„Szeretjük, amit csinálunk!” – Vikár & Lukács

A hazai építészeti szcéna megkerülhetetlen alakjai, a Vikár & Lukács stúdió alapítói. Hitvallásuk szerint: „A város egy időszövet – ez adja a varázsát.  Minden kor lenyomata szerepel benne, akkor is, ha rossz korszakról van szó. Hogy most mi kerül ebbe a lenyomatba, az a mi felelősségünk." Vikár Andrással és Lukács Istvánnal Pásztor Erika Katalina az alkotó építész szabadságáról és karizmájáról, a hosszú távú projekt-együttműködések folyamatairól, valamint az építőipari szereplők viszonyrendszeréről beszélgetett.

Pásztor Erika Katalina (PEK): Azt beszélik rólatok – ügyfelek és a szakma egyaránt –, hogy hozzátok azért jönnek a megbízók, mert egy fantasztikus építészeti múltat tudtok magatok mögött, és minőséget képviseltek a magyar piacon. Milyen érzés ezt hallani?

Vikár András (VA): Nem tudjuk megítélni, hogy azért keresnek-e bennünket a megbízók, mert a nevünk az építészeti minőséghez kötődik; vagy azért, mert sok épületünk megépült, időben megkapjuk az építési engedélyeket, és korrekt műszaki terveket szállítunk.

Lukács István (LI): Másrészt üzletileg mindegy is, hiszen hiába mutatsz bármilyen építési minőséget 3D-s vizuális információval, ha amögött nincs egyfajta hitelesség abban az értelemben, hogy a kivitelezés racionális költségen belül marad. Nekünk az az alapelvünk, hogy megvalósításra játszunk, nem tervekre. Igyekszünk megismerni a megrendelőnket – hiszen az ő zsebéből költünk el milliárdokat –, és ha úgy érezzük, hogy együtt tudunk vele dolgozni, és fog annyi levegőt hagyni nekünk, hogy az építészeti minőség is beleférjen az ő pénzügyi vagy műszaki elképzeléseibe, akkor nyert ügyünk van. Építészeti minőséget még soha senki nem rendelt tőlünk. Házakat igen. A minőség mint értékteremtés tehát mindig karizma kérdése is.

PEK: Azok a fiatalok, akik ide jönnek dolgozni, tudják, hogy ez az ars poeticátok?

VA: Igen, abszolút. Mi nagyon hosszan, többször is elbeszélgetünk mindenkivel, aki ide jelentkezik, és van egy egész napos felvételi vizsga, ahol kreativitást, tudást mérünk. Érték- és kvalitásközpontú munkatársakat keresünk. Közös érdek, hogy az 5–10 év alatt, amit nálunk töltenek, élvezettel dolgozzanak, és megtanulják, hogy illik viselkedni a szakmában, és hogy lehet eredményeket elérni. Végül is egy nagy pasziánsz játék ez az egész. Nem egyedül vagyunk, és az egész idei év arról szól, hogy mindenkivel együtt kell működjünk. Ez nagyon különbözik a vegytiszta alkotóművészettől, ahol a termék függetlenül jön létre, aztán vagy tetszik a közönségnek, vagy nem. Nálunk ez nem így működik. Mert mi az első perctől kezdve együttműködünk azzal, akinek a pénzét költjük.

PEK: A beruházó mellett a kivitelezőre is gondoltok, ugye?

LI: Amikor a ‘90-es években elkezdtünk „Lukács & Vikár"-ként dolgozni, olyan kivitelezőkkel találkoztunk, ahol elénk állt a szakember, és azt mondta, hogy ő megkapta a terveket, köszöni szépen, akkor ezt az épületet megépíti. Mi jeleztük, hogy szeretnénk utánkövetni az építkezést, amire a kivitelezői válasz az volt, hogy nyugodtan jöhetünk, bár neki nincs rá szüksége, mert átlátja a házat tervezői segítség nélkül is. És ez tényleg így is volt. Manapság viszont a terv, amit leszállítunk, bármilyen tervfázisban legyen is, egy vitaindítónak tekintett anyag.

VA: Van egy „-tól–ig" játék, és a kivitelező, aki leszerződött a megbízóval, abban érdekelt, hogy az adott funkciót, négyzetmétert, kubatúrát, tehát magát a projektet, minél olcsóbban valósítsa meg.

PEK: Józan ésszel azt gondolnám, hogy egy magasabb hozzáadott és dizájnértékű iroda jobb áron értékesíthető, tehát az eredeti tervekhez igazodni megrendelői érdek. Van erre vonatkozó tudásotok?

VA: Vannak bizonyos dolgok, amiket a piac kikényszerít. 10 évvel ezelőtt elindultak a környezeti minősítési rendszerek. Bár itt is nyilván minden beruházó a legegyszerűbb eszközökkel próbál ezeknek megfelelni. Nem nagyon lehet világcégeknek bérbe adni olyan irodát, aminek nincs megfelelő minősítése.

LI: Műszaki, illetve dizájnkvalitásokra vonatkozó előírások viszont nem igazán léteznek… Persze vannak különböző esetek, amikor egy érdekes épületszerkezet vagy különleges megoldás felülírja a költségszempontokat, azonban ezek általában személyre szabott székházprojektek vagy presztízsberuházások.

PEK: Például a Graphisoft?

