A Tátika és kortársai – A modern épületek felújításának kérdései

"...a megújítások során vajon az épületek megmenekültek-e vagy épp azon rétegeiket vesztették el, amelyek a modern örökség sajátos karakterét adják?" Szezonális örökség című cikksorozatunk legújabb részében Wettstein Domonkos a badacsonyi Tátika étterem nemrég befejezett felújítása kapcsán a Balaton-parti modern építészeti örökség megőrzésének nehézségeit járja körül.

2023 végére elkészült a badacsonyi Tátika étterem felújítása. Az épület 2011-ben, a Balaton hatvanas évekbeli modern örökségéből elsőként kapott műemléki védettséget, igaz azóta újabb épület nem követte, és az utóbbi időben egyre több értékes építészeti alkotást bontottak el a tópart modern emlékei közül. A Tátika rehabilitációja épp ezért jelentős esemény, még úgy is, hogy az elmúlt években az országos közéletben a viszontagságos megújítási folyamat miatt nem éppen pozitív figyelmet kapott. Éveken át állt torzóként a félkész épület. Tavaly azonban befejeződött a felújítás, ami aktualitást ad a modern örökség rehabilitációjával kapcsolatos kérdések megvitatására. További szomorú apropó Vadász György halála, aki az épület belsőépítésze volt.

A Tátika országos szintű műemléki védettsége miatt kiemelkedik a tópart modern örökségéből az, épp ezért a felújítás értékelése egyedi nézőpontot kíván. Az elmúlt években a bontások mellett néhány „szerencsésebb" épület már megújult, bár kérdés, hogy a megújítások során vajon az épületek megmenekültek-e vagy épp azon rétegeiket vesztették el, amelyek a modern örökség sajátos karakterét adják? A legnagyobb kihívást a szezonális épületek funkcióvesztése és az életforma átalakulása jelenti. Ha van is szándék az épületek megújítására, az egész éves használat térbeli és szerkezeti követelményei, valamint az építéstechnológia átalakulása megnehezíti a modern örökég karkaterének megőrzését.

A legismertebb példa a tihanyi alsóközpont megújulása a hajóállomás közelében. Az ikonikus, három ponton támaszkodó, vasbeton héjszerkezetű egykori posta és turisztikai hivatalt néhány évvel ezelőtt újították fel a környék komplex fejlesztésével összhangban. A Bérczes István és Szittya Béla által tervezett alsóközpont nem volt műemléki védettség alatt. A felújítás során a héjszerkezet karakterét megőrizték, ugyanakkor az új funkcióknak teret adva az épülethez kapcsolódó oldalszárnyat jelentősen átépítették és új formai karaktert kapott. Az eredeti épület nem csak regionális szinten kiemelkedő kvalitása miatt akár felmerülhetett volna az eredeti koncepcióhoz közelítő megújítás, továbbá az alsókikötő hatvanas évekbeli fejlesztéséhez kapcsolódó, Gulyás Zoltán által tervezett egykori csemegebolt és bisztró épület megőrzése is. Mindennek előfeltétele azonban a műemléki védettség és a modern építészeti örökség szakszerű megújításáról folytatott szakmai diskurzus lenne.

A modern építészeti alkotások műemléki védettségét azonban nemcsak eseti szinten kéne értelmezni, hanem regionális-tájegységi összefüggésben. A tihanyi alsókikötő hatvanas évekbeli fejlesztése a badacsonyi kikötőkörnyékhez hasonló elveket követett; mindkettő egy átfogó regionális koncepció részeként valósult meg. A regionális terv keretében ugyanis Tihanyt és Badacsonyt jelölték ki az egynapos kirándulóforgalom célpontjaiként, és az akkoriban még főként hajóval érkező turisták számára elsősorban a kikötő környéket fejlesztették mindkét településen. Innen indultak és ide érkeztek a turisták a tihanyi apátság, illetve a badacsonyi pincesor meglátogatását követően. A korszak örökségének kutatójaként meggyőződésem, hogy az UIA Abercrombie-díjas 1958-as regionális terv koncepciója a mai örökségvédelem számára is kiindulást adhatna (vagy adhatott volna) egy balatoni, regionális szintű műemlékvédelmi program számára. Sajnos ez mindeddig nem valósult meg, így a tihanyi és badacsonyi projektek is izoláltan, települési szintű programok keretében értelmezhetők.

