Regeneratív építészet (1.)

@Lazzlo: “3.    Van megoldás: fenntartható építészet

4.    Az út járható, a megoldás elérhető”

 Ez a saját  farkába harapó kígyó.Minden olyan, amit felcímkéznek számomra gyanús. Amikor valaki kitalálta a fenntartható építészet címkét, elégedetten hátradőlt; a problémát megoldottuk.

Hát nem. Ha majd a fenntartható technológiák bajnokai valós energia(öko)mérlegekkel bizonyítják az odáig vezető út pozitív szaldóját, akkor beszélhetünk „fenntarthatóságról”. Valójában a továbbélhetőségről. Egyre inkább az az ember érzése, hogy a fenntarthatóság is a jól eladható kategóriájú piaci termék kapitalista furfangjának csomagolása. Semmi köze a valódi fenntarthatósághoz, ami meglehet nem is létezik, csak szeretnénk, ha lenne. 

A fennmaradás az ökoszisztéma meglétét jelenti. Az élőlények úgy maradhanak életben, ha hulladékuk, amit minden élőlény - a legegyszerűbb is - termel, visszakerül a körforgásba, így újra felhasználhatóvá válik a későbbi élet számára. A jelenleg fenntarthatóként meghirdetett mozgalmakban a hulladék nem bomlik le, sem fizikai, sem átvitt értelemben, az egyensúly a látszólagos fenntarthatóság mellett is eltűnőben és ez létünket fenyegeti.

Ezzel nem azt akarom mondani,hogy nem kell semmit sem csinálni, de több őszinteséget.

Jenni Reuter finn építész afrikai (szenegáli) tevékenysége, amit személyesen mutatott be a 2011-es Építészkongresszuson, egy ilyen hihető irány volt. Valamerre errefelé van a megoldás. Ahhoz viszont nagyon meg kellene szívlelni az Einstein-i mottót, amivel nagyon egyetértek.

 

 

@FenyvesiHK: Egyetértek azzal, hogy csakis egzakt energia és öko-mérlegekkel alátámasztott, bizonyított megoldásokat fogadjunk el. Csak ez fogadható el fenntarthatónak, a többi "greenwashing".

Hogy mi is a "greenwashing"?

A „greenwashing” kifejezést a New York-ban élő környezetvédő, Jay Westervelt használta először 1986-ban, amikor észrevette, hogy egyes szállodákban kis zöld kártyákat kezdtek elhelyezni a szobákban,  a törülközők újrahasználatát reklámozva, „a környezetünk megóvása érdekében”. Westervelt észrevette, hogy semmi energiapazarlást csökkentő intézkedést nem tettek ezek a szállodák (nem csináltak semmit), így nyilvánvalóan a költségek sem csökkentek, a szolgáltatások nem lettek olcsóbbak, így a „zöld kampányok” egyetlen célja a profitnövelés volt. Westervelt így a külsőleg környezettudatos, tartalmát tekintve pedig profitnövelő cselekedeteket „greenwashing”-nak nevezte el. A fogalmat ma összetettebben és átvitt értelemben arra használják, ha valami csak zöldnek akar látszani, de valójában nem az. 2002-ben például a „Greenwashing Akadémia” díját a BP és az Exxon kapta.

Szóval ne kövessük el azt a hibát, hogy a greenwashing miatt a valódi fenntarthatóságot is elvetjük.

A 3. és 4. pont nem a saját farkába harapó kígyó, hanem két nagyon is reális kérdésfelvetés: Van-e megoldás, és ha van az elérhető-e? Ez itt egy kérdésfelvetés, és nem akarja megkerülni a választ, éppencsak nincs részletesen kifejtve az. Lehetnek jó megoldások, ha nem sikerül azokat a gyakorlatba ültetni, nem sokra megyünk velük. Persze attól még lehetnek jók.

És még egy idézet:

"Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja." (Albert Einstein)

@blogen: Az építészet verbális körültáncolásának van létjogosultsága, de csakis világos stílusban és korrekt helyesírással. Az előbbi teljesül, főleg a cikkben, de blogen érdekes hozzászólásában is (nota bene: Kaffka P. hétégi házat tervezett, nem a parasztember házát...). A helyesírás azonban hagy kívánnivalót maga után. A legdurvább a cikk nyitóképén látható szöveg: az "egyén" szó, a "-re" rag nélkül. Ha ez így lőn lefordítva eredetileg is, hát száradjon le a fordító keze. És az összes lektor, neonfelirat-szerelő, kiállításrendező és kurátor is szíveskedjék szégyellni magát.

Ettől függetlenül, engedtessék meg megcsipkedni az írás borongós kezdőtételét. A modernizmus terén nem voltunk csak követők; a magyar építészek akár a Bauhausban tanultak és tanítottak, illetve akár itthon, akár emigrációban alkottak, jószerével a modernista épületek legjavát tervezték. Valószínűleg ez az egyetlen világszerte elterjedt építészeti stílus, amelyben meghatározó volt építészeink teljesítménye. 

@Pákozdi Imre: Nem arról volt szó, hogy kinek tervezte, az idézett részre reflektáltam.

 

Amúgy a gótika, a reneszánsz és az -olykor neoreneszánsz vagy neogót homlokzatokkal- neobarokk eklektikánk stílusában is nagyot alkottak a mestereink. A barokkot csak azért nem említem, mivel a török kori pusztulás miatt annak magyarországi mesterei jobbára külföldiek voltak. Sajnos az előbbi kettő jelentős része elpusztult, ezért nincs a köztudatban, hogy a kassai vagy a kolozsvári székesegyházak nem egyedülálló jelenségek voltak, ha például a bécsi székesegyházra tekintesz, akkor az nem nekünk adott mintát anno, hanem mi adtunk mintát nekik, mi több még tetőcserepet is. Többek között ezért értékes a magyar művészettörténet számára a dunavölgyi és cseh gótika, mert részben provinciális változata a magyarnak, részben pedig azonos mesterek és gyakran megrendelők állnak mögötte. Ha például a nürnbergi Freuenkirchét látod, akkor jusson eszedbe a budavári szoborlelet, mert azok a szobrok egy majdnem megszólalásig hasonló és nagyobbik palotakápolnaként funkcionáló budavári Szent Zsigmond templomot díszítettek. Vagy éppen a prágai váracska (mert gótikus állapotában csak kis váracska volt az akkor hatalmas Budához képest) is számos részletet őriz a magyar későgótikából, amivel hozzájárul a budai palotakomplexum elvi rekonstrukciójához az azonos megrendelők és mesterek révén. De jó példa Székesfehérvár is az egykori magyar gazdagságra, hiszen ott több egymást követő monumentális székesegyházat építettek úgy, hogy az elődöt újra és újra visszabontották, hogy helyébeépíthessék az újat. Így lett a bazilika román dómból, gótikus katedrális, majd későgót csarnoktemplom. Magyarországon csak a szegényebb vidéki püspökségekben rekedt meg a katedrálisépítés egy-egy már lebontani nem tudott érett gót hajóhoz kapcsolódó későgót szentélyben (Eger például), Prágában örültek, ha a szentély kivitelezéséig eljutottak. Pedig az náluk a főváros volt! De a középkori magyar főváros Buda és a vele már a XV. századra egybeépült két szomszédvárosa Óbuda és Pest együttes lakossága is majd kétszerese volt Bécs város korabeli lakosságának, csak a földrajzi széttagoltság miatt nem vált már a középkorban egy várossá (bár jogilag már a XV. század végén egyesítette Pestet és Budát valamelyik királyunk, most nem jut eszembe az évszám). E széttagoltság az oka annak, hogy a fővárosunknak nem volt központi katedrálisa, hanem három (két Nagyboldogasszony +Mária Magdolna) a Stephansdómmal azonos színvonalú és egy (az óbudai Szűz Mária prépostság), azt jóval meghaladó színvonalú reprezentatív templomot építettek királyaink és királynéink.

