Miért került fővárosi helyi védelem alá a Déli pályaudvar?

Hosszú idő óta, szinte romos állapotban várja sorsát a Déli pályaudvar, a hetvenes évek Budapestjének egyik legizgalmasabb, ellenben legrosszabb állapotban lévő városi műemléke. A budapesti, helyi védelem alatt álló modern épületeket bemutató cikksorozatunk újabb részében Branczik Márta utána jár, hogy miben is rejlik Kővári György épületének értéke.

Budapesten számtalan olyan értékes, későmodern épület van, ami nem kap elég figyelmet, átépítése vagy felújítása során érzéketlenül nyúlnak hozzá, akár a lebontástól sem menekül meg. Ezért is örülhetünk annak, hogy legalább egy részüket 2022-23-ban helyi védelem alá helyezte a Főváros, többek közt a Déli pályaudvar utascsarnokát is.

Néhány kérdés ettől függetlenül sokakban felmerülhet a Délivel kapcsolatban, laikusként talán nem egészen érthető, mi indokolja a védelmet, másokban az épület állapota ébreszthet kételyt, durvábban fogalmazva: mégis mit lehet még védeni ezen a romon?

Ahhoz, hogy jobban lássuk az épület eredeti értékeit, a régi képeket érdemes nézegetni.

Az épület átadásakor, 1973-ban, a közvélemény számára nem volt kétséges, hogy Budán városképi szempontból is kiváló közlekedési csomópont született. A tervező, Kővári György bonyolult közlekedés-szervezési problémát oldott meg a többszintes utaskiszolgálással; az épület rámparendszere hazánkban úttörő volt az akadálymentes építést tekintve.[1] A forgalmas tér pedig feltűnő kortárs építészeti elemmel gazdagodott a felvételi épület által, amit a méltatók szerettek üvegdoboznak, sőt ékszerdoboznak nevezni. Bár a korabeli cikkek elsősorban a forgalomtechnikai, műszaki kérdéseket taglalták[2], Kővári, a Magyar Építőművészetben megjelent ismertetésében az építészeti koncepciót is részletezte: „A süllyesztett tér, az épület alatti tér — mely annak szintben eltolt folytatása — és a csarnok egy egységes, anyagaiban és megformálásában azonos folytatólagos térkapcsolat. A tér íves kiképzésének következménye a csarnok hasonló íves megoldása a teljes egységes hatás miatt. A tér és a pályaudvar formai kialakításánál legnagyobb probléma a merev vasúti közlekedési forma fokozatos feloldása a szép városképi környezetben, a parkban, a Vár közvetlen szomszédságában. Ezt az átmenetet egy merevebb, hosszú, de ´áramvonalasított´ épület, és egy kissé ívesen megmozgatott, de nyugodt hatású csarnok igyekszik megoldani, mely megnyitja az együttest a panoráma felé."[3]

Megemlített néhány esztétikai elemet is, amik sajnos ma már csak nehezen fedezhetőek fel az épületen. Városképi szempontból fontosnak tartotta, hogy a pályaudvar nagy tömege ellenére ne képezzen kontrasztot a helyszín domborzati viszonyaival, de fontos volt, hogy mégis megfelelő hangsúlyt kapjon, kiemelkedjen a környezetéből. Ezt a tömegek megfelelő tagolása mellett a hosszan ívelő utascsarnok homlokzatfelületének megosztásával érte el: a födémeket hófehér márványlapokkal burkolta, közöttük húzódott a csarnok sötét, tükröző üvegfelülete. A sötét-világos, fekete-fehér kontraszt jellemző volt az épület más pontjain is. Sötét színű padlóburkolatot és pillérburkolatot látunk az utascsarnok belső terében, míg az ott lévő eredeti pavilonok falát a homlokzaton is használt fehér coelga márvány borította.

A környezettel való kapcsolat megtartása érdekében volt fontos az utascsarnok “lábakra állítása" is, megnyitva ezzel az épület alatti teret a Vérmező, mindenekelőtt pedig a süllyesztett előtér felé, ami felett szinte lebegni látszott a hatalmas üvegdoboz. A lebegést, a könnyedséget a belső térben is érzékeltette Kővári (és itt feltétlenül említsük meg a belsőépítészeket is: Bánkiné Szerdahelyi Laura[4], Marosiné Hornicsek Erika és Vajk Ildikó), a masszív, hasított kő burkolatú pillérek mindegyike egy-egy karcsú stiften vagy keskeny lábazaton áll, nem olvad össze a padló felületével, de a mennyezettel sem. Ugyanezeket a finom eszközök figyelhetők meg a lépcső-mellvédek kialakításánál: a tervező eltartja a tömör, fehér márványfelületeket a fekete-fehér burkolatú lépcsőfokoktól. Ezt a megoldást nem csak a térbeli elemeknél alkalmazta az építész, hanem, ahogy az a metrókijáratot díszítő faldekorációnál néhány helyen még ma is megfigyelhető, az íves elemek a falfelülettől jelentősen eltartva jelennek meg, mögöttük rejtett világítással. Az indirekt vagy rejtett világítással kapcsolatos lehetőségeket többször használta a tervező, a perembe rejtett világítással emelte ki a süllyesztett előtér ívét, de a körpénztár (éppen nyitva tartó fülkéjének) számozása is a háttérfénytől kelt életre.

