Közélet, hírek

Szűkülő és táguló körök

1/2

a Nyugati pályaudvar

?>
 a Nyugati pályaudvar
?>
1/2

a Nyugati pályaudvar

Szűkülő és táguló körök
Közélet, hírek

Szűkülő és táguló körök

2006.10.31. 12:20

Lezárult a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pályázata, melyben a kormányzati negyed helyszínére vonatkozó javaslatokat vártak. Az eljárási dokumentációt 33 ajánlattevő vásárolta meg, de csak 27 javaslat érkezett. Eredményhirdetésre a tervek szerint november 8-án kerül sor.

Lezárult a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) pályázata, melyben a kormányzati negyed helyszínére vonatkozó javaslatokat vártak. Közben a Futureal Csoport azt tervezgeti, hogy a Corvin Sétány projekt részeként ők létesítenék a kormányzati negyedet. A VI. kerület a MÁV-val közösen pályázott arra, hogy a Nyugati pályaudvarhoz kapcsolódó ún. MÁV-telep lehessen a helyszín – a vágányok fölött.
Mint arról már hírt adtunk, az október 27-én lezárult pályázatra elsősorban a kerületi önkormányzatoktól vártak javaslatot, de részt vehetett bármely szervezet, vagy személy, feltéve, ha pályázatát véleményeztette azzal a kerületi önkormányzattal, melynek közigazgatási határán belül a javasolt terület elhelyezkedik.
Görözdi György, a KVI projektvezetője elmondta, hogy a Bíráló Bizottság építész többségű, de szükségszerűen beruházói és üzemeltetői tapasztalattal rendelkező tagjai is vannak. A Bíráló Bizottság munkáját Szakértői Testület segíti, melynek elnöke dr. Fiala István az Építész Kamara Terület és Településrendezési Tagozat elnöke. A testület tagjai között Varga-Ötvös Béla és Zoboki Gábor is – ők a kormányzati negyed fejlesztésével összefüggő tanulmány szerzői –, valamint Ráday Mihály, városvédő, művészettörténész is helyet kapott. A Bíráló Bizottság és a Szakértői Testület munkájában szerepet vállaltak a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztikai Tanszéke, az építész- és mérnöki kamarák szakemberei is.

Az eljárási dokumentációt 33 ajánlattevő vásárolta meg, de csak 27 javaslat érkezett. Ebből 10-10 származik kerületi önkormányzattól illetve magánbefektetőtől, a fennmaradó 7-et építészirodák nyújtották be. Görözdi György a projekt további lépéseire vonatkozóan kifejtette, hogy a jelen eljárás lezárását követően, a helyszín ismeretében, további részletes elemző és összegző munka eredménye lesz a terület előkészítéséhez, valamint a megvalósítás további fázisaihoz kötődő mozzanatok meghatározása.

Egy héttel ezelőtt betekintést nyerhettünk az egyik pályázó szándékaiba. Mihályfi László, Terézváros főépítésze tájékoztatta a sajtót arról, hogy a VI. kerület a MÁV-val közösen a Nyugati pályaudvarhoz kapcsolódó ún. MÁV-telepre készített tervet, melynek legfőbb előnyeként a Parlamenthez való közelségét említette. Az elgondolások szerint a hivatali épületek jelentős részben a vágányok fölött, a hozzájuk tartozó parkolók azok alatt helyezkednének el. A pályázat főbb pontjai között szerepel az általánosságokon és a tulajdoni kérdések tisztázásán túl az épített örökséggel való együttélés fontossága és a nagy zöldterületek szükségessége. Hangsúlyozzák az adott infrastuktúra fejlettségét, illetve a hosszú távú tervekben rejlő lehetőségeket  – ti. a MÁV felvetette, hogy a ferihegyi gyorsvasút a Nyugatiba futna be, továbbá a majdani föld alatti körvasútnak is fontos pontja lenne a terület. Mihályfi hivatkozott arra is, hogy a Podmaniczky-program számos pontjára megoldást kínál tervük, így a pl. MÁV-területek, és barnamezős beruházások problémáira. A tervezet szerint 150 ezer nm lenne a beépítendő terület, mely teljesíti a jelenleg is hatályos terveket (ez 130-180 ezer nm-t irányoz elő). A megnövekedő forgalom tekintetében növelnék a közutak kapacitását bővítésekkel (pl. Vágány utca) és mélyparkolók létesítésével. Ehhez kapcsolódna Terézváros most készülő közlekedésfejlesztési koncepciója is, melyben a Felvonulási tér (újabban Ötvenhatos Forradalmárok Tere) alatti építendő parkoló is szerepelhet.


Ide kapcsolódik a Futureal Csoport új elképzelése is, mely szerint a Corvin Sétányon létesítenék a kormányzati negyedet. Feltehető, hogy a szeptemberben bemutatott, Corvin Irodák néven futó projektet kínálná fel a befektetői csoport a kormányzati negyed számára. A beruházás a Corvin Sétány projekt keretében zajlik: a több mint 150 000 mn bérbe adható területen épülő „A" kategóriás irodakomplexum – a Futureal honlapja szerint – jelenleg a belváros legnagyobb irodafejlesztése, mely a Corvin mozitól a Klinikákig terjedő területet öleli majd fel.



Noha az elmúlt hónapokban tucatnyi helyszínért folyt a befektetői lobbi, a Corvin Sétányról eddig ez ügyben nemigen lehetett hallani. Amikor azt gondoltuk, hogy lassan szűkül a kör a szóba jöhető helyszínek tekintetében, megjelent a színen egy újabb nagybefektető – felettébb csábító ajánlattal. Tágul a kör.

HP


A KVI pályázatának eredményhirdetésére a tervek szerint november 8-án 11 órakor kerül sor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság III. emeleti tanácstermében.

A Bíráló Bizottság tagjai:

Elnök: Görözdi György – Kincstári Vagyoni Igazgatóság
Társelnök: Aczél Gábor – Budapesti Építész Kamara
Szakmai titkár: Keszthelyi Péter – BM Beruházási és Közbeszerzési Zrt.
Tagok:
Beleznay Éva – Budapest Főváros Önkormányzata
Dr. Gecser Szilvia – Budapest Főváros Önkormányzata
Schwarczuk Ágnes – Magyar Építész Kamara
Hajdu Endre – BM Beruházási és Közbeszerzési Zrt.
dr. Rákosi Ferenc – Miniszterelnöki Hivatal
Kovács Imre – Kincstári Vagyoni Igazgatóság
Jogi szakértő – dr. Poczkodi Balázs 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Helyek/Infrastruktúra

MOSÓHÁZAK // Egy hely + Építészfórum

2020.09.16. 13:04
00:05:55

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Helyek/Köztér

A GÖMBKILÁTÓ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.03. 14:12
00:05:11

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk