PPW ’23 táblaképfestő workshop

Erdős Imre, a Debreceni Egyetem építész tanszékének oktatója idén nyáron ismét táblaképfestő workshopot tartott Szatmári Zsófiával közösen, melynek keretében a közösségi alkotás örömét igyekeztek átadni az építészhallgatóknak. A résztvevők különböző festékanyagokkal, ecsetekkel, spaknikkal, hálókkal és száradás előtt visszakapart festékrétegekkel kísérleteztek az elérni kívánt érzelmi dimenziók létrehozása érdekében.

Idén nyáron, július 16-án második alkalommal szerveztem meg a PPW táblaképfestő hallgatói workshopot a műtermem udvarán. A témában hozzám hasonlóan szenvedélyes és festészetre is nyitott építész, Szatmári Zsófia közreműködésével igyekeztünk átadni a közösségi alkotás örömét és felerősíteni a tehetséges fiatal alkotókban rejlő energiákat. Ahogy korábban, a technikát, a témát, valamint a kiegészítő anyagok használatát illetően most sem volt korlátozás. Fontosabb kapocs volt a munkák között az érzelmek szabad áramlása, az emberi észlelés, a közös alkotás, valamint az összetettségre és a rendezettségre való törekvés. Az ilyen képek készítésére irányuló kísérletezések az építészeti tervezés és minden más alkotómunka során is hasznosnak bizonyulnak, ezért remélem, lesz módom ennek a nyári workshop-sorozatnak a szervezését az elkövetkező években is folytatni.

Az utóbbi időben a doktori kutatási témám kapcsán számos párhuzamot véltem felfedezni a keleti és az európai alkotói törekvések között, a jó érzést keltő és életteli formák létrehozását illetően. Az építészeti harmóniát Christopher Alexander építész és kutatótársai például a távolkeleti eredetű zen filozófia felé fordulva keresték. Ahhoz, hogy harmóniába kerüljenek önmagukkal és az őket körülvevő világgal, a tudatos jelenlétet állították a középpontba. Kulcsfontosságúnak tartották a természet formavilágához való illeszkedést, a körülöttünk élő és lélegző világ arányainak és fraktáltermészetének megfigyelését, az érzékszervekre ható dolgok, mint például a fény, a szín, a felületek, valamint a koherensen egymásba kapcsolódó struktúrák megértését és újraalkotását. Hasonlóképpen kell nekünk is eljárnunk, ha egy happening során nem csak az elmélyült festés aktusa közben létrejövő flow-élményt célozzuk meg, hanem azt is, hogy a munkánk később, a független szemlélő számára is érzelmileg tápláló legyen. Túl azon, hogy a létrejött látvány gyönyörködtet, leginkább akkor sikeres egy alkotás, ha annak egyes részletei képesek újra és újra inspirálni az embereket.

Hogyan érhetjük ezt el? Egy jól megválasztott alapstruktúra, vagy egy rendezett színkompozíció segítheti, hogy a művész pontosabban kifejezésre juttassa aktuális hangulatát és érzéseit. Szemeink működésének tudományos vizsgálatán keresztül korábban már bizonyítást nyert, hogy a megfelelő arányban alkalmazott színek és az egymásba kapcsolódó részletek jelenlétének kiemelten fontos szerepe van a képek vizuális vonzerejét illetően, ezen keresztül pedig az érzelmi jólét és a harmónia megteremtésében.[1] Ezek gyakran a már megszokott dolgokhoz való újszerű hozzáállással, kísérletezéssel jönnek felszínre. A 20. század elején például az impresszionisták a természet által kínált színek hatásait hangsúlyozták, ezzel szemben viszont a fauvisták merész, élénk színeket használtak vágyaik leképezéséhez, ami mozgalmas és szokatlanul lüktető képi világot eredményezett. Az 1905-ös Salon d´Automne párizsi kiállítás volt az első nagyobb fórum, ahol a fauvizmus nyilvánosan bemutatkozott és vitát indított a művészek közösségében. A francia eredetű mozgalom a "fauves" (vadak) kifejezésből kapta elnevezését, amellyel Louis Vauxcelles műkritikus illette az akkoriban rendhagyóan vadnak és érthetetlennek számító expresszionista festményeket.

