Pályázatok

Szeresd Budapestet

1/0
Hirdetés
1/0
Pályázatok

Szeresd Budapestet

2005.09.14. 22:00

Az építészeti ötletpályázat egy hónappal tovább, 2005. szeptember 30-ig váltható ki.

1. A projekt

A Szeretem Budapestet mozgalom kiíróként, és a Budapesti Építész Kamara társkiíróként "Szeresd Budapestet" címmel építészeknek, építészhallgatóknak a Dunára fűzött építészeti pályázatot ír ki.

2. Kik vagyunk? A Szeretem Budapestet Mozgalom küldetése

A Szeretem Budapestet Mozgalmat civilek hoztuk létre. Városlakók, akik különbözünk sok mindenben, de egyként szeretjük Budapestet. Azt viszont nagyon nem szeretjük, ahogyan mennek a dolgok Budapesten. Szeretnénk, ha több hangulat, több képzelőerő, több szellem, több akarat, több cselekvés, több mozgás, több és elevenebb élet lenne városunkban. Ha kihasználná, és nem elfecsérelné lehetőségeit. Ha a városok versenyében nem lemaradna, hanem az élre törne.

Ezért a Szeretem Budapestet mozgalom célja, hogy ötletekkel, javaslatokkal, gondolatokkal, tettekkel, párbeszéddel, a civil kontroll megvalósításával hozzájáruljon a város építéséhez - nem csak fizikai értelemben.

A Szeretem Budapestet mozgalom küldetése, hogy építse a várost.

3. A "Szeresd Budapestet!" ötletpályázat egyik apropója a Duna

A Duna Budapest csodálatos adottsága. Budapest a Duna fővárosa - lehetne. Ezért javasolta egykoron Széchenyi István: az új főváros neve legyen Dunagyöngye.

A városnak ma kevés és sekélyes kapcsolata van a Dunával. Sokszor elfordul a Dunától, nem kommunikál vele, falakkal és utakkal zárja el egymástól a folyópartot és a városlakókat.

Budapest ma nem használja ki azt a tengernyi lehetőséget, amit a víz, a folyópart, a szigetek kínálnak a városnak.

4. A másik apropó: a jelhiány

Budapesten az elmúlt évtizedekben alig keletkeztek mértékadó, világra szóló építészeti jelek. Olyanok, amelyek meghatározzák, szimbolizálják és ékesítik a várost, mint teret, és korszakunkat, mint időt. Nem hiába: a budapesti képeslapokon csupa régi épület tűnik föl.

Itt az ideje, hogy eltervezzük végre: hol, milyen építészeti alkotások válhatnának olyan budapesti jelekké, amelyek a világ építészetében is térképre helyezik a várost.

5. A "Szeresd Budapestet!" építészeti, tájépítészeti ötletpályázat célja

Pályázatunk célja, hogy Dunára fűzött budapesti akcióterületekre a pályázók olyan építészeti műalkotásokat tervezzenek vázlattervi szinten és műleírással, amelyek a XXI. századi Budapestet karakterizáló és szimbolizáló építészeti jellé válhatnak.

Az eltervezett alkotások funkciója azon a helyszínen megvalósíthatónak és életszerűnek kell lennie, egyébként funkcionális kötöttség nincs.

Pályázni lehet közösségi vagy kereskedelmi célú, bármilyen használati célt szolgáló művekkel.

6. A "Szeresd Budapestet!" építészeti, tájépítészeti ötletpályázat akcióterületei

Gyaloghíd
Az új budapesti, gyalogos és biciklis forgalom bonyolítására szolgáló Duna híd a Vigadó tér és a Várkert Bazár közötti szakaszon ívelne át a folyó felett. A pályázók általuk javasolt más helyszínre is telepíthetik a gyaloghidat. (Északi vagy déli híd.)

Funkcionális értelemben számos feladatot ellátna: város- és ország-jelképi funkció, urbanisztikai funkció, kereskedelemi- és üzleti funkció. A híd olyan építmény, amely a modern Budapest, a mai Magyarország életerejét, modernizációs és európai integrációs törekvéseit fejezi ki, valamint az ország holnapjával kapcsolatos becsvágyó terveit, melyek távlataival, dimenzióival kapcsolatosan a híd csupán ízelítőt ad. A híd tisztelettel lép a történelmi elődök, előzmények (a Lánchíd) nyomdokába, de szerepe az új irány megszabása, egy új, nagyvárosias életforma kialakítása.

Budai rakpart
Az elmúlt évben heves vitát váltott ki a budai rakpart szélesítésére vonatkozó tervezet kósza híre. A főgyűjtő csatorna megépítése elemi érdeke minden városlakónak. Az emberek szeretnének közelebb kerülni a vízhez. A kérdés az, hogy hogyan lehet ezt a két igényt összeegyeztetni úgy, hogy közben az autóforgalom ne növekedjen. Megoldásokat, javaslatokat várunk a csatorna megépítésével kapcsolatosan, a legújabb technológiák, vagy csak az egyszerű józan ész használatával (pl. a csatorna víz alatt történő építése). Esetleg olyan úszószerkezet megépítése, amely gépkocsik közlekedését nem, de gyalogosok, biciklisták közlekedését lehetővé teszi közvetlenül a Duna parton.
Akció terület: első lépésben a Margit-híd és az Erzsébet-híd közötti budai rakparti oldalra várjuk az ötleteket, figyelembe véve a hajók mozgását is.
Ez a terület kiválóan alkalmas kis éttermek, bárok, könyvesboltok, virágboltok, kis galériák, designstúdiók, művészeti alkotó műhelyek működtetésére.

