Továbbíró felújítás – a körtéri Gomba második élete

A Móricz Zsigmond körtér és benne a Gomba felújítása elkészült, az utóbbi első kritikai mérlegre tétele is megtörtént. Az alábbi írás a felújítás ismertetésén túl a folyamat bemutatására helyezi a hangsúlyt, s ezzel az eredmények és dilemmák továbbgondolásához szeretne hozzájárulni. Kerékgyártó Béla írása.

„Ki nyert? Ki veszített? A kortárs építészet? A műemlékvédelem? Van értelme ennek a kérdésnek egy olyan társadalmi (és szakmai) környezetben, amelyik ebből a dilemmából keveset sem ért? Ha nem csataként, győzelemként vagy vereségként, hanem értelmezésre hívó eseményként fogjuk fel a Gomba átalakulását, akkor számtalan tanulsággal szolgál…" (Masznyik Csaba kritikájából, Metszet 2014/4)

Három problémakört szeretnék érinteni: az első a Gomba téri kapcsolatai, a második a felújítás jellege (a műemlékes megőrzés és az építészeti továbbírás közötti vita), a harmadik pedig az elkészült felújítás építészeti sajátosságainak, a belőle fakadó lehetőségeknek és korlátoknak a számbavétele.

Az előtörténetet Preisich Gábor összefoglalásában idézem: „A városrész főterének, a Móricz Zsigmond körtérnek íves déli szegélye a harmincas évek végén épült be azonos párkánymagasságú bérházakkal, 1942-ben került itt sor a villamosvasúti gócpont kialakítására, a budafoki BHÉV Gellért téri hurokvágányának megszüntetésével. A Körtér ezáltal a városrész forgalmi központja lett, ezt a folyamatot azonban nem kísérte központi jellegű intézmények, kereskedelmi és kulturális létesítmények idetelepítése." (Budapest városépítésének története III., Műszaki Kiadó 1969, 98) A Gomba tehát a közlekedési rendszer térbeli kiépülése nyomán, annak formája és igényei szerint született meg, ebben az értelemben messzemenően funkcionális, az üzemeltetés gyakorlati igényei által megszabott építmény volt. Ha vele kapcsolatban a pályázati kiírás (a műemléki dokumentáció nyomán) „a két világháború közötti műépítészet egyik legsikerültebb térkompozíciójá"-ról beszél, akkor ehhez érdemes hozzáfűzni, hogy a térkompozíciót jelentős mértékben az íves beépítés és a közlekedési rendszer determinálta. Ez persze nem von le a terv és a megvalósult épület értékéből, hiszen az építészeti formálás révén a mobilitás, a dinamika mint a modern nagyvárosi élet egyik alapvető jellemzője szuverén kifejezést kapott. Anyaghasználata, építészeti eszközei – a travertin burkolat, a karcsú műkő oszlopok, idomvas acélból hegesztett ablakkeretezés stb. – üzemi és középület jellegét is kifejezték, s egyben a kor lenyomatává és közvetítőivé tették. A Gomba három cikkelye különböző funkcionális igényeknek felelt meg, a belső térstruktúra különbsége a külső homlokzat tömör-nyitott arányain és nyílászáróin is kifejezésre jutott. Közfunkciói – jegypénztár és várakozó, illetve IBUSZ- iroda és trafik – a tér felé nyíltak.

A korábbi végállomások megszűnte és az átmenő forgalom visszahelyezte a tér közlekedési súlypontját a kereszteződés felé. A Gomba esetében külön nehézséget és megoldandó feladatot jelentett (volna) a tér- és funkcióvesztésből következő helyzet átgondolása. A tér és a metró felszíni tervezői - részben jogosultság híján, részben azonban szándékosan - figyelmen kívül hagyták a Gombát és környezetét, ha nem dolgoztak egyenesen ellene. A kaotikus felújítás-történetnek csak két jellegzetes, a Gomba helyzetét is befolyásoló mozzanatát kiemelve: a 2000-es évek elején a kritikák ellenére kiépített aluljárórendszerről, amely a felszínen egyoldalúan a közlekedésnek adott elsőbbséget és a városi funkciókat a föld alá vitte volna, már a 2005-ös tervtanácson hivatalosan is kijelentették, hogy elhibázott volt. Az új koncepció a felszínen kívánta az agórafunkciót megvalósítani, a gyalogos és biciklis közlekedés felértékelésével. Ekkor felhívták a felszíni tervező figyelmét az elképzelések újragondolására, 2007-ben mégis olyan rendezés és építmények kaptak engedélyezést, amelyek ellen erős szakmai és civil kritika fogalmazódott meg. Főként a vastraverznek nevezett kijárati építmény került a kritikák kereszttüzébe: „… A tiltakozók szerint a metrókijárat tervezésekor a közlekedési és gépészeti szempontokat tekintették elsődlegesnek, a körtér egészét figyelmen kívül hagyták; továbbá az építmény megjelenése nem illeszkedik a tér épületeihez, a műemlékvédelem alatt álló Gombához és a Szent Imre szoborhoz sem, helye pedig – építészeti minőségéhez képest – a Fehérvári út tengelyében erősen túlexponált."

