Magyar-amerikai csereprogram /1 – Papp László, Fazakas György, Solta József

A mai napon 6 részes minisorozat indul az Építészfórumon Magyar-amerikai csereprogram címmel. A sorozat azon magyar építészek visszaemlékezéseit, gondolatait gyűjti össze, akik a 80-as, 90-es évek fordulóján, a Magyar és az Amerikai Építész Szövetség általt szervezett csereprogram keretében 2 évet Amerikában, egy ottani tervezőirodánál dolgozhattak. Legelőször az ´56-ban Amerikába emigrált, később a csereprogamot szervező Papp László, valamint a programban részt vevő Fazakas György és Solta József visszaemlékezését olvashatjuk. 

Papp László visszaemlékezése

Nem voltam a Rákosi-rendszer kedvence. Az utolsó félév előtt kizártak a Műegyetemről, hogy a hallgatókat megfélemlítsék, mint a hozzám hasonló „reakciósokat" – mások sokkal rosszabbul jártak. Miután Nagy Imre lett a miniszterelnök, befejezhettem az egyetemet. Felvettek a Városépítési Tervező Irodába, amely később Lakóterv lett. Építész  tudásomat Dávid Károly műtermében, kiváló idős kollegáktól szereztem. Több épületet tervezhettem, megbecsülték a munkámat, a műterem többször felterjesztett Kiváló Dolgozó kitüntetésre. Viszont amikor ezt megítélték nem fogadtam el a vörös csillagot. Gyárfás Iván igazgató ezt szó nélkül tudomásul vette, elrakta a fiókba a kitüntetést és erről többet nem esett szó. A Forradalom győzelme után az irodai dolgozók megválasztottak a Forradalmi Tanács elnökének. Ez lett aztán további életem meghatározója. Amerikai életemet, munkámat kötelezettségnek, küldetésnek tekintettem. Ebben a szellemben vállaltam 1957-ben az Amerikai Magyar Egyetemisták Szövetségének megalapítását, a magyar építészek elismerésének szorgalmazását, amikor az Amerikai Építész Szövetség tiszteletbeli tagságára javasoltam három különböző, de egyformán kiemelkedően értékes magyar építészt, Callmeyer Ferencet, Finta Józsefet és Makovecz Imrét, majd megszerveztem a fiatal építészek tanulmányi programját Amerikában, végül megvalósítottam az ’56-os hősök emlékművét New Yorkban.

Ha nem hagytam volna el az országot, Kádár büntetését kellett volna elszenvednem, mint sok forradalmi tanács tagnak. Így csak annyi történt, hogy 21 évig nem térhettem vissza Magyarországra, akkor is csak a feleségem csalafintasága segítségével, aki talált egy baráti orvost, az ő befolyásos pártember betege közbenjárására levettek a büntető listáról. Ezalatt legjobb barátommal, Callmeyer Ferivel csak külföldön találkozhattam, közösen megrendezett vakációk alkalmával. Egy ilyen kiránduláson 1964-ben remek hetet töltöttünk együtt a gyönyörű angliai Cotswold-on. Ő akkor Londonban dolgozott egy program keretében, amit Goldfinger Ernő magyar származású építésznek köszönhettek. Az ő és más ottani építészek irodájában több fiatal magyar építész kapott lehetőséget külföldi tapasztalatra, akárcsak Feri, közismerten CöFö. Beszélgetésünk során felmerült, hogy sok kiváló fiatal magyar építész nyerhetne tapasztalatot egy hasonló program keretében Amerikában is.

Sokáig próbálkoztam ezt a gondolatot valóra váltani, azonban nagyon sok bürokratikus akadály, nehézség állt az útban. Amikor azonban a New York Állami Építész Szövetség elnöksége után az 1983–1985-ös években én lettem a New York-i régió képviselője az Amerikai Építész Szövetség elnökségében, azt reméltem, hogy az AIA segítségével ez simán menni fog. Sajnos korán reménykedtem, a bevándorlási hatóságot nem hatotta meg a szívhez szóló kérelem. Amikor azonban megtudtam, hogy az Építész Szövetségnek már van egy ilyen elfogadott programja, amit eredetileg a Francia Építész Szövetséggel együtt hoztak létre, de már több éve nem használták, minden sikerült. Csak egy névváltoztatásra volt szükség, franciáról magyarra.

1986 tavaszán megindulhatott a szervezés.