A badacsonyi Tátika étteremben megújítását követően szakmai bemutató eseményt tartott a projektet időközben átvevő BTTF Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. A bemutatón részt vettek Callmeyer Ferenc örökösei is, akiket a fejlesztő bevont az épület megújítási folyamatába. Ezen az eseményen az épület építészettörténeti bemutatása mellett a tervező és a műszaki csapat ismertette a felújítás folyamatát és a tapasztalatokat, valamint a badacsonytomaji főépítész a települési nézőpontot ábrázolta.

Az épület viszontagságos történetét nemcsak a hírekből ismert pénzügyi problémák alakították. Ahogy arról az Építészfórum korábban már részletesen is beszámolt, az első közbeszerzés még a KÖZTI által kidolgozott programmal indult, azonban később új program és közbeszerzés valósult meg. A tervezést elnyerő és megkezdő Stachó Balázs a pandémia idején elhunyt, így menet közben egy másik tervezőcsapatnak, a Masszi Építész Irodának kellett átvennie a finanszírozási határidők miatt időkényszerbe került tervezési folyamatot. Ráadásul az építkezés során változott a kivitelező, aminek következtében az épület hosszú ideig szerkezetig visszabontva, „meztelenül" állt a tóparton. A végső megvalósítási fázisban az építkezésben részt vevők elkötelezett és megfeszített munkával, mindössze fél év alatt fejezték be az elakadt projektet. Az elkészült épület kritikai értékelésénél és a tanulságok megfogalmazásánál ezeket a körülményeket is érdemes figyelembe venni.

A felújítás célja az elmúlt évtizedek során többször átépített épület eredeti térrendszerének és tömegkompozíciójának helyreállítása volt. Ugyanakkor a megváltozott funkcionális használat, a négyévszakos üzemeltetés és a vízpart feltöltése sem tette lehetővé az eredeti tervezői koncepció rekonstrukcióját. Főleg az épület és a vízpart kapcsolata jelent ma is feloldhatatlan ellentmondást. Az eredetileg a víz fölé nyúló, konzolos épület előtt a vízpartot a jégveszély miatt feltöltötték, a konzol szárazra került. Talán egy későbbi felújítási ciklus során a vízpart korrekciójára is találnak megoldást és helyreállhat az eredeti kompozíció.

Az elsődleges kihívást az épület szerkezetének megerősítése és a még fellelhető, eredeti, helyi kőanyagú falszerkezetek megőrzése jelentette. Az épület az elmúlt években hosszú ideig állt lecsupaszítva, így láthatóvá vált a belső vázszerkezet. A ház kiállta az idő viszontagságait, a tartószerkezete ugyanakkor komoly beavatkozásra szorult. A konzolos tartószerkezetet jelentősen meg kellett erősíteni. A megújítás egyik fő eredménye az a szerkezeti rehabilitáció, amely lehetővé tette az épület megőrzését. A korábban barbár módon lefestett természetes helyi kőfalazatokat megtisztították, és a konzolos emeleti épülettömeg oldalfalait is az eredeti falazattal újították meg. Az eredetileg acél lamellasorral takart, időközben befalazott falnyílást kibontották. Az acélt kikönnyített alumínium lamellasorral pótolták, mivel a konzolra nehezedő súlyt mindenképp csökkenteni kellett.

A falnyílás mellett a szerkezeti rendszer által kirajzolt faltükörben kitapinthatóvá válik az eredeti téglafalazat felülete. A vakolásnál a tervezők szándékosan keresték a plaszticitásban rejlő lehetőséget, amivel az eredeti épület felületképzését szerették volna megidézni – igaz az eredeti képeken a felület homogénebb, a mostani tagoltság nem érzékelhető. A falfelületet áttörő lamellasor mint bekarcolt, felhasogatott papírlap is ebben az eredetileg homogénebb, fehér, síkszerű helyzetben volt értelmezhető. Ugyanakkor a most kirajzolódó téglafal és szerkezet az épület idősíkjait is értelmezi, és szemben a modern épületek esetében jellemző steril felújítás kortalan jellegével, a szemlélő számára kapcsolódást adhat az épület történeti rétegzettségéhez.

