Szakbírálat — Az új Nemzeti Színház koncepciótervéhez

Kedves Mari!Nem volt kedvem megírni ezt a szomorú levelet, mert nem kívántam ezzel akaratlan résztvevőjévé válni az új Nemzeti Színház körüli ádáz és gyűlölködő politikai közdelemnek, amely megítélésem szerint közömbössé tette az ország közönségét a Nemzeti Színház nemes eszméje és ügye iránt.

Kedves Siklós Mari!

Mint azt a Te és Kovácsi Béla opponenciát kérő telefonhívásotok, telefon-megbeszélésünk alkalmával már jeleztem, csak akkor írok opponensi véleményt az akkor még általam nem ismert koncepciótervről, ha nem kell túl sok rosszat mondanom róla. A koncepciótervetek megismerése után ezért döntöttem úgy, hogy részletekbe menő opponencia helyett ebben a levélben foglalom össze lényegi észrevételeimet.

Elutasító véleményem indokai: Elfogadhatatlannak tartom az új Nemzeti Színház már korábban minimálisra csökkentett színházi programjának további csonkolását (oldalszínpad). Ez a tervezett színház a kukucska nagyszínházával, stúdiószínházával, a Dunának hátat fordító szabadtéri nézőterével, színpadával semmivel sem tud többféle játéklehetőséget biztosítani, mint a jelenleg még létező magyar színházak többsége.

Igazolásul említem, hogy például Medgyaszay oldal- és hátsószínpadok nélküli soproni színházában éppen most a drámairodalom egyik legnagyobb szabású darabját, Ben Johnson eredetileg ötfelvonásos Volponéját, a kamaraszínházban Strindberg darabját játsszák. A Kőfejtőben kialakított nyári színházzal még sajátosabb is a játéklehetőségek sora ebben a kis vidéki színházban, mint a tervezett új színházban.
Holott a magyar nemzet új színházának a legtöbb, legváltozatosabb játéklehetőséget biztosító műhelynek kellene lennie.

Gondolom nem Téged, hanem a program összeállítóit kell emlékeztetnem, hogy már a nyolcvanas években a tokiói Nemzeti Színház pályázat eredménye volt, hogy sok szcenikai hazudozás után nyilvánvalóvá vált: a színpadkeretes főszínház és stúdiószínház mellett szükséges egy igazi arénaszínház léte - ha már a színház 2500 éves történetét, meg a küszöbön álló harmadik évezredet emlegetjük -, amelynek legyező szerűen mozgatható oldalfalai a hagyományos görög színház nézőtéri kialakításától kezdve számtalan egyéb variációt biztosítanak.

Miért hiányzik ez a játéklehetőség a magyar új Nemzeti Színházból?

Miért kellett lecsonkolni a főszínpadról az egyik oldalszínpadot, csökkentve ezzel a korábbi minimális programot is? Nincs rá szükség, hiszen így is lehet játszani? Ez igaz, hiszen a Madáchban is csak egy hátsó színpad van, Sopronban meg semmi, de akkor megismétlem, ezt az új színházat ne nevezzük nagyképűen korszerű Nemzeti Színháznak.

Miért nem vettük át a már említett tokiói pályázat eredményei közül azt a kézenfekvő megoldást, hogy a húzókat, zsinórpadlást a nagyszínház előszínpada fölé is ki lehet terjeszteni, új előszínpadi játéklehetőséget teremtve ezzel?

Föl sem merült senkiben, hogy az agyrém természetpusztító parti félsziget helyett a Duna-parton szokásos lépcsősorral lehetne a színház és a folyó természetes kapcsolatát biztosítani, néhány elvontatható uszállyal víziszínpadot, víziszínházat kialakítani, vagy akár Aldo Rossi Teatro del Mondo-ját ide vendégszereplésre hívni?

Ha egyszerűen nincs szándék igazi Nemzeti Színházat építeni, akkor viszont nem kell hídalapozással a Duna medrében egy akármilyen tizenvalahányadik színházat felépíteni, mert ez csak iszonyúan drága pótcselekvés lenne.

Az általam javasolt színházi programra vonatkozóan el tudom képzelni az illetékesek válaszát: "Erre nincs pénz!" Nos, egy olyan országban, ahol százmilliárdokat lehetett büntetlenül elrabolni, teljesen mindegy, hogy tizenvalahányba vagy harmincmilliárdba kerül a nemzet igazi új színháza. Ráadásul a Duna medrébe alapozott ház, az értelmetlen természet- és környezetpusztító félsziget kialakítása, a talajvíz-viszonyok, a HÉV vonalának áthelyezése és föld alá süllyesztése, a színház zajvédelmi költségei eleve cáfolják, hogy itt gazdaságosan lehet megépíteni a tervezett új színházat.

- Ami a színház helyét illeti: a Duna-part jó hely (víziszínház lehetősége), Széchenyi is így kívánta. A korábbi helykijelölési pályázat azonban egyértelműen bizonyította, hogy a Fővám téri Vásárcsarnok mögött, a Közraktárak helyén volna a leghelyesebb az új Nemzeti Színházat felépíteni.

