
Naphegyi huzavona
A volt naphegyi teniszpályák beépítési ügye: a Naphegyi Res Pulblica Egyesület civil szervezet nyílt levélben fordult az I. kerület önkormányzatához, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy az elegáns villanegyedben, a műemlék klubház telkén évek óta illegális ipari telep működik. A civilek a tervezett irodaházat se látnák szívesen.
A Naphegyi Res Pulblica Egyesület civil szervezet nyílt levélben fordult az I. kerület önkormányzatához, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy az Aladár és a Tigris utca sarkán lévő telket a tulajdonos Gyetvai Fivérek Zrt., amely irodaház építést tervezi a területre, engedély nélkül ipari telephelyként használja.
Megítélésük szerint a beruházó, mely az egykori teniszpályák helyén irodaházat akar építeni, egyéb építkezéseihez anyagtárolásra használja a telket, tudatosan zavarva ezzel a terveit ellenző környékbeli lakók életét. A naphegyiek elviselhetetlen zajról, megnövekedett forgalomról és az elegáns villaövezethez méltatlan állapotokról panaszkodnak. A telek egyébként műemléki területnek számít, mivel a teniszpálya egykori klubházát 2005-ben védetté nyilvánították.
A Gyetvai Fivérek irodaházát az I. kerületi önkormányzat engedélyezte, azonban a telek átmeneti ipari telephelyként való használatát nem. A civilek nyílt levelükben felszólítják a kerület főépítészét, dr. Aczél Pétert és a képviselőtestületet, hogy azonnal zárassa be a telepet, és a KÉSZ (Kerületi Építési Szabályzat) tervezett módosítása során a 10,5 méteres engedélyezett építési magasságot csökkentsék a védett épület magassági szintjére.
A civilek véleménye szerint ez kompromisszumos megoldás lehet a korábbi 1,5 méteres és a jelenleg engedélyezett magassági mutató között. A KÉSZ szöveges szabályozása egyébként kimondja: "Megőrizendők a területen élesen elkülönülő, eltérő beépítésű területek jellegzetességei, különös tekintettel a villanegyed szellős, zöld környezetbe ágyazott, mérsékelt magasságú beépítésére."
A levél teljes terjedelmében olvasható a csatolt pdf-ben.