 

De például a jáki és zsámbéki templomok is csak halvány visszfényei egy nagyobb léptékű magyar későromán (Székesfehérvár, Esztergom, Kalocsa, Gyulafehérvár, stb.) építészetnek. A XI-XII. századi magyar bizantizmust pedig nem is említem, mert gyakorlatilag nyom nélkül tűnt el és a hűlt helyek is a magyar kultúrában gyakran fekete lyukként kezelt Délvidéken maradtak. A magyar érett reneszánsz emlékezete meg olyan mértékben kiveszett a köztudatból, hogy a hiteles nyírbátori palotarekonstrukciót nemrégiben jelentős idegenkedés fogadta. Nem annyira a rekonstrukció miatt, hanem a végeredmény miatt, ami ellentétes azzal a fals képpel, hogy ilyen színvonal itt nem született korábban, pedig nyírbátor csak provincionális reneszánsz volt. Magyarország egészen a XX. század második feléig, a szovjet gyarmatosítás koráig nem volt elmaradva a többi nyugati országtól, még a török háborúk is csak anyagi pusztulást és nem leszakadást hoztak a magyar kulturának (ez gazdasági téren is igaz, csak a török háborúk korában történt lemaradást az anyagi javak pusztulás miatt, de azt ledolgoztuk a XVIII. században, hogy aztán 1944-től a XX. század végéig újabb, egy hozzánk képest jóval elmaradottabb hódító hódoltsága vessen vissza minket). Az első törés a ránk kényszerített szovjet klasszicizmus volt, majd pedig a gyarmati kizsákmányolás és a primitív szovjet gazdasági elképzelések miatti szegénység miatt rekedt meg a magyar későmodern egy olyan szegényes formában, amilyen a modernizmus sztálinizmus utáni építészete lett, néhány hitelből finanszírozott presztízsberuházás kivételével.

@blogen: Ön Kaffka P. kör alaprajzú házát az építészeti 0-hoz vezető út állomásaként említette. Szerintem pedig az az út csak a gödöllöi kikapcsolódás irányába vezetett. A többivel egyetértek, különösen a reneszánszról írottakkal, hiszen a Mátyás király uralkodásának kezdeteitől Bakócz Tamás haláláig terjedő időszakban valóban közép- és kelet-európai vezető szerepünk volt a reneszánsz építészetben. 

@Pákozdi Imre: Nem, nem "építészeti 0". Építészetnek, építészet ez a gödöllői ház nagyon is. Igaz nem őszinte gesztus, az őszinte az építészet hiánya volna, amit a római katakombák testesítettek meg. Ez mindössze nem "a népi építészet szerkezeteit és összetett térformáit egy addig nem látott irányban továbbgondoló alkotói szemlélet". Nem történt továbbgondolás, hanem annak épp ellenkezője, egy radikális urbánus szakítás minden népi örökséggel. A folyamatosság hiányos, az a folyamat, ami ahhoz a házhoz vezetett, már nem valami ősibből, egyáltalán valamiből, hanem valaminek a hiányából indult ki. Valaminek, amit már nem ismernek, vagy ismertek fel, ezért pótolni akarták és éppen a hiány miatt egy olyan formával és szemlélettel pótolták, ami csak abban az értelemben ősi, amiben tudatalatti és nem abban, amiben bármilyen konkrétan itt létezett népi építészethez köze lenne. Ahhoz nincs.

@blogen: Nekem úgy tűnik, hogy ez a kis hétvégi ház 1941-ben épült. A posztmodern (szó szerint modern után) Charles Jencks szerint a Pruitt-Igoe modern lakótelep lerombolásával vette kezdetét 1972-ben. A posztmodernnel kortünetként foglalkozó írása, a „The Language of Postmodern Architecture” 1977-ben jelenik meg. Robert Venturinak a posztmodern előfutáraként, akkor még provokatív céllal írt könyve 1966-ban látott napvilágot, de csak tíz évvel később, Washingtonban rendezett kiállításával vonult be a köztudatba. Ekkor már 1976-ot írunk. Magyarországon 1941-ben kezdik építeni Fischer József modernista Járitz-villáját, és csak négy évvel vagyunk túl a CIAM-Ost megalakulásán, amelynek titkára Molnár Farkas. 1941! Ez a fordulatok éve a kései eklektikával, a neobarokkal és számos más hazai maradisággal szemben, amelyekre a modernizmus "radikális gyógyírt" jelentett. Hol volt még ekkor a posztmodern, kedves blogen? 

@Pákozdi Imre: A nyitóképet - melyet Imre is kifogásolt - eltávolítottuk a cikkből, a lecserélt nyitókép eredetileg nem képezte a cikk részét.  

a szerk

@kávé: Gödöllőn, mint láthatod. Teljesen lényegtelen, hogy teoretikusan a fogalom mikor jelent meg, ha egyszer a gyakorlatban a modernitással szakítás és gyökértelen kulturális szinkretizmus már a harmincas évektől jelen van a nyugati kulturában egy egyre erősödő tendenciaként. Maga a modernizmus pedig valamikor a XIX. század második felében kezdődik, az építészetben az első modern épületek egyike a londoni Crystal Palace 1851-ből, míg az első lakó és vegyes használatú épületek a chicago-i iskola acélszerkezetű alkotásai, mint például a Home Insurance Building 1884-ből. Magyarországon a modernizmus a Nyugati pályaudvar acélvázas szerkezetével jelenik meg, míg a lakás-, iroda- és középítésben a eklektikus formákkal szakító késő-szecesszióval terjed el. (a premodernt a Lánchíd korabeli megastruktúrájától számíthatjuk hazánkban).

Hogy a modernitás építészetén belül van egy stílusirányzat, amit Magyarországon modernnek, külföldön 1945-től (45 előtt a ma artdeco-nak nevezett modern volt a modern a gazdagabb világban, míg az ún. bauhaus a tropodeco-hoz hasonlóan a provinciális szegénység megnyilvánulása) nemzetközi stílusnak neveznek, az lényegtelen ebből a szempontból. A modernitás az indusztrialitás és az egységesülő tömegtársadalom kora volt. Akkor kezdődött, amikor kultura strukturálisan meghaladta a barokk-klasszicista örökséget (utolsó hazai nevén: eklektika az építészetben) és nemcsak használni kezdte az ipari forradalom és a tömegtársadalom nyújtotta új technológiákat és lehetőségeket, hanem idomulni hozzá. A posztmodern a posztindusztralitás és a felbomló tömegtársadalom kulturája. Ott kezdődik, ahol az egyén kiszakad a tömegből, amiben többé nem találja a helyét. Például a városból vidéki álnépi menedékházba retirál egy -a modernitás által eltörölt-, számára már ismeretlent keresve/rekreálva ott térben és időben össze nem tartozó, gyakran találomra fellelt és különféle szinkretikus koncepciók mentén elrendezett elemekből/maradványokból.

@blogen: Ezzel a megközelítéssel azért van egy kis baj. Nagyon fontos megőrizni a fogalmakat abban a kontextusban, amelyben születtek, különben valós tartalmuk a legkülönfélébb áltudományok és ideológiák szabad prédájává válik. A modern mint korszak-meghatározás mindig is nyitott volt, de az egyes korok különböztek egymástól abban, hogy miként viszonyultak az újszerűséghez. A reneszánsz a középkort nevezte modernnek, mert saját eszmei origóját a klasszikában határozta meg. De létezik olyan elképzelés is (pl. Titus Burckhardté), amely szerint a reneszánsszal, az individualizmussal, az emberközpontú világkép eluralkodásával vette kezdetét a modern kor, amely ebben az összefüggésben a szellemi elsötétedés szinonimája. A tömegtermelés, a technológia rabszolgasága és a nagy számok uralma ennek már csak következménye volt. Szerinte a modernizmus nem a Bauhaussal vagy Adolf Loos ornamentika elleni kirohanásával kezdődött (de még csak nem is Paxton kristálypalotájával), hanem egyenesen az itáliai quattrocentóban Brunelleschivel, Albertivel és Michelangelóval. Egy efféle elméleti paradigmaváltás azért volt lehetséges, mert a modernben megvan az a fogalmi áttetszőség, amely hiányzik a romantikából, a szecesszióból vagy az art decóból, amelyek reflektív jellegüknél fogva erősen kötődnek egy adott kor kulturális közegéhez.

Miként a posztmodern is. A posztmodern, amely a modernből csak a nemzetközi stílust, a technológiát és az elitizmust érzékelte, és hirdetett összetettséget, ellentmondást, radikális eklekticizmust, kettős kódolást helyette. Önmagát a modernnek csak egy nagyon korlátolt aspektusából hagyta meghatározni, elveszítve ezzel azt az áttetszőséget, amelyet a modern még magáénak mondhatott. Emiatt nem szerencsés a posztmodernnel úgy bánni, mintha a modern ellentéte volna. Nincsenek egy szinten, ezért nem lehet belőlük történeti dichotómiát fabrikálni.

