Nyitott és feltételes múltú mondatok – a Zsolnay déli területének tájépítészete

"[...] a fotók készítésekor két mű állt az egyetemudvar teraszain - ez számunkra arra bizonyíték, hogy igenis számít az egyetemistáknak (ahogy mindenki másnak is), hogy a környezet, amiben élnek, inspiráló-e számukra. Fontos ebben hinni, és fontos tudatosítani a felelősségünket, amely minden szereplőt érint az építés teljes folyamatában." Kovács Árpád, Lukács Katalin, Thurnay Dorottya és Tihanyi Dominika munkája, a Zsolnay Negyed déli részének tájépítészete.

„Az egyetemistákat nem érdekli más, csak az, hogy hol a legközelebbi kocsma"
(kivitelezői észrevétel egy kooperáción, Pécs, 2011)

A Zsolnay Negyed területét a Zsolnay Vilmos út (6-os út) két részre osztja, a déli és az északi területre. A jóval nagyobb északi részt - a Zsolnay család szerves élettereként - egy tájképi kert formájában alakították ki, a család saját alkotásaival meseszerűen egybeszőve. Ezzel szemben a déli terület az északi ellenpontjaként, a gyár erőforrásaként volt értelmezhető, amely biztosította a működés alapfeltételeit: a vasút közelsége miatt itt deponálták a nyersanyagokat, valamint a gyártáshoz szükséges vizet is a területen áthaladó patakból nyerték. A pusztán ipari funkciónak megfelelően az épületek közti tereket teljes mértékben burkolat fedte, rendezetlen formában: helyenként aszfalt vagy beton, néhol pedig az eredeti keramit burkolat látszódott még, rakodó rámpával, vasbeton támfallal, vagy egy nagy betonterasszal.

A koncepció alapját ez a nyers állapot adta. Eszerint a déli terület környezete egy szukcessziós (növénytársulások egymásra épülése) folyamat képét idézi, amely az elhagyatott ipari tájképet egy természeti tájjá alakítja, olyan téri szituációkat teremtve, amelyek az egyetemi hallgatókat hivatottak inspirálni a nyitottan hagyott „mondatok által". A kert egésze az ott élő egyetemisták mindennapi létének ad keretet, amely akkor válik teljessé, amikor azt ők belakják és igényeik szerint kiegészítik. Ezek a „nyitott mondatok" sajnos túlságosan nyitottak maradtak, sőt átalakultak feltételes múltat használó mondatokká, amelyek használatát nehéz mellőzni a környezet bemutatásakor. A pénzhiány, és egyfajta kivitelezői érdektelenség (lásd fenti idézet) miatt a terület csak nyomokban tartalmazza a szukcessziós kép elemeit, nagyobb feladatot adva az egyetemistáknak, hogy környezetüket kiegészítsék.

A déli terület környezete két részre osztható: a természeti táj területére (egyetemkert), amely a parkolóház és a vasút területe közt húzódik a keleti részen, illetve az egyetem épületei által közrezárt térre, ami a diákok személyes tereként fogható fel (egyetemudvar/aula) a nyugati oldalon.

Az egyetemkert tájképi kertjében különféle téri szituációk és természeti közegek biztosítják, illetve többnyire biztosították volna a változatos kikapcsolódás lehetőségét. A szukcessziós folyamat kiragadott képében a gyárudvar nyomai még kivehetőek lettek volna: az aszfalt burkolat megmaradt volna - részben kerti útként, részben töredezetten -, közte pionír fűzes tört volna utat a későbbi növényzetnek. Az ipari víz visszanemesült volna természetes vízzé, és tóvá duzzadt volna, a rakodó támfal vízeséssé alakult volna, a tó medrét és környezetét pedig a meglévő keramit burkolat alkotta volna. A tóba egy téglalap hasáb nyúlt volna, amelyet nyírott pázsit borít, a hasáb közepén hosszan elnyúló ponyvás pergola adott volna árnyékot és képezett volna pihenőteret, majd mindezek köré egy vadvirágos mező került volna, amely a terület vége felé átmegy egy ligetes-erdős társulásba.

A koncepció gyakorlati előnye, hogy a meglévő szerkezetek, anyagok megmaradhattak volna, így kevesebb lett volna a bontás, a meglévő patak pedig hasznosult volna. A megvalósítás azonban mást hozott: az aszfalt nem maradhatott, a keramit „használhatatlan" volt (talán jobb helye is volt máshol), a patakból pedig túl drága volt tavat csinálni. Így az aszfaltútból zúzottköves út lett, a tóból az eredeti kontúrok és szintek felhasználásával egy füves terepjáték - amely remek pihenőhelyként működik -, a ponyvás pergola a térben szabályosan álló, fehér oszlopokká zsugorodott, a virágos mező pedig arra vár, hogy hagyják megnőni.  Mementóként megmaradt az eredeti keramitos rakodórámpa.

Az egyetemudvar funkciója az, hogy a hallgatók itt összeülhessenek, különböző eseményeket rendezzenek, így ez a terület egy egyetemi aula szerepét tölti be. Az udvar megfogalmazása az egyetemkert természeti közegének absztrahálása által jött létre. A természet által feltördelt burkolatok, változatos szintek itt különböző magasságú teraszokká alakulnak. Az udvar két oldala közt 1,5 méteres szintkülönbség van, amit a területen végig kígyózó lépcsők és a teraszokat határoló, elfogyó lépcsők hidalnak át.

A teret egy vízarchitektúra helyett létrejött gyepes rézsű és egy pavilon szervezi, amelyek elrendezése adja a tér azon zártságát, ami az aula jellegű teresedést létrehozza. A pavilon hallgatói büféként működhetne. A gyepes rézsűre nagyobb pihenőplaccok szervesülnek, amelyek néhol szilárd burkolatúak, néhol gyepes felületűek. Köztük díszfüves részek tagolják intim terekké az egész területet.

A terület nyugati oldalán az épületet egy angolakna választja el az udvartól. Tört vonalán mellvéd korlát fut végig, mely a déli oldalon meg van nyitva, ahol egy lépcső vezet a lenti térbe. Így az angolakna nem csupán egy felülvilágító, hanem alkalmas arra, hogy a diákok szabadidejükben ki tudjanak jönni a termeikből vagy, hogy esetleg itt is dolgozzanak.
Az udvart délről, a vasút felől egy nagyarányú díszfű kiültetés zárja le, ami nem csak „megfogja" a teret, hanem utalás az egyetemkert növényzetére is. Ebben a díszfű felületben kapott helyet egy kétkarú rámpa, az udvar akadálymentesítésének érdekében.

A déli terület megvalósult környezetében a koncepció szerinti téri szituációk, kerti elemek ugyan nagyrészt sajnos elmaradtak, de az egyetemkert nagy gyepes terepjátéka, és az egyetemudvar teraszai reményeink szerint arra csábítja az itt tanuló képzőművész hallgatókat, hogy tevékenységeikkel, vagy alkotásaikkal időről-időre belakják a területet. Utóbbira szerencsére már van is példa, a fotók készítésekor két mű állt az egyetemudvar teraszain - ez számunkra arra bizonyíték, hogy igenis számít az egyetemistáknak (ahogy mindenki másnak is), hogy a környezet, amiben élnek, inspiráló-e számukra. Fontos ebben hinni, és fontos tudatosítani a felelősségünket, amely minden szereplőt érint az építés teljes folyamatában.

Újirány