Nézőpontok/Vélemény

A magyar építészet jövője a múltban lenne? – Gondolatok az új építési törvényről egy konferencia tapasztalatai alapján

1/7

Robert Adam – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

Stephen Sholl – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

Lánszki Regő – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

A "modern" és "tradicionális" építészetet szembeállító mém – forrás: Reddit

A "modern" és "tradicionális" építészetet szembeállító mém – forrás: Instagram

Az említett közvéleménykutatásban az illeszkedés témakörében választott modern példa: A miskolci városháza bővítése, tervező: V+A Viszlai Építésziroda, fotó: Szalax | WikiMedia Commons

Loius I. Kahn: Unitárius templom, Rochester, New York (1959), Koncepció és terv. Forrás: A mérhető és a mérhetetlen - építészeti írások a huszadik századból, Szerk.: Kerékgyártó Béla (Typotex, 2000)

?>
Robert Adam – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC
?>
Stephen Sholl – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC
?>
Lánszki Regő – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC
?>
A "modern" és "tradicionális" építészetet szembeállító mém – forrás: Reddit
?>
A "modern" és "tradicionális" építészetet szembeállító mém – forrás: Instagram
?>
Az említett közvéleménykutatásban az illeszkedés témakörében választott modern példa: A miskolci városháza bővítése, tervező: V+A Viszlai Építésziroda, fotó: Szalax | WikiMedia Commons
?>
Loius I. Kahn: Unitárius templom, Rochester, New York (1959), Koncepció és terv. Forrás: A mérhető és a mérhetetlen - építészeti írások a huszadik századból, Szerk.: Kerékgyártó Béla (Typotex, 2000)
1/7

Robert Adam – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

Stephen Sholl – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

Lánszki Regő – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

A "modern" és "tradicionális" építészetet szembeállító mém – forrás: Reddit

A "modern" és "tradicionális" építészetet szembeállító mém – forrás: Instagram

Az említett közvéleménykutatásban az illeszkedés témakörében választott modern példa: A miskolci városháza bővítése, tervező: V+A Viszlai Építésziroda, fotó: Szalax | WikiMedia Commons

Loius I. Kahn: Unitárius templom, Rochester, New York (1959), Koncepció és terv. Forrás: A mérhető és a mérhetetlen - építészeti írások a huszadik századból, Szerk.: Kerékgyártó Béla (Typotex, 2000)

A magyar építészet jövője a múltban lenne? – Gondolatok az új építési törvényről egy konferencia tapasztalatai alapján
Nézőpontok/Vélemény

A magyar építészet jövője a múltban lenne? – Gondolatok az új építési törvényről egy konferencia tapasztalatai alapján

2023.12.16. 08:41

Cikkinfó

Szerzők:
Gulyás Levente

Földrajzi hely:
Magyarország

Vélemények:
2

A november végén, az MCC által rendezett építészeti konferencia egyfajta ideológiai keretezése kívánt lenni a napokban elfogadott új építési törvénynek, amely egyebek mellett a "polgári jó ízlést" is előírja. A történeti stílusok és a modernizmus szubjektív esztétikai ítéleten alapuló, erőltetett szembehelyezése azonban fals képet fest a kortárs építészetről, és csak a szakma és a közvélemény közötti szakadékot szélesíti tovább. Gulyás Levente véleménycikke.

November 29-én a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium (MCC) az egykori Flamenco Hotelben, a Roger Scruton brit konzervatív filozófus neve által fémjelzett közösségi térben Építészet a modern(izmus) után címmel egésznapos konferenciát szervezett. A rendezvényen az építésügyi államtitkár és országos főépítész Lánszki Regő ismertette az új, egységesnek szánt építésügyi törvény koncepcióját. A konferencia jó alkalmat szolgáltatott a szervezők számára a törvény ideológiai keretbe való behelyezésére, amelyet azóta december 12-én megszavazott az országgyűlés és amelyet a tervek szerint lépcsőzetesen, egy részét már a következő év januárjában, majd további pontjait 2024. októberében léptetnének életbe. Ebben az írásban egyrészt megkísérlem bemutatni a konferencia tapasztalatait alapul véve, hogy milyen érvek mentén indokolja a kormány a – betartását szankciókon keresztül számonkérhető – döntést, amellyel Lechner, Kós és Makovecz építészetének követésére szólítja fel az építészeket, másrészt megpróbálok rávilágítani, mi lehet a baj ezzel az érveléssel.