Amiről itt Kaffka Péter háza kapcsán szó van, azt inkább szekularizációnak lehetne nevezni. De már megbocsásson, nem lehet majdnem minden hétvégi házról elmondani ezt? Hiszen a csendért és az egyedüllétért megyünk vidékre, esetleg egy jó társaságért. Másrészt én több lehetőséget látok ebben a házban, mint a posztmodernben. Szerintem a látszó ácsszerkezetből, a tetőfedés és a falazás módjából, a praktikus elrendezésből teljesen hiányzik a posztmodern délibáb és a fricska. Egy posztmodern építész nem szánt volna ennyi időt egyedi szerkezeti megoldásokra. A cikk csak a szabadba kigördíthető hálószobát említi, de a metszeten látszik, hogy van itt a tető alatt egy ipari méretű víztartály, amit a kéményből távozó meleg füst fűt fel. Lehet, hogy nem háromosztatú az alaprajza, de van ebben a házban pont annyi leleményesség, amennyi egy hagyományos parasztházban. És épp ez a lényeg, ettől érezzük a folytonosságot, nem a formai hasonlóságoktól.

@kávé: "De létezik olyan elképzelés is (pl. Titus Burckhardté), amely szerint a reneszánsszal, az individualizmussal, az emberközpontú világkép eluralkodásával vette kezdetét a modern kor, amely ebben az összefüggésben a szellemi elsötétedés szinonimája." Erről a passzusról jutott eszembe a következő mondat Ciano gróftól, Mussolini külügyminiszterétől és vejétől, amit Maurizio Serra idéz Fejtő Ferenccel közösen írt könyvében (A század utasa): "A Duce gyűlöli az olasz művészet remekeit és a kort, amely létrehozta azokat." "Arra a korra utal - fűzi hozzá Maurizio Serra -, amelyben Itália elvesztette a lehetőséget, hogy nagy, egységes nemzet legyen, nevezetesen a reneszánszra." Jó, mi? Amikor a farok (vagy egy farok) hagymázos lázálmában csóválná a kutyát...

Ettől függetlenül - éppen az őáltala említett fogalmi tisztaság jegyében - megkérdezném kávét, honnan veszi, hogy "a reneszánsz a középkort nevezte modernnek"? És hogy Paxton Kristálypalotájával kezdődött volna a modernizmus? (Vagy ez csak a Titus Burkhardt idézet része lenne?) Az az épület a viktoriánus kor egyik prominens alkotása, amelyet szokás az építészeti romantika stílusirányzatába sorolni. Építési technológiája akkoriban forradalmi volt, de hogy az épület bármilyen módon modernista stílusjegyeket hordozott volna...

@kávé: A fogalmak abban a kontextusban, amiben születtek elég ritkán érik meg az utókort. A kortárs közeg egészen mást gondol saját magáról, mint az utána jövő korok, márpedig a fogalmakat az utóbbiak használják. Csak egy példa: az általunk szecessziónak nevezett áramlat magát új művészetként hirdette, innen is a neve, ám csak a legutolsó fázisa, a felbomló késő szecesszió, formákkal kisérletezni kezdő mesterei hoztak ténylegesen újat, míg maga a szecesszió csak az eklektika utolsó nagy fellobbanása volt, amely a régi formákat némileg új díszítőművészettel burkolta csupán.

Ezért van az utókornak könnyebb dolga. Különösen, ha csak a tárgyi kultúra elemeivel dolgozhat, hiszen például régészeti leletek alapján korszakolni a kultúrákat a strukturális eltérésekre alapozott helytálló definíciók megalkotásával jár szükségszerűen. Az írásbeli és szóbeli hagyomány révén a múltból megörökölt fogalmak némileg több problémát okoznak, a lényegi különbségtételeket elhomályosíthatják. Ezért érdemes eltekinteni tőlük és kizárólag a strukturális különbségekre koncentrálni. Ez alapján pedig a nyugat eddigi kultúrtörténetét így lehetne korszakolni a legjellegzetesebb forma nevét kölcsönözve az áramlatoknak:

400-700 - sötét kor (stagnálás, barbár díszítőművészet)700-900 - útkeresés (bizanto-iszlám formák, a későbbi művészeti ágak alapjainak megteremtése)900-1500 - gótika (összművészet, az európai eredeti alkotókészség, a szigorú stílus)1500-1900 - barokk (üres neobizantizmus, az európai szellem a zenébe hátrál)1900-2000 - modern (összművészet újra, az utolsó fellobbanása az európai szellemiségnek, a szabad stílus)2000- posztmodern (a felbomlás, üres formalizmus, szinkretizmus, gátlástalan kölcsönzés kora, a naturalitás kétségbeesett dicsőítése egy dekadens, mesterkélt közegben)

Ezek voltak a nagy váltások, amik egy-egy erőteljes áramlatnak engedtek utat. Természetesen mindezen áramlatok lassan csordogáló patakkén kezdődtek, majd a társadalmi és politikai változásokkal egy időben fokozatosan, vagy egy-két generáció alatt rohamszerűen kerültek uralkodó pozícióba. A posztmodern a modern folytatása, a korai posztmodern, mint a Kaffka ház, amiről vitázunk egy uralkodó modern közegben jön létre a modernitás eszközeinek felhasználásával, ám egy immár új igény kielégítésére. Maga a hétvégi ház posztmodern jelenség. A modernitás a városba áramlással hozható társadalmi szinten összefüggésbe. A modernitás a magabiztos urbánus kultúra egy egységbe tömöríthető tömegbázison. Ahol ez a magabiztosság eltűnik, a tömegbázis felbomlik, ott nyílik tér a posztmodern útkeresésnek. Nem véletlenül mennek azok az emberek felüdülni vidékre, hiszen immár nem a városi közeg a üdítő számukra. Ők már nem modernek, az igényeik nem modernek és azok kielégítése is a modernitás eszköztárának egy immár nem modern végeredményt előidéző folyamatát indítja be. A modernitás így ér véget:

politika: 1945, a totalitarizmus, jelen esetben a nácizmusnak és a fasizmusnak, a tömegtársadalom diktatúrájának, így az utolsó és egyben a tömeget a legkövetkezetesebben egységbe szervező nagy modern rendszernek a bukása Európában. Ezen nem változtat, hogy például az ibériai vagy skandináv periférián még kitart egy kicsit. A marxizmus uralkodó pozícióba kerülése Európában (mára az USA-ban is).

gazdaság: 1920-30, a nagy gazdasági világválság, amit már a szikretizmus jellemezte útkeresés követ (Mussolini, Roosevelt, Hitler).

kultúra: XX. század vége. A huszasoktól a (a barokk óta a korszellemre legérzékenyebb) zenében kezdődik a hatalomátvétel a jazzel és végül a modernitás mellett legtovább kitartó építészet esik el a nyolcvanasokban.

Ezért nem tudod konkrét dátumhoz kötni. A politikailag és kulturálisan abszolút modern náci rendszer posztmodern gazdaságpolitikát folytatott, vagy éppen a politikailag és gazdaságilag posztmodern Roosevelt-rendszernek kulturálisan a modernitás volt az ideálja. Ezért nem mondhatod azt, hogy posztmodern egy dátumtól létezik, vagy a fogalom megalkotása szülte. A posztmodern ott van, ahol a modernitás felbomlott és új, a modernitást meghaladó jelenségek léptek fel. Ez a meghaladás itt konkrétan felbomlás, szakítás, útkeresés. Ez lehet egy víkendházat megrendelő magánember szintje, vagy egy gazdasági és társadalmi válságra megoldást kereső állami vezető szintje.