A Gombát csak az építész és műemlékes szakma egy része tekintette szívügyének. A 70-es évek végétől fedezték fel újra (Dévényi Tamás, Ferkai András), a 90-es években pedig, a tapasztalható és előre látható fenyegetettség hatására, a legrosszabbat elkerülendő, műemléki védettséget kapott (1997, hármas besorolás, Lővei Pál kezdeményezésére). 2002-ben a felújítást előkészítendő készült el a műemléki tudományos dokumentáció és javaslat a Gomba felújítására. Kialakult ugyan egy nagyívű elképzelés Belbuda kulturális főutcájáról, aminek a körtér és a Gomba is része lehetett volna, de mindebből kevés valósult meg. Az idők során az épület a felújítások elmaradása, a funkcióvesztés, a gondatlanság és az elhanyagoltság nyomán majdhogynem rommá vált.

A Gombára végül a kerület mint fenntartó 2009-ben, amolyan választási projektként írt ki építészeti ötletpályázatot. 2010 után a folyamat leállt, hogy aztán a 2014-es választások közeledtével vegyék elő újra. A 2009-es ötletpályázat kiírásában két, egymással nehezen összeegyeztethető igény fogalmazódott meg: egyrészt „verseny- és piacképes konstrukció létrehozását",másrészt pedig „a műemlék épület és környezetének [olyan] megújítását" kívánták, amely „a korszerű műemlékvédelem elveivel összhangban – korszerű építészeti megoldást" kínál. (Hogy mit jelent a „korszerű" műemlékvédelem, s hogyan hozható összefüggésbe a korszerű építészeti megoldással, megválaszolatlan kérdés maradt.) A későbbiek szempontjából fontos pont volt az, hogy a kiírás a Gombára és környezetére szólt, a tulajdonjogi kérdések tisztázása és egyeztetése a kerület és a főváros között azonban a későbbiekben is elmaradt. Magára az épületre nézve pedig, a műemléki védettség dacára, nyitva hagyta a Gomba megtartásának, illetve a megtartás mikéntjének és funkciójának kérdését – mindezekre az építészektől várt választ. Ami akár rendben is lett volna, ha az ötletpályázatot egy kidolgozott program alapján meghirdetett építészeti pályázat követi. Ehelyett „Az önkormányzat az élmezőnyben végzett öt pályamű (két I. és három II. helyezett) szerzőit második fordulóra hívta meg, és az így elkészült, elvi engedélyezési szintű tervek értékelésére kérte fel a Műemléki Tanácsadó Testületet (MTT), hiszen az épület helyreállításának engedélyezése a KÖH feladata. "A döntés ilyen áthárítása eleve paradox volt, hiszen a Testület műemléki kérdésekben jórészt kész helyzet elé volt állítva. Jól állapította meg az Építészfórumon megjelent összefoglalás, hogy „A testületi ülés a pályázati zsűri és a tervtanácsi működés keverékeként zajlott le".

