Épületek/Örökség

Kezdődik a szegedi új zsinagóga rekonstrukciójának 2. üteme

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Kezdődik a szegedi új zsinagóga rekonstrukciójának 2. üteme
Épületek/Örökség

Kezdődik a szegedi új zsinagóga rekonstrukciójának 2. üteme

2016.08.12. 09:30

A felújítás második ütemének terveit a Wagner-Kőnig tervezőiroda készítette le és várhatóan 2017 márciusára fejeződnek majd be a munkálatok. A projektet a kormány egymilliárd forintos támogatása teszi lehetővé - közölte a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke.

Lednitzky András sajtótájékoztatóján elmondta, a világ tíz legszebb zsinagógája közé tartozó épületet Löw Immánuel rabbi iránymutatása alapján Baumhorn Lipót tervezte 1900-1902 között Szeged harmadik zsinagógájaként készült el, ma a magyar szecesszió egyik meghatározó műemléke.

A rekonstrukció első ütemében a két beszakadt torony helyreállítása valósult meg 50 millió forintból - tudatta az elnök.

A felújítás második szakaszának terveit a Wagner-Kőnig tervezőiroda készítette el. A következő hónapokban helyreállítják a kupolás tornyos szerkezetű épület tetőszerkezetét, a külső homlokzatot, a kerítést, elvégzik a bádogosmunkákat, megszépülnek az ólomüveg ablakok és ajtók - sorolta Lednitzky András.

A zsinagóga bibliai kertjét a múlt század elején a botanikusként is hírnevet szerző Löw Immánuel tervezte. A rekonstrukció során visszakerülnek az eredeti növényritkaságok, a szegedi gettó kialakítása során ugyanis kivágták a fákat, 1948-ban pedig minden tervezés és előkészítés nélkül ültették újra a kertet.
Az elnök közölte, a kivitelezési munkákra kiírt közbeszerzést a szegedi Ferroép Zrt. nyerte el.

Lednitzky András reménykedik benne, a felújítás második üteme után megújulhat Európa negyedik legnagyobb zsinagógájának belseje is. A belső épületszerkezet megerősítéséhez, a tornyok belső szigeteléséhez, a megrongálódott tető miatt kialakult számtalan beázás kijavításához 1,4 milliárd forintra lenne még szükség - tette hozzá.

forrás: MTI

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

Varjúvár // Egy Hely + Egy hely

2024.12.18. 10:45
9:12

Grafikus, író, könyvkiadó, könyvtervező, politikus: Kós Károly igazi polihisztor volt, a 20. század egyik legfontosabb modern és hagyományőrző magyar építésze. Az Egy hely Sztánába látogatott, hogy bemutassa Kós Károly művésznyaralójának épült, majd később családjának otthonává vált lakóházát.

A magyargyerőmonostori református templom // Egy Hely + Építészfórum

2024.12.18. 10:43
10:12

1908 őszén Kós Károly és Zrumeczky Dezső kalotaszegi körútra indultak, ahonnan feljegyzésekkel és rajzokkal tértek haza – ezek szolgáltak inspirációul a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonépületeinek tervezéséhez. Az Egy hely új részében a vélhetően legrégebbi kalotaszegi templomot mutatja be.