Lakhatás, közterek, klímaváltozás III.

A lakhatás és a közterek témakörét követően Beleznay Éva az Építészet Világnapján elhangzott előadásának harmadik, záró részében az UIA három fókusztémája közül a klímaváltozás kérdéskörét vizsgálja, rámutatva arra, milyen módokon csökkenthető az építési tevékenység környezetterhelő hatása.

KLÍMAVÁLTOZÁS

Az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja szerint a városok felelősek a globális szén-dioxid-kibocsátás 75%-ért, amelyek legnagyobb részét az épületek (55-60%) és a közlekedés (15-20%) adják. Az éghajlatváltozási probléma megelőzéseként nem csak a kibocsátások csökkentése (mitigáció), de a már jelentkező és jövőbeli hatásokhoz való alkalmazkodás (adaptáció) is fontos feladatunk és felelősségünk.

A következő évtizedek hangsúlyait és keretrendszerét, a fejlesztéspolitikai kereteket a számos nemzetközi és magyar nemzeti, régiós és helyi stratégia jelentik. Mindezek megvalósulását számos eszköz segítheti. Elsősorban a jogi eszközök, az egyre szigorodó és a hatékonyságot javító EU, nemzeti jogszabályok és helyi rendeletek, szabályozók. Ezen túl azonban szükség van a pénzügyi eszközökre, amelyek támogatják a célokat elősegítő beavatkozásokat, vagy csökkentik és megszüntetik a negatív externáliákat. A közösségi és magán beruházások szinergiáinak kihasználását partnerségek tudják elősegíteni a közös érdekek mentén. Utoljára, de nem utolsó sorban a tudatosságnövelés, szemléletformálás a használati szokásokban levő tartalékokat tudja csökkenteni és a társadalmi elfogadottságot növelni.

A korábban részletezett energiahatékonyság témakörön túl a területhasználat és a hatékony természeti erőforrás-gazdálkodás témakörök közvetlenül érintettek a településtervezés és építés során.

Az építési tevékenység éghajlatváltozáshoz való hatásában fontos kiemelni a területhasználat változás folyamatait. Az épített környezet és emberi beavatkozások egyre több területet foglalnak el, amely eredményeképpen az ökoszisztémák zsugorodnak. Magyarország mindössze 1-2%-án található természetes ökoszisztéma, és további kis terület alkalmas ökoszisztéma-szolgáltatások előállítására (erdők, faültetvények, gyepek, szőlőültetvények, gyümölcsöskertek). Problémát jelent, hogy ezek a területek elaprózódottak és az aprózottság nő.

Magyarországon az EU tagállamai közül az egyik legnagyobb mértékben, 14%-kal nőtt a mesterséges felszínborítottság 2009 és 2015 között. A mesterséges területek egyrészt a gyenge jogi keretek miatti szuburbanizáció és városi szétterülés, másrészt az EU-s és hazai stratégiákban jelentős szerepet kapó infrastruktúrafejlesztés, a nemzetközi és nemzeti közlekedési és infrastruktúra hálózatok fejlesztése miatt történik. Mindkét folyamat irányító rugója a gazdasági növekedés. Míg makrorégiós szinten a transzeurópai közlekedési és energiahálózatokon – TEN-T és TEN-E – van a hangsúly, az országon belül a munkahelyek és települések elérhetősége, valamint az építőipari termékellátási láncokhoz kapcsolódó szállítási utak jelentik a motivációt.

Az építési tevékenységet a jelentős anyaghasználat jellemzi. Az elmúlt évtized gazdasági növekedését erőteljes anyaghasználat-bővülés kísérte. A 2010-ben 92,1 millió tonna kitermelt anyagmennyiség 2018-ra 62%-kal 145 millió tonnára nőtt, ezen belül a felhalmozás növekedése 292%-os volt.

A természeti erőforrás-gazdálkodás két fő mutatója az egy főre jutó hazai anyagfelhasználás (domestic material consumption – DMC) és az erőforrás termelékenység (resource productivity). Mindkét mutató tekintetében Magyarország a 2010-es évek közepéig a régióban leghatékonyabb volt, az utóbbi években azonban visszalépés történt.

A körkörös gazdaság megteremtésének egyik alapja, hogy az országon belüli áruláncok legjobban kihasználtak legyenek. Azok az országok állnak az élen, amelyekben körforgásos építőipari stratégiát fogadtak el, és mind szabályozással és ösztönzőkkel, mind a méretgazdaságosság megteremtésével az építésgazdaság hatékony értéklánc hálózatát segítették elő (a bányászattól az anyag- és szerkezetgyártáson, a tervezői és szakértői szolgáltatáson, a fejlesztőn, kivitelezők és alvállalkozói körükön, a szállítókon és kereskedőkön keresztül az ingatlanüzemeltetőig, specializált szolgáltatókig).