Visszatérve innen Kaffka házára, a hagyományos parasztházban nincs leleményesség. A hagyományos parasztház egy szigorú, évszázados evolúciós úton kifejlődött racionalitás megtestesítője volt. Formája, szerkezeti megoldásai nem intuitívak, hanem szükségszerűek. Lépésről-lépésre épült fel ezredév alatt:

http://img718.imageshack.us/img718/8347/egybe.jpg 

És a posztmodern egyik jellemzője a részletekkel pepecselés, mivel nagy egész már nem létezik. A modernitás egész városnegyedeket skiccelt fel anélkül, hogy akár csak a leendő lakóik alapvető igényeivel legalább elméleti szinten foglalkozott volna, nemhogy bármiféle részletivel magának a műnek! A posztmodern ott kezdődött, hogy ez a nagy egész atomjaira hullott és a bizonytalanságban egyénileg próbálnak maguknak az emberek valamiféle teljességet felépíteni a legkülönfélébb elemekből, amelyek részben a modernitás roncsai, részben pedig térben és időben a világon bárhonnan származhatnak. Egy-egy részletgazdag pont megadja a valóságosság illúzióját, kapcsolódási pontot biztosít ahhoz a vélt egészhez, amihez a posztmodern egyén -a modernitással elvesztett- kapcsolatát keresi. Amikor a tetőszerkezetre veti pillantását a hétvégi házában a tulajdonosa, magát egy ősibb közegben, annak részeként érezheti és minnél több apróbb részlet, annál erősebb ez az illúzió. Se a gótikus katedrális, se a barokk zene, se a modern városkép nem akart illúziót teremteni, funkciókat szolgált ki, reprezentált, történeteket mesélt, de menekülési utat nem biztosított. Ezért nagyon fontosak a részletek a posztmodernnek! A posztmodern naturalitás iránti vágya, természetkultusza, ősi formák iránti vonzódása mind-mind egy elvesztett egység keresése. A modern ember még meg volt győződve róla, hogy ő az egység része, abban a pillanatban ugyanakkor, hogy elbizonytalanodott, hogy feltette az ostoba kérdést, hogy tényleg ők, az ő társadalmuk, az ő kulturájuk, az ő politikájuk a létezés csúcsa elveszett.

Elveszett mert minden korábbi alkalommal volt a belső fejlődésből levezethető válasz, hogy ha nem, akkor ez az új (gótikus, barokk, modern) forma az. De a modern végén nem volt válasz, a nagy semmi volt. Nincs tovább belső fejlődés, annak értékkészlete kimerült, már maga a modern is a kezdetek összművészetéhez, a gótikához való részleges visszatérést jelentett és nem csak azért mert az összművészet újra törekvés volt. A modern végén nem véletlenül állnak tömegtársasalom népi törekvései mind a totalitarizmus, mind a parlamentarizmus keretei között. Keresik a saját tradíciójukat és fel is lelik, de már csak generációnyi időre nyújt kielégülést, hiszen ez a tradíció halott. Nincs népiség a modern urbánus társadalom keretei között. Végső soron nem a modernitás pusztította el, a modernitás jött létre ott, ahol a falu a kulturtáj, a tradíció helyébe lépő városnak saját kulturára volt szüksége. Miképp a városok népessége, úgy kulturája is ebből a korábbi kulturtájból táplálkozott. Nem véletlen például, hogy számos aspektusban a modernitáson a gótika a neobizantizmus által kerékbe tört összművészeti és strukturális törekvéseinek a folytatását, betetőzését követhetjük nyomon. Például a térelválasztó és teherhordó elemek újbóli kettéválasztása révén a vázszerkezetek tökélyre fejlesztésében az építészet terén. Ám volt egy pont, ahol az örökség már kevésnek bizonyult az új közeg táplálására, fenntartására és a saját értékkészlet fejlesztése se adott választ minden igényre. Kölcsönözni kellett a saját múltnál nagyobb merítést lehetővé tevő közegből. Bármilyen múltból és idegen jelenből, mi több koherencia nélkül.

Korábban is történt kölcsönzés ilyen elbizonytalanodás esetén, ez volt a reneszánsz neobizantizmusa, a festészetben a XIV. századtól, az építészetben a XVI-tól, de mint az európai zene, társadalom és politika fejlődése mutatta, voltak még belső alkotóerők új formák létrehozására és a befogadott idegen formák asszimilálására. A modernitás végén ennek hiányával találta szembe magát a kétkedő. Ezért olyan jellegzetes a posztmodern átmenet nélküli gátlástalansága a kölcsönzésben és az asszimiláció hiánya. Hasonlítsuk össze Kós Károly modern épületeit, ahol a régi helyi formákat egyesíti a modernitás formáival Kaffka gödöllői házával, ahol semmilyan valós örökség nem játszik szerepet egy álnépi hangulat megteremtésében! Itt látható jól, hogy a magabiztos modern társadalom a saját örökségét használja fel a saját kulturális megújítására. Önbizalom hijján viszont, minden tradícióval ellentétes szinkretizmusba torkollik a megújítási törekvés. A posztmodern kölcsönzés nem egy új stabil formát alapozott meg. Nincs semmilyen kohézió ami egységes posztmodern kulturát hozhatna létre. Kaffka háza is csak kavalkádja az innen-onnan vett formáknak és elemeknek. Vad és céltalan formagazdagság kora kezdődött. Irdatlan léptékű hivalkodás él együtt bensőségesnek szánt sosemvolt mesterkélt archaizmussal és naturalitással. Gag-szerű leleményesség szolgál sehova nem vezető cél-pótlékokat.

Az élő kultúra formában volt. Formája volt, egy forma keretei között létezett. Az élet maga egy formába kényszerített terjeszkedés. A kultura nagy áramlatainak formái mind-mind egy társadalom politikai, gazdasági és szellemi igényeinek kiszolgálására jönnek létre. A liturgia, a gazdasági és politikai berendezkedés építészeti teret teremt. A feudalizmustól a modernitásig ez működött. A posztmodernnek viszont tudomása sincs róla, hiszen fogalma sincs róla, milyen lehetett keretek között létezni, milyen lehetett ugyanazt érezni, hinni és cselekedni. Csak arról van halvány fogalma, hogy valami nem stimmel, hogy valami hiányzik. E hiányt rekonstruálni próbálja. Ezért tökéletes posztmodern krédó ez:

" Lehet, hogy nem háromosztatú az alaprajza, de van ebben a házban pont annyi leleményesség, amennyi egy hagyományos parasztházban. És épp ez a lényeg, ettől érezzük a folytonosságot, nem a formai hasonlóságoktól."

A posztmodern emberen kívül senki nem érezne folytonosságot. A posztmodern is csak azért tud, mert számára már összekeveredik a saját múlt az idegennel és a sosemvolttal. Bármilyen tradíció teljes hiánya az, ami lehetővé teszi, hogy bármi, bármiben folytatódhasson, bármiből, bármi válhasson. Ez minden nagy szinkretizmus alapja. A kis szinkretizmusok, amelyeket helyesebb hatásnak nevezni, csak egy-egy új gondolatot hoznak egy már létező és fejlődő formába. De ez a nagy szinkretizmus, amit posztmodernnek nevezünk nem ismer semmilyen formát. A gazdálkodó paraszt funkcionális hosszanti elrendezésű háza a pihenni vágyó városlakó kerek hétvégi házában is folytatódhat.

Miért is ne, végül is mi a különbség bármi között! :)

@Pákozdi Imre: Én hivatkoztam a Kristálypalotára mind a modernizmus kezdeteire. És azért mert az az épület szerkezetében szakított minden korábbi épülettel. Acél vázszerkezet, az üveg mint térelválasztó elem, anyaghasználat a funkciónak alárendeltségnek megfelelően (világos, átlátható terű kiállítási csarnok, ahol maga az épület csak tömegében reprezentál. részleteiben elveszik a benne kiállított tárgyak mögött). Csupán a funkcionális vázszerkezet felületi díszítése kapcsolódik az eklektika díszítőművészetéhez.

ui. Vasary a Legkiválóbb Festőkben, ha jól emlékszem a neobizantizmus irányába mutató -reneszánsz- alkotásokat nevezi modernnek, míg a gótikát elmaradottnak.

@blogen: Egy hasonló "nem-tiszta" felvetéssel él Klein Rudolf is, amikor a Villa Savoye épületére (mint abszolút és látszólag vegytisztán modern alapvetésre) vetít egy posztmodern olvasatot:

Összetettség és ellentmondás a modern építészetben

@mB: Abban téved, hogy a falat -a teherhordó elemet- bizonyosan nem dekonstruálták, hiszen a modern vázszerkezettel vesztette értelmét és vált "papírmasévá". Corbusier nem épített falat, ő már csak térelválasztó elemmel operált szabadon. Amikor a vázszerkezet alkalmazása mellett döntött, akkor egyben döntött arról is, hogy az épületnek nem lesznek falai. A fal eltűnése nem tekinthető posztmodernnek. Egyszerű következménye volt a modern technológiának. Maga a fal a modern ember számára funkcionálisan vesztette értelmét. Hiszen olyan hatékonyabb elemek, mint például a szögesdrót vagy a kirakat veszik át a falak helyét minden más téren is. Többé nem a fal és annak rései voltak a legfunkcionálisabb elemek egy-egy probléma megoldására, hanem a hiánya az új techológiáknak és lehetőségeknek hála.

