Szárító Műhely – a Debreceni Egyetem építészhallgatóinak új inkubátorháza

Már hat éve zajlik a debreceni építészhallgatók bevonásával a belvárosban található Tímárház értékmentésére irányuló egyetemi projekt, melynek kivitelezése idén megkezdődhetett. Az épületet új közösségi térré alakító folyamat koncepcióját a projektvezető, Falvai Balázs ismerteti. 

Hat éve indult el a Debrecen belvárosában található, elhagyatott Tímárház értékmentésére irányuló egyetemi projekt, amelyben a Debreceni Egyetem építészképzésének saját, Szárító Műhely névre keresztelt közösségi és inkubátorházát képzeltük kialakítani.[1] A projekt tervezését és megvalósítását tervpályázat útján a hallgatói csapatom nyerte,[2] ezzel kerültem élére a közös kezdeményezésnek. Időközben a BME-n Nagy Márton tanszékvezetésével megújuló[3] Lakótanszéken folytatom oktatói tevékenységem, ahol a stúdió alapú képzés bevezetése adhat hátteret a megvalósításhoz kapcsolódó kutatásnak. A két egyetem metszetében fogalmazódott meg, hogy napjainkban az oktatásban az építőtáborokon túl mennyire hiányosan van jelen a „kézműves esztétika", a „kézzel csinálás" témaköre.

Ez alapján alakult meg a CRAFT stúdió, a BME képzési reformjába illeszkedő vertikális műhely, amelyben adott témák köré szerveződve több évfolyam hallgatói és doktoranduszai dolgozhatnak együtt. Az egyetem keretei között a kézzel készítés fogalma jelenti egyrészt, hogy az anyagokkal kapcsolatba kerüljünk, ezáltal azok adottságaiból következő tektonikus szabályokat megtapasztaljuk, másrészt jelentheti a kétkezi munkát. Itt utalhatunk William Morris tézisére:[4] az alkotó ember munka felett érzett öröme a végeredmény esztétikájának a forrása. De ezek mellett egy tágabb jelentéshorizonttal is bír, mégpedig a személyes megéltség, megtapasztalás fontosságával.

A projekt tehát azon túl, hogy olyan állapot előállításán dolgozunk, amely nyitott, folytatható és inspiráló tere lehet a közösségi életnek, egy kísérlet kíván lenni arra, hogy a tervezés egyben a kivitelezés aktív, személyes felügyeletét jelentse; olyan irányú figyelem kifejlesztésére törekszünk, hogy az építés közben spontán részletmegoldások születhessenek, vállaltan összetett, kézműves építészetet eredményezve. Korunkban általános tendencia a kézművesség felértékelődése. Ezzel szemben a kézzel készítés (handcraft), a szakmánktól egyre inkább eltávolodóban van, hiszen árucikkek uralta környezetünkben nem túlzás azt állítanunk, hogy minden problémánkhoz okos termékek jelentik a megoldást. A bennünket elárasztó terméközönhöz kapcsolódó kérdésekkel Reimholz Péter már a 80-as években foglalkozott strukturalista gondolatokkal áthatott szövegeiben.[5]

Az építész megváltozott szerepét firtatta, a ‘kitaláló építész’ helyett a késztermékeket kollázsként ‘rendezgető építész’ jövőjét vizionálta. Ezzel párhuzamosan Claude Lévi Strauss a mérnök és a barkácsoló, mint két egymástól eltérő filozófiai megközelítés lehetőségét vizsgálta: a mérnökkel szemben a barkácsoló nem az elemek rendeltetésszerű használatát követi, hanem a termékeket feltalálóként szemléli, azokra új összefüggéseket, új értelmeket vetít ahogyan az például a spontán építési tevékenységekre is jellemző.[6] Reimholz kollázsrendező elve és Strauss barkácsolóra vonatkozó tézise potenciális tervezői stratégiát jelenthetnek egy olyan korban, amikor a kézművesség helyett az ipari termelés dominál.

A Tímárház szárítóépülete az 1900-as évek elején épült, egy tímár mesterséggel foglalkozó család lakóépületeként és műhelyeként funkcionált. A lakóház később állami keretek között működő hagyományőrző és alkotóházzá alakult, az egykori bőrszárító épület és udvara elhagyatva várta a hasznosítását.  Az elmúlt évek oktatási környezetet érintő építészeti reformja során a poroszos tantermes rendszer helyét flexibilis térstruktúrával, otthonterekkel rendelkező létesítmények váltották fel. Adott volt a felvetés tehát, hogy az egyetem klasszikus keretein kívül eső helyszínen hatékonyabban teljesíthető pedagógiai küldetésünk. Így esett a választás a düledező, de a letűnt korok hamisítatlan ipari emlékeinek hangulatát hordozó épület birtokbavételére.

A szárítóház négy műhelytérrel és egy multifunkcionális udvarral rendelkezik. A külső tér használatbavétele annak fedésével történik, így állandó jelleggel biztosíthat helyszínt kiállítások, rendezvények, közösségi események számára. A meglévő épülethez hozzáadott egyetlen építészeti elem az udvart fedő tető és kerítésfala, amely a szárítópadláson teregetett textilek téri világának hangulatát idézi. Az egykori emeleti szárítópadlás belakását követően az eredeti funkcióhoz tartozó sajátos téri hangulat az udvaron születhet újjá. Ezen fedés zártsága – ahogy a fregolin a ruhák mennyisége is időről időre – szezonálisan változhat. Fontos hangulati elemek a meglévő épület kézi erővel letisztított szerkezetei, új és régi képezhet ezáltal egymás mellett izgalmas kollázst. A tető metszeti geometriájának fontos következménye, hogy a ponyva az utcafronton is megjelenik, mintegy reklámfelületként hirdetve a létrehozott intézményt.

Lépésről lépésre haladva, az önkormányzattól megkaptuk 20 év felhasználásra az épületet, az egyetem elfogadta a felújításhoz igényelt költségkeretet, majd az engedélyeztetést és a kiviteli tervezést követően a pandémia okozta csúszás után idén végre a kivitelezés is megindulhatott.

A kivitelezés során előhívott kézműves esztétika, a barkácsolásra, mint dizájnstratégiára tekintő „rendezgető építész" megközelítése. E kísérlet a hallgatók számára annak demonstrálása, hogy a kézbe fogott termék attribútumainál fogva nemcsak eszköz, hanem mint a barkácsoló számára is, az alkotási folyamat meghatározója és termékeny irányítója.

Falvai Balázs DLA

Szerk.: Paár Eszter Szilvia

[1] Projektgazda: DEMK Építészmérnöki Tanszék; Projektcsapat: Szentirmai Tamás DLA, Boros Miklós DLA, Huszthy Edit DLA, Keller Ferenc, Kovács Péter DLA, Zombor Gábor DLA; Felelős tervező dmb építész műterem kft. Falvai BalázsDLA, Török Dávid DLA.

[2] A pályázatkészítő csapat tagjai: Szuszik Dóra, Zbiskó Éva, Zsirnamenszki Tamás.

[3] https://epitesz.bme.hu/portfolio/uj-muhelyek-es-megujulo-tantargyak-a-lakotanszeken/

[4] Keresztes Balázs: Kézműves esztétika, William Morris válogatott írásai, Kijárat kiadó, 2018.

[5] Reimholz Péter: DOMUS Lakberendezési Áruház, Székesfehérvár. Magyar Építőművészet. 1977/1. 36-45.;

[6] Iréne Scalbert and 6a architects: Never Modern, Park Books, 2013.