„Makettfesztivál” orosz módra

Nyikolaj-Lenyivec egy apró falu 200 kilométerre Moszkvától délnyugatra, ahol évente kétszer az álmodozók gyülekeznek. Az Archstoyanie (ejtsd: Árhsztojányie) Fesztivál 2006 óta az orosz land-art nemzetközileg is egyre ismertebb seregszemléje. Nyikoláj Polisszkij falujában ismert építészek, formatervezők, képzőművészek különleges építményeket hoznak létre, gyarapítva a falucska egyre izgalmasabb gyűjteményét. A fesztivál elmúlt négy évének munkáiból Nemes András válogatott és készített rövid interjút Anton Kochurkinnal és Nyikolaj Polisszkijjal.

Van egy hely Oroszországban, ahol évente kétszer az álmodozók gyülekeznek. Az Archstoyanie (ejtsd: Árhsztojányie) Fesztivál 2006 óta kerül megrendezésre Nyikolaj-Lenyivecben, 200 kilométerre Moszkvától. A fesztivál az orosz land-art seregszemléje. A szervezők ismert orosz és külföldi építészeket, formatervezőket, képzőművészeket hívnak ide, akiknek az a feladatuk, hogy egy adott téma keretein belül a helyszínen alkossanak. Az alapkoncepció a környező tájat, az élő természetet teszi a rendezvény főszereplőjévé. Itt kortárs művek és  kreatív gyakorlatok alávetik magukat a vidéknek.

 

 

A falu egy hónapra közös építkezések, workshopok, építészeti mesterkurzusok, éjszakai performanszok és tábortüzes bulik helyszínévé válik. A helyválasztás nem véletlenszerű. A legendás képzőművész Nyikolaj Poliszkij 20 éve lakik itt. Amikor ideköltözött, összeszedte a falusi férfiakat, és ezekkel a többnyire munkanélküli helyi erőkkel egyfajta képzőművészeti kalákát alapított. Azóta elsősorban művészeti alapítványok támogatásával monumentális műtárgyakat építenek a mezőn. Például szénapiramist vagy fa-részecskegyorsítót - utóbbi megjárta a Velencei biennálét is.  Az évek során több mint 30 nagyméretű tárgy halmozódott fel így a falu melletti parkokban, amitől teljesen egyedivé vált a környék. Az állandó szoborcsoportok, a vas-bika, a tűzmadár kezdi idevonzani az oroszokat, beindulóban a falusi art-turizmus ezen az alapvetően recesszió súlytotta területen. Új emberek, új látványosságok és nem utolsósorban némi pénz áramlik most ide.

Következzen egy „best of" válogatás az elmúlt évekből a teljesség igénye nélkül.

Electroboutique (Aristarh Csernyisev, Alexej Sulgin, Inna Astafieva): Repülőtér (Airport) 2009

 

 

Az erdőben felállított légi utastájékoztató led-es kijelzőjén úticél, indulási idő, légitársaságok neve és járatok száma folyamatosan frissül. Fákon elhelyezett hangfalakból időről-időre reptéri bejelentéseket közvetítenek - a szokásos felhívások késve érkező utasokról vagy törölt járatok listájáról. Szép is volna, ha az ember repülés előtt nem egy lelketlen váróteremben rostokolna, hanem fák és cserjék között jutna hozzá az utasinformációhoz!

Az erdő közepében talált reptéri információkkal szembesülve a kirándulók furcsa, emelkedett, töprengő állapotba kerülhetnek. A mulatságos ötlet ugyanis természet és információs társadalom együttélésének költői reflexiója. A kérdés ugyanis az, hogy létrejöhet-e még egyáltalán harmónia a civilizáció és a természet között. Az alkotók a felvetett problémával kapcsolatban semmilyen megoldási javaslattal nem állnak elő, csupán ironikusan orosz módon bemutatják az ellentmondásos szimbiózist.

Vladimir Plotkin: Ház a vízen 2008

 

 

Bárka-prototípus, amely saját fedélzetén áll oszlopszerű lábakon. Az úszó lakóhajó a pihenés és mozgás váltakozó élményét ígéri. Körformája tömör teljességet sugall és védelmet biztosít, függőleges osztásai a lakótér különböző funkcióját hangsúlyozzák. A metszett kör-alaprajzú faépítmény kétszintes, alul kandallós nappali, felül éjszaki pihenőhely található. A fedélzeten zajlik az aktív élet, a kommunikáció a környező világgal – életünk tutajának irányítása. Remélhetőleg a távoli jövőben népszerű lesz az ilyen lakhatás a lakosság körében.

