Perika-díj 2023 – interjú Fogarasi Andrással

Az Építészfórum társalapítója, Pásztor Erika Katalina emlékére létrehozott Perika-díjat idén a Bécsben élő, magyar származású képzőművész, Andreas Fogarasi részére ítélte oda az Építészfórum szerkesztősége az építészet, a művészet és a tudomány határterületein mozgó tevékenységéért. A díj alkalmából készített videóinterjúnkban szó van többek között az alkotó építészeti hátteréről, építészet és művészet viszonyáról, valamint anyagkollázsairól is. Fogarasit a Média Építészeti Díja díjátadó gáláján Végh Árpád laudálta, a laudáció a videó alatt olvasható.

Andreas Fogarasi, avagy Fogarasi András a 2023-as Perika díj díjazottjának laudációja

Kortárs képzőművészként dolgozik és képzőművészeti diplomája mellett építész diplomával is rendelkezik. Munkái valójában a képzőművészet, az építészet és a design határterületén mozognak. Bécsben él, azonban műalkotásai sok szálon kötődnek Budapesthez, ezzel létrehozva egy Bécs - Budapest tengelyt, amely városok közötti kulturális kapcsolat a XX. század viszontagságai után az elmúlt évtizedekben neki is köszönhetően újra kifeszült. Munkásságában azt teszi, amit sokan figyelmen kívül hagynak, jelesül, igyekszik szinte már megszállott objektivitással, dokumentarista jelleggel, mint egy múzeum vagy közgyűjtemény dokumentálni a város törvényszerű változásait. Egyszerűbben, a valóságunkat. Akarva-akaratlanul is rávilágít a különböző korok jelképei, szimbólumai iránti nosztalgia veszélyeire.

Etimológiai szempontból a nosztalgia szó a görög nostos (hazatérés) és algeo (fájlal) szavakból, mesterségesen létrejött szóösszetétel, amely, mint a szó eredetéből is látható, az érzelmeinkre kíván hatni.

- írja Jean Baudrillard a nosztalgiáról. Ami lehet szép, lehet ártalmatlan, de ugyanúgy lehet addiktív és veszélyes, ott rejtőzik kockázat, hogy nem a valóságot jeleníti meg. Hiszen egy város, annak ellenére, hogy az ember által, holt anyagokból alkotott, éppen a benne élő emberektől lesz élő organizmus. S ahogyan az emberek, úgy a város szövete is állandóan változik. A változás a valóságunk része, amelyben hol megjelennek, hol eltűnnek különféle elemek. És ezek az elemek sokszor akár egy több évtizedig létező szimbólum rendszer részei, amely szimbólumok a politikai-ideológiai változásokkal vagy átalakulnak, vagy teljesen eltűnnek. Esetleg egy későbbi kor által marginalizálódnak, mint ahogyan azt a Sights sorozatban láthatjuk. A velencei biennálén Arany oroszlánt nyert alkotás, a Kultur und freizeit is ezt a jelentésváltozást mutatta be: az egykori, a társadalmi felemelkedést is szolgáló, a kultúr-hierarchiában kiemelt helyen szereplő művelődési házak a rendszerváltozással miként vesztették el jelentőségüket.

Andreas ezt a változást is mint a valóság egy lehetséges rendszerét mutatja fel, mint egy archívumot, amely objektíven értékítélet nélkül dokumentál épület-történetket. A Budapest stripped sorozatában ipari kötözővel konkrét épületelemeket présel össze, a kézzel fogható, prózai matériának új értéket adva. Az épületek születésénél pedig ez a jelenség, talán így elsőre nem is gondolnánk, a digitális képalkotási technikák megjelenéséig szintén megvolt. Mert a terv (úgy is mint tágan értelmezett idea) egy épület felépítését megelőzően, papíron összehajtogatva egy szalagos irományfedélbe rendezve létezett. Azonban egy épület valósága nem csak terven létezik, a már említett matéria is szorosan hozzátartozik: a felhasznált anyagok színe, szaga, tapintása is ennek szerves része. Andreas művei által a megsemmisült épületek kvázi anyag-könyvtára jön létre. Így, ha egy épületből megőrzünk elemeket, akkor a valóságunk egy szeletét őrizzük meg, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy meg is értsük azt.

Andreas Fogarasi munkássága, történelmet dokumentáló attitűdje természetesen, ahogy a történelem maga is, mindig a mának szól. Munkái ereje ebben rejlik; a különböző korszakok burkolt ideológiai fegyvereit új kontextusba helyezve tart tükröt, önmaguk ellen fordítja, rávilágít azok banalitására, és akarva akaratlanul is nevel minket.

Gratulálok a díjazottnak!

Végh Árpád
építészettörténész, Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ

Szerk.: Hulesch Máté