Közösségi kérdések a Balaton-parton

Folytatható-e vajon az a beruházói gyakorlat, amely alapján a Balaton parti zónáját épületekkel, burkolatokkal, alacsonyra vágott, monokultúrás pázsittal telítik? E kérdés mentén vizsgálja Hámori Péter a balatonboglári Terra Residence villapark épületegyüttesét, és azt, ahogy ez a tájhoz mint (nem csak emberi) élőhelyhez, az ökológiai környezethez viszonyul.

2024. augusztus 29.
Milliónyi apró, világossárga részecske kavarog tompa zúgásban az augusztus végi bronzos, esti fényekben. Megfelelően távolról nézve egy homokvihar általános, tájra simuló szfumátójának tűnik a részecskeköd, hiszen apró termetek olyan apró mozgással töltik ki a rendelkezésükre álló teret, hogy az emberi szem ezt már nem tudja egyesével érzékelni, és egy, a balatoni tájra tapadó, áttetsző fóliaként érzékeli az egész jelenséget. Ha beleállunk ebbe a halkan morajló tömegbe, akkor más összefüggéseket fedezhetünk fel. Az árvaszúnyogok megvadult tömege egy kétléptékű struktúra, az egyes egyedek önmagukban rángatóznak, végtelenített, körkörös mozdulatokat írnak le virtuális középpontok körül, lassan-lassan mégis irányult mozgást végezve a parton. Ha a teljes árvaszúnyograjt nézzük, akkor észrevehetünk egy ebből a lassú mozgásból összeálló, felhőszerű gomolygást, hasonlót ahhoz, amelyet a seregélyrajok animált képe is mutat; egy örvényszerű haladást, amely lassan, de biztosan halad a hamarosan bekövetkező megsemmisülés felé.

A vasúttól a Balaton partjáig meghúzott, az öt épület között nyílegyenesen futó promenád ettől a felhőszerű képződménytől telítődik, szinte kiszorítva bárminemű emberi jelenlétet az áthatolhatatlan ponttömeggel.

Az árvaszúnyog (Chironomus balatonicus) erősen szereti a vízparti zónákat, amelyben minden, a fejlődésükhöz szükséges tápanyag, mikroklíma adva van: szaporodásuk a vízfelszínen történik, lárvaként a víz üledékében és algatáplálékon fejlődnek, őket pedig a halak, illetve a vízparti nádasban, cserjésben és ligetes területeken megbújó madarak, kétéltűek és egyéb rovarok fogyasztják. Egy biotóp részei, egy partmenti közösségé, amelynek belső plurális szerkezete kritikusan fontos a vízi és a szárazföldi rendszerek egyensúlyához.

Ennek a közösségnek a terében helyezkedik el a Terra öt épülete és füves kertje is.

1869
A második katonai felmérés 1806-ban kezdődött I. Ferenc magyar király megbízásából, 1869-ben fejeződött be I. Ferenc József uralkodása alatt, és a térkép máig az egyik legfontosabb információs forrás a korabeli tájhasználati szokásokról és élőhelyhálózati rendszerekről. Ebből tudhatjuk, hogy 1869-ben a Terra Residence & Society villapark szárazföldi területe még nem létezett, a feltöltés előtti nyílt vízfelület és nádas zóna alakította a tájat. Kiemelten fontos esemény a déli vasúti vonal megnyitása 1861-ben, amely Budapestet kötötte össze Nagykanizsával (majd később Fiumével), megrajzolva az első táji szintű mesterséges vonalat a déli parton, a víz mozgásából kialakult magaslaton, a turzáson. A partmenti, átmeneti tér vagy ökoton lassú degradációját innentől számíthatjuk, az elmúlt százötven-kétszáz évben az emberi kontroll térnyerésének köszönhetően a vasút és a víz partvonala közötti sáv rendkívüli módon átalakult, az ember fokozatosan kiírta magát az itt élő közösségből.

Az eutrofizáció, kémiai anyagok bemosódása, elhínárosodás, iszapfelhalmozódás, partmenti talajdegradáció, az élővilág sokszínűségének csökkenése mind olyan jelenségek, amelyek specifikusan összeköthetőek a vízparti zóna elhalásával, azaz annak a fejlesztői gondolkodásnak a következményei, amelyben a szóban forgó épület is megszületett. A 2024-ben már bőven zajló ökológiai és klímaválság idején, véleményem szerint, minden diszciplínának meg kell találnia a kapcsolódási pontjait a környezeti változásokhoz, és felül kell vizsgálnia, hogy az eddigi szakmagyakorlási hagyományai hogyan viszonyulnak az új alaphelyzethez. Folytatható-e vajon az a beruházói gyakorlat, amely alapján ezt a zónát épületekkel, burkolatokkal, alacsonyra vágott, monokultúrás pázsittal telítik? Erre a kérdésre a határozott válaszom az, hogy nem, azonban egyelőre nincsen olyan építészeti vagy urbanisztikai példa Magyarországon, amely ebből a szempontból követhető lenne.