VA: A Graphisoft Park egy hálás történet: amikor ott járunk, úgy érezzük, hogy ki vagyunk szakítva a magyar valóságból, és egy paradicsomban találjuk magunkat. Ennek persze vannak nehézségei is. Tán mi vagyunk az egyetlen olyan csapat, aki az elejétől kezdve folyamatosan tervez itt épületeket. Ez egy több mint 20 éves együttműködés, ami során az egész park történetét végigkísértük. Az első épületek megvalósításánál láttuk, miként körvonalazódik ez a kis léptékű „start-up campus image", amit Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója megálmodott; de jelen voltunk később is, amikor a parkba települő nagyobb cégek megbízására egyre nagyobb irodák nőttek ki a földből. Mi voltunk azok, akik azt szorgalmaztuk, hogy a terepet ellepő autók problémájára jól működő építészeti megoldást kell találjunk, továbbá a Microsoft irodáját is sikerült a park léptékétől idegen, egytömegű megrendelői igények ellenére úgy felhúzni, hogy illeszkedjen a környezetbe – így azt gondolom, hogy nekünk is van szerepünk abban, hogy a park megőrizte az eredeti, arculatát.

PEK: A Microsofton kívül mely épületeket terveztétek ti?

VA: Elsőként a Cságoly féle alapépülethez csatlakozó Fejlesztői épületet tervezhettük, majd a kis Logisztikai épületet, de, ahogy mondod, mi terveztük a már említett Microsoft irodaházát, továbbá az új egyetem diákszállóját, illetve az SAP  újabb épületét is, – tehát 4–5 évenként mindig beszálltunk. Azt látjuk most, hogy az SAP-projekttel bezárult a tradicionális Graphisoft Park.
LI: Van további expanzió dél felé, de az már nem kapcsolódik organikusan a területhez, mert a parknak az a lényege, hogy tényleg körbevesz egyfajta belső zöld övezetet.

PEK: Ahhoz képest, hogy hány tervezői iroda képviselteti magát a parkban, van egy furcsa egységérzete az embernek.

LI: Részben mert kimondatlan szabály, hogy nincs ismétlődés. Nincsenek lerakva sorházszerű vagy repetitív módon elképzelt elemek, cserébe minden épület igazodik az azt körülvevőkhöz, így megfigyelhető egy finom villa–irodaház–gyár léptékátmenet, ami biztosít egyfajta folytonosságot. Ez a szemlélet számunkra is fontos volt – örömmel elfogadva azt a világot, amit az első épületek körvonalaztak. Szintén fontos, hogy a Graphisoft egy irodapark és egy egyetemi campus keveréke. E mögött egy beruházói filozófia is áll, ami nemcsak arról szól, hogy egy üzletileg sikeres és fenntartható vállalkozás szülessen, de cél az is, hogy a munkavégzés környezetére kínált megoldás minél inkább kedvezzen a kreatív folyamatoknak.

PEK: Ahogy erről beszélsz, felmerül bennem a kérdés – és itt nem pusztán az együttműködésre gondolok –, hogy van-e párhuzam a Graphisoft, illetve a Vikár és Lukács filozófiája között?

LI: Az alkalmazkodás, a megújulás és a funkcionalitás igénye összeköt bennünket a parkkal. A Graphisoft a működésünknek csupán egy kis szelete, de talán ez modellezi leginkább az ars poeticánk legjavát.

VA: Ha nagyobb összefüggésben kérded, akkor azt gondolom, hogy mi sikeresek és boldogok vagyunk mint építészek. Minden siker két alapvető tényezőből áll össze: az egyik a rengeteg munka, a másik a szerencsés körülmények.

PEK: Próbáljuk meg a szerencsét behelyettesíteni valamivel! Vannak koncepciók, alaptézisek és -értékek, amiket képviseltek…

VA: Tudatos döntés volt, hogy az építészeti színvonal és az építészeti minőség, amit jó szívvel vállalunk, simuljon össze a megrendelői érdekekkel – és ebben ne legyünk megalkuvóak. Az viszont szerencse volt, hogy a BUVÁTI-ban annak idején egymás melletti asztalhoz kerültünk Istivel, és annak ellenére, hogy a habitusunk is jelentősen eltér, azóta is úgy gondoljuk, hogy amit együtt csinálunk az jobb, mint amit külön csinálnánk.

LI: A szakmai konfliktusokat általában könnyen feloldjuk egyedül is, mert ehhez értünk; viszont amikor olyan területen kell döntést hozni, ami újszerű kihívás mindkettőnk számára – például a menedzsment területén –, rengeteget tudunk abból profitálni, hogy ketten vagyunk, és nyitott elmével és nyílt szemlélettel átbeszélhetünk problémákat.

PEK: A profi üzleti életben, ha van egy sikeres vállalkozás, a menedzsmenttudomány szerint az ügyvezető egyik felelőssége a cég fejlődésének biztosítása; a másik fontos feladata pedig az utódlásról való gondoskodás és az utánpótlás-nevelés.

LI: Utódlás kérdésében egy partneri viszony felé haladunk, viszont mi nem akarunk kvázi nyugdíjba menni. Őszintén szólva, ezt az új generációnak kell majd kiharcolni.

VA: Annak idején az első főnököm kiemelt figyelmmel foglalkozott velem a BUVÁTI-ban, de utólag bevallotta, hogy akkor nyugodott meg igazán, hogy jó építész lesz belőlem, amikor áttörtem – az ő szavaival élve: „letoltam őt a pályáról". Komoly lelkiismereti dilemmáim voltak azzal kapcsolatban, hogy bemutathatom-e itt-és-ott az én tervverziómat, ha ő is versenyben van, de amikor először nyertem vele szemben azt mondta: „Na, ezt vártam tőled!" Ez egy meghatározó tapasztalat volt, és azt gondolom, hogy ez így normális. Tehát mi nem kínáljuk fel a pozíciónkat, nem akarunk visszavonulni, jól érezzük magunkat, és várjuk az új kihívásokat. De legyenek itt azok, adott esetben folytatni tudják, folytatni fogják ezt a munkát.

Pásztor Erika Katalina