Három a magyar: A10

Három magyar vonatkozású cikk olvasható az A10 május-júniusi számában: interjú Turányi Gáborral és Turányi Bencével, kritika az új Vörösmarty téri épületről és rövid ismertetés a Láncíd 19 Designhotel homlokzatáról. Lapszemle.

Bár az A10 május-júniusi száma rengeteg érdekes tervet és kész épületet mutat be Ankarától Lisszabonig, mégis koncentráljunk inkább a lap magyar vonatkozású cikkeire.

Az első oldalakon található Újdonságok (On the Spot) című rovat egyik cikke az új Vörösmarty téri épületet ismerteti meg az olvasókkal. A szerző, Emiel Lamers megemlíti, hogy a 2003-as tervektől több ponton eltér a ház. Mint írja, eredetileg a járókelők számára is nyitott átrium képezte volna az épület fókuszát, de annak helyén az üzleti nyomás hatására inkább egy divatüzletet alakítottak ki. Az első emeletre áthelyezett átrium csak két keskeny folyosón át, mozgólépcsőkkel közelíthető meg, így nem alakulhat ki a város élete és az épület között az az élénk kapcsolat, mely a kezdeti elképzelések alapját képezte. Az épületet ábrázoló fotó mellé betették a látványtervet is – szemléltetendő a markáns eltérést.

Turányi Gáborral és Turányi Bencével, a T2a iroda vezetőivel szintén Emiel Lamers beszélgetett. A két építész a kettejük közötti munkamegosztás rugalmasságáról, nyitottságáról beszélt, bár Gábor bevallotta, hogy fia, Bence „egyre nagyobb részt vállal az iroda vezetésében és mind inkább meghatározza az általuk tervezett épületek stílusát." Bence szerint azonban apja óriási tapasztalatai, széles látóköre mindig alapvető szerepet játszik közös döntéseikben. Apja és fia őszintén beszéltek speciális munkakapcsolatuk előnyeiről és nehézségeiről, s arról, hogy minden új munka más és más tervezési metódust igényel, s a tervezés érzelmi vonatkozásait sosem zárják ki a feladatok megoldása során. Szerintük a legfontosabb, hogy a tervező megtalálja a közös nevezőt a funkció, a hely, a megrendelő igényei és a saját szakmai elvei között. Gábor elmondta, hogy 1990-től a magyar építészek munkamódszere alapvetően változott meg, hiszen a nagy tervezőirodák átalakulásával, megszűnésével, a piaci működés megjelenésével a szakmához való viszonyuk is új alapokra került, nem beszélve arról, hogy nagy hullámokban áramlottak az országba az új technológiák.

A beszélgetés során kikacsintottak arra is, hogy Magyarországon a beruházói profitmaximalizálás és az építészeti minőség között gyakran antagonisztikus ellentét van, de e téren a helyzet folyamatosan javul. Kitértek a „magyar építészet" kérdésére is, a helyi, a hagyományos, a nemzeti, az európai és az identitás fogalmára, illetve a kortárs építészetben tapasztalható paradigmaváltás által előidézett új helyzetre. Szóba került a hazai pályáztatási gyakorlat is, melyről Bencének kifejezetten rossz véleménye van.

A mindig tematikus Section rovat címe ezúttal: Beyond transparency (Túl a transzparencián). Az összeállítás az üveg új lehetőségeivel, az építészetben betöltött új szerepével foglalkozik. Mint az egyik érdekes példát mutatja be a cikk a budapesti Lánchíd 19 Designhotel „weather-wise" (az időjárás szerint változó) homlokzatát (építészet: Benczúr László. Sugár Péter, Kara László; üveghomlokzat: Szövetség 39 és Nextlab).