A konferencia

Miből fakad a szépség? Ezzel az építészettel kapcsolatban relevánsnak tűnő kérdésfelvetéssel kezdődött Robert Adam, angol építész és teoretikus bevezető előadása a magyar építészet jövőjével foglalkozó konferencián. Attól függ, ki kérdezi – válaszolta meg kérdését az előadó, mivel válaszában az angol akadémikus arra az általánosan a társadalomban levő pluralizmusra szeretett volna rávilágítani, ami a témában szakértők (az építészek) és a társadalom nem szakértő tagjai között feszül.  Mint mondta, hogy mit tartanak az építészek szépnek – mint ízlésbeli kérdést – nem lehet kétségbe vonni, ahogy azonban azt sem, hogy az átlagember valami egészen mást tart szépnek, mint ők. Az előadó Henri Tajfel szociológus csoportelméletét hozta fel példaként, melyben egy kicsi, jól képzett elit csoport véleményével leuralja a jóval nagyobb számú, ám nem szakmabeliek ízlését. A rendezvény kezdőelőadása ezzel megadta az alaphangot a fő tematika "mi" és "ők" két ellenkező állásponton elhelyezkedő tábor szerinti értelmezéséhez, amely az alapvetően szimpatikus, a szépség viszonylagosságát hangsúlyozó felütés után kiábrándítóan terméketlen lezárást eredményezett a szigetországi gondolkodó eszmefuttatásának.

Robert Adam – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC
1/7
Robert Adam – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

Miután a hallgatóság megbizonyosodhatott a rendezők által sugallt, az építészek és laikusok általános ízlése közötti áthatolhatatlan szakadékról, az első panel záróelőadásában Stephen Sholl az MCC által ezer válaszoló véleménye alapján elkészített közvéleménykutatás eredményeit ismertette. Véleménye szerint ezek egyértelműen azt az MCC által korábban már megsejtett eredményt igazolják, miszerint a magyarok építészeti fejlődése alapvetően egy jó pályán mozgott a ’20-as évekig, ahogy azt a századfordulós történeti építészet és a falusi építészet példája mutatja, a második világháború utáni megszállás és kommunista rezsim időszakában azonban megszakadt ez a jó irány, amely alapvetően a mában is érezteti hatását. A közvéleménykutatás így egy jó megalapozása lehet azoknak a törekvéseknek, amelyek "az időszakos kisiklás után már az elkezdett jó pályára szeretnék visszaterelni a mai magyar építészetet és szakmagyakorlókat". A kutatás módszertani részleteit bemutatva Sholl elmondta, hogy a megkérdezettek a nekik feltett kérdések megválaszolásához olyan képeket kaptak segítségül, amelyek a kutatás megalkotói szerint az adott kérdésben relevánsan képviselték a pro és kontra oldalt. A kísérletben így minden kérdéshez az egyik oldalon egy mai modern, a másikon pedig egy korábban épült történeti épületet ábrázoló kép került.

Stephen Sholl – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC
2/7
Stephen Sholl – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

A feltett kérdések a mellékelt képek alapján a szépséggel (Ön egyetért-e azzal, hogy egy épület szép kell, hogy legyen?) díszítettséggel, a történeti jelleggel, az illeszkedéssel, a nemzeti jelleggel való azonosulásra kérdeztek rá. A mellékelt modern kategóriába sorolt épületek az adott kérdés illusztrálásával többnyire ezen felsorolt jellemzők hiányának reprezentálására szolgáltak. A feltett kérdésekre (a képek segítségével) adott válaszok alapján a kérdezők olyan eredményeket kaptak, amelyek rendre elmarasztalóan nyilatkoztak a modern építészetről (díszítetlen, hideg, kiugró, nemzetközi jelleg stb.).

Az este leginkább várt eseménye egyértelműen az építészeti államtitkár, Lánszki Regő akkor még megszavazás előtt álló építészeti törvényt bemutató előadása volt. Lánszki a törvény szakmai szempontok szerinti bemutatása mellett kitért az általa "a törvény leginkább megosztónak" nevezett részére, amely a törvény szellemiségeként egy új elvárásrendszer keretében Lechner, Kós és Makovecz építészetének követését kérné számon a polgári jó ízlésre való hivatkozással. Beszédében Lánszki a törvény segítségével a jelen építészetének értékek nélküli, kiüresedett világában a hagyományos értékeket és biztos kapaszkodókat nyújtó korábbi "izmusok"-hoz való visszatérés lehetőségét vázolta fel.