Ugyanakkor igen sok modern alkotásban fel lehet lelni a posztmodern szellemiség jeleit is. Ahogy a modernitás létrehozza az urbánus kulturát, úgy szembesül a szakítás problémájával, hogy amit létre kíván hozni az csak egy pontig folytatása a korábbinak, azon túl valami sosemvolt, amihez nincs kiindulópontja és mivel e végső kreációhoz felélte az örökségét aminek egyben helyébe is lépett, ezért jogos a feltételezés, hogy posztmodern mélyen gyökerezik a modernben, beleértve a modern legklasszikusabb alkotásait is, hiszen ahogy a racionalitás lebontotta az európai kulturális örökséget, úgy a keletkező űr betöltéséhez már nem feltétlenül csak racionális elemeket használt fel.

@Pákozdi Imre: Kedves Imre. Kérdésére, nézzen utána Giorgio Vasarinál, de hogyha ott nem találná, forduljon bizalommal Marosi Ernőhöz. (És blogen engedje meg, Vasari a végén i-vel. Köszönöm.)

@kávé: Kávé, ez így igen fellengzős válasz; azt engedi sejtetni, hogy Ön olyan trivialitásról beszél, amit tudni illene. Engedelmével megkérem, válaszoljon az itteni hozzászólások engedte keretek között - és a hozzászólás műfaja által feltételezett tömörséggel arra a kérdésre, hogy miképpen is nevezte a reneszánsz a középkort modernnek? Félreértés ne essék, nem a "modern" szó reneszánsz-kori használatának abszurditására fut ki a kérdésem, hanem az Ön által nyilván ismert, korabeli gondolatmenet érdekel. Amelynek rövid összefoglalását előre is köszönöm.

@kávé: Érdekes, hogy rá hivatkozik, most beleolvastam Cimabue és Giotto-ig és jól írtam feljebb. Vasari nem a középkori festészetet nevezi modernnek, hanem a kora-reneszánszt, majd reneszánszt. Továbbá a modern kifejezést nem mint stílusirányzatot, egyszerűen csak mint "újabb", "korszerű" fogalmat használja. Szal nem, nem nevezte a reneszánsz modernnek a középkort, épp ellenkezőleg, a közékorhoz (amit erősen pejoratívan -nem Vasari, ő objektív igyekszik maradni- gótnak azaz a német művészetnek, alpokontúli barbárságnak, stb. neveztek a korabeli olaszok, innen a gótika elnevezés) képest a reneszánsz magát nevezte modernnek. Mi több Vasari bizonyos esetekben egyes bizánci irányzatokhoz képest is a modern jelzőt használja az itáliai korareneszánsz ábrázolásmódra. 

Szal óvatosabban a zöldséggel! :D

@blogen: Hát blogen abból összehordott itt épp eleget. :) 

@kávé: Ez rossz válasz, különösen azok után, hogy még Vasari narratíváját is homlokegyenest ellenkezőjének tételezte, mint valójában.

@blogen: Kérem, ne lökdösődjenek :-). Kávé és ön is, blogen, nagyon izgalmas dolgot feszegetnek. Várom kávé válaszát, mert lehet, hogy igaza van, ha a gótika és a reneszánsz viszonyát a modernizmus és a posztmodern viszonyához hasonlítja. Csak rögtönzés és lehet, hogy csacsiság, amit ennek alátámasztására ideírok: a gótika a világ magyarázatát mindenki (!) számára kizárólagosan Isten mindenhatóságából levezető világnézetetet képviselt. Tehát  gyönyörű, fenséges, de szigorúan egyirányú, Isten-központú építészeti és képzőművészeti stílus. A reneszánsz ehhez képest ha nem is forradalmi, de nagyon éles fordulat az ember felé. A modernizmus ugyancsak teljes világképet kívánt adni*, sőt, erőltetni: eszmeileg és politikailag mélyen baloldali, szándékában szociális elkötelezettségű, bizonyos főszereplőinek személyében tevőlegesen a kommunista eszmékhez kötődő stílusirányzat volt. A posztmodern ehhez képest maga a megkönnyebbült, emberarcú felszabadulás, kezdeti műveiben a szándékosan kócos stiláris lázadás. 

* Pl.: "Az építész társadalmi szerepe abban az erkölcsi felelősségben áll, hogy művészi eszközeivel segítse áthidalni a társadalom és az egyén közötti szakadékot." (W. Gropius, Apolló a demokráciában, Corvina, 41. old.)

@blogen: Ilyen horderejű kérdésekről én a helyében valamivel visszafogottabban próbálnék nyilatkozni azok után, hogy gyakran minden tényszerűséget mellőző bejegyzéseiben 2000-re, hazánkban 1941-re datálja a posztmodernt, és a hülyeséget sem kiszűrve ehhez hasonlókat kanyarint a monitorra: „1500-1900 - barokk (üres neobizantizmus, az európai szellem a zenébe hátrál)”. De ön szerint a korai császárkor katakombáiból kibújó rómaiak építették a Pantheont, ami az első mecset..., és sorolhatnám. Csak remélni tudom, hogy ezeket ön sem gondolja komolyan.

 

@kávé: Nem én tehetek róla, hogy maga egy érvek helyett néhány mondatban személyeskedő troll, így nem is várom el, hogy bármit komolyan vegyen, egyáltalán megértsen! Az itt kiragadott indézetek és azok ön általi értelmezése ("1941-re datálja a posztmodernt", "korai császárkor katakombaiból kibújó rómaiak építették a Pantheont", stb.) nyilvánvalóan mutatják is, hogy meg se értette, pedig világos magyar nyelven volt leírva. Persze némi műveltségbeli hiányosság is lehet, ha például a reneszánsz és az ipari forradalom közti időben a zenén kívül bármely másik művészeti ágban a festészettől az építészetig vagy a szobrászatig fejlődést lát, mi több a zeneművészet korabeli és jelentős fejlődésével összemérhető mértékű fejlődést. 

Apropó. A római Pantheon tényleg az archeotípusa minden bizánci és arab/perzsa szakrális térnek és jó példa arra, hogy egy jellegzetes kulturális eszközkészlettel egy attól idegen, teljesen új formát és kulturális/vallási igényt is ki lehet elégíteni. De ne értese félre, ez nem magának szól, mivel "ugye" a bizanto-arab kultúra kezdeteit nem lehet a második századra datálni és pláne nem lehet a császárkori művészetben és vallásosságban egy a római szinkretizmus által befogadott keletről jövő szemléletet kimutatni és persze nem lehet különbséget tenni az istenszobrot magába foglaló, de a híveket kirekesztő antik és a híveket és az istenséget egyaránt magába fogadó tér között sem, hiszen ugyan hogy lehetne komolyan venni, ha valaki szerint -mint én- ez két radikálisan eltérő szemlélet! :D

@blogen: Kedves blogen, azt javaslom, hogy írjon egy könyvet erről. A témát (?) részemről lezártnak tekintem.