A Terra Residence & Society is elmulasztja ezeket a kapcsolódási pontokat, nem gondol semmit az őt körülvevő élőhelyről, arról a közösségről, amelynek részévé oktrojálja magát. Bár a szomszéd területről még megpróbál beömleni a telekre egy magára hagyott nádsziget, száz méterrel arrébb a vasút vonala mentén is felüti fejét egy-egy nádszál, a keresztbehúzott kerítéseken és azok beton alapozásain nem jutnak túl az amúgy gyökérzónájukban összekapcsolódni vágyó egyedek – a táj és annak zavartalan működése a kontrollált esztétikai rend és az üzemeltetési-kényelmi szempontok áldozatává válik.

2021 nyara
Az időszak, amikor az épület természeti környezeti (nem-)viszonyai, településszöveti illeszkedése, léptéke, telken belüli telepítése és a mindent összefogó építészeti karaktere megformálódik. Megszületik az a térbeli képeslap kompozíció is, amely a legerősebb nézete az épületkomplexumnak: az utcáról belépve az előkertbe, feltárul a Balaton. Ez itt egy kimerevített, tengelyes kompozíció, egyiránypontos perspektívával, emberi mű, a kép közepén a tó víztükrével. Helyünket egy nyílegyenes promenád köti össze a Balaton túlpartján felsejlő Szepezdfürdőn elhelyezett enyészponttal. A tervezői szándék szerint a képet a vasúthoz eső első két épület fogatolt lépcsőházai keretezik – ennek a két háznak néz befelé a lépcsőháza, az összes többinek a szomszéd felé, felszabadítva ezzel a belső sétány látványát a függőleges tengelyektől.

Ha függetleníteném a tervet attól a tájtól, amelyben később megépül (tehát, mintha minden normálisan és rendben lenne*), a terv és a megépült épület legnagyobb erénye a beépítési struktúrája lenne. Az öt részre osztott együttes a környezetében már kialakult épületléptékekhez igazodik, nem áll be abba az ingatlanfejlesztési sorba, amely hosszú, kígyózó tömegeket termel a vízpartra, amelyek nyomasztóan pöffeszkednek a kisvárosi településszerkezeten. A tervező elmondása szerint 2021 nyarát egy kutatás előzte meg, ahol feltérképezték, hogy a Balaton partján milyen ingatlanfejlesztési beruházások valósultak meg az elmúlt években. Az építtetővel együtt vizsgálták a megvalósult és tervezés alatt álló épületek tömegképzését, anyaghasználatát, kivitelezési minőségét, ingatlanpiaci ajánlatát. Ezekkel szembe kerültek, és a tervezés alapjául szolgáltak – ez mindenféleképpen tervezői bravúrnak tekinthető – azok a referenciajavaslatok, amelyek minőségi alapanyagokon, minőségi részletképzésen alapulnak, euroatlanti építészeti gondolkodást mutatnak.

*De az van, hogy nincs minden rendben, és a normális is új már: a boglári és a lellei és a fonyódi és a szemesi és a további partszakaszokon elindult egy olyan településszöveti kompaktizálódás, amely magyarországi középvárosoknál figyelhető meg. A negyven-hetven négyzetméteres kertes nyaralókat lassan felváltja a többszintes, belvárosi sűrűséget előidéző kondomíniumhálózat. A tervező által leírt falu analógia (ti. a középső promenádról mint egy utcáról tárulnak fel az egyes lakóegységek) még akár használható képlet is lehetne, ha és amennyiben a megfelelő helyen készül el: a vasúti vonaltól délre, vagy még inkább, egy teljes táji revíziót tekintve, ott, ahol hagyományosan kialakultak azok: a domborzati magaslatokon, teret adva ezzel egy vizes élőhelyrestaurációnak.

Ebben keresendő az épületkomplexum második legnagyobb erénye.

Az egyes épületek tömegformálása és alaprajzi elosztása nem mutat újdonságot, erősen építkezik a két-háromemeletes, újépítésű társasházak térszervezési és tartószerkezeti rendszereiből – ez a párhuzam nem véletlen, a beruházói szándék "egy olyan Balaton-parti villapark kialakítása [volt], mely nem egyszerű nyaralóként, sokkal inkább második otthonként szolgálja lakóit".