A belső térben a megváltozott funkcióból adódnak eltérések az eredeti térszervezéshez képest. Míg korábban az épület mindkét szintje különböző vendéglátóhelyként üzemelt, a felújítás során a közösségi térhasználatot helyezték előtérbe és a gasztronómiai szolgáltatásokat kisebb térbe vonták össze. Ez az átalakulás lehetőséget ad arra, hogy az épület a tópart kulturális hálózatának hiányzó láncszemeként fontos szerepet játsszon a környék közösségi életében. Bár ebből a megfontolásból adódóan a belső teret nem az eredeti tervek szerint rekonstruálták, a térkapcsolatokat azonban helyreállították és visszaépítették az emeletre vezető egykarú lépcsőt is. A nyolcvanas években ugyanis az épület két szintjét összekötő belső lépcsőt elbontották, amikor az emeleten diszkót alakítottak ki. A tervezésre Callmeyer Ferenc kapott megbízást, akinek komoly dilemmát jelentett saját épületének áttervezése. Végül az új megközelítést külső lépcsőkkel oldotta meg. A narancssárga lépcsőelemeket két oldalt, 45 fokban kiforgatva, az eredeti épülettől megkülönböztetve, új építészeti rétegként értelmezte. Ezek az elemek egészen a felújításig megvoltak, azonban a külső megjelenés eredetihez közelítő helyreállítására törekedve ennek az építési rétegnek a lenyomatait eltávolították. 

Az eredetileg szezonális használatra tervezett modern épület megújításánál komoly kihívást jelentett a négyévszakos használathoz való alkalmazkodás. Az eredeti épületbe tervezett, a korszakban bravúros megoldásnak számító üvegfalak kialakításánál nem is számoltak a légmentes zárással. A házat csak nyáron használták, igaz kezdettől fogva problémát jelentett a túlmelegedés. A felújítás során korszerű üvegfalakat építettek be, amelyek szerkezeti vastagságai szükségszerűen eltérnek az eredeti arányoktól. Az új üvegfalak homlokzati síkba helyezése és a tartószerkezettel való egyeztetése komoly kihívást jelentett az építkezés során. Az épület külső falainál és a tetőszerkezetnél is gondoskodni kellett a hőszigetelésről, ami további szerkezeti vastagodásokat eredményezett. Mindez szükségszerűen meglátszik a vékony födémlemezekből építkező épület geometriáján. Itt talán síkugrással, anyagváltással finoman érzékeltetni lehetne az eredetit kiegészítő szerkezeti rétegeket, hogy a födémvastagságok arányrendszere megmaradjon.

A felújítás legérzékenyebb pontja a részletképzés, a történeti és kortárs formálás találkozása. Míg az eredeti anyagok megőrizték az épület történeti karakterét, az új igényekhez igazodó átalakításokat a kortárs építészet eszközeivel oldották meg a tervezők. Műemlékvédelmi szempontból elsősorban ezen a ponton fogalmazódnak meg kérdések. Az időközben teljesen elpusztult belsőépítészet és az új funkció miatt a belső tér felületeit kortárs megoldásokat alkalmazó elképzelés szerint formálták. A faburkolat visszatérő felületként utal az eredeti belső kialakításra. A visszafogott felületképzést és anyaghasználatot csak az épület karakteres belső síkjait túljátszó fénycsíkok vonalai bontják meg.

A külső megjelenés tekintetében a tó felőli homlokzat az épület ikonikus képe. A terasz helyreállítása az épület látszólag jelentéktelen, mégis már kezdettől fogva egyik leginkább problémás részletét idézte meg ismét: a teraszmellvéd és korlát kérdését. Az eredeti koncepcióban Callmeyer Ferenc a fémrács korlát felső zárásaként egy kőburkolatú korlátcsíkot helyezett el. Az emeleti tömeg keretes homlokzatát megfelelő arányban osztó légies kősáv jól kivehető az eredeti felvételeken, igaz a megépültét követő évben már el is bontották mert zavarta a vendégeket a kilátásban. A felújítás során az eredeti fémrács korlát helyére üveglapokból álló mellvéd készült a tetején az egykori kősávot idéző fémlemez sávval. A korabeli és kortárs technológiák közti kontraszt talán itt válik leginkább érzékelhetővé. Érthető a belső térből a vízfelület látványát elősegítő transzparens üvegkorlát alkalmazása, ugyanakkor – bár részletkérdésnek tűnik – a főhomlokzaton kissé idegen a kortárs villaépítészetet idéző üvegkorlát, az alján pedig a pontszerű rögzítéssor méretéből adódóan akarva-akaratlanul is formailag hangsúlyos elemmé válik. Ahogy az egykori kőkorlát atektonikus helyzetéből adódó feszültséget is csak formailag imitálja a mai könnyűszerkezetes megoldás. Ezek a részletek már az eredeti koncepcióban is problémásnak bizonyultak.