Szinyie noszi (Kék orrok) csoport (Viatcheslav Mizin, Alexandr Shaburov) : Focierdő 2010

 

 

A labdarúgás irányelvei világszerte közismertek. A játékszabályzat azt is pontosan meghatározza, milyen minőségű füvön folyhat a játék. Na most lehet, hogy Angliában gondosan nyírt gyepet írtak elő, de az orosz erdei változatban ez a megoldás is megteszi. A nem csak első pillantásra abszurd tárgycsoport az emberi civilizáció része, amelyet kívülről erőltettek a természet „örök csendjébe."

Alexander Brodszkij: Rotonda 2008

 

 

Brodszij, az orosz konceptuális építészet külföldön is ismert fenegyerekeke úgy döntött, hogy fesztivál-szereplését ő is a vidéki táj csendes szemlélődésének szenteli. Építménye klasszikus arányrendszerű, távolról felismerhető, egyszerűségében szép kilátó. Itt minden a tágas tér átéléséért és a panorámáért van. Talapzata kör alaprajzú faemelvény. Az épület használt gerendákból áll és a környék pajtáiban talált kopott, régi faajtókat építették bele. A számos kijárat a szabadság lehetőségeinek széles választékát jelképezheti. Belül galérián bámészkodhatunk a tágas, ám üvegtelen ablakokon, vagy falétrán juthatunk fel a tetőkilátóra. A terem közepén nagyméretű kandalló áll, nincs is más dolgunk, „befűteni", nézőpontot választani és a csodálni tájat.

Nyikolaj Polisszkij: Vulkán 2009

 

 

Alkotója nevezi hiperbolikus hűtőtoronynak is, amikor tudományosan fellengzős meghatározásra van éppen szükség. Ez a szerves tákolmány kultikus prehisztorikus építményre, pisai ferde toronyra, konstruktivista emlékműre emlékeztet. Időnként megroggyan, ilyenkor egyik vagy másik oldalát építkezéseknél használatos támpillérekkel erősítik meg. Kiváló helyszín tűzijátékkal egybekötött szabadtéri nyári rendezvényekhez. Ezzel a munkájával Polisszkij azt üzeni a mérnököknek, hogy „A technika legyen szép és ártalmatlan." Ez a vulkán ilyen – lassan ég benne a széna, jó az illata, szépen megvilágítja a tájat és nem okoz semmilyen bajt.

A vulkán „kitörés" közben

Szavinkin&Kuzmin (Poledesign): Nicola füle (Uho) 2006

 

 

A téma a természet észlelése. A fülszerű forma nagyon funkcionális - a hallás felerősítésre szolgál. Mert itt hallani lehet a csöndet. Maximális a nyitottság a szemközti folyó és a távolságok felé. Magassága 6 méter, anyaga fa, ülésre alkalmas belső lépcsőzettel és vészkijárattal rendelkezik.

Oscar Madera: Mechanikus erdő 2009

 

 

Lehetséges modellezni az erdő igénybevételét hurrikánok esetén? Merthogy itt egy vihar mesterséges előidézésének bizarr, ám igencsak látványos fizikai kísérlete is folyt. A körben álló nyírfák közé lógatott, motorral ellátott kinetikus szerkezet hirtelen mozgásba lendült, liftezni kezdett fel-alá, amitől a drótok erőteljes mértékben meghajlították és egymás felé húzták a fákat. Ahogy a szerkezet visszalendült, a fák ismét kiegyenesedtek. IKEA áruházakban modellezik így, ezerszer ismételt mozgássorral a székek tartósságát. Otromba mérnöki tárgy, amely felrúgja a növényvilág szabályait a felesleges technikai újításokat gyarapítva.

Ivan Kolesznyikov és Szergej Denyiszov: Föld-tatarozás 2010

 

Újabb tájépítészeti objektum, amely valamilyen fontos műveletet imitál. A vastag fehér kötelekkel teletűzött terület egyrészt operációra előkészített emberi testre, másrészt szalagkordonnal elkerített veszélyes zónára emlékeztet.

Alekszander Konsztantinov: Távoli iroda 2010

 

 

Míg a nyugat-európai építész korszerű nagyvárosi elefántcsonttornyában ül és interneten tartja a kapcsolatot a külvilággal, az orosz értelmiség ilyen remete-lakban töprenghet elvonultan a világ sorsán. Az építmény egy faszerkezetből áll, amelyre plexilapokat erősítettek, ez adja a fehér-barna csíkos jellegzetes külsőt. Az így létrejött fényáteresztő falak a kisméretű ablakok ellenére is kellemes világosságot adnak. Ideális nyári munkahely, bármilyen szakma képviselőjének megfelel, lényeg, hogy aki itt dolgozik, komolyan vegye hivatását. A számítógépasztal mellett elhelyezett ágy nem ellentmondás. Az alkotó szerint ide akkor ajánlatos lefeküdni, ha valami nagyon érdekes ötleten gondolkodunk.  