A workshop ideje alatt ezt az intenzív színkezelést alapul véve, inspiratív előképek közös megtekintését követően a fiatal alkotók igyekeztek kortárs módon felhasználni Jackson Pollock, Kees van Dongen, Franz Marc, Henri Matisse, valamint más kiemelkedő absztrakt expresszionista művészek módszereit, és ötvözni azokat saját egyéniségükkel és önkifejezési technikájukkal. Különböző festékanyagokkal, ecsetekkel, spaknikkal, hálókkal és száradás előtt visszakapart festékrétegekkel kísérleteztek az elérni kívánt érzelmi dimenziók létrehozása érdekében. Fontos megjegyezni, hogy bár a színek, formák és mozdulatok összhangjának keresésekor az ösztönös és spontán megközelítésre került a fő hangsúly, a sikeres absztrakt expresszionizmus nem csupán egyszerű és véletlen ecsetvonások halmaza egy hordozófelületen. Valerio Olgiati svájci építész szavaival élve:

Egy produktum tehát csak abban az esetben lesz kulturálisan értékes, ha rendelkezik elméleti dimenzióval is, ehhez pedig az alkotók részéről elengedhetetlen egy szándék a mondanivalót illetően. Az expresszionista műalkotás legyen akár vad vagy visszafogott, gyökerezzen a szerelemben, a drámában, vagy más felfokozott érzelmi állapotban, sohasem értelmetlen és sohasem a véletlen műve. Az viszont gyakran előfordulhat, hogy bizonyos részei ellentmondásosak. A kontraszt mellett megfelelő mértékben alkalmazva az ellentmondás egy kiváló kompozíciós stratégia, annak érdekében, hogy a tartalom értelmessé váljon. Jellemzően nem azért van jelen, hogy valami konkrétat tanítson, sokkal inkább azért, mert az emberek szeretnek ábrándozni, játékos módon gondolkodni és kitalálni a nem nyilvánvaló összefüggéseket.

Szeretném ezúton is megköszönni a workshop résztvevőinek lelkesedését és egész napos befektetett energiáját! A közösségben végzett kreatív alkotómunka az egyik leginspirálóbb emberi foglalatosság. Hatékonyságát számomra talán a japán ikigai kifejezés sűríti legmegfelelőbben, melynek jelentése, hogy emberi kapcsolatainkon és tevékeny részvételünkön keresztül adhatunk igazi értelmet életünknek. Az én olvasatomban ez egy olyan hozzáállást és módszertant jelöl, mely során mind a közös alkotói folyamat, mind pedig a későbbi használat hozzájárul életminőségünkhöz, legyen szó akár festészetről, szobrászatról, építészetről vagy bármely más alkotóművészetről. Ahogy a festés befejeztével ezeken a kiváló kortárs munkákon pihentettem a szemem, Juhani Pallasma gondolatai jutottak eszembe, aki a következőket írta A bőr szemei című könyvében a művészetek jelentőségével kapcsolatban:

Erdős Imre építész, a debreceni építész tanszék oktatója

Alkotók: Dani Sára, Krajnik Ildikó, Nagy Orsolya, Skultéti Bianka, Szatmári Zsófia, Sánta Dániel, Erdős Imre

[1] vö: A Theory Of Architecture, Nikos A. Salingaros, Vajra Books, Nepal, 2006. 86. o.1 vö: A Theory Of Architecture, Nikos A. Salingaros, Vajra Books, Nepal, 2006. 86. o.

[2] Non-Referential Architecture, Valerio Olgiati and Markus Breitshmid, Park Books AG, Zurich, 3rd edition 2021. 116. o.

[3] The Eyes of the Skin, Juhani Pallasmaa, John Wiley & Sons Ltd, United Kingdom, 2005. 11. o.