A vitában szembekerült egymással a megőrző-helyreállító és a megőrző-továbbíró, a műemlékes és az építészeti-tervezői megközelítésmód. A műemlékes állásfoglalások az elvek általános deklarálása („A műemlék minden esetben anyagában is megtartandó régiség, hozzátételnek, legyen az bármilyen szellemes is, csak a teljes megőrzés mellett lehet létjogosultsága.") és az adott körülmények és feltételek mellett elfogadható megoldások mérlegelése között ingadoztak. Az állásfoglalásban végül is - a kialakult helyzetből következően szükségképpen - az utóbbi kapott nagyobb hangsúlyt. Miközben sorra vették az elfogadhatatlannak ítélt beavatkozásokat: ráépítés, befedés, alápincézés, javaslatukat a következőkben összegezték: „Az épület jellegzetességét elsősorban a körgyűrű alakú elegáns és nagyvonalú tető adja, de nem szüntethetők meg teljesen a tető alatti beépítések sem." A korábbi egyik első díjas pályázat (Hetedik Műterem, Szabó Levente) mellett tették le a voksukat, amely a legtöbb figyelemmel és a legérzékenyebben viszonyult a meglévő épülethez, jóllehet attitűdjét a rekonstrukció helyett a kortárs építészeti eszközökkel történő továbbírás határozta meg. A műemlékes és az építész-tervezői hozzáállás közötti elvi eltérés a továbbiakban is megmaradt. Jól tükrözi ezt az, ahogyan a két oldal a műemlékesek javaslatát - „a falazott tömegekből is több tartandó meg"- értelmezte: a műemlékesek nyilván az eredeti burkolat és nyíláskiosztás visszaállítását szerették volna, míg a tervező, pályázati tervét továbbfejlesztve, a falas részek visszaállítását a továbbfejlesztés koncepciójába illesztve, más anyagokkal és arányokkal oldotta meg. Valószínűsíthető, hogy a vita csak a külső megjelenés mikéntjére vonatkozott, a belső átépítése nem volt kérdés. Annál is kevésbé, mert az építkezés közben nyilvánvalóvá vált, hogy az épület műszaki állapota miatt az eredeti kialakítás rekonstrukciója csak a teljes újraépítéssel lett volna lehetséges.

A Hetedik Műterem terve a továbbíró értékmegőrzés felfogását követte, amennyiben a meglévő építményt nem pusztán elrugaszkodási pontként kezelte, hanem az épület alapkarakteréből és értékeiből kiindulva azok kortárs továbbfejlesztését tűzte ki célul: „egyszerre kell tisztelettel, de határozott bátorsággal hozzányúlni a műemléképülethez"– fogalmazott a műleírás. A műemlékvédőkkel egyetértésben értéknek tartotta a kör alakú beépítést, a karcsú műkő oszlopok által tartott födémlemezt, a három cikkelyre bontott, átjárókkal megszakított pavilonos beépítést, a zárt és nyitott részek ritmusát. Megőrzendő, illetve fejlesztendő értékként jelent meg számukra az épület dinamikus és transzparens jellege. Olyan tervet dolgoztak ki, amely egyszerre képes a fizikai és szellemi, a feltáró-rekonstruktív és a kortárs műszaki, funkcionális és kulturális igényeket kielégíteni.

A pályázati tervváltozat egyik erényeként említhető, hogy előtérbe állította a téri kapcsolatok és a működés problémáját. A már említett transzparencia és dinamika mellett a mobilitás jelentőségét hangsúlyozta. A tervező teljesen transzparens, változtatható – bővíthető, visszazárható – üvegpavilonokat, valamint a terep lépcsőzetes kialakítását, s benne olyan mozgatható térbútorokat képzelt el, amelyek sínei egyben az alapfunkciót, az egykori közlekedési rendszert, pályákat is visszaidézték. Nem az épület tárgyi önállóságát hangsúlyozta, hanem azt az igényt fogalmazta meg, hogy „a jelenlegi zárt, a tértől elforduló struktúrát át kell értelmezni, a város köztéri jelenlétét kell a lehető legintenzívebbé tenni … köztéri eseményteret" kell létrehozni. A látványterveken is bemutatott pezsgő városi élet csak a vágyakat fejezte ki, habár a tervezet az üvegdobozokhoz, pavilonokhoz többféle funkciót – mégpedig alapvetően közösségi funkciókat – is rendelt (kerületi kiállítóterem, BKV infópont, minőségi kávézó). E koncepció persze „költői" volt abban az értelemben, hogy a Gomba alapterületén túlnyúló részek igénybe vehetőségével, illetve egy ideális használati struktúrával számolt.