Míg Amerikában sikerült megteremteni a program feltételeit, Magyarországon is sokat változott a világ. A Kádár János által meghirdetett „Aki nincs ellenünk, az velünk van" elképzelés alapján megszületett „gulyáskommunizmus" a környező országok által irigyelt lehetőségeket teremtett a magyarok számára. A személyes elismertség és a magyar építészekkel ápolt folyamatos kapcsolatom lehetővé tette az Amerikai és a Magyar Építész Szövetségek (AIA–MÉSZ) által támogatott csereprogram megvalósítását. Erre 32 évesnél fiatalabb, angol nyelvvizsgával rendelkező építészek jelentkezhettek. Portfóliójukat a MÉSZ értékelte, és az évente lehetséges 2 helyre jelentkezők közül ötnek a portfólióját küldték el nekem. Ezeket személyes ismeretség és kapcsolatok alapján elküldtem olyan irodáknak, ahol a főnökökkel baráti, vagy közeli kapcsolatom volt. Az első két legmegfelelőbbnek ítélt építész állásajánlatot kapott és két évre a program részese lehetett, a program által biztosított vízum és munkavállalási engedély birtokában. Erre a lehetőségre a magyar rendszer változása és a határok megnyitása után már nem volt többé szükség, így a csereprogram 1991-ben befejeződött. A kilenc magyar résztvevő és két építész feleség, lehetőséget nyert az amerikai tapasztalatra. Egy kivétellel  mind hazatért és a kint tanultakat otthon hasznosíthatta, az elképzelésünknek megfelelően. A csereprogram keretében két fiatal amerikai építész is jöhetett magyarországi gyakorlatra. Mindketten Emery Roth frissen alapított budapesti irodájában dolgoztak. Nagyon büszke vagyok mindazokra, akik a program révén amerikai tapasztalattal sikeresen felépítették magyar irodájukat, szép eredményt értek el tervezői munkájukkal.

1993 decemberében a Tölgyfa Galériában kiállítást szerveztek a csereprogramban résztvevő magyar és amerikai építészek munkáiból. Majd 2012-ben a Magyar Építészetért Emlékérem átadásakor elhangzott méltatás értékelte a programot és annak létrehozóját:

Fazakas György

Szakmai tapasztalatszerzés Amerikában:

Volt jó néhány tehetséges, kiváló fiatal építész azok között, akik az 1950-es évek elején diplomáztak a Budapesti Műszaki Egyetemen. Közülük sokan részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiben, többen külföldre kellett meneküljenek a megtorlás elől. Az 1956-os forradalom után a Magyar Építőművészek Szövetsége a „kádári rendszer ellenőrzését ügyesen kezelve" az építészek fontos találkozóhelye, az építész klubélet központja, a legtehetségesebb fiatal építészek postgraduális képzésének, a Mesteriskolának színhelyévé vált. Az 1960-as évek elején néhány építész lehetőséget kapott egy-két éves külföldi szakmai tapasztalatszerzésre. Callmeyer Ferenc, Hofer Miklós, Jurcsik Károly, Kévés György, Tokár György és még néhányan hazatérve Angliából új látásmóddal, nemzetközi szemlélettel kezdtek alkotni és tanítani. Callmeyer Ferenc legjobb barátja, Papp László a forradalom után New Yorkba emigrált, sikeres építész lett, majd 1983–1985 között New York régió képviselőjévé választották az Amerikai Építészek Intézetében. Ez a pozíció és kapcsolatai teremtették meg a lehetőséget, hogy Papp László az Amerikai Építészek Intézete és a Magyar Építőművészek Szövetsége együttműködésével létrehozza a fiatal építészek szakmai csereprogramját évente 2 fő részvételével.

Volt, aki nem támogatta a programot, de Böhönyei János, Callmeyer Ferenc, Borvendég Béla és Farkasdy Zoltán kiállt a program mellett. A Magyar Építőművészek Szövetsége elnöksége 1985-től kezdődően évente pályázatot írt ki. Az első évben 35 jelentkező felelt meg a feltételeknek, az elnökség 5 építész portfólióját küldte el kiválasztásra. Feleségemmel és néhány hónapos kisfiammal együtt örömmel értesültem arról, hogy 1986. januártól New York egyik híres tervezőirodájában kaptam állást. Az Emery Roth & Sons. PC. irodában abban az időben 95 építész dolgozott, ebből 12 tervező, 15 részlettervező, sok kiviteli tervkészítő, néhány ellenőr és „zoning" specialista volt. A cég 2 tulajdonosa és a tervezési igazgató hamar megkedveltek, érdekes feladatokat kaptam, 1987-ben előléptettek közép-európai Igazgatóvá, és javasolták, hogy az akkor tervezés alatt álló magyar-osztrák szakvilágkiállítás építészeti tervezési feladatairól kezdjek tárgyalni Budapesten. Az 1989-es év végén az Emery Roth & Sons. PC. cég tulajdonosaival közös vállalatot hoztam létre Budapesten. A vállalat ügyvezetőjeként igyekeztem a New Yorkban szerzett tapasztalatokat felhasználni, és a szakmai csereprogram folytatása és kölcsönössége érdekében 2 amerikai építészt is felvettem 1-2 évre. Az amerikai tulajdonostársak 1992-ben kiléptek a cégből, majd néhány évvel később a New York-i céget is eladták. A cég 1992-től Fazakas Építésziroda néven működik, néhány éve új partneremmel, ifj. Fazakas György építésszel közösen vezetjük. New Yorkban mindennap új élmények értek, az események gyorsan történtek. Én is „felgyorsultam", hogy követni tudjam a New York-i élet ritmusát. Igyekeztem megérteni a kapitalista gondolkodásmódot, az üzleti élet, a megrendelők és a tervezők viszonyrendszerét. Boldog vagyok, hogy részt vehettem a csereprogramban, szeretném, ha a program résztvevői évente egyszer baráti találkozót tartanának, hogy közösen találjanak módot a fiatal építészek szakmai társasági életének megszervezésére, esetleg a Magyar Építőművészek Szövetsége keretén belül.

