínából, Oroszországból, Koreából, Indonéziából, Mikronéziából vagy ki tudja honnan érkeztek, ahonnan csak emberek érkezhettek a tengereken át. Tehát az arcunk nagyon különböző néha, ezért valójában azt gondolom, nincsen közös alap hagyományhoz vagy nemzethez. Azt hiszem ez egy jellemző tulajdonságunk. Mivel a keleti végeken vagyunk, annyian jöhetnek és keveredhetnek egy ilyen szigeten.

VJ: Olyan ez, mint egy nagy erjesztő tál …

HA: Igen. Vagy egy összegubancolódott helyzet.

VJ: Mint ahogyan talán tudja, Hiroyasu Fujioka¹⁰ professzor laborjának tagja voltam. Ő azt vallja, hogy a hagyományos, nemzeti építészet – legyen az japán vagy más identitású – eszméje csak egy mesterséges gondolat, mely a történelmi nemzetállamok kialakulásának idejéhez köthető. Amikor egy születendő nemzet igyekezett önmagát meghatározni egy közös nyelvvel, írással vagy akár építészettel …

HA: … ahogyan Benedict Anderson¹¹ is vallja. Ezen népek közül, azt hiszem a japán a legvegyesebb.

VJ: Azért úgy tűnik, ezek az „import ideák" - nemcsak az építészetben, hanem a művészetekben, vagy a kerámiák közt, de még a kalligráfiában is - ebben a nagy japán erjesztő tálban - az itteni emberek kreativitásával egy újabb szintre tudtak emelkedni. És bár volt valami kívülről jövő alap, mégis elmondható, hogy valami új jött létre, ami a sajátjuknak mondható.

HA: Talán … remélhetőleg. De ha például vesszük a kiotói buddhista templomokat, nagyon hasonlóak a kínai vagy koreai társaikhoz. Az iskolai oktatásunk csak a japán hagyományokat mutatja meg. De ha szélesebb körben más tradíciókat vizsgálunk, akkor megtaláljuk ezeket az igenis létező hasonlóságokat. Persze van némi különbség, de … nem is tudom, az számít-e egyáltalán. Sokkal érdekesebb azt hiszem úgy vizsgálódni, hogyha Japánt az emberi terjeszkedés egyik részének tekintjük (mutat rá ismét az Y-kromoszóma leszármazás terjedését ábrázoló térképre).

VJ: És az vajon lehetséges, hogy egy felvetett kérdésre, problémára – nemcsak az építészetben persze – egymástól függetlenül, de ugyanaz vagy nagyon hasonló válasz születik? Amiket akár apró másolatokként is értelmezhetünk? Ez vajon elfogadható?

HA: Szerintem ez rendben van. Nekem személy szerint fontos, hogy valami valóban újat találjak, én ebben reménykedem. Ettől függetlenül az ilyesfajta hasonlóságok azt hiszem természetesek. Mint ahogyan az élőlényekkel is így van ez, nincs ezzel semmi gond. Viszont néhány faj létrehozza magának az élet egy új állapotát. Az ilyen felfedezés engem teljesen lenyűgöz. Ezért érdekel annyira, hogy mégis felfedezzek valami újat.

VJ: Már beszéltünk arról, hogy Tokiót egy érdekes, izgalmas tájnak látja, ami jól össze van gubancolódva. Jól ismert, hogy az általános városkép azonban elég kaotikus, az átlag épületek minősége nem túl jó és ritka az építészetileg is kiemelkedő alkotás, melyek aztán nem igazán tűnnek igazodni a környezetükhöz. Mit gondol erről?

HA: Igen, ez valóban probléma. Talán lehetne ezeket az egyedi példákat egy újszerű csoportba fogni. De azt gondolom, hogy Tokió, mint csoport vagy város, sokkal érdekesebb, mint egy-egy különálló alkotás. Persze az építészeink igyekeznek valami frissítőt, kísérletezőt létrehozni, amiben van izgalom. De ahogyan már mondtam, már kísérleteztünk a ’70-es években is, talán most valami mást kell tennünk. És ebből a szemszögből egy darab alkotás kevésbé érdekes, mint Tokió egészének állapota. Az egy darab alkotás hatással lehet a többiekre vagy elmondhat valamit a csoportról. Csakis és kizárólag ezzel a hozzáállással kapcsolhatjuk össze a várost az építészeti gondolkodással. És erre igen nagy szükség van errefelé. És ha ez megtörténhet, Tokió talán egy még izgalmasabb várossá válhat, ami aztán tényleg elképesztő lenne. Én ebben reménykedem.