Lánszki Regő – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC
3/7
Lánszki Regő – fotó: Gyurkovits Tamás, MCC

A rendezvény végén megtartott kerekasztal beszélgetés nem hagyott kétséget a törvény gondolati magvát illetően: a modernista építészet esztétikai érvényességét végérvényesen elveszítve nem maradt más választásunk, minthogy az első világháború vége és a jelenkor között kialakult "kulturális intermezzo" zárójelbe tétele után visszaforduljunk a századfordulón elkezdett nemzeti értékeket ápoló építészet felé.

A kérdés tematizálása

Kezdjük talán azzal az alapvető eljárásbeli kérdéssel, miszerint egy leegyszerűsítő hipotézis alapján, egy erősen manipulatív közvéleménykutatáson keresztül támogatunk meg egy tervezői hozzáállást előíró törvényt. Ha az építészetet erősen közérdekű vonatkozásai miatt nem is mindenki tekinti önmaga jogán tiszta művészeti ágnak úgy, mint például a festészetet, vagy az irodalmat, azzal nagyjából mindenki egyetért, hogy egy ház olyan alkotói folyamat eredménye kell, hogy legyen, melyben a meglévő természetes kötöttségek mellett helye van a tervezői kreativitásnak és ötletek szabad folyásának. Szabad-e egyáltalán egy ilyen alkotói folyamatot egyoldalúan, a befogadói oldal felől, intézményi szinten, egy megszabott stílus alapján kívülről keretek közé szorítani?

Következő kifogásunk azzal kapcsolatban lehet, hogy a kérdés tematizálásával (Mi a szebb, a történeti vagy a modern?) már önmagában valamilyen kívánt eredmény felé lehet tolni a közvéleményt. Ennek első lépése a közvélemény szélsőséges polarizálása, például annak a hamis szükségszerűségnek a látszata, miszerint valamilyen oknál fogva elkerülhetetlen lenne valamilyen értékválasztás a különböző korok építészeti hozzáállását illetően, amelyeket páronként egymást kizárónak állítunk be. Ezután a mesterségesen kreált tematikának megfelelő polarizáltság mentén (szép – csúnya) az elkerülhetetlennek sugalmazott választás eldöntéséhez önkényesen kiválasztott jellemzőket párosítanak a kérdezők a szerepeltetett építészeti hozzáállásokhoz (modern: rideg, idegen, csúnya / régi: meghitt, illeszkedő, szép). Miért lenne magától értetődő, hogy egy történeti épület csak meghitt, vagy illeszkedő lehet, vagy épp fordítva, a modern ház csakis rideg, díszítetlen kell, hogy legyen? A konferencia (magyartól eltérő) angol címe is ennek a fals, egymást kizáró dichotómiának sugalmazására tett kísérletként értelmezhető (Need for Beauty: Architecture after Modernism).

A
5/7
A "modern" és "tradicionális" építészetet szembeállító mém – forrás: Instagram

Mindezt erősítheti, ha olyan képeket használunk fel a kérdések eldöntésekor az adott kor reprezentálásához, amelyek a tudatosan félreértelmezett párosításokat hivatottak mélyíteni a válaszolóban. Ezzel végeredményben a két táborra szakítás után a kérdésfelvető úgy gyengíti az elvetni kívánt választás pozícióit, hogy az adott kort bemutatni hivatott épület a látszólagos megfelelésen kívül semmilyen viszonyban nem áll a reprezentálni kívánt korral. Úgy általában az egész konferencia alatt érezhető volt egyfajta bizonytalanság azzal kapcsolatban, mi is voltaképpen a modernizmus, ami ellen pozícionálni akarják magukat a konferencia résztvevői. Ezzel kapcsolatban az egyik leginkább problematikus része az indoklási folyamatnak, hogy a történeti építészet javára a modernt támadni akaró kutatásokban, diskurzusokban rendre nem a modern építészet példáit használják fel. Önmagában így a modernnel kapcsolatos viták egyik leginkább jelenlevő, akart vagy akaratlan félreértése, hogy a kort bírálók a modern építészetet és modern épületeket az elmúlt 20-30 év rossz minőségű épületeivel próbálják azonosítani. Ezáltal egy hamis kép alapján kerülhet stigmatizálásra a visszahozni kívánt történeti építészet utáni időszak, a modernizmus.

Magának a polarizációs szempontnak a kiválasztása, az önmagában vett szépségnek a középpontba való beemelése is kritika tárgyát kell, hogy képezze, ha az építészetről beszélünk. Voltaképpen milyen mélységben képes a szépség kérdése feltárni az építészetet? Ha valamennyire is komolyan vesszük a kérdést, nem mehetünk el amellett, hogy a művészetekben a szépség paradigmája nagyjából a romantika kora óta nem kizárólagos. Innentől kezdve minden műalkotást a saját világa által kialakított viszonyrendszerben lehetett megítélni, amiben, ha egy kicsit megkapargatjuk, a szépség kategóriája hamar szűkösnek bizonyul.

