Szecessziós megújulás – A fasori református templom külső felújítása

Befejeződött a Városligeti fasorban álló, Árkay Aladár tervezte református templom és parókia együttesének átfogó külső helyreállítása a Grafit Műterem tervei alapján. A Varga Piroska vezette csapat törekedett a kiemelkedő műemlék értékeinek és eredeti állapotának megőrzésére, a beavatkozásokat részletes kutatásokra alapozva.

A főváros VII. kerületének szélén, a Király utca folytatásaként a Lövölde tértől induló Városligeti fasor elején, utcasorban magasodik az Árkay Aladár (1868-1932) nevéhez fűződő szakrális épület – sokak szerint Budapest egyik legszebb református temploma –, amit szecessziós stílusa még különlegesebbé tesz. A monumentális hatású, centrális elrendezésű épület széles körben ismertté tette tervezője nevét, aki ezután még számos egyházi megbízáshoz jutott.

A műemlék templom tágabb környezetét jelenleg kiemelt figyelem övezi, hiszen az északkeletről szomszédos telken, az egykori BM-kórház területén tervezik az Magyar Építészeti Múzeum elhelyezését, amelynek első üteme, a Walter Rózsi-villa felújítása tavasszal készült el. A kórház bontásra szánt épületrészei már el is tűntek, így a megújult református együttes egy újabb irányból vált jobban láthatóbbá.

Több eredménytelen tervpályázat és helyszín-keresés után kapta meg a lehetőséget Árkay Aladár egy új, modern nagyvárosi templom és a hozzá kapcsolódó gyülekezeti épület tervezésére, amely a negyedik református istenháza lett az akkori Budapesten.¹ Az építész életművéről a közelmúltban megjelent kötetben Benárd Aurél írt összefoglaló tanulmányt, amely szerint a tervező első szakrális épületében az érett (bécsi) szecesszió és a finn nemzeti romantika kortárs alkotását hozta létre, benne a református jelleg visszafogottabban, elsősorban a népies díszítményekben érvényesül.

Hazánkban a centrális térformálás Pecz Samu alapvető munkássága óta a protestáns – elsősorban református – templomépítészet fontos törekvése volt, a liturgiához leginkább illeszkedő, célszerű elrendezés és kubatúra megtalálása érdekében. Az alaprajzi elrendezést tekintve, Árkay számára az itthoni példák közül a debreceni Verestemplom (1886-1887, Pecz Samu) és a kaposvári református templom (1906-1907, Molnár Endre) adhatott inspirációt; igaz, ezek a korszak neogótikus nyerstégla-architektúrájával és boltozatos lefedéssel készültek.² A kupolás térforma tekintetében inkább Otto Wagner steinhofi temploma (1904-1907), a szabadkai zsinagóga (1902, Komor Marcell-Jakab Dezső), a budai zsinagóga számára ekkor készített saját pályaterve, vagy Robert Curjel és Karl Moser dán-svájci építészpáros néhány temploma nyújthatott előképet. Érdekesség, hogy a velencei Campanile tömegét idéző, 54 m magas torony az eredeti elképzeléshez képest – a szomszéd ingatlantulajdonos kérésére – az ellentétes oldalra került, így a módosított engedélyezési terv megtükrözte a főhomlokzatot.³ Az 1911-1913 között, Pucher István építőmester vezette munkálatokról a korabeli sajtó többször beszámolt; az Építő Ipar fotókat is közölt a torony vasbeton alapozásáról, a 13,7 m átmérőjű félgömbkupola zsaluzatának és vasalásának készítéséről.⁴ Az elkészült templomról több szaklap elismerően nyilatkozott.

A II. világháborút az épület kisebb sérülésekkel átvészelte, a templombelső legutóbbi felújítására 1981-ben, a homlokzatok rendbetételére 1991-1993 között került sor. Azóta több helyen jelentkeztek kisebb beázások, nedvesedésre utaló jelek; a mostani felújítás ezen problémák megszüntetésének igényéből indult ki. A tervezők és a szakértők törekedtek a meglévő állapot és a károsodások minél teljesebb mértékű feltárására, a helyreállítás metódusának a műemlék kvalitásához illő megválasztására. Számos régi fotó maradt fenn az eredeti tervek mellett, amelyek jó kiindulópontot nyújtottak a tervezett beavatkozásokhoz. Az elvárt építészeti minőség létrehozásában a megrendelő egyházközség is partner volt; ennek eredménye érzékelhető a megújult épületen.

Első lépésként a pinceszinti kolumbárium és az alapfalak részleges vízszigetelése készült el injektálással, ezt követte a tetőszerkezet rendbetétele. A görögkereszt alakú templomtér centrumát lezáró karcsú kupola felé – a korszakban gyakran alkalmazott megoldásként – tekintélyes fedélszék épült, amelynek számos faeleme szorult cserére vagy megerősítésre. Az eredeti, azbesztet tartalmazó pala helyett választott szálcement pala héjazat színe vitatható, de „emberi léptékből", az utcán sétálva csak bizonyos nézetekből látható. A döntést tartószerkezeti és költségbeli okok, valamint a megrendelői igények együttesen eredményezték. Az aszimmetrikus főhomlokzat kisebb, zömök lépcsőtornya új rézlemez fedést kapott; ugyanezen anyagból készült az épületegyüttes teljes csapadékvíz-elvezető rendszere, a sarkokon az eredeti mintájára gyártott, míves vízgyűjtő üstökkel. Apró, finom részlet az épületegyüttes ereszdeszkázatain végigvonuló, újra felfestett díszítőmotívumok sora; ezekből alig maradt néhány hírmondó napjainkra.