Margit sziget szigetcsúcs. A Margit híd és a Margit sziget találkozásánál található szigetcsúcs, illetve a szigetcsúcshoz kapcsolódó vízfelület.

Csepel sziget szigetcsúcs, illetve a szigetcsúcshoz kapcsolódó vízfelület

A végleges pályázati kiírás vélhetően több ajánlott, a Dunához kapcsolódó akcióterületet is tartalmazni fog, illetve a kiíró a pályázóknak biztosítja azt a szabadságot, hogy pályaművükben más, budapesti és dunai akcióterületre telepítsék tervezett épületüket.

8. A "Szeresd Budapestet!" építészeti ötletpályázat lebonyolítása

A pályázat lebonyolításának rendjét a Szeretem Budapestet Mozgalom és a Budapesti Építész Kamara által készített pályázati szabályzat írja le. A "Szeresd Budapestet! építész ötletpályázat" szabályzata 2005. június 1. és szeptember 30. között a www.szeretembudapestet.hu honlapon keresztül igényelhető a palyazat@szeretembudapestet.hu e-mail címen a megjelölt adatok megadásával, illetve munkanapokon 10.00 és 16.00 óra között a regisztrációs lap kitöltése után átvehető a 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 22-24. címen az Octogon magazin szerkesztőségében.

Az építészeti tervpályázati kiírást építész pályázók 20.000 Ft összegért, előzetes bejelentkezés után (Tel: 336-0729 - Huszár Stefánia) vásárolhatják meg a Szeretem Budapestet Mozgalom Egyesület - 1024 Budapest, Rómer Flóris u. 22-24. címén, munkanapokon 9.00 - 16.00-ig az Octogon magazin szerkesztőségében.

A építész-hallgatók, a regisztrációs lap kitöltése ellenében, vagy egy regisztrációs e-mail elküldésével (palyazat@szeretembudapestet.hu), 2005. június 2-től, térítésmentesen kérhetik a Szeretem Budapestet Mozgalom Egyesület honlapján keresztül a www.szeretembudapestet.hu címen.

A pályázat benyújtási határideje 2005. szeptember 30., péntek, 18.00 óra.

Eredményhirdetés 2005. október 24-én, hétfő.

A pályázat 1-3. helyezettjei pénzdíjazásban részesülnek, ezen kívül tervezzük külön díjak átadását is.
Az pályaművek díjazásának felső határa: 2.000.000 Ft, alsó határa 500.000 Ft.

9. A "Szeresd Budapestet!" című budapesti építészeti-, tájépítészeti ötletpályázat zsűrije

A pályázatot elbíráló zsűritagok három csoportba sorolhatóak:

Építészek, kik részben a Budapesti Építész Kamara által delegálandó zsűritagok - Kapy Jenő társelnök, építész és Pazár Béla építész, részben pedig a Szeretem Budapest Mozgalom által felkért gyakorló építészek - Fazakas György, F. Kovács Attila.

A zsűribe felkértünk olyan, köztiszteletben álló, népszerű, "látó" egyéniségeket is, akik maguk is meghatározóak Budapest közéletét tekintve. Ilyen tagjai a zsűrinek: Eszenyi Enikő színésznő, Kovács Ákos énekes, Geszti Péter reklámszakember, Lukovich Tamás urbanisztikus, Hankiss Elemér szociológus, akadémista.

Végül a zsűri tagjai lesznek a kiemelt médiatámogatók és vállalati támogatók képviselői. Ők biztosítják a pályázat nyilvánosságát, átláthatóságát, és a pénzdíjak fedezetét.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Salgótarjáni utcai zsidó temető // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:15
9:15

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Idén lesz 150 éves Budapest legkülönlegesebb zsidó temetője. Tervezett ide monumentális síremlékeket és ravatalozót Lajta Béla, és számos nagy múltú zsidó család tagjait temették itt el, melyek közül méretében kiemelkedik a Hatvany-Deutsch család mauzóleuma. A temetőt az 50-es években bezárták; különleges hangulatát az ősi motívumokat és modern formákat ötvöző síremlékek, és az azokat fokozatosan visszahódító természet dzsungele adják.

Design

Premontrei templom, Ócsa // Egy hely + Építészfórum

2024.03.20. 14:14
8:50

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.

800 éve épült Magyarország egyik legszebb román kori erődtemploma, a premontrei bazilika. Az Egy hely új részéből többek között kiderül, hogy miként alakult a román, gótikus és barokk stíluselemeinek keveredése, és hogy milyen filmes produkciók díszleteiként szolgált.