@Pákozdi Imre: Amit ön észrevett, az az öszművészeti progam és annak hiánya közti különbség. A gótikának csak az volt, a modernizmus pedig célként jelölte ki. Pontosabban még a romanticizmus idején az akkor leginnovatívabb és érzékenyebb művészeti ág, a zene felől (Wagner például) érkezett az összművészet iránti igény, amit a modernizmus magáévá tett. A reneszánsz azért mondott le róla, mert kezdeti programja, amit akkor modernségnek neveztek a valóság minél tökéletesebb ábrázolásában merült ki. Nem is csoda, hiszen bizonyos mértékig még mindig a néhány évszázaddal korábbi bizánci fénykor bűvkörében éltek a két nagy civilizáció az európai és a bizánci közt félúton: Itáliában. Egyszerűen le akarták dolgozni az elmaradottságukat egy modern Bizánchoz képest (a XI-XIII. században). Mikorra sikerült (XIV-XV. század), addigra már Bizánc persze erősen hanyatlott, a fentebb már említett Vasari a kortárs bizánci festészetet már negatívan értékeli túlzott merevsége miatt. Egy ilyen földhözragadt programban értelemszerűen nem kaphatott helyet egy nagyívű koncepció a művészetek egységéről. Különösen nem fért bele a zenével való egység, ami a katedrálisok terében még magától érthetődő volt. Ezért került a zene perifériára, majd onnan az élvonalba, amikor kiderült, hogy a tökéletes ábrázolás és tökéletesnek hitt mértani szimmetriákon alapuló építészeti tervezés XVI. századra kidolgozott technikái nem fejleszthetőek tovább, nincs hova tovább. Nem tudod jobban lefesteni, nem tudsz mértanilag jobban determináltan építeni (pompásabban igen, lásd a XVIII. századot!), vagy szebb testet faragni. A festészetben például az impresszionisták lesznek akik akaratlanul megtörik a pangást azzal a továbbra is konzervatív szándékukkal, hogy minél tökéletesebben ábrázolják a valóságot, ám az ő esetükben nem a materiálist, hanem az immateriálist, mint például a fényt. Akarva-akaratlanul megteremtve ezzel az egyéni látásmódot és a jó technika helyébe a művészt emelve a műalkotás megteremtőjeként, ami így már meg is ágyazott az avantgardnak (Duchamp végső soron) és a posztmodern képzőművészeteknek is.

A modernitás azért tudott összművészeti programot meghirdetni (Bauhaus például) a XX. század első felében, mert a XIX. század második felében éppen kisebb forradalmak játszódtak le mind a festészetben, mind a szobrászatban és persze az építészetben is, kivéve a zenét, ahol a folyamatos fejlődés miatt erre nem volt szükség. Egy felpezsdülő kulturális élet kellős közepén, amikor ráadásul új művészeti ágak is születtek (fotó és film) nem volt nehéz összehozni a művészek olyan közösségeit, a művészetek olyan egységét, ami az összművészet alapfeltétele. Hogy miért ekkor, annak világos okai voltak. A XIX. század előtt a művészetek megrendelői csekély számúak voltak, ebből adódóan a művészeti iskolák mesterekhez és gyakran egy-egy megrendelőhöz kötődtek. Ez csak kisszámú művészt igényelt egy amúgy is nagyon lassú fejlődéshez, ami egy-egy generáció számára majdhogynem változatlanság volt. A tömegtársadalmak korában ellenben a gazdagodó polgárság jelentős számú műalkotásra nyújtott be igényt a saját otthona és a nagyszámú középület díszítése révén. Ez nagyszámú művészt és mesterektől elszakadt, kisérletező iskolát is el tudott tartani. Lehetőség nyílt arra, hogy néhány magányos őrült forradalmi lépéseket tegyen és ettől még ne haljon éhen (mégha dőzsölésben nem is nagyon részesülhetett). A modernista festészetnek, szobrászatnak, képzőművészetnek a modernizmust megteremtő társadalmi változások ágyaztak meg, a modern társadalom születése.

Ilyet a reneszánsz idején nem tudunk kimutatni. Az elsősorban egy építészeti és festészeti divat volt, ami eként is terjedt el. Nem társadalmi okok, hanem a gazdag emberek reprezentációja állt mögötte. A korabeli társadalmak java része amúgy is egy mélyen művészetellenes ellenreneszánsz lázadásban, a protestantizmusban volt érdekelt, ami fizikailag pusztította a művészeteket templomról-templomra haladva. Ha egyáltalán lehet az Istenhez való viszony alapján különbséget tenni a XIV. század és a XVI. század között, akkor az előbbiben az Istenben hittek, az utóbbiban a Bibliában hittek. Az előbbiben helyes cselekvés és gondolat útját keresték, az utóbbiban az Bibliából levezethető törvények betartatásán ügyködtek (ha éppen nem az értelmezésen vitatkoztak). A gótikus társadalom az individuális szabadságot kevésbé korlátozta, mint gyakran egyenesen totalitárius (puritánok) tendenciákat mutató gótika utáni társadalmak. A hitélet tekintetében az önszabályozásban hitt, hiszen végső soron az egyén üdvözülése múlt a helyes tetteken és gondolatokon, míg reformáció és ellenreformáció társadalmai az erőteljes szabályozás hívei voltak, a közösség üdve nevében.

A politikában a reneszánsz például a törvények kodifikációjával indult (nálunk Werbőczy) a jogtól remélve a társadalom problémáinak megoldását. E tekintetben egyébként analógia modern/posztmodern, hiszen míg a modern az egyén megjavításában hitt, addig a posztmodern társadalom a büntetésben hisz, amely kemény büntetési tételeket ott, ahol a demokráciát politikai klikkek nem tompítják a tömeg ki is kényszerít. Más téren viszont pont ellentettje. Míg a reneszánsz a középkor viszonylagos belső békéjének vetett véget és iszonyú vallásháborúkat hozott, addig a posztmodern a modernitás tömegháborúi után vált uralkodóvá, részben e véres konfliktusokból kiábráduló tömegek révén, akik többé nem voltak hajlandóak saját boldogulásukon kívül semmi másban hinni. Amely utóbbi attitűd viszont megint csak analógiája a reneszánsznak, amely korban hasonlóan gondolkodtak, ott és akkor pontosan ez az önzés vált a vallásháborúk poklának megteremtőjévé, a zsoldos lelkivilágává. Jól mutatva, hogy amíg van miben hinni, addig az önzéshez ürügyként szolgálhat a hit (a reneszánsz zsoldosok tettei), míg ha már nincs miben hinni, akkor az önzés egyszerű dekadenciába fordul (korunkban).

ui. A modernizmus az USA-ban és Nagy Britanniában a kapitalizmushoz kötődött minden szálával. Ott a modernitás minden tekintetben a pénzhatalom igénye és reprezentációja volt. Az angolszász világban, a nyugati civilizáció nyugati felében éppenhogy a posztmodern állt szoros kapcsolatban marxizmussal. Ez mára Európára is átterjedt és ez a posztmodern balliberalizmus az uralkodó itt is, nem csekély részben az angolszász hatalmak világháborús győzelme és azt követő kulturális offenzívája és a maradék európai hatalmak rájukutaltsága miatt. Szal nem lehet a modernizmust direkt politikához kötni. Minden azon múlt, hogy mely társadalmi csoportosulások álltak mögötte. Egy hagyományok nélküli amerikai üzleti elit könnyen magáévá tette a modernitást.

@blogen: Még mielőtt az urak ölre mennének, hogy mi volt előbb a tyúk vagy a tojás, van nékem egy egyszerűbb megfejtésem legalábbis Kaffka úr hétvégi bungijára.

Az archetipus ebben az esetben a nomád lakótér lehetett. Jól látható a mennyezeten megjelenő kerékforma gerendázat, ami a mongol „ger” vagy a kazak „kis uj” tetőkoszorújára hajaz (eleink jurtájában vagy az erdélyi esztenákban kocsikerék is betöltötte ezt a funkciót).

A belső tér elrendezése is hasonló, kissé meghágva a modern élet követelte fürdőszoba funkció elemeivel. A nomádok nem lubickoltak fürdőkádban és a WC (Water Close or Closet) is ismeretlen volt a nagy Góbi sivatagban.

Belsőépítészetileg pedig az a “népit” éppen felfedező városlakó attitüd jelenik meg, ami egy “vidéki” háznál szinte kötelező volt a közelmúltban. Faragott szék, fahordócska, háromlábú fejőszék, népi cserép díszként a falon és valami népiesnek gondolt  tarka függöny vidámítónak.

Ami mind nem lenne baj, ha azt a kétségtelenül helytakarékos ám durva stílustörést nem követi el a tervező, hogy az életet adó tűz helyét az oldalzónába száműzi, holott annak a kör alakú élettérben a ház közepén van a helye. Ezt még tetézi a városi ember elképzelése a búboskemencébe oltott kandalló-kemence-kályha egyvelegről, ami szerinte a tűztér egyetlen “autentikus” megjelenési formája. A víztartály  még OK, de a gurulós ágy már egészen ezermester újságba kívánkozó ötlet, a “hogy csináljunk barackmagból zuhanyrózsát “cikkel egy oldalon.

