Pályázatok

Prágai Quadriennálé (PQ) 2011

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Prágai Quadriennálé (PQ) 2011
Pályázatok

Prágai Quadriennálé (PQ) 2011

2009.11.30. 06:02

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, mint a PQ (szcenográfiai és színházépítészeti világkiállítás) lebonyolítója, ötletpályázatot hirdet a magyar kiállítások – köztük a színházépítészeti szekció – megvalósítására. A pályázat leadásának határideje: 2009. december 21.

Letölthető jelentkezési lap

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI), mint a PQ hivatalos szakmai lebonyolítója, ötletpályázatot hirdet a Prágai Quadriennálé (PQ) magyar kiállításainak – köztük a színházépítészeti szekció – megvalósítására. 

A Prágai Quadriennálét először több mint 40 évvel ezelőtt rendezték meg, 1967-ben. Ma már a szcenográfiai és színházépítészeti kiállításra a világ minden tájáról érkeznek résztvevők – egy-egy alkalommal több mint ötven ország képviselteti magát. Magyarország szinte a kezdetek óta jelen van ezen a nagyszabású seregszemlén.

A PQ-n az eddigi hagyományoknak megfelelően 2011-ben is három szekcióban jelentkezhetnek és képviselhetik magukat a különböző országok.

Minden országnak ki kell jelölnie egy kurátort, aki az esemény ideje alatt képviseli az adott nemzetet, átfogó ismerettel rendelkezik a kiállításról.

Az alábbiakban röviden ismertetjük a szekciókat:

I. Nemzeti szekció

A Nemzeti Szekció koncepciója a kortárs díszlet-és jelmeztervezésre összpontosít, ugyanakkor ezen belül lehetőséget ad a művészeknek saját téma kiválasztására és kivitelezésére. Célja az, hogy minden ország a legkorszerűbb technikák és irányok alkalmazásával mutasson rá napjaink színházi kultúrájának sokszínűségére. A Nemzeti szekció installációja hivatott szemléltetni az adott ország elmúlt öt évének színházi irányait, látványvilágát, kísérleteit akár egy adott tervező munkáin vagy egy előadás színpadképén, vagy több művész kooperációján keresztül. A PQ fődíja az Arany Triga / Zlatá Triga a nemzeti szekció legjobban kiválasztott témájának megjelenítését jutalmazza.

II. Színházépítészet és technológiák szekció

A Színházépítészet Szekciója az utolsó 4-5 év legizgalmasabb színházi építkezéseit, felújításait hivatott bemutatni. A kiállítás arra is keresi a választ, milyen új technológiák bevonásával épülnek fel korszerű színházi épületek.

III. Oktatási szekció

Az Oktatási Szekcióban látványtervező hallgatók, pályakezdő tervezők, egyetemek, főiskolák csoportjai – oktatói és diákjai, mesterek és tanítványok mutathatják be eddigi munkáikat, képviselve a hazai oktatási programok és intézményi rendszerek lehetőségeit.

A 12. Prágai Quadriennálé: A látvány és színházi terek világkiállítására 2011 júniusában kerül sor Prágában.

Pályázni az alábbi négy kategóriában lehet:

Nemzeti Szekció (téma, ötlet, installáció tervezés és kivitelezés)

Színházépítészeti Szekció (ötlet, tervezés és kivitelezés)

Oktatási Szekció (ötlet, terevzés és kivitelezés)

Kurátor: átfogó koncepció a magyar megjelenés egészére nézve, valamennyi (nemzeti, oktatási, építészeti) szekcióra önálló ötlet kidolgozása, alkotói csapat felállításával, oktatási és művészeti partnerek bevonásával.

(Egy pályázó több kategóriában is pályázhat!)

A pályázók köre:

A PQ’11 kiírásának megfelelően olyan művészek és szakemberek (díszlettervezők, jelmeztervezők, hang-és világítás designerek, építészek és építészeti csoportok, oktatási intézmények, színházi alkotók, elméleti szakemberek, művészeti csoportok, stb.) jelentkezésére számítunk, akik bármely kategória tekintetében átfogó innovatív tervvel jelentkeznek. Nemcsak a színház, a tánc és az opera területén, hanem a színházművészettel szélesebb körben is foglalkozó (beleértve az installációs művészetet, a performence-t, az új médiákat, stb) és más képzőművészeti, kulturális szakterületeken is dolgozó szakemberek is jelentkezhetnek.

A pályázati feltételek:

Tartalmaznia kell egy részletes koncepciót, a kiállítás/kiállítások témáját, valamint egy installációs tervezési és kivitelezési vizuális tervet,

(Információ: A tervezett kiállítási tér a Nemzeti Szekcióban max. 40 m2, a Színházépítészeti Szekcióban és az Egyetemi Szekcióban max. 20 m2)

Tartalmaznia kell a kiállítást/kiállítások hozzávetőleges tervezett költségvetését:

Az előirányzott tervezett költségvetés felsőhatára a Nemzeti Szekciónál 15.000.000 Ft, a Színházépítészeti Szekciónál illetve az Egyetemi Szekciónál külön-külön: 5.000.000 Ft, amely összeget az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet részben Minisztériumi támogatásból, részben az erre a célra igényelt pályázati pénzekből biztosít.

A pályázathoz csatolni kell a kurátor/kurátorok vagy alkotó/alkotók szakmai életrajzát, és eddigi szakmai pályáját bemutató fontosabb referenciáit.

Csatolni kell a kitöltött jelentkezési adatlapot, amely letölthető a szinhaziintezet.hu főoldaláról.

A pályázat leadásának határideje: 2009. december 21. 16.00 óra

A határidőt (melyet a postai bélyegző illetve a helyszíni átvételi elismervény igazol) követően nem áll módunkban pályázatokat elfogadni.

A fenti követelményeknek megfelelő terveket 1 példányban (beleértve CD/DVD hordozókat is) kérjük postai úton vagy személyesen az alábbi címre eljuttatni:

OSZMI, 1013 Budapest, Krisztina krt. 57.

A pályázati borítékra kérjük minden esetben írják rá:

„Prágai Quadriennálé 2011 PÁLYÁZAT"

További információ és bővebb felvilágosítás kérhető az oszmi/kukac/szinhaziintezet.hu e-mail címen valamint a (061) 375 1184/132 telefonszámon.

A Prágai Quadriennálé internetes honlapján www.pq.cz megtalálhatók az alábbi mellékletek:

1. A PQ 2011 művészeti koncepciója

2. A PQ 2011 szabályzata

forrás: OSZMI

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.