A fesztivál télen

 

 

Fesztivál nemcsak nyáron, hanem télen is van. Itt Nyikolaj-Lenyivecben olyankor se állhat le a művészeti termelés. Hiszen itt él és alkot Polisszkij, aki egy akciója során több ezer hóembert építtetett a mezőre falu lakóival. Minden egyes elkészült hóemberért fix pénzt fizetett, így egyesült személyében a monumentális tájtervező és a nagyvonalú mecénás.

Konstanzin Larin: Tűz-banya (Ogony-baba) 2009

 

 

A télvége fő tézise az ünnep. A banya vörösre festett monumentális faszobor, ál-népies köntösben. Nagyon nagy, mint minden, ami orosz. Látogatói eltűnnek óriás szoknyájában, előbukkannak a „micsodájából", majd kicsúsznak onnan, hogy még egyszer kiélvezzék a télisportok örömeit.

Oblidinenie Architektorov – Iced Architects: Teleportáló 2007

 

 

A tervezők szerettek volna a statikus téli tájképbe váratlan dinamikát, valamiféle új erőt vinni. Ennek érdekében az Ugra folyó partján teleportáló kabint építettek hóból. A gyakran mulatságos és mindig elgondolkodtató terveikről ismert három építész, Ilja Voznyeszenszkij, Alekszej Kononenko és Ivan Burij az akció érdekében pingvin-jelmezt is húzott. A performanszról a fapofa-stílusú leírásban a következő tudható meg: „A buli bizonyos pontján a kabin tetején működésbe lép a sziréna és zene csendül fel. Az épületből kilép egy pingvincsalád, pontosabban három ember pingvinkosztümben. Sétálni kezdenek a területen, fényképezkednek, majd egy idő után visszamennek a házikóba és visszateleportálják magukat lakhelyükre. Igény szerint az eljárás többször megismételhető. Maga az épület 2,5x2,5x2,5-ös fadeszkából áll, amire havat kell döngölni. A kabin belsejében szükség van 3-4 ember átöltözésére alkalmas helyiségnek. A kosztümök könnyű anyagból készüljenek, hogy a téli ruházatra rávehetőek legyenek."

Érdemes megnézni erről a mindössze negyvenhét másodperces Youtube-videót!

És mégis mozog a föld
Ha jó időben a tenger látóhatárát kémleljük, akkor a távolban felbukkanó és felénk érkező hajók vitorláinak először csak a tetejét látjuk. Mindenki ismeri a föld gömbölyűségének eme bizonyítékát. Na most, ezen a fotón jól látható, hogy a tézist itt Nyikolaj-Lenyivecben szárazföldi körülmények között is bebizonyították!

 

---

Interjú Anton Kochurkinnal
A fiatal moszkvai építész 2009 óta a fesztivál projektvezetője és egyik kurátora.

 

 

Hogy sikerült az idei fesztivál?

Idén megpróbáltuk átalakítani ez egész fesztivál formátumát. Az a célt tűztük ki, hogy a tájtervezést, a képzőművészetet és a performanszt közös egységbe olvasszuk össze, és hogy mindez természet és művészet barátságát fejezze ki. Az egészet erdei liturgiának neveztük el. Az eredmény nem volt egyértelmű. Végül is a fesztivál létrehozott néhány fantasztikus teret, például Szergej de Rokambol labirintusát, vagy a tűzoltó-tavat, amelyen az AB Medanom szökőkútja volt.

Hány ember érkezik a fesztiválra és hol laknak ilyenkor?

Az utolsó két évben 5-6 ezer látogatónk volt. A szomszédos falvak kiadó házaiban illetve a körzetben található fogadókban laknak. Sokan a rendezvény területén sátoroznak.

Honnan van a pénz ezekre a nagyméretű objektekre?

A fesztiválnak számos szponzora van, elsősorban burkolóanyagokat és bútorokat gyártó cégek. 2006-ban az oroszországi Potanyin Alapítványtól, 2009-ben pedig az Európai Uniótól kaptunk támogatást. A fesztivál területének tulajdonosa is sok mindenben segít minket.

Milyenek a nemzetközi visszhangok?

Írt rólunk a New York Times és a holland A10 magazin. Sajnos nem tudjuk nyomon követni, mi minden jelenik meg rólunk a külföldi sajtóban.

Mi a fesztivál üzenete?

A legfontosabb, hogy Oroszországban megjelent egy egyedülálló multikulturális projekt, egy állandóan változó múzeum, amely erős viszonyt hozott létre alkotók és a táj között. A rendezvénysorozat ismét ráirányította a szakma figyelmét a vidéki természetre. Számomra fontos az is, hogy a terület fejlesztése a fenntarthatóság elvein alapul. Mindenki tudja, hogy Oroszországban alig él meg bármifajta helyi mezőgazdaság. Mi létrehozunk egy önmagát tápláló organizmust, amelyben a helyi mezőgazdaság is lehetőséget kap.