 Idézzük fel mit is ír épületünkről a cikk:

 “Az építészeti anti-formalizmus és humoros közvetlenség példáit kutatva felfigyelhetünk olyan hazai alkotásokra is, mint Kaffka Péter 1941-ben épült gödöllői hétvégi háza.1 Hová helyeznénk az egyszerre archaikus és modern, vastag falakkal s ugyanakkor a szabadba kigördíthető hálószobával tervezett építményt? Talán egy eredendő természetesség megnyilvánulása a népi építészet szerkezeteit és összetett térformáit egy addig nem látott irányban továbbgondoló alkotói szemlélet, amelyhez képest csupán másodlagos jelentőséggel bír a két világháború közti esztétikai igényeknek megfelelő art deco* enteriőr.”

*?????

Hát tudjisten….

 1941 még a modernizációs vita időszaka, ami  “népi-urbánus “ néven ismert.Ez az épület ennek a korszaknak a produktuma.

(Salamon Konrád ír erről a Valóság-ban “A népi gondolat, mint konzervatív modernizáció”

 “A modernizációs vitáról szólva abból kell kiindulnunk, hogy minden olyan társadalomban, amely a modernizáció kényszere és lehetősége elé kerül, kialakul két egymással vitatkozó irányzat. Az egyik, a radikális baloldali azt vallja, hogy a gyors és sikeres korszerűsítés érdekében meg kell szabadulni minél több régi kötöttségtől és visszahúzó hagyománytól, mert csak így lehet gyökeres átalakítást végrehajtani. E felfogás magában hordja a nemzeti múlt lebecsülésének és a nemzeti gondolattal szembeni türelmetlenségnek a lehetőségét. A konzervatív jobboldali irányzat viszont abból indul ki, hogy a korszerűsítés csak akkor lehet sikeres, ha megőrzi az arra érdemes régi értékeket, figyelembe veszi a helyi sajátosságokat, és azokra építve hajtja végre a szükséges átalakítást. Itt viszont annak veszélye áll fenn, hogy a hagyománytisztelet lassíthatja, gátolhatja az érdemi változásokat, a modernizációt.

Szerencsés esetben e két irányzat vitájából születhet meg a lehető legjobb megoldás.”) Hogy Kaffka úr épületében megszületett-e ez a bizonyos legjobb megoldás ? Lehet szavazni.

 De azért köszönöm a nagyívű, bár néhol vitatható eszmefuttatásokat a poszt- és egyéb modernek keletkezéséről létéről és elmúlásáról  mint olyan.

 

(blogen: hijján= híján)

 

 

 

 

@FenyvesiHK: A magyar artdeco népi vonulatára gondolhat a szerző. Lásd például a gyomai Kner-villát. Mivel a magyar szecesszió is népi stílushoz nyúlt vissza, ezért a modernista későszecessziótól, a tiszta modernizmus is megörökölte ezt:

http://lh6.ggpht.com/-vJrnJfoowm0/TwyTvvj3t-I/AAAAAAAAPfY/NaN60faztg4/image32.jpg 

A németeknél némileg eltérő eredettel, de szintén létrejött a népimodern, a Heimatschutzarchitektur, ugyanakkor ott ragaszkodtak a valódi népi örökség felhasználásához, míg ez a fajta posztmodern tendencia, ami ebben a gödöllői házban megnyilvánul sokkal inkább a Backsteinexpressionismus álnépies fantáziáit idézi.

@blogen: Anyám borogass..

A Kner villa hatalmas homlokzati Kozma Lajos volutái és Kaffka úr enteriőrje ??? továbbá a gigantikus Backsteinexpressionista építmények téglaépítészete és Kaffka úr népmesei vityillója ???? akkor már húzzuk elő a koporsóból inkább Kós Károlyt vagy mittudomén.....

@FenyvesiHK: A Backsteinexpresszionizmus kis léptékben is épített, egészen mesebeli dolgokat. Például Bernhard Hoetger művei:

http://static.panoramio.com/photos/original/60018878.jpg

http://www.monumente-online.de/10/06/streiflichter/Cafe_Winuwuk.php

Szintén tőle álközépkor Brémából (Böttcherstraße):

http://files.myopera.com/alexss/albums/6034562/B%C3%B6ttcherstra%C3%9Fe.JPG

http://img.fotocommunity.com/images/Bremen/Stadt-Bremen/Zur-Boettcherstrasse-a29779945.jpg

http://blog.otel.com/wp-content/uploads/2010/10/Bremen_-_B%C3%B6ttcherstrasse_-_2.jpg

Nem, ez nem Kós Károly. Kós a népi/kisvárosi építészet emelte át modern keretek közé, ami a németeknél a Heimatschutzarchitektur, ez viszont tiszta fantázia, amihez bármiféle múlt csak ürügyül szolgált. Időben és térben a legközelebbi rokona Kaffka Péter gödöllői házának.

 

És egy hasonló léptékű Kaffka (mese) ház ugyancsak Gödöllőről:

http://www.artfarm.hu/leiras

http://ingatlan.com/godollo/elado+haz/csaladi-haz/pest+megye+godollo/1826933

http://drsarkadi-ingatlan.hu/index.php?option=com_ezrealty&Itemid=31&task=detail&id=164

 

Irodalmi kortársuk az angol Tolkien, aki velük egy időben írja a Gyűrűk urát.

@blogen: Le a kalappal, blogen, az érdekes példák begyűjtéséért. Azonban baj van a belinkelt épületekkel, méghozzá egyszerűen az, hogy nem jellemzők. Ezért azokból stílusirányzatokat kiolvasni nem lehet és pláne nem lehet kulturális tendenciák, kor- vagy regionális irányzatok bizonyító anyagának tekinteni azokat. Hundertwasser ökörködése is csupán képzőművészet, nem pedig lakható, építhető, finanszírozható, követhető, tehát valódi építészet. Különlegeset, ellenkulturális fricskát vagy éppen konformista giccset létrehozni mindenkinek szíve joga (az ön példái között mindkettő megtalálható). Építészet azonban, pláne mainstream, tehát a nagyközönség szívéért, ízléséért, praktikus, napi igényeinek kielégítéséért, pénztárcájáért valamint a beruházók üzleti érdekeiért egyidejűleg versenybe szálló disciplina ezekből nem lesz. Az építészet tétje pedig valami ilyesmi, még amikor látványos, egyedi, "nemtematikus" épületeket hoz létre, akkor is.

Javaslom, az elméletieskedést hagyjuk most már, legyünk rövidebbek és kevésbé látnokiak. A látnokiság hihetetlenül nagy sávszélességet kíván; a hozzászólás műfaja viszont jószerével csak egy twittelésnyi infó átjuttatására alkalmas.

@Pákozdi Imre: Mind a brémai házak, mind a Worpswedei ház (első kép) egyértelműen a Backsteinexpresszionizmushoz sorolható. Maga Bernhard Hoetger is a német expresszionizmus művésze. Ezenkívül én kizárólag Kaffka Péter hasonlóan egyedi épülete miatt szóltam hozzá és még mindig arról a gödöllői házról és annak kontextusáról van szó. Hoetger vidéki épületei is abban a szellemben születtek, mint Kaffkáé. Azt állítottam, hogy ezeknek az épületeknek semmi közük semmilyen eredeti népi örökséghez, hanem ezek korai posztmodern épületek. A következő jellemzőik kapcsolják össze őket:

- a modernizmus talaján születnek, de nem modern épületek, a modernnel radikálisan szakítanak.

- a modernizmus eszközeit használják, de nem racionálisan.

- a megrendelőik a végeredményt látva egyértelműen nem modern épületet akartak, hanem valami ősibbnek tűnő struktúrát.

- a tervezők a modernizmusból kiindulva nem konkrét múltjukhoz fordultak, hanem kreáltak egy sosemvolt formát, ami egy a modernitással szakító, modernitás utáni lelki igény kielégítésére született. Bármilyen más esetben a megrendelőnek megfelelt volna a kortárs modern forma, vagy annak akkor már létező népimodern változata, de mint látható nem azért fizetett.

- egyetlen stílusirányzat van, amibe ezek az épületek besorolhatóak: a posztmodern.