VJ: Egy kicsit idevág a „műemlékmegőrzés" kérdése. Úgy tűnik, ez a fogalom Japánban nem létezik, legalábbis nem az európai városok esetében is fennálló építészettörténeti kontinuitást tekintve. Itt igen gyakran előfordul, hogy egy nemzetközileg is ismert és elismert, neves japán építész által tervezett házat egyszer csak lebontanak¹². Nem lehet, hogy bizonyos épületeket meg kellene őrizni? Hiszen ezek mesélnek az egykori városról, egykori eszmékről.

HA: Természetesen azt gondolom, ez igen fontos lenne. De Tokió szinte teljesen elpusztult a II. világháborúban, miután szinte a semmiből kellett újraépíteni. Ez az egyik oka annak, miért nincsenek régi épületeink.

VJ: Elsősorban a háború utáni épületekre gondolok, vagy a metabolizmusra. Vegyük például a Nakagin kapszulaházat. Úgy tudom, már egy ideje lebontásra van ítélve a beépített azbeszt miatt. Nem lehet valami mást megoldást találni? Vagy az épületet magát megőrizni nem annyira fontos, csak az ideát, ami egyszer megszületett?

HA: Természetesen nagyon fontos. Más építészek jó munkája sokáig meg kellene maradjon, ezzel egyetértek. Tokió karaktere épp a metabolizmusából fakad. A változás sebessége, mely néha a város öreg részeinek lebontásával jár, ami néha jó minőségű építészetet is magával visz. De akárhogyan is, azt gondolom, hogy ebben a században új hozzáállásra van szükség. Még ha meg is változtatjuk Tokió metabolizmusának állapotát, talán mégis tudunk valami eredetit létrehozni. És azt hiszem, ez összefügg azzal az építészeti hozzáállással, hogy nem egy darab alkotást kell létrehoznunk, hanem egy csoportot, egy egységes hatást. Talán éppen ez a folyamatos változás Tokió varázsa, ez ad neki karaktert. De az is lehet, hogy ezen változtatnunk kell. Mert minden változik. Lehet éppen ez a környezetünk problémája, hogy többet és még többet építünk, miközben Tokió és Japán lakossága csökken. Ez szemléletváltásra késztet. Meg kell őrizzük a város karakterét, lehet más formában, de közben találnunk kell módot az egyediségre, egészen addig, amíg egy más stádiumba nem kerülünk, ami nem csak az építésről és rombolásról szól. Hanem ahol létezik egyfajta szerves csoport vagy szerves gondolkodás.

VJ: Mit gondol, hová tart az elkövetkezendő évtizedek építészete? Vagy merre kellene, hogy tartson?

HA: Nos, én a mesterséges dolgok összegubancolódott csoportjáról álmodom, ahol is a város sokkal közelebb áll az élő világ szerves egészéhez. Lehet, hogy a másik féltekéhez kapcsolódunk, lehet hogy a szélhez, a vízhez vagy más természetes áramláshoz egy sokkal mélyebb szinten, és akkor az építészet sokkal közelebb kerül az Alpok-és-felhők állapotához. Ez tehát az álmom, ez a reményem, ez az amit képzelek.

VJ: És ahogyan az egyéni alkotások is részei lehetnek egy csoportnak a városban, talán az építészek is – mint a metabolisták esetében – összetartozhatnak. Ezt elképzelhetőnek tartja? Lehet fontos az együttműködés másokkal, még akkor is, ha nem teljesen egyezik a megközelítés, a gondolkodásmód? De a pont, ahová érkeznek, közös. Gondolt már valaha rá, hogy együttműködjön más építészekkel?

HA: Nem igazán. Bár most a Velencei Biennálé kapcsán … Kíváncsi vagyok, mi fog történni most, hogy mind együttműködünk egy munkán. Néha, ilyen különleges esetekben, azt gondolom, lehetséges együttműködni mindenféle egyéni ambíciók nélkül. Mindenesetre, én vágyom arra, hogy megoszthassak valamit valakivel. Olyan ez, mint a tudomány. Izgat, hogy felfedezzek valamit, amit meg lehet osztani a jövőben. És ez a fajta építészeti cél megosztható másokkal. Egy adott munkán néha nagyon nehéz együttműködni egymással. De egy építészeti keretrendszerben, ami a szakma egészét tekinti, talán változik valami pár év múlva - engem sokkal jobban érdekel, hogyan lehet egy olyan keretet létrehozni, ami egységként tekint az építészetre, sem mint egyéni megoldandó feladatként.

VJ: Van olyan építész – akár japán, akár más nemzetiségű – akinek a munkáját érdeklődéssel figyeli és nyomon követi?

HA: Sok, nagyon sok … például Frank Gehry, Koolhaas vagy Nouvel.