- Az épületről: ha a koncepcióterv alapján épülne meg a színház, az kétségkívül működőképes volna, hála a Te nagy színháztervezési gyakorlatodnak. De ez a lényegen nem változtat: rossz, pontosabban szegényes színházi program alapján, rossz helyen nem lehet igazán jó színházat építeni.

Ezt a feloldhatatlan ellentmondást érzékelteti szinte abszurd módon egyetlen kiragadott részlet is: a díszlet-előkészítő raktár tetőfödémén kialakított dísz-vízmedence. Nem tartom szerencsésnek Charles Moore történelmi formavilágot felhasználó amerikai eklekticizmusának megidézését az új magyar színházépület pompát, gazdagságot imitáló homlokzatképzésénél, a mi sokat emlegetett és hivatkozott szegénységünk közepette. Inspiráló, jó példaként tudom fölemlíteni a fent említett Medgyasszay tervezte soproni színház egyszerűségében, szegényességében is ragyogóan díszes és pompás tér-tömeg-homlokzatképzését, épületformálását, vagy akár az újabb kori színházépítészetből a moszkvai Taganka Színház racionális, korszerű formálását, a szegényes lehetőségek őszinte vállalásával.

- Az új Nemzeti Színház tervezéséről: gondolom, Te tudod a legjobban, közpénzből épülő, országos jelentőségű létesítményeknél a legjobb, legalkalmasabb terv kiválasztását biztosító tervpályázat nem elsősorban az építészek ügye és érdeke, hanem a közösségé, és a közösség ügyeiért felelősséget, szolgálatot vállaló politikáé. Természetesen ki lehet játszani ezt az alapvetően közösségi érdeket, de attól tartok és féltőn figyelmeztetlek, hogy az ilyen kerülő úton megvalósuló középület alkotói inkább válnak áldozattá, mint győztessé, mert soha nem az igazi felelősök vállalják és viszik el a balhét.

Kedves Mari!

Nem volt kedvem megírni ezt a szomorú levelet, mert nem kívántam ezzel akaratlan résztvevőjévé válni az új Nemzeti Színház körüli ádáz és gyűlölködő politikai közdelemnek, amely megítélésem szerint közömbössé tette az ország közönségét a Nemzeti Színház nemes eszméje és ügye iránt.

Másrészt idestova húsz éve tervezek színpadi játéktereket - a díszlet kifejezést tudatosan mellőzöm - különböző színházakban. Megtapasztalhattam Schwajda Gyuri segítőkészségét nemcsak Miskolcon, de egy elfeledett erdélyi írónő drámája szolnoki ősbemutatójának létrehozásánál is. A Velencei kalmár játékteréhez szerencsésen szétszedhettem és átrendezhettem - mert lehetett - az általad tervezett pécsi kamaraszínházat. Ezeket a tényeket csak azért említem meg, hogy sok építésztől eltérően elmondhassam, fogalmam sincs arról a csodáról, amely esetenként létrejön, és akkor ezt színháznak nevezik. Viszont építészként, a színházat "hátulról" ismerő laikusként elmondhatom, sokat tanultam a színházról a színházaktól, tehát nehezen lehet személyemet elfogulatlannak nevezni.

Elhatározásomat Szrogh György építész halálhíre változtatta meg véglegesen. Ezzel a levéllel őrá is emlékezem. Gyuri bácsit még a közelmúltban vendégül hívtam tanítványaim körébe. A fiataloknak elmondta, hogy az építésznek gyűlölködésre, gúnyolódásra nincs, de igazi kritikára, legyen az akármilyen kemény, igen nagy szüksége van. Igazolásul elmesélte, hogy a piszkéstetői csillagvizsgáló első tervvázlatának opponense id. Janáky István volt, aki - miután átnézte a terveket - a már gyülekező tervtanács előtt megjegyezte: "Ez a terv méltatlan hozzád, Gyuri."

Gyuri bácsi szó nélkül leszedte a terveket, a tervtanács elmaradt, de végül új tervek alapján megszületett a mű, amely szerintem a legjobb ház Szrogh György életművében. Most nekem kell kimondanom, hogy eddigi munkásságod ismeretében ez a koncepcióterv méltatlan Hozzád, Hozzátok.

Tudom azt is a körülmények ismeretében, hogy ebben az esetben a jó mű megszületéséhez kevés az építész személyes tisztessége és tehetsége. Hiszen ahhoz, hogy megvalósuljon az igazán korszerű Nemzeti Színház Magyarországon, jó színházi programra, nemzetközi tervpályázatra lenne szükség.

Ennek valószínűsége azonban olyan kicsi, hogy még a 80-as években a Nemzeti Színház építésére felajánlott egyhavi képviselői tiszteletdíjamat (gondolom a mai képviselők is megtették már e szerény gesztust) inkább látnám szívesen - vádoljanak bár demagógiával - akár az árvízkárosultak, akár a hajléktalanok megsegítését szolgáló pénzalapban.

Kedves Mari! Ha az új színház mégis a bemutatott koncepcióterv alapján épül meg, Neked azt kívánom, bírjad a gyűrődést, mert vagyok annyira öreg, hogy tudjam: egyetlen ember élete többet ér akárhány színháznál.

1999. december 1-5.

Kerényi József