Az említett közvéleménykutatásban az illeszkedés témakörében választott modern példa: A miskolci városháza bővítése, tervező: V+A Viszlai Építésziroda, fotó: Szalax | WikiMedia Commons
6/7
Az említett közvéleménykutatásban az illeszkedés témakörében választott modern példa: A miskolci városháza bővítése, tervező: V+A Viszlai Építésziroda, fotó: Szalax | WikiMedia Commons

Mit köszönhetünk a modernnek?

Az építészeti modern egyik nagy vívmánya talán épp az volt, hogy innentől kezdve nem elsőrendű szempontként kezelték a szépet, hanem valamilyen más szempontrendszer mentén tették értékelhetővé az építészetet. A modern építészethez köthető vívmányokat a technológiai fejlődéshez szokás kötni, azoknak az építőanyagoknak és épületszerkezeteknek a megjelenéséhez, amelyek az addigihoz képest egészen más tömeg- és (a modern esetében kifejezetten hangsúlyossá váló) térkialakításokat tettek lehetővé. Ezek a vívmányok amellett, hogy sokkal magasabb komfortfokozattal tudták kiszolgálni az addigi funkciókat, mind az építészetben, mind az építészeti tervezésben is másfajta, elvonatkoztatottabb gondolkodást eredményeztek. A koncepcionális tervezői módszer egy olyan alkotói módot tett lehetővé, mellyel az építészek művészetükben kiszabadulhattak a direkt utalások, a képszerű megfeleltetések szerinti kifejezésmódtól, és egy adott épület által képviselt magatartás a maga "épület-mivoltában" oldódhatott fel ezután. Innentől kezdve a legfontosabb kérdés talán az volt, milyen feladatot szánt magának az épület, mivel kapcsolatosan kívánt az adott ház mondani valamit, mi volt az adott építészeti tett tétje. Fontos, hogy ezek a kérdések nem tárgyalhatók a ház egyéb jellemzőitől elkülönítve, hanem éppen azokon keresztül érthetők meg.

A modernnel mindennek, ami a házat házzá teszi, azaz téralakításának, működésének, anyaghasználatának, épületszerkezeti megoldásainak, a környezetéhez való viszonyának (és még sorolhatnám) mind-mind az általa kiválasztott világ vagy "mondás", építészeti tett mentén kellett jól működnie, összerakottnak lennie, fő koncepciójában feloldódnia. Ez a megközelítés jócskán túlmutat a szépség egyedüli követelményén. Ehelyett, azon túlnőve, valami olyasmit kér számon egy épületen, ami azzal kapcsolatos, hogy mennyire hűen és megfelelően tudja tükrözni egy ház környezetünk saját, emberi képünkre való formálásakor azt az értéket, ami számunkra fontos volt az adott helyen és időben.

Milyen szempontok szerint válik eszerint értékelhetővé az építészeti mű? Az így kialakított épület egy központi (nem feltétlenül kimondható, azonnal megfejthető) gondolat mentén nyeri el végső formáját. Ilyen szempontból rész és egész megfeleltethető egymásnak, egyfajta következetesség, őszinteség válik uralkodóvá az építészeti művön, amely a házzal való találkozás legkülönfélébb pontjain válik átélhetővé, méghozzá az egyik legösszetettebb tapasztalási formán keresztül.

A szépséggel kapcsolatos, bár azt bőven nem kimerítő vizuális tapasztalat mellett a hallás, szaglás, tapintás és mozgásból fakadó kinesztetikus tapasztalatok révén egy komplex élményt kaphatunk ezután az építészettől, amelyre az alkotói folyamat során a modern mozgalom külön figyelmet fordított. A koncepcionális tervezői gondolkodás mentén a koherencia végigvitelével, a rész-egész viszonyok megfeleltethetőségén keresztül, ahogy a kilincs a házzal, a ház a környezetével, környezete a várossal valamilyen tudatos, karakteres viszonyba kerül, úgy a téri, fizikai viszony mellett az időbeli kontextusba is belefoglalható a koherens építészeti gondolkodás.