VJ: A Kiyosumishirakawa Kortárs Művészeti Múzeumban láttam a minap számtalan makettjét kiállítva – több más építész munkái közt. Nagy részük a ’hida’¹³ szerkesztésű elvhez tartozott. Vannak esetleg más utak is, amin most jár?

 

 

HA: Az a hajtogatott sorozat¹⁴ szintén fejlődés alatt áll, de másfajta gondolatok is vannak, például talán ismeri a ‘prism liquid’ projektet. Ez persze egy másfajta geometriáról szól, ami bár hasonló, de itt már arról van szó, hogyan hajtogathatunk be egy adott hosszt a rendelkezésre álló térbe. Ez kapcsolódik ahhoz a lakóház-tervhez is, amiben három pillér, mint tengely köré kihajtogatva hozunk létre egy spirált, amin a mindennapi élet terei sorakoznak. Bár elsőre hasonlónak tűnik a felszín hajtogatásához, kicsit mégis másról szól … A ház (Coil néven ismert – a szerző) nemrégiben készült el és a Casa Brutus (2012, Vol 143 – My Home/Smart Life, 146. oldal) már publikálta is.

 

 

Aztán itt van ez a projekt, ami egy porózus szivacshoz hasonló. Szintén hasonlít a ’hida’ rendszerhez, de sokkal levegősebb a belseje. (mutatja a Taiwan-i pályázat képeit) Maga az építészet igen alacsony százalékban van csak jelen, a levegővel ellentétben. Itt megpróbáltuk szabályozni a szél irányát a víz áramlásának segítségével, ami egy alacsonyabb és magasabb légnyomású helyek hálózatát hozza létre. Az ilyesfajta láthatatlan áramlatok közötti kapcsolatok témája kezd most előkerülni az irodában. Ez egyébként egy pályázati terv 2010-ből, ami Taiwan Kaohsiung városára készült. Sajnos itt nem nyertünk, de azóta vannak Taiwan szigetére szóló megbízásos munkáink. Meg kell próbálnunk valami kreatívat létrehozni …

Vizdák Janka

---

Jegyzetek

7: Kazuo Shinohara (1925-2006) az egyik legjelentősebb alak a kortárs japán építészet formálódásában. Tavaly jelent meg a munkásságáról egy átfogó – talán a nyugati világ felé első – kötet a 2G folyóirat N.58/59 számában.  ill. lsd még itt.

8: „ … the notion of house as art, the idea of non-functional or 'wasted' spatial elements, the concept of 'yoshiki' (style) as personal creation, design as experimental activity."

9: http://en.wikipedia.org/wiki/Ma_%28negative_space%29

10: Hiroyasu Fujioka professzor építészettörténész, elsődleges érdeklődési és kutatási területe a két világháború közötti japán és nemzetközi építészet. Számos publikációja ismert, munkásságát nemrégiben díjjal is elismerték. Jelenleg a Tokyo Institute of Technology Építészmérnöki Karának építészettörténeti laboratóriumát vezeti.

11: Benedict Anderson: Elképzelt közösségek - Gondolatok a nacionalizmus eredetéről és elterjedéséről c. könyve

12: Ennek a jelenségnek egyébként igen egyszerű gazdasági oka van, mely minden más szempontot felülír. Nevezetesen, hogy az építési telek, azaz a földterület ára még most is, jóval a buborék kipukkadása után olyan magas, hogy ehhez képest ez épület értéke elhanyagolható. Ha egy újabb beruházás nagyobb haszonnal kecsegtet, gondolkodás nélkül bontanak le bármit. (a szerző)

13: ’hida’ ∼ ránc, redő, berakás, pliszé (angolul ’pleat’). Azon a természetben oly gyakran előforduló elven alapul, melyben egy dolog igyekszik egy adott teret, térfogatot minél nagyobb, több felülettel kitölteni - lsd fák lombkoronájának elaprózódása az egyre kisebb ágak, majd levelek felé, hogy minél nagyobb oxigénfelvevő felület jöhessen létre. Az angol kifejezés a divatvilágból lehet ismerős, Issey Miyake ’Pleats Please’ nevű kollekciójáról, ahol bár inverz módon, de hasonló elvekről van szó.

14: Ide tartozik a Tree-ness House, erről bővebben

Hirata Akihisa megjelent publikációi, könyvei:

 

 

- ’20xx no kenchiku genri e’ (A 21. század építészetelmélete felé - Ito Toyo, Fujimoto Sousuke és Satou Jun-nal közösen), INAX Publishing, 2009, japán nyelvű

- Architecture Concept Book „animated", Grafic-sha Publishing, 2009, japán nyelvű

- Contemporary Architect's Consept Series 8 „Tangling", INAX Publishing, 2011, angol-japán nyelvű

Egyéb kapcsolódó olvasnivaló

Az iroda hivatalos weboldala