Solta József

Jóska az Ipartervben eltöltött évek után jelentkezett a programra. Ő volt az egyetlen, aki a programban eltöltött idő után Amerikában maradt. Feleségével, volt évfolyamtársával, Pápai Ágnessel sikeres építészirodájuk van New Canaanban.

Természetesen az építész nem egy kőműves, vagy ács, villanyszerelő, vagy kőfaragó mester, de képesítésének menete hasonló. Az építészgyakornok az oklevelet oktatással kapja, és tudásáról vizsgát tesz. A vizsga után a gyakornokot többéves munkára kötelezték, hogy új tapasztalatokat, más módszereket és anyagokat ismerjen meg. Ennek az időszaknak a neve angolul: The Journeyman Years, amely utazással tehető igazán értékessé.  

A magyar gyakorlattal szemben, mely tervezői jogosultságot biztosított a diplomával, az amerikai építész jogosítvány (licensce) a jogosultságot három év gyakorlathoz és egy többnapos vizsgához köti. Az öt napig tartó vizsga több részből áll, ez  tükrözi az építésszel szemben támasztott különböző követelményeket. A személyes tapasztalatom az alábbi:

A tervezői feladat egy középület alaprajzának, homlokzatainak és egy metszetének az összehozása volt 12 óra alatt, internacionalista stílusban. Ez megfelelt annak, amit mi tanultunk. Utána számos, a szakma minden területét érintő kérdést kellett megválaszolni,  melyek között építészettörténeti kérdések is voltak. Építészettörténelemből többet tanultunk, köszönet a Hajnóczy–Istvánfi párosnak és Sódor Alajosnak. A szerkezettervezési követelmények nagyjából azonosak voltak a Műegyetemen tanultakkal, a nagy fesztávú rácsos tartó rúdelemeinek meghatározásával záródtak. Az épületgépészeti  követelmények magasabbak voltak, ami arra vezethető vissza, hogy a mi időnkben a légkondicionálás nem volt elterjedve, az energiaszabályozási kontrollok kezdetiek voltak. A következő vizsga „site design" volt, amit úgy fordíthatnánk, hogy a civil engineering és tájépítészet keveréke. Tereprendezés, víztelenítés, tájolás, úthálózat, és esztétika. Ezt Magyarországon a Kertészeti Egyetem tanította, ezért  számomra ez a vizsga nehéznek bizonyult annak ellenére, hogy tényleges megépült gyakorlatom is volt. Az utolsó vizsga „contract and construction administration" volt. Ez szerződésekkel, jogi felelősséggel és a kivitelezés adminisztrációjával foglalkozott. Ezt a funkciót az állami tervező intézet levette az építészek válláról, ilyen felelősségünk csak kis mértékben volt. Az amerikai építészi gyakorlatban ennek a felelősségnek a komolyságát fokozza a „Standard of Care" követelmény, amely megkívánja, hogy az építész azokat a feladatokat, amelyeket más az adott helyzetben megcsinálna, akkor is ellássa, ha nem kérik fel a szolgáltatásra.

A világot megismertető utazást a régi időkben nem volt könnyű Magyarországon megszervezni. A nyolcvanas évek közepén az ország gazdasági hullámvölgyben volt, a nagy tervezőirodák szétestek. Egy más világot hozott közelebb a csereprogram, köszönet Papp Lászlónak, hogy ezt  fáradságos munkával létrehozta. Lászlóval az évek során többször is összefutottunk, két munkáknál ő a beruházót képviselte, aztán mi is abban a városban kötöttünk ki, ahol ő lakott családjával.

Javaslatára egy fiatal építész lányt alkalmaztunk rövid időre, aki később a Juliard zeneiskolába került  fuvolásként, máskor egy komputeres építészt ajánlott, aki egy ideig irodánkban dolgozott.

Az AIA–MÉSZ csereprogram résztvevői 1986–1993

1986–1988    
Fazakas György – Emery Roth & Sons, New York
Solta József – Wank, Adams & Slavin Associates, New York

1987–1989    
Nagy Tamás – Haines Lundberg Waehler Architects, NY
Noll Tamás – Emery Roth & Sons, New York

1988–1990    
Mikó László – Papp Architects, White Plains NY, Architectural Services International, Houston, Texas
Szász László – The Zimmerman Design Group, Milwaukee
Hajnády Erzsébet – The Zimmerman Design Group, Milwaukee

1989–1991    
Annus Ferenc – Robert A. M. Stern Architects, New York
Annus Marina – Robert A. M. Stern Architects, New York
Paulin Pál – Emery Roth & Sons, New York

1991–1993    
Schüller Ferenc – The Kling-Lindquist, Philadelphia, Architectural Services International,  Houston, Texas

1990             
William Rutkowski – Emery Roth & Sons, Budapest

1991             
Jeffrey Hinksmon – Emery Roth & Sons, Budapest

Szerk.: Karácsony Rita, Mikó László, Winkler Márk