Változó életformák: államosítás és rendszerváltás lenyomatai a századelő balatoni üdülőin

A Balaton-part 20. század elején épült, történelmi villaépületeinek mozgalmas sorsa az ország politikai és társadalmi változásaival szoros összefüggésben íródott. A történeti formák átalakultak, a funkciók lecserélődtek, majd sok épület hosszú évekre teljesen elcsendesedett. Szezonális örökség sorozatunkban ezúttal a századelő balatoni üdülői közt barangolunk. 

Átépítés, majd visszaépítés? A huszadik századi történelem fordulatai a turisztikai épületek egymást követő átalakulásaiban is megmutatkoznak. Tulajdonos- és funkcióváltások vagy épp funkcióvesztések jelölik ki egy-egy történelmi villaépület sorsát. Az átépítések különösen szembetűnőek a század első évtizedeiből származó történeti épületeken, amelyeknél az egymást követő korszakok ideológiái és eltérő formálási karakterei is egymásra rakódnak. Az egykori magánvillák és szállóépületek az államosítást követően nem csak tulajdonost, de funkciót is váltottak, legtöbbjük állami üdülőként működött tovább. Az új használatok bővítéseket és átépítéseket tettek szükségessé, a történeti épületek kiegészítéseit azonban már hatvanas, hetvenes évek modern formaképzésével alakították ki. A rendszerváltást követően ugyanakkor az állami üdülők elvesztették funkciójukat, több épület ma már üresen áll és újabb átépítés vár rá. Ez az átépítés azonban ma már egyre több esetben az eredeti állapotot idéző visszaépítést jelent.

Szezonális örökség: „Pózna-lemez architektúra" – így jellemezték a hatvanas évek elején tevékenykedő építészek azt a sajátos balatoni karaktert, ami már a harmincas években is meghatározó volt a szezonális építészet közvetlen természetében. Doktori kutatásomban a „re-kreáció" alkotásmódszertani folyamataként írtam le ezt a különleges, a fesztelen táji környezetben az alkotás alapelemeit kereső, kísérletező építészeti mentalitást. A kutatás során feldolgozott huszadik századi tervek és épületek rehabilitációja ma egyre inkább aktuális kihívást jelent. A sorozat ennek az egyre inkább eltűnő Balaton-parti identitásnak ered nyomába.

„Holidays After the Fall" címmel jelent meg a felhagyott kelet-európai tengerparti üdülőhelyekről tanulmánykötet néhány évvel ezelőtt.[2] A szerzők, Michael Zinganel, Elke Beyer és Anke Hagemann az egykori szocialista országok turisztikai desztinációit vizsgálták a rendszerváltás utáni átalakulás fényében. A tömegturizmus monumentális létesítményei közül több ma már üresen és romosan áll, drámai módon idézve fel a szocialista társadalom üdülőhelyi álmait. A hatvanas-hetvenes években épült bolgár, román és jugoszláv hotelek nagyságrendekkel haladták meg a balatoni fejlesztéseket, ugyanakkor, ha más léptékben is, a rendszerváltást követő folyamatok a hazai üdülőhelyeken is nyomot hagytak. A hosszú ideje üresen álló üdülők az elmúlt években az elhagyatott épületeket feltáró blogokon is megjelentek, miközben mára már többet el is bontottak vagy elhúzódó átépítés alatt állnak.

Ezek közül az emlékek közül kiemelkednek azok, amelyek már a világháború előtt felépültek és az államosítás során is jelentős átalakuláson mentek keresztül. A századfordulón kiépült fonyód-bélatelepi villasor közelében található az évek óta üresen omladozó Sirály Szálló. Az épületet még a század elején Zichy Béla építette Fittler Kamil tervei szerint. Az eredetileg nyeregtetős épület a kor vidéki hotel épületeinek jellegzetességeit követte. Az épület mellett külön éttermet és bálozó helyiséget alakítottak ki, amely a korabeli polgári élet központjává vált. Itt rendezték meg a fonyódi Anna bálokat is. Az államosítást követően az épület profilja is átalakult, és nem csak funkcionális értelemben. A hatvanas években meginduló Balaton-fejlesztés keretében az épületet modernizálták, ami nemcsak a funkcionális, de a formai kialakításában is megjelent. 1963-ban Móring Ede a Somogy megyei Tanácsi Tervező Iroda építésze terveit követve a történeti hotel épület nyeregtetőjét elbontották és egy lapostetős absztrakt tömegformává formálták át. A felvezetőben szereplő idézet plasztikusan ábrázolja a történeti épület korabeli értékelését. A szocializmus idejében kedvelt szórakozóhellyé vált; napközben étteremként, este diszkóként működött. A rendszerváltást követően azonban bezárták és azóta is üresen áll. Az omladozó épületben még felfedezhetőek a különböző korszakok rétegei. Az elmúlt években ismét felmerült a megújítása pályázati forrásokból, de az építkezés még nem indult el. Kérdés, a helyreállítás melyik történeti korszakot rekonstruálja?