Mindezekből levezethető következmény – amelyet, ha akarunk, nevezhetünk tiszteletteljes vagy hagyományörző viselkedésnek – a koncepcionális gondolkodás azon jellemzője, hogy a kompozíció egy eleme a többi részhez viszonyulása szerint tudja elnyerni helyét vagy értelmét egy rendszerben. Ezzel az illeszkedés kérdése is beemelődik a modern hagyományba, amely igenis fontos eleme volt a modern építészetnek. Illeszkedés a környezetbe, az éghajlatba, a társadalomba, a kultúrába.

Loius I. Kahn: Unitárius templom, Rochester, New York (1959), Koncepció és terv. Forrás: A mérhető és a mérhetetlen - építészeti írások a huszadik századból, Szerk.: Kerékgyártó Béla (Typotex, 2000)
7/7
Loius I. Kahn: Unitárius templom, Rochester, New York (1959), Koncepció és terv. Forrás: A mérhető és a mérhetetlen - építészeti írások a huszadik századból, Szerk.: Kerékgyártó Béla (Typotex, 2000)

Ezzel elmondhatjuk, hogy a modern egy bizonyos, könnyen beazonosítható esztétikai kód vagy stílus helyett leginkább egy gondolati módot, hozzáállást hagyott maga után, ami alapján kialakíthatjuk, értékelhetjük épületeinket. A ’70-es évektől kezdve a posztmodern végezte el az önreflexiót a modernnel kapcsolatban, ami utólag talán diagnózisként erősebbnek hatott, mint amilyen építészetet ez a reflexió végül eredményezett. Az azóta eltelt időben a különböző módok, ahogy építészetet csinálunk, mind-mind kötődtek valahogyan a klasszikus modernhez, így, ha megerőltetjük magunkat, értelmezhetőek a modernre adott válaszok, reflexiók fényében. Egyenlőség jelet tenni a mai építészet és a modern mozgalom közé azonban semmilyen szemszögből nem állja meg a helyét.

A kommunikáció hiánya

Hogy mindez miért nem kerül a modernnel kapcsolatos diskurzusok látóterébe, az viszont rajtunk, építészeken (is) múlik. Ezzel a közelmúltbeli (nem kis részben gerjesztett) modernizmus – történeti építészet vita egy valós és égető problémára hívhatná fel a szakma figyelmét. Ez pedig a szakma és a társadalom közötti kommunikáció teljes hiánya, az elefántcsonttorony effektus, amellyel az építészeti kérdésben polarizált magyar társadalmat olyan könnyen a szakma ellen lehetett fordítani. Hogy mi állhat ennek hátterében, azt saját háza táján kell keresnie az építészeknek, valószínűleg nem egy ok tehető felelőssé a kérdésben. A tisztán szakmai okok mellett, mint a teória feketebárányként való kezelése, az eredendő ódzkodás az alkotói folyamatról vagy az építészeti műről való megnyilatkozástól, a kommunikációs hiányosságokon át, amilyen általában a közvéleménnyel való szegényes és darabos bánásmód, az emberi mulasztásokig, mint az összefogás, illetve a közös érdekvédelem hiánya, sok minden megemlíthető. Egy biztos, a jövőben saját kézbe véve a kezdeményezést sokkal nagyobb részt kell vállalni építészként diszciplínánk itthoni kommunikálásában akár a média, vagy egyéb alternatív módok felhasználásával, hogy jobban megértsenek minket.

Mai kihívások – régi megoldások?

Plurális társadalomban élünk, ahol többfajta érték létezik egyszerre, így építészként nyitottnak kell lennünk, ha érzékenyen szeretnénk reagálni a körülöttünk levő világra. Teljes valójában valószínűleg majd csak később fogjuk tudni értékelni a kort, amiben élünk. Addig is nem tudunk mást csinálni, mint azt az utat követni, amit az előttünk alkotó építészek követtek saját jelenükben (ahogyan ezt korábban Lechner és Kós is tette), azaz megpróbálni a jelen kihívásaira az eddigi korok tudásával megfelelni. Ha feltesszük, hogy ez az egyszerű törvényszerűség továbbra is fennáll majd, nem lesz szükségünk az idő kerekét visszafordítani vagy meg nem történtté nyilvánítani a múltunkat.

Gulyás Levente

Szerk.: Hulesch Máté

 

Vélemények (2)
PETUR2
2023.12.20.
11:14

Van egy egyszerűsített, de esztétikatörténettel igazolható válasz: Plurális társadalmat megkérdőjelező történelmi korokban a recept esztétikára igen nagy igény mutatkozott és mutatkozik, ez szivárog be a törvénybe.

robozb
2023.12.16.
17:03

Koszonjuk szepen a cikket kedves Levente, mindig feludules olvasni irasait!

Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.