Lebontják Tadao Ando manchesteri betonfalát

A Tadao Ando, Pritzker-díjas japán építész által a manchesteri Piccadilly Gardens térre tervezett pavilonépület már megépülése óta megosztja a publikumot. Az önkormányzat hosszú tanácskozás után végül november 6-án, hétfőn kezdte meg az épülethez tartozó különálló vasbeton fal lebontását. Bár az építményt a helyiek többsége valóban nem kedveli, a háttérben valószínűleg poltikai indokok is állnak.

Tadao Ando korunk egyik legnevesebb építésze, aki többek között a vasbeton szinte kizárólagos alkalmazásáról vált ismertté. Az autodidakta japán mester (Ando eredetileg bokszoló volt) egyetlen angliai épülete a 2002-ben átadott manchesteri Piccadilly Gardens köztér felújítása, azon belül is egy vasbetonból épült pavilon és a hozzá tartozó különálló íves vasbeton fal.

Az építményt a helyiek csak egyszerűen falként vagy rosszabb esetben a berlini falként emlegetik és sokan régóta kampányolnak ellene. Korábban még arról lehetett hallani, hogy a tér felújításával párhuzamosan a beton felületeket növényekkel borítanák be, ezzel „lágyítva" a megjelenést, de végül a teljes elbontás mellett döntöttek.

Való igaz, hogy a vasbeton szerkezet manapság már eléggé lehangoló látványt nyújt, ami részben a megfelelő karbantartás hiányának tudható be. Ahogy Owen Hatherley építészeti kritikus fogalmazott: „Ando épületeinek varázsa megmunkált, de mégis nyers hatásukból ered, de a Piccadilly esetében a rossz minőségű kivitelezés és az állandóan piszkos felületek miatt ez a hatás nem működik. Ezeket a rejtélyes betonfelületeket nem arra találták ki, hogy minden este bemocskolódjanak."

A falat gyakran leöntik, bepiszkítják, nem rég a Manchester városa és az angol kormány között a koronavírus járvány közepette kialakult feszültségre reagálva a „The north is not a petri dish" (az észak nem egy Petri-csésze/kísérleti nyúl) graffitizett felirat került rá.  

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy míg a különálló falrész – melyet most lebontanak – önkormányzati tulajdonban, addig a pavilonépület, melyben többek között egy kávézó található, magántulajdonban van. Ettől függetlenül vannak tervek ez utóbbi lebontására is.

Az épület az elmúlt években a környéken egyre gyakoribb szociális problémák szimbólumává vált és egyesek a változás jeleként tekintenek lebontására. A történelem ismétli önmagát, hiszen már a tér ezredforduló utáni felújításának egyik oka is a környék revitalizációjának elősegítése volt. Az önkormányzat tehát az építmény lebontásával olyan problémákat igyekszik orvosolni, melyek megoldását anno annak felépülésétől várta.

Manchester szociális problémái változatlanok. 2019-re a 2014-es adatokhoz képest több mint hatszorosára emelkedett a hajléktalanok száma és közel 13500 család volt a szociális lakhatási várólistán. A város vezetése azonban ezekkel a problémákkal nem törődik, helyette külföldi befektetők által épített felhőkarcolók és luxusingatlanok lepik el a belvárost. Ez az önkormányzat vállalt stratégiája, melyet a Manc-Hattan szójátékkal igyekeznek népszerűsíteni.

Valójában tényleg nem történik más, mint ami a 70-es években New Yorkban is lezajlott, és mely a város piros lámpás negyedét, a Deucet átalakította a ma ismert Times Square-é és környékévé. A különbség annyi, hogy bár Manchester belvárosában tényleg vannak megoldandó társadalmi problémák, a helyzet közel sem annyira rossz, amit ne lehetne megfelelően felépített szociális programokkal orvosolni. A folyamatos ingatlanfejlesztés pedig semmit nem old meg ezekből, csupán a város kijjebb eső területeire szorítja a problémákat, miközben teljesen szétszabdalja a történeti városképet. Sajnálatos, hogy ezúttal egy építészeti emlék is áldozatul esik ezeknek a folyamatoknak.

A városvezetés populista hozzáállását jól példázza, hogy a képviselő-testület egyik tagja kiemelte, hogy a bár a falat lebontják, a graffitizett felirat megőrzésre kerülhet egy helyi múzeumban, mivel a város pandémia idején vívott hősies harcát szimbolizálja, tehát történelmi jelentőségű.

Winkler Márk