A mai technológiai megoldások azonban komoly csábítást jelentenek a modern épületek megújításánál. A technológiai fejlődéssel ugyanis lehetővé válik, hogy a modern épületek hatvan évvel ezelőtti tervezésekor még csak vágyott transzparencia és átlátható térkapcsolatok teljes mértékben megvalósuljanak. Ez egyfelől a modern építészet vágyának beteljesülése, miközben ezekkel a szerkezetekkel a modern épület épp a történetiségében rejlő karakterét veszti el.

Mindezt nem csak a technológiai és hőszigetelési követelményekkel kell összhangba hozni, de a helyi építési szabályzattal is. Az eredeti hullámpala tető ugyanis nem volt összhangban a szabályzattal, ezért szükséges volt a módosítás, hogy cserépfedés helyett az eredeti anyag kerülhessen a tetőfelületre. A Tátika megújított homlokzati felületein még felismerhetőek a történeti rétegek, ami azért is fontos, mert a felújításban a kortárs szerkezetalkalmazásból adódó dilemmák mellett a történeti modern épület időbeliségének érzékeltetése jelent értéket.

Az épület megújítása fontos tapasztalatokkal bír a modern épületek rehabilitációjához. Különösen az egykor szezonális használatú, filigrán geometriájú balatoni épületek négyévszakos üzemeltethetőségében rejlő kihívások megértéséhez. Egy regionális-tájegységi örökségvédelmi koncepció lehetőséget adhatna a hajdan regionális összefüggések mentén kialakított, ma azonban különböző települések és tulajdonosok közt széttagolt örökség értő kezelésére.

Wettstein Domonkos

[1] Callmeyer Ferenc: Badacsony, Tátika 1988. Magyar Építőművészet 37 (1988) 3. 30.

Szezonális örökség: A Balaton kultúrtáj, miközben kérdés, a vízparti üdülőterületek huszadik századi emlékei is a tájegységi örökség részévé válnak-e? A harmincas, majd a hatvanas évek balatoni építészetében identitásformáló elemmé vált az a szezonális használatból adódó fesztelen karakter, amely a korszakban alkotó építészek számára is inspirációt jelentett. A balatoni építészetet elemző doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába. A nyaralótelepek tipológiáját és huszadik századi történetét az MTA Bolyai kutatási program keretében vizsgálom.

Irodalomjegyzék:
Jankovics Norbert, Máté Zsuzsanna: Tátika történet. Esettanulmány egy emblematikus modern épületről. Utóirat: A Régi-Új Magyar Építőművészet Melléklete 20 (2020) 112, pp. 57-61.
Wettstein Domonkos: Mai szemmel. Tátika Étterem, Badacsony. Metszet 2 (2011) 6. p. 9
Wettstein Domonkos: Élet a Tátikán túl: Callmeyer Ferenc elfeledett épületei.
https://epiteszforum.hu/elet-a-tatikan-tul--callmeyer-ferenc-elfeledett-balatoni-epuletei
Wettstein Domonkos: Alku az idővel? — Callmeyer Ferenc eltűnő balatoni hagyatéka
https://epiteszforum.hu/szezonalis-orokseg-alku-az-idovel-callmeyer-ferenc-eltuno-balatoni-hagyateka

A tanulmány az alábbi kutatásokra támaszkodik:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.
Wettstein Domonkos: Balatoni építészet – Stratégiakeresés a huszadik században. Tarsoly Kiadó, Budapest, 2022.
Wettstein Domonkos: A Balaton régió mint kísérleti territórium. Az építészet pozíciói az üdülőterületi regionális tervezés kialakulásában. / The Balaton region as an experimental territory: Positions of architecture in the emergence of regional planning for recreation in Hungary. Építés-Építészettudomány 44 (2016) 1-2. 129-177.
Wettstein Domonkos: A Desire for innocence? Collectivity and recreational architecture around the lake Balaton (1957–1968). In: Ákos Moravánszky, Judith Hopfengärtner, Torsten Lange (szerk.): East-West-Central 01: Re-humanizing Architecture.: New Forms of Community 1950-1970. Birkhäuser Verlag, 2016.

Szerk.: Winkler Márk