Mik voltak az idei kedvenceid?

Nagyon jól sikerült munkának tartom a holland Adriaan Geuze (West 8) Fenyőtoboz Pavilonját. Sikerült létrehoznia egy racionális teret, amelynek tobozból készült falai bekerítik a fal építőanyagát adó három fenyőfát.

Olyan munkát is megemlítenék, amelyek teljesen természetes módon illeszkedik a vidéki környezetbe és nem zavarja meg a természet finom nüanszait, kialakult kapcsolatait. Ilyen például Dimitrij Gutov Gyaloghídja, amely a mocsárba épült, és két tisztást, azaz két világot köt össze. Vizuális prezentációja a lehető legegyszerűbb. Olyan szerény benyomást kelt, mintha mindig is itt lett volna.

A fesztivál eddigi témái
2006 - Kezdet
2007 - Határ
2008 – Noé bárkája
2009 – A földön túl
2010 – A labirintus kilenc kulcsa

Archstoyanie Fesztivál

---

Rövid interjú Nyikolaj Polisszkij-jel a fesztiválról

A fesztivál eredményei igencsak hasonlítanak az Ön land-art-jára. Örül, hogy itt most ennyi orosz művész foglalkozik a vidéki tájjal?

Oroszországban megszakadt a vidéki építészet tradíciója, sőt, a szabadtéri szobrászat gyakorlata is. Mindez megszűnt a forradalommal. Fontos, hogy megint foglalkozzanak ezzel a képzőművészek és az építészek. Ám attól félek, hogy ez a folyamat túl gyorsan indult meg. Nagyon kevés embereknek van bármilyen tapasztalata, hogy milyen legyen egy tárgy a  természetben. Tapasztalatom szerint nagyon óvatosnak kell lenni. A lényeg, hogy ne ártsunk. A művész törekedjen organikusságra. Én mindig kifejező, aktív és plasztikus tárgyakat készítek, de ügyelek arra is, hogy ezek harmóniában létezzen környezetükkel. A természetnek nincs szüksége disszonanciára.

Ön az egyik alapító. Mi a rendezvény jelentősége, mi az amit sikeresnek tart, és mi az, amit nem?

A fesztivál igen sokszínű lett. Rengeteg, a természetben létező formai és filozófiai ötlet merült fel. Egymástól távol levő, egymást nem zavaró világok párbeszéde ez. Különböző filozófiák gyűjteménye, vita és végkövetkeztetés nélkül. Amíg olyan dolgok születtek itt, mint a Alekszander Brodszkij Rotondája vagy Geeze Tobozháza, addig nekem minden tetszett. Ezek különleges építmények, különleges gondolatok voltak, amelyeket a szerzők nem tudtak városi közegben kifejezni. Ezek a művek reményt adtak arra, hogy kifejlődik egy ilyen filozófiai-plasztikus irányzat. Viszont a dekoratív, csak a látvánnyal törődő munkák nem tetszenek .

Hogyan hat a fesztivál  a környezetre, a falusiak életére?

Az itteniek tisztelni kezdik a képzőművészek, építészek munkáját, maguk is bekapcsolódnak a folyamatokba. Fel se merül a vandalizmus. Anyagi előnyökkel is járhat számukra a fesztiválszezon, sok helyi lakos keres ezen. Viszont van egy veszélyes jelenség az orosz társadalomban: amikor az emberek tömegesen vonulnak ki a természetbe. Elvileg minden egyes személy humánus célokkal érkezik ide. Aztán ez az őrült, pihenő tömeg rázúdul a csöndes tájra... bennem ez időnként komoly félelmet kelt. Úgy tűnik, ezek mindent eltaposnak.

Honnan ennyi fa az alkotásokhoz: a környező erdőkben minden ingyen rendelkezésre áll?

Már régen nincs szó ingyen erdőkről. Tömeges, művészi célú fakitermelésről se. Természetesen mindent a helyi Ugra nemzeti park erdészei szankcionálnak. Létezik egy helyi erdészeti rendelkezés, amelynek mennyiségi keretét nem léphetjük túl.

Úgy hallani, újabban kritikus lett a fesztivállal kapcsolatban, miért?

Azért, mert a fesztivál elkezdte felfalni önmagát. Megjelent a funkcionárusok hada, akiknek legfontosabb célja, hogy legyen a fesztivál, hogy megmaradjon az üzemeltető csapat. Nem vitatom, számukra is lényeges a fesztivál minősége. De a legfontosabb, hogy mindig meg legyen tartva és hogy találjanak rá pénzt.

Nemes András