Fonyódhoz hasonlóan Tihany történeti hotelépülete is hosszú évekig üresen állt, csak a közelmúltban költözött ismét vendéglátóegység a falai közé. A Sportszálló is jelentősen átalakult a huszadik század során, bár az átépítés módja és jelenlegi állapota is a Sirály sorsától eltérő mintázatokat mutat. A Sportszállót 1923-ban építették Bierbauer Virgil és Mikle Károly tervei szerint. Az épület formálásában még a klasszicizáló történeti építészet hatásai mutathatóak ki, ugyanakkor könnyed részletképzése már a balatoni modern építészet előzményének tekinthető. Az épületet az ötvenes években meginduló balatoni regionális fejlesztési program részeként, 1960-ban átépítették. Bár a beavatkozás az épület eredeti tömegkoncepcióját nem érintette, a légies bejárati előtető és a kőfalazatú fedett terasz a hatvanas évek kísérletező balatoni építészetét reflektálják. Az épület szomszédságában elterülő tihanyi alsókikötő fejlesztése is ebben az időszakban indult meg, az olyan korabeli épületek, mint a Bérczes István és Szittya Béla által tervezett, három ponton támaszkodó vasbeton héjszerkezetű kikötői posta vagy a támfalba épített üzletsor megformálásával tudatosan keresték a történeti épülettel a kapcsolatot. A Sportszálló a rendszerváltást követően bezárt és csak 2019-ben nyitott ki ismét. A felújítására a tihanyi alsókikötő megújításával összhangban már több koncepció is született, de egyelőre csak az épület ideiglenes textil csomagolására nyomtatott rajzolat utal az eredeti állapotra. Klasszicizáló formaképzése azonban ma is referenciaként szolgál a kortárs építészet számára. A kikötői épületek rehabilitációjánál a Sportszállóval szemközt új épületrészt alakított ki Sugár Péter és Földes László. Az épület karakterének megformálásával a történeti klasszicizálás és a modernitás közt kerestek kortárs kapcsolatot.

A tópart történeti villa telepein járva számtalan, a szocialista ideológia jegyében átépített-kiegészített villaépülettel találkozhatunk. Mivel a reprezentatív villaépületek térbeli elrendezései nem feltétlen voltak alkalmasak a szocialista üdülés kívánalmainak maradéktalan kiszolgálására, a villákhoz tartozó tágas telkek beépítésében láttak lehetőséget a történeti épületek új épületszárnyakkal történő bővítésére. A modern felfogású átépítésekkel a szálláskapacitás növelésére vagy az éttermi rész kialakítására nyílt lehetőség. Ezek a bővítmények sok esetben az eredeti épület kvalitásától is messze elmaradtak, miközben az épület és kert viszonyát is teljesen átértékelték. A vállalati üdülővé alakítással a villák körül kialakított történeti kertek is megsemmisültek.

A háború után a földvári villasor épületeit is államosították és többnyire vállalati üdülőként üzemeltették tovább. A nagyobb befogadóképesség érdekében többet átépítettek vagy épp modern épületszárnyakkal bővítettek. Erre példa a Goldberger üdülő bővítése egy éttermi szárnnyal. A terveket Tillai Ernő, a Pécsi Tervezővállalat építésze készítette el. „A zöld környezet megtartásával és a régi épülethez való idomulás révén harmonikus kép alakult ki a mai fogalmazású részletek segítségével."[3] Formálása azért is érdekes, mert bár a pillérvázon álló, konzolos emeleti részt absztrakt testként értelmezte, de az archetipikus tömegforma a századfordulós villaépítészet karakterjegyeit reflektálja. Ez a finom egymásra utaltság felülírta az ideológiai fordulatot, ugyanakkor nem egyedülálló. Bár a siófoki Napfény szálló nem bővítés, hanem önálló épület, tömegformája a szemközti századfordulón épült szállóépületeket idézi. Tillai Ernő földvári bővítése ma is üzemel, miközben a környezetében egyre több villát rekonstruálnak az eredeti állapotnak megfelelően.