Az European Cluster Observatory (Európai Klaszter Megfigyelőközpont) időszakonként értékeli az Európai Unió klaszter státuszát. A 2020-as jelentés megállapítja, hogy míg a vizsgált 51 nemzetgazdasági ág többségében a klaszteresedés magas szintje megvalósult, ezidáig három ágazatban nincs magasan teljesítő (high-performing) klaszter, amelyek az építőipar, a villamosenergia-termelés és -ellátás és a környezetvédelmi szolgáltatások ágazatai nem tudtak hálózatokat teremteni. A 2020-as jelentésben az EU-ban 64 építőipari klaszterből 12 közepesen (medium-performing), 52 alapszinten (basic-performing) teljesítő. A V4 országok közül Lengyelországban 4 közepes és 5 alap, Csehországban 2 alap klaszter van, Magyarországon és Szlovákiában nem alakult még ki egy sem, alapszinten sem. A jól működő klaszterek nemcsak a gazdasági hatékonyságot jelentik, hanem a foglalkoztatást is segítik és a bérszintet is növelik.

Jelenleg az épületeink beépített karbon mennyisége 10-20%-ot képvisel. A jövőben az energia ágazat dekarbonizációjával ez 50%-ra fog emelkedni, így egyre fontosabb az építőanyagok és szerkezetek előállításakor keletkező üvegházhatású gáz kibocsátásokkal is foglalkozni. Az acél, cement, alumínium és műanyag gyártása adja ipari kibocsátások 66%-át, és az építőipar és mobilitási ágazat ellátási lánc 50%-os részesedést képvisel. Jelentős, a becslések szerint 38-56%-os kibocsátás csökkenés érhető el hulladék csökkentő megoldásokkal és a szerkezetek, anyagok élettartamának növelésével.

Az Ellen MacArthur Foundation kutatása szerint gyakran ugyanazt a szerkezeti szilárdságot a jelenleg használt cementmennyiség mindössze 50–60% -ának felhasználásával is el lehet érni, a beton cementtartalmának csökkentésével, kevesebb beton használatával. A BIM rendszerek elősegítik a specifikáció pontosságát, a jobb tervezést. A bontási hulladékok csökkentése a kivitelezés során a meglévő szerkezetek újrahasználatával, az építési hulladékok csökkentése előregyártással és a gyártók visszavételi programjainak elterjedésével történhet. A nagymértékben kihasználatlan irodaterek (Európában 60%-ra becsült) a co-working és közös használattal csökkenni tudnak. A hagyományos módon épített épület várható műszaki élettartama 50–100 év, de általában 20–30 év után már nem tekinthető korszerűnek. Egyre fontosabb az épület élettartama alatt bekövetkező változásokra tervezés, amely alkalmazkodik a változásokhoz és a felújítást, karbantartást és bérlőváltásokat hatékonyabban biztosítja. Már ma is az építészeti tervek a funkcionális átalakíthatóságot biztosítják, azonban ez a rugalmasság sokszor az épületeknél rövidebb élettartamú gépészeti és elektromos rendszerekre nem terjed ki. Az építőanyagok jelenleg 20-30%-os újrahasznosítási aránya az épület tudatos tervezésével – jól elkülöníthető és újrahasználatra tervezett anyagok és szerkezetek választásával – tud nőni.

Az építőipari termelés anyaghasználatának legnagyobb mennyiségét kitevő aggregátumok a környezeti fenntarthatóság szempontjából kritikusak a kitermelés és másodlagos aggregát telephelyek negatív környezeti hatásai, a homok és kavics készletek potenciális kimerülése és a túlbányászat révén visszafordíthatatlan tájsérülések miatt. Törekedni kell az újrahasznosított anyagok használatára – habár ez a jogi környezet miatt nehézkes –, amely csökkenti a nyersanyagok iránti igényt, és becslések szerint az újrahasznosított adalékanyagok feldolgozása 40–70% -kal kevesebb CO2 kibocsátást eredményezhet a kavicskitermeléshez képest[1].

Az UIA célja a lakhatás, a közterületek és az éghajlatváltozás területeinek központba helyezésével az építészet világnapján, hogy rávilágítson szakmánk szerepére. Szándéka, hogy felhívja a figyelmünket és felelősségünket és szerepünket arra, hogy ne csak kövessük a fenntartható fejlődési célokat, hanem aktív megvalósítói és húzóerejei legyünk mindazokban, amire munkánk során közvetlen vagy közvetett ráhatásunk van.

Beleznay Éva, okl. építészmérnök, okl. településtervező, a HuGBC vezető fenntarthatósági tanácsadója

A cikk a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Budapesti Építész Kamara által kezdeményezett, a BuildCommunication által lebonyolított Tiszta környezet az egészséges világért, az Építészet Világnapja nyitókonferenciáján elhangzott előadás kivonatának harmadik, befejező része.

A cikk számos tekintetben a Nemzeti Fenntartható Fejlesztés Tanácsa által támogatott kutatás, a „Szakértői tanulmány az építési ágazat karbon lábnyom csökkentésére" eredményeit mutatja be, amely teljes terjedelmében az NFFT műhelytanulmányok között található.

[1] Completing the picture – How the circular economy tackles climate change, Ellen MacArthur Foundation, 2019.