Mára ebből mainstream építészet lett. Pontosabban ez az álnépi, álhistorikus korai posztmodern nagy mértékben hozzájárult, a világháború utáni újjáépítések mai napig tartó folyamatához. Például a budavári Reimholz féle apartmanház is ide sorolható, másrészt innen fajult el az olcsó álhistorizmus is, amitől például Újlakon borzonghatunk, harmadrészt a Magyarországon valamiért "organikusnak" nevezett posztmodern a direkt leszármazottja ennek (külföldön például a "Hundertwasser féle ökörködés"), negyedrészt pedig hozzáadták a részüket a mai öko- előtaggal ellátott építészet kifejlődéséhez is.

Ezekkel a házakkal kezdődött a posztmodern számos mainstrem stílusirányzata. Örülök, hogy ez a cikk itt felhívta a figyelmemet Kaffka Péter a modernen túllépő házaira. Eddig csak a Napraforgó utcait ismertem tőle, meg is lepődtem, hogy ahhoz a szigorú modernhez képest hogy eleresztette Gödöllőn magát. Mindazonáltal így már tudom, hogy ennél a kezdetnél is ott voltak a magyar művészek.

@blogen: Aha. Csakhogy ez mégsem posztmodern. Mert  a posztmodern stílusirányzata nemzetközi tendencia és nem hordoz semmiféle utalást egy konkrét szándékra. Kaffka úr háza viszont igen. Itt Gödöllőn (Magyarország).

1941-ben háború van ismét. Bartók Béla már Amerikába emigrált. Az a Bartók Béla, aki addigra tudatosította, hogy a parasztzene az voltaképpen népzene és ősi közös örökségünk, miként a népművészet is, akár urak vagyunk akár parasztok.

A gödöllői ház viszont a Trianon utáni nemzeti elköteleződés halovány utórezgése. Rendes ember magyarosan él. (nagy kár, hogy ezt a szélsőjobb ugyanebben az időben arrogánsan kisajátította, így ellenállásra, a nemzeti függetlenségre, a német kultúráról való leszakadásra való törekedésének őszinte tartalmát eltorzította) És igen Kós Károly is errefelé keresendő.Tessék lapozgatni a Magyar Iparművészet korabeli számait, a Díszítőművészetet vagy akár a Muskátli című kézimunkaújságot.

Amit Imre ír a hozzászólás műfajáról, az megszívelendő. Műveltséget fitogtató kulturális csapongás nem idevaló tartalom. Itt mi írásban beszélgetünk, legfeljebb egy-egy rövid esszé erejéig. Udvariasan teret hagyva mások más gondolatainak. A többi csak torzítja az eredeti téma véleményezését. Egy fórumon az irányvonalakról való eszmecsere vagy a fontossági, értékbeli sorrendek megállapítása érdekes.A többi nem.

@FenyvesiHK: Ja, mert provinciális posztmodern az nincs. Értem. :D

Ne butáskodjunk, ugyan milyen magyar építészeti hagyományt tudsz kimutatni azon a gödöllői házon! Közelebbi rokona egy ugandai kunyhó, mint bármi, amit itt Magyarországon az elmúlt ezer évben paraszti lakóháznak építettek! Mint ahogy te magad is helyesen jegyezted meg, hogy egyetlen magyar előképe a jurta lehetne, ami a XX. század első felében uszkve kilencszáz éve holt és teljesen elfeledett hagyomány volt a magyarok közt és amit éppen akkora rekonstruáltak egyáltalán belső-ázsiai minták alapján történészek. Tehát genetikailag annak a gödöllői háznak afrikai kör alakú kunyhók (esetleg itáliai vagy égei bronzkori lakóházak) és belső ázsiai sátrak a legközelebbi rokonai, míg bármi ami magyaroschnak tekinthető benne legföljebb egy erősen urbánus ihletésű belső berendezésen lelhető fel, mint díszítőelem. Azt hiszem ez egy olyan fals posztmodern definíciónak is megfelel, hogy a posztmodern nemzetközi. :)

Ja, és ez az, amit egy Kós épületről nem tudsz elmondani, az konkrétan magyar, azon belül is elsősorban erdélyi építészeti hagyományhoz kapcsolódik.

@blogen: Nincs, nem volt szándékomban Kós K.nyakába varrni Kaffka urat, aki lapozgathatta(láthatta) ezt is meg azt is ihletőnek, ha már butáskodunk.

http://www.welcometoromania.ro/E60_Oradea_Cluj/E60_Oradea_Cluj_Stana_m.htm

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-839.html

meg még az is lehet, hogy K. úr egyik korábbi életében a bronzkorban élt, egy másikban meg eszkimó volt

@FenyvesiHK: A Varjúvárnak tornya van. Részleteiben visszaköszönnek kisebb erdélyi várkastélyok (Marosillye például), a román boronaházak, magyar templomok tetőszerkezetének részletei, összetett alaprajza későreneszánsz udvarházakat (Görgényszentimre, Szentbenedek, stb.) idéz, stb, stb, stb. Ez mind, mind valóságos örökség.

A másik link pedig, magáért beszél:

"Emberi hajlékként a recens néprajzi kutatás magyar nyelvterületen csak ideiglenes használatra készített kör alaprajzú épületeket talált (pásztor-, csőszkunyhók)"http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-839.html 

@blogen: Blogen: olyan összefüggéseket feltételez és kutat, eseti hasonlóságok alapján, amely összefüggések nem valósak. A szarvasmarha nem a lótól származik, pedig mindkettőnek van füle, mi több, farka is. A taxirendelések megugrásának nem az esernyőeladások fellendülése az oka, hanem mindkettőnek az, hogy eleredt az eső. Vegye már észre, hogy a mondandóját immáron viszonylag nyitott értelmiségiek (hiszen ezt az oldalt a kommentekig elolvasó, sőt, hozzászólni is kész emberekről van szó) sem veszik komolyan. Ez a vita jól indult, de immáron kétségbeejtő fázisába érkezett. Ha folytatja, azt kockáztatja, hogy mindent, ami fölött a blogen szerzői név található, reflex-szerűen átugrunk. Javaslom és kérem, fogja vissza magát: kevésbé messziről rúgja rá a labdát és legyen tömörebb. Köszönöm a megértését. 

@Pákozdi Imre: Eddig azt vettem észre, hogy egyetlen helytálló kritikai megjegyzést se kaptam, ellenben számos alkalommal rámutattam, hogy megalapozatlan állításokat próbáltak szembeállítani az én állításaimmal. Ezt legutóbb ön tette meg, amikor többek közt Bernhard Hoetger brémai expresszionista házait "nem jellemzőknek" nevezte a német téglaexpresszionizmus stílusán belül, miközben ez az egyik legjelentősebb és legkiválóbb német példája annak a stílusnak. Ha ez a "nyitott kritikai értelmiség", akkor ez egy szánalmas vicc és ami megbocsájthatatlan, hogy még arrogáns is ez az értelmiség, amikor lukra fut. A kultura pedig nem atomjaira hasadt önmagában létező elemek egymástól totálisan elszeparált világainak milliárdja, hanem egymásra épülő, egymásra ható, egymástól tanuló alkotók műveinek sorozata. Kaffka gödöllői házának is van előtörténete és hatása az utókorra, ahogy ez Hoetgerre és másokra is igaz. Ha pedig egy kulturális irányzat nemzetközi szinten is egy időben jelentkezik számos közös kulturkörbe tartozó országban, akkor jó okkal beszélhetünk stílusról. Ezt Szegő György és e cikket jegyző Katona Vilmos is így gondolja a Magyar Építőművészetben megjelent a "másik modern" problémáit érintő írásai alapján, persze lehet őket már régebb óta ugorja át...

http://meonline.hu/archivum/archivum_2012_2/art-deco-es-modern-epiteszettortenet/

http://meonline.hu/archivum/archivum_2012_2/hazai-elohang-a-regenerativ-epiteszet-korszakahoz/

http://meonline.hu/archivum/archivum_2012_2/az-antropozofus-haza/

Nemzetközi szinten nemcsak a modernitást a helyi hagyományokkal összhangba hozni akaró irányzat létezett amit e cikk szerzője "másik modernnek" nevez, hanem azon belül is, egy a helyi hagyományokat a szintézisben bármilyen hagyománnyal/formával felcserélő irányzat is, aminek maga a szintézisre törekvés csak ürügy volt egy konkrétan nem definiálható módon "ősinek" tűnő egyediség megteremtésére. A magyar építészetben számos törekvés, köztük Makoveczé nem lenne érthető nélkülük.