A közelben, a földvári kikötőben áll a századfordulón felépült Balaton Klub épülete, melyet az államosítást követően a Hajtóműgyár üdülőjeként használták tovább és az átépítésénél a Goldberger üdülőhöz hasonlóan szintén egy éttermi résszel bővítettek. Korábban már részletesebben írtam az ifj. Ray Rezső és Zielinszky Szilárd tervei szerint 1905-ben elkészült, az ország első nem ipari funkciójú vasbeton szerkezetű épületéről. Az eredetileg a nagypolgári társas élet központjaként szolgáló kaszinót a funkcióváltást követően jelentősen átépítették. Az új épületrészt Callmeyer Ferenc 1965-ben tervezte, konzolos modern tömegformája az eredeti épület innovatív szerkezeti részleteit nagyította fel és értelmezte át. Az eredeti épület a balatoni modern építészet korát megelőző alkotása volt, amely a régió későbbi építészetére is nagy hatást fejtett ki. Az épületen megjelenő későbbi modernizációs rétegek az eredeti koncepcióban rejlő lehetőségeket bontották ki a történeti architektúrából. A Balaton Klub elmúlt években elindult kortárs rekonstrukciója mára elkészült, látszólag az eredeti állapotot és homlokzati formaképzést rekonstruálták. A Callmeyer Ferenc által tervezett hatvanas évekbeli bővítést elbontották, ugyanakkor a víz fölé nyúló platformot megtartották és a külső-belső térszervezésben is több ponton ellentmondásos kortárs szerkesztéssel formálták tovább az épületet.[4] Bár az invenciózus premodern épület visszakapta kvázi eredeti formálását, de közben elvesztette azt a rétegzettségét, amellyel a huszadik századi modernitás korszakait ötvözte.

Ugyanakkor nem ez az egyetlen Callmeyer-féle épületbővítés, amely az épületrekonstrukciónak esett áldozatul az elmúlt években. Az építész ugyanis más történeti épület bővítésében is részt vett a Balaton-parton. Tihany ófalujában Tóth Kálmánnal közösen tervezték meg az apátsági Rege udvar vendéglátóhellyé és a magtár kultúrházzá, valamint mozivá történő átépítését. A Rege cukrászda azóta már többször átalakult és mára már levedlette a tervezők egykori formálását, a magtár felújítása pedig idén indult el, a Callmeyer-féle bővítmény elbontásával. Akárcsak a földvári Balaton Klub revitalizációja.

Úgy tűnik, a rekonstrukciós hullám felfutásával épp az a szimbiotikus modern építészeti réteg tűnik el, amelyekkel egyes történeti épületek a szocialista ideológia éveit átvészelhették. Ez a réteg persze rendkívül ambivalens természetű és ahogy láthattuk csak kevés esetben alkalmazkodott az eredeti épület kvalitásához. Fontos lenne azonban az épületek rehabilitációjánál az emlékezet térbeliségében rejlő dramaturgiára is gondolnunk. Az eredeti állapotra visszavágyó rekonstrukciós szándékokon túl a huszadik századi történelem lenyomatait, rétegzettségét is meg kéne őriznünk, mert ez a balatoni építészet kontinuitásának is a záloga.

Wettstein Domonkos

[1] Móring Ede: „Sirály" szálló és étterem, Fonyód-Bélatelep. Építőművészet, 12. (1963) 5. p. 33.
[2] Michael Zinganel, Elke Beyer, Anke Hagemann (eds.) Holidays After The Fall. Seaside Architecture and Urbanism in Bulgaria and Croatia. Jovis, Berlin, 2013.
[3] Tillai Ernő: Vállalati üdülő (bővítés), Balatonföldvár. Magyar Építőművészet, 11. (1962) 4. p. 34.
[4] Elsősorban mesterének, Tóth Kálmánnak köszönhetően jutott ezekhez feladatokhoz, aki már a harmincas években is Balatoni Intéző Bizottság meghatározó alakja volt és a környék építészeti örökségét is jól ismerte. A földvári kikötőben álló yacht klub épületét is Tóth Kálmán tervezte a negyvenes években, vélhetően később a Balaton Klub feladata is kötődése révén került tanítványához.

Felhasznált források:

Tillai Ernő: Vállalati üdülő (bővítés), Balatonföldvár. Magyar Építőművészet, 11. (1962) 4. p. 34.
Móring Ede: „Sirály" szálló és étterem, Fonyód-Bélatelep. Építőművészet, 12. (1963) 5. p. 33.
Michael Zinganel, Elke Beyer, Anke Hagemann (eds.) Holidays After The Fall. Seaside Architecture and Urbanism in Bulgaria and Croatia. Jovis, Berlin, 2013.
A kutatás a szerző doktori disszertációjának eredményeire épül:
Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979), BME Építészmérnöki Kar, Csonka Pál Doktori Iskola, 2018.              
Wettstein Domonkos: After the Fall: Unclad Modernity on a Four-Season Leisurescape. In: Benkő, Melinda (szerk.) Facing Post-Socialist Urban Heritage: DOCONF2019 Proceedings (2019) pp. 122-125.

Szerk.: Winkler Márk