A homlokzatok megjelenését a faragott kő- és a vakolt felületek határozzák meg. A lábazatok, nyíláskeretezések, torony armírozások, mellvédek, oromfali fedkövek szükséges rögzítése és tisztítása után újra előbukkant az eredeti ezüsthegyi kvarchomokkő barna-drapp árnyalata, a hiányokat és a károsodott darabokat hasonló színvilágú, naszályi homokkővel sikerült pótolni. A harangtorony lépcsőzetesen szélesedő mellvédfala mögötti körüljáró erkély az eredeti vízköpők mellett egy új, rejtett vízelvezetési pontot kapott. Az épülettömb délnyugati oldalának eredeti klinkertégla lábazatát a megrendelő kérésére kőburkolatra cserélték az egységesebb megjelenés elérése érdekében, bár a váltás a kőanyagban jól érzékelhető.

A vakolt falak a kutatások során előkerült eredeti, jóval világosabb sárga színt kapták vissza, ám ehhez az eredeti felületre az 1970-es években felhordott durvább szemcséjű, rossz tapadású vakolatréteg teljes leverésére is szükség volt. Az oldalhomlokzatok oromfalán látható függőleges sgraffito-sávokat sérülékenységük miatt csak a helyszínen lehetett restaurálni. Árkay Aladár tervei alapján, Róth Miksa műhelyében készültek a templomteret fénnyel elárasztó hatalmas, félköríves termálablakok, amelyek filigrán tartószerkezete komolyabb megerősítésre szorult, a népi ihletésű, stilizált ólomüveg minták aprólékos felújítása és az üvegmezők eredeti állapotának megfelelő „visszarendezése" mellett.

Az utcavonaltól kissé hátrahúzott főhomlokzat legattraktívabb eleme a hasáb formájú, vaskos oszloptörzseken nyugvó, csúcsíves nyílással áttört kapuépítmény, amelynek falait vastüskékkel rögzített Zsolnay-kerámiák borítják. Az átgondolt koncepció szerint, véletlenszerűnek tűnő módon ismétlődő mintázatot a restaurátori elemzés szerint mindössze hét eltérő motívumú elem alkotja. Az eredeti gyári öntvénytervek megmaradtak, így a néhány hiányzó darabot újra lehetett gyártani, a többi csupán javításra, kiegészítésre szorult.

Egyedi tervezői megoldás Árkaytól a kapuépítménynek a karzatról megközelíthető, tömör mellvédű teraszként történt kialakítása, amely most új fedköveket, padlóburkolatot, vízszigetelést és kétoldali, alig észrevehető vízelvezetést is kapott. Ez a markáns bejárati motívum és sajátos anyaghasználat a belső térben is megjelenik kisebb méretben, a szószék építészeti keretezéseként. A templom részletgazdag, fém rátétdíszes főbejáratát, a tornyok kisebb kapuit és ablakait is gondosan restaurálták, a harangtorony csúcsíves nyílásai pedig új hangvető fa lamellákat kaptak, a Mátyás-templom hasonló szerkezeteinek mintájára. A helyreállítás során a legnagyobb nehézséget az elvégzendő feladatok sokrétűsége jelentette; számos tervező és kivitelező szakember összehangolt, alapos munkájára volt szükség az elvárt minőség megvalósításához.

A munkák második ütemét képezte az épületegyüttes környezetének rendezése, az udvar részleges burkolása, a díszvilágítás kialakítása és a vízelvezetés megnyugtató megoldása; utóbbi a meglévő udvarszintek, az akadálymentes megközelítés és a pihenőudvar tiszteletben tartásával valósult meg. A Városligeti fasor felé néző, boglyaíves kapuépítményekkel tagolt, terméskő lábazatos kovácsoltvas kerítés is minden elemében újjászületett. A templomhoz csatlakozó gyülekezeti épület is megújult, a padlástérben új lakrészeket alakítottak ki.

Az Árkay részletes tervei alapján nemes anyagokból, ornamentikájában és berendezésében valódi összművészeti alkotásként megfogalmazott belső templomtérben is végeztek előzetes falkutatásokat, amelyek során feltárultak az előző felújítások és átfestések rétegei, elcsúszott mintái. A homlokzati falak utólagos vízszigetelésének kialakítását nehezítette, hogy a lábazati gipsz díszítőelemeket sérülékenységük miatt nem lehetett eltávolítani, így a padlóburkolat szélső sorának ideiglenes bontására volt szükség – az enteriőr átfogó felújítása azonban egyelőre nincsen napirenden. A templomhoz L alakban kapcsolódó parókia és gyülekezeti ház belső felújítása és átalakítása jelenleg is zajlik, egy másik projekt keretében.

A templomot használó gyülekezet büszke a birtokában lévő kiemelkedő építészeti örökségre, értékeli a tér sajátosan egyedi atmoszféráját; van, akit ez a szépség vonzott ide a közösségbe. A helyszín megtekintésekor Somogyi Péter elnök-lelkész kiemelte: „egy-egy nemzedéknek adatik meg, hogy olyan állapotban láthassa a templomot, mint felépülésekor volt; örülök, hogy ennek a megújulásnak részesei lehetünk."

Garai Péter

1 A részletes építéstörténetről ld. Farbaky Péter: A fasori református templom. Ars Hungarica, 12. (1984/1-2.), 255-270.

2 A helyszín közelében áll Pecz Samu hosszházas, kéthajós evangélikus temploma is (1903-1905).

3 Benárd Aurél: Árkay sokszínű építészete. In: Árkay – Egy magyar építész- és művészdinasztia. szerk.: Csáki Tamás. Holnap Kiadó, Budapest, 2020.

4 Építő Ipar, 37. (1913. júl. 6.), 293-297.

Szerk.: Pleskovics Viola