A "Terra [értsd: közös föld] gondolata", a lakóközösség és valódi társtulajdonosi barátságok kialakulásának vágya nem tűnik elvárható jövőbeli eredménynek. Az országos és nemzetközi példákból ismerve a gated communities lezárt, belső életét, a tulajdonosok sem a kerítésen kívüli világgal, sem a kerítésen belüli tulajdonostársakkal nem ápolnak kapcsolatot. Egyelőre ezt a hiányt erősíti a kutyás tulajdonosok kérésére felhúzott belső kerítések megléte, illetve a köztéri bútorok szinte teljes hiánya a közös területeken, promenádon, gyepen, vízparton – bár utóbbi mentén vannak kihelyezett padok, és a tervező elmondása szerint további három várható még, a jelenlegi elhelyezés inkább támogatja egyes személyek vagy párok távolba révedő kontemplációját, mint ismerkedést másokkal. A tájépítészeti elemek nem adnak támpontot a használóknak ahhoz, hogyan kapcsolódjanak az egymásnak egyelőre ismeretlen emberekkel. E cél teljesülésének valódi megítéléséhez azonban néhány évvel a beköltözés után lesz  csak lehetőségünk; tervezői kíváncsiságomat táplálja, vajon a térhasználatot ebben az esetben is meg fogja-e határozni az építészeti forma?

2024. szeptember 6.
Négy férfi lép be a képeslapszerű kompozícióba egy héttel 2024. augusztus 29. után. Állnak egymás mellett, egy vonalban, mint egy Last of Us-beli apokaliptikus leszámolás túlélői, akik hosszú idejű bujdosás után merészkednek elő a fényre. A közösségekre épülő Terra Residence & Society földje egyelőre teljesen kihaltnak tűnik, rajtuk kívül egyetlen emberpár mozog a viszonylag nagy alapterületű burkolt, üres parkolóban. Minden mást, amit látnak, bevon egy távolról üvegszövetnek tűnő, finom, térbeli háló, amelyben ezerszámra függnek árvaszúnyog- és egyéb apró rovartetemek. Sűrű pókháló szövi be az épületeket, a redőnydobozok sarkait, az üvegkorlátokat, a függönyfalat, a lábazati részleteket, falzugokat, továbbá egy gyerek kerékpárt is, amely egy nem is olyan régen volt nyár utolsó emlékeként maradt kint a széles sétányon, most viszont egy elhagyatott villakomplexum attribútumaként áll önmagában, tetemekkel többszörösen körülszőve.

Világok harca ez itt, folyamatos térfoglalási kísérletek egyik állomása.

Vannak állapotok, amikor egy közösség tagjai túlszaporodnak, és helyet követelnek maguknak. Ilyen egy árvaszúnyog invázió, egy algavirágzás, de ilyen az ostromszerű emberi turizmus is, amelynek időnként fellángoló koncepciója a négyévszakos Balaton megteremtése. Az egész évben Balaton kampány a covid lezárások előtti off-season vendégéjszakaszám viszonylagos növekedése ellenére sem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, egyelőre nincsen meg a szükséges átlendülés a koncepció működéséhez. Az ezt működtetni képes nagyvárosi turistaközösség, bár a nagyvárosi igényeit exportálja a tó partjához, önnönmagát, úgy látszik, esze ágában sincsen lehorgonyozni a régióban. Ezek alapján megfontolandó, hogy szükség van-e olyan komfortszint kiépítésére, amely állandó, luxus igényszintű lakhatást biztosít, és ha igen, annak a vízpart-e a megfelelő helyszíne.

A normális eloszlás görbék alapján vizsgálható jelenségek – és a populációnövekedés, túlszaporodás jelensége abszolút ilyen – jellemzői, hogy egy várható csúcspont után a biztos csökkenés kezdődik el. Bár a függvénykép egyes pontjai mindig oszcillálnak virtuális középpontok körül, akárcsak egy árvaszúnyog egyed a rajzási időszakban, makroléptékben a középpontok azonban egyértelműen kirajzolják a hanyatló tendenciákat.

A teljes emberi kontroll alá vett tájak, ahol élünk, s amelyeket a saját védelmünk, kényelmünk és terjeszkedési potenciálunk növelése érdekében építettünk, elérték azt a léptéket, ahonnan nincsen már nagyon felfelé. A visszaszorulás elkezdődött, az ahhoz való adaptáció kritikusan fontos feladata a társadalomnak. Annak a közösségnek, amelyet táplálni, építeni és egyedszámában kiterjeszteni kell. A megfontolandó kérdés az, hogy ezeknek a folyamatoknak milyen építészeti és urbánus formákat találunk. Olyanokat, amelyekkel ez az átmenet humánusabbá tehető, vagy olyanokat, amelyekkel lassan, felhőszerű gomolygással, de biztosan haladunk a hamarosan bekövetkező hanyatlás felé.

Hámori Péter

Szerk.: Hulesch Máté