Nem véletlen a körök és ívek gyakori megjelenése az épületben, ez Kővári tudatos szándéka volt; a közönség épületen belüli mozgását ívek mentén kívánta szervezni, illetve a körformák segítségével akarta mindezt érzékeltetni. „A formák a merev ‘vágányrend’-ből fokozatosan mozgalmasabbak lesznek, az átmenetet az íves lépcsők és a csarnok adja, mely végül a Metró-csarnoknál spirális és kör formájába megy át függőleges szinteken keresztül. Ennek ellenpontja a csarnoki pénztár hasonló kör alakú kialakítása." – írja a már korábban idézett cikkben. A körök játéka a legérzékletesebb módon, néhány évvel később, az utascsarnok Krisztina körút felőli végében megnyílt bisztrónál jelent meg. Itt a vendégek kiszolgálása is hasonló módon zajlott, mint az utasáramlás: befáradt a vendég, a ruhatárban leadta a csomagját és a középen elhelyezkedő kiszolgálóteret körbejárva választotta ki az ételeket, italokat, végül körbeérve fizetett. A központi kiszolgálótér falait Blaski János és Miskei László képzőművészek körmotívumra épülő szitázott csempekompozíciója díszítette – és díszíti még mai is![5]

És éppen ez az, ami miatt a Déli megérdemli további figyelmünket. Meglepő, hogy az eredeti értékekből, dizájnelemekből milyen sok mindent megtalálhatunk még ma is az épületben. Sok helyen ott vannak még a fehér márványlapok, a norvég kvarcit, a securit üveg (gyártója a francia Saint-Gobain cég volt), a különleges, maratott vörösréz burkolatok, kapaszkodók. Ezeket a nemes anyagokat – ellentmondva annak az általános vélekedésnek, miszerint a szocialista korszak építészete csak silány anyagokat használt – az épület sok pontján még jól láthatjuk. De vajon észreveszi valaki a süllyesztett előtér világítását? Hogyan is vehetné, hiszen már évek óta nem világítanak a fénycsövek. Ahogy nem használják a körpénztár világítási effektusait sem, pedig ott vannak, még működnek és megfelelő felújítás után újra működhetnének, különlegessé téve a belső teret.

Kétségtelen, hogy sok minden, ami izgalmassá tette az épületet, ma takarásban van, esetleg eltűnt róla, mint a homlokzat márványburkolata, sőt a vörösréz Déli pályaudvar felirat(!) vagy a bisztró homlokzati securit üvegei. Ugyanakkor az épület nagyon sok eredeti építészeti, gépészeti eleme mégis megmaradt, most is ott van, ami rendkívüli ritkaság! Ma Budapesten és az országban is egyre kevesebb az autentikus 70-es évekbeli enteriőr. Ez is indokolja a védelmet és az értő, gondos felújítást. Természetesen a mai használat sok tekintetben mást kíván, mint amire az utazónak ötven éve szüksége volt, de jó néhány sikeres példát látunk régi pályaudvari épületek felújítására, esetleg funkcióváltására. Itt van mindjárt Bécs (Westbahnhof, 1954), Eindhoven (Eindhoven Centraal, 1956) vagy akár a korban legközelebb álló Varsó központi pályaudvara (Warszawa Centralna, 1975). Miért ne végződhetne a történet jól Budapesten is?

Branczik Márta

Lábjegyzet:
[1] „A több szintes gyalogosközlekedés kialakításánál itt gondoltak először a gyermekkocsit toló mamákra és a rokkantakra: minden fel- és lejárónál rámpákat építettek. Ilyen úton lehet feljutni az aluljáróból a vasúti peronra." Népszabadság 1973. március 25., vasárnap, p. 9.
[2] Kővári György: A Déli pályaudvar átépítése. Magyar Építőipar, 1977/1 pp. 32-34. Derdák Tivadar: Vasúti felvételi épületek. Magyar Építőipar, 1978/9-10 pp. 532-544. dr. Ertl Róbert: A budapesti pályaudvarok fontosabb építési munkái(1945- 1978). Magyar Építőművészet, 1978/12. pp. 538-540.
[3] Kővári György: Déli pályaudvar, Budapest. Magyar Építőművészet, 1978/3. pp 12-15.
[4] Szerdahelyi Laurával a közelmúltban készült interjú: https://www.artmagazin.hu/articles/video/szerdahelyi_laura_videointerju.
[5] Nem ez az egyetlen képzőművészeti alkotás kapcsolódik a Délihez, az Alkotás úti aluljáróban látható Kovács Ferenc és Józsa Bálint márványplasztikája: https://www.youtube.com/watch?v=YUHPsytkJcs&t=376s.

Irodalomjegyzék:
Kővári György: Mi épül a Magyar Jakobinusok terén? Természet Világa, 1971/8. pp. 357-59.
Keömley-B. Aurél: Az aluljárórendszer. Természet Világa, 1971/8. pp. 359-60.
Szabó Sándor: A Déli pályaudvar. Budapest, 1972/2. pp. 34-35.
Kővári György: A Déli pályaudvar átépítése 1970-1975. Budapest, 1973/5. pp. 17-19.
(Kővári György): A Déli pályaudvar átépítése. Magyar Építőipar, 1977/1. pp. 32-34.
K. Gy. (Kővári György): Déli pályaudvar, Budapest. Magyar Építőművészet, 1978/3. pp 12-15.
Derdák Tivadar: Vasúti felvételi épületek. Magyar Építőipar, 1978/9-10. pp. 532-544.
dr. Ertl Róbert: A budapesti pályaudvarok fontosabb építési munkái (1945- 1978). 1978/12. pp. 538-540.

Tervező: Kővári György; munkatárs: Juhász András; statikus: Técsőy István; belsőépítészek: Bánkiné Szerdahelyi Laura, Marosiné Hornicsek Erika, Vajk Ildikó; tervező iroda: MÁVTI
Virtuális leletmentés a Déli pályaudvarról: kiscellimuzeum.hu

Szerk.: Borenich Levente