Ma & holnap – cikksorozat a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvényről, I. rész

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997 LXXVIII. törvény, valamint a magyar építészetről szóló 2023 C. törvény összehasonlító vizsgálata az alapelvek és célkitűzések vonatkozásában

A Projektangyal csapata olyan, több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberekből áll, akik a magyar építési gyakorlatot, úgy tervezői, kivitelezői, településtervezői, területrendezői szemszögből, mint hatósági oldalról ismerik és átlátják. Meggyőződésünk, hogy rengeteg energiát, felesleges stresszt, idő- és pénzpazarlást takaríthat meg úgy a tervező, mint a beruházó, ha építési ügyekben előre tájékozódik, megismeri a hatályos szabályokat és az általuk biztosított kereteket majd a megfelelő, sikerre vezető folyamatokat indítja el, a szabályoknak megfelelő tartalommal és formában.

A Projektangyal csapata feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon a bonyolult jogszabályi környezetben való sikeres navigálás elősegítéséhez, ezáltal a magyar építészeti szakma fejlődéséhez.

A magyar építészeti szabályozás történetének két fontos, egymást követő mérföldköve a jelenleg még hatályos, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997 LXXVIII., valamint az ezt felváltó, a magyar építészetről szóló 2023 C. törvény. Mindkét szabályrendszer alapvetően befolyásolja a magyar építészeti kultúra fejlődését, az épített környezet védelmét és alakítását, a települések tervezését és fejlődését, valamint a hatósági eljárásokat, az ügyintézés menetét. A két törvény témakörök szerinti összehasonlítása, az eltérések bemutatása lehetőséget nyújt arra, hogy tájékozódjunk az idén hatályba lépő új szabályokról és felkészüljünk az ezekből fakadó változásokra.

Alapelvek, célkitűzések

Sokan hajlamosak „érdektelen", „felesleges", „szószátyár" részletekként tekinteni a törvények felvezető, a célokat, alapelveket, követelményeket leíró szakaszaira, pedig a valóság az, hogy az itt megfogalmazottak különös jelentőséggel bírnak, mert rögzítik a jogalkotó szándékait és kulcsként szolgálnak a részletszabályok megértéséhez is.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997 LXXVIII. törvény jelentős mérföldkő volt a magyar építészet és településtervezés szabályozásban, ugyanakkor az alapelvek és célkitűzések vonatkozásában – a kor elvárásaihoz igazodva – nem bőbeszédű. Az Általános követelmények fejezetben mindössze egy paragrafus terjedelemben fogalmazza meg az épített környezet alakításának és védelmének általános szempontjait: a település- és építészeti-műszaki tervek fontosságát, az építészeti, településképi műszaki, biztonsági, egészségügyi, rendeltetési és használati, továbbá környezet- és természetvédelmi követelmények betartásaát a humánus és esztétikus környezetalakítást, valamint a résztvevők közötti együttműködés jelentőségét.

Ehhez képest a magyar építészetről szóló 2023 C. törvény már az építészeti szabályozások új generációját képviseli, amely kiterjeszti, továbbfejleszti és súlyozza az 1997-es törvény általános követelményeit és célkitűzésekkel, valamint alapelvekkel gazdagítja azokat.

A magyar építészetről szóló törvény célja a polgári jó ízlés elősegítése és az életminőség javítása, az építészeti örökségünk és zöldfelületeink megőrzése és védelme, a hazai városok és községek sajátos településképi értékeinek megóvása, a kiszámítható településtervezés és a takarékos területgazdálkodás elősegítése, az építési szabályok olyan tartalmú megállapítása, amely a fenntartható fejlődés környezet- és klímavédelmi szempontjainak érvényesíthetőségét és a magyar építésgazdaság fejlődését szolgálja a magyar építési anyagok felhasználásával, az épített környezet akadálymentesítésének és az egyenlő esélyű hozzáférés elősegítése, az építési folyamat során a tájépítészet szerepének erősítése, az épített környezetnek az érintett lakosság, illetve a civil és gazdálkodó szervezetek véleményének kikérésével történő alakítása, valamint az épített környezet tervezése, kialakítása során az egyetemes tervezés követelményének érvényre juttatása.

A célok megfogalmazásán túl olyan alapelveket is rögzít a törvény, amelyek a rögzített célok elérésének módját, irányait jelölik ki. A megfogalmazott tíz alapelv a következő:

• Polgári jó ízlés és építészeti minőség: Az építészeti minőség előtérbe helyezése, a környezettudatos és fenntartható tervezés, valamint a magas szakmai szint és hatékonyság biztosítása;
• Szükséges minimum: A valós igényekhez és a helyi adottságokhoz igazodó tervezés, felesleges építési tevékenységek elkerülése;
• Helybe illesztés: A helyi közösségek, gazdaság és identitás erősítése, a helyi építészeti és tájhasználati hagyományok tiszteletben tartása;
• Természeti rendszerek megőrzése: A zöldinfrastruktúra és a természeti környezet védelme, a biológiai aktivitás értékének növelése;
• Barnamezős területek elsődlegessége: A felhagyott területek előnyben részesítése új beépítésekkel szemben, a zöldmezős területek védelme;
• Építészeti örökség védelme: Az építészeti örökség megóvása és méltó hasznosítása, az utókor számára való megőrzés;
• Emberi életminőség és egyetemes tervezés: Az építmények és a tájépítészeti alkotások minőségének biztosítása, az akadálymentes hozzáférés elősegítése;
• Hazai ellátásbiztonság: A magyar építési anyagok és termékek előállításának és felhasználásának ösztönzése;
• Digitalizáció: Az építésügyi és örökségvédelmi eljárások elektronikus megvalósítása, a nyilvánosság és közösségi ellenőrzés biztosítása;
• Szabályozó felelőssége: Az állam és az önkormányzat kártalanítási kötelme a hét éven belül szerzett építési jogok csorbítása és ezáltal bekövetkező károkozás esetén.

A két törvény alapállásának vizsgálata rávilágít arra, hogy az építészeti szakmagyakorlás környezete várhatóan jelentős átalakuláson megy majd keresztül. Az új törvény egyértelműen súlyoz és a fenntarthatóság, az energiatudatosság és a kulturális örökség védelmének előtérbe helyezésére összpontosít, miközben az építészeti minőségre és az akadálymentességre is nagy hangsúlyt fektet.

Az építészeti örökség megőrzésének és a hagyományok tiszteletben tartásának kiemelése mellett az új törvény arra ösztönzi az építészeket, hogy innovatív megoldásokat alkalmazzanak, amelyek ötvözik a modern technológiákat a fenntarthatósági szempontokkal. Az építészeti tervezésben a digitális eszközök használatának elősegítése, valamint a tervezési folyamat során a közösségi bevonás és a nyilvánosság tájékoztatása új dimenziókat nyit az építészeti gyakorlatban, lehetővé téve a szélesebb társadalmi részvételt és az átláthatóságot.

Az idén hatályba lépő törvény alapján kialakuló építészeti szakmagyakorlási környezet tehát egy olyan új paradigmát jelent, amely egyensúlyt teremt a modern és a hagyományos, az egyéni és a közösségi, valamint az esztétikai és a funkcionális szempontok között. Ez a környezet nem csak a fizikai teret formálja meg újra, hanem az építészeti gondolkodásmódot és a tervezési folyamatokat is új alapokra kívánja helyezi, ösztönözve az építészeket, hogy felelősségteljesen és innovatívan járuljanak hozzá a társadalom és a környezet jövőjéhez.

A cikksorozat jövő heti részében az építészek törvény által megfogalmazott szerepköreit ismertetjük.