A megbízást végül is a pályázati első díjas Hetedik Műterem és az egyik második helyezett, a Gyüre Építésziroda Kft kapta. A terv továbbdolgozása alapvetően a Hetedik Műterem koncepciója alapján történt. Ennek során – tulajdonviszonyok említett tisztázatlansága és konkrét használói program híján - a tervezők az építmény mint keret kompakt kialakítására törekedtek. A koncepció az aktivizmustól a statikusabb, az épületszerűséget hangsúlyozó tárgyszerűség felé mozdult el. Alapvetőnek számított az épület jellegadó körkörösségének, dinamikájának megtartása és újrafogalmazása. Ennek érdekében, az anyagok és szerkezetek szakértői vizsgálatára támaszkodva, helyreállították (illetve részben újraépítették) a tartóoszlopokat és a födémlemezeket. A tárgyszerűség előtérbe kerülésében az eszmei szempontokon (az eredeti épület falas jellegének tekintetbe vételén) túl a műszaki szempontok is szerepet játszottak. A mozgatható üvegdobozok nemigen feleltek volna meg a műszaki feltételeknek. A nagy, hajlított üvegfelületek gyártása is a hazai kivitelezői feltételek végsőkig feszítésével született meg. (A szakmában jól ismert cég külön kemencét épített ezek gyártására.) A nagy, hajlított üvegfelületek által kifejezett dinamika határozta meg a téglány alakú, szintén hajlított műkő elemekkel való burkolást, ami koncepcionális szinten kizárta az eredeti, síkban kiosztott travertin burkolat visszaállítását. A burkolat és az oszlopok műkő anyaga ilyen módon összhangba került egymással. Az íves betonelemek színárnyalata ugyanakkor utalásnak is tekinthető az eredeti travertin burkolatra, de persze nem rendelkezik annak a kort is közvetítő jelentésével. A síkban tartott üveghomlokzat és a burkolóelemek illesztése nagy pontosságot igényelt, amit csak helyenkénti visszacsiszolással lehetett elérni. Ennek folytán a felületen sok helyen láthatóvá vált az anyag szemcsés jellege.

Az épület mint tárgy kompaktságát fokozza a terephez való illesztése is. A terep egyenetlenségét szintugrás, lépcsőzés nélkül, az épület alapsíkjának illesztésével oldja meg – a kiegyenlítésben a falazott részeknek szintén fontos szerep jutott. A terepszint eleve emelkedik a tér széle felől, ám az épület dinamizmusát az eredeti koncepcióban is tovább fokozta az, hogy a födém befelé lejt, ezáltal a külső perem megemelkedni, az épület lebegni látszik.
Lényeges különbség a korábbi épülethez képest, hogy a három cikkely külső megformálása lényegileg azonos módon történt, s a körbefutó homlokzatok folytonossága növeli az épület dinamikáját, illetve kompaktságát. A tömör és nyitott részek ritmikus váltakozását az elegáns, túlnyúló födémlemez, illetve a vezetékeket, világítást is magában foglaló, a beépítés síkjában végigfutó karima fogja össze, amely utóbbin az eredetit idéző üveg fénycsík fut körbe. A mostani megoldás, az üveglapok ragasztása, erősíti a folytonosságot, viszont az eltérő üvegfelületek találkozása némileg zavarólag hat.

A külső és a belső oldal között különbség, hogy az udvarra nyíló részen az íves üvegek a padlószintről indulnak vagyis teljes szélességben megnyitják a falat, ami külső és belső között intim kapcsolatot tesz lehetővé. Ez azonban közvetlenül csak vizuálisan érvényesül, mivel az eredeti elképzeléssel szemben az íves üveghomlokzatot nem lehet megnyitni – ez már meghaladta a kivitelezői lehetőségeket. A megnyitás a körcikkelyek bütühomlokzatán található. Az egyedileg tervezett és kivitelezett alumínium keretes nyílászárók a teljes rövidebb falat kitöltik, s akár a fal teljes szélességében megnyithatók. (Így is felmerül azonban, mondjuk kávéházi használat esetén, a külső és belső közötti kapcsolatok némi nehézkessége.)

Minimalizmus és elegancia érvényesül a belső terekben is. Míg a külsőben két-két pár karcsú hengeres oszlop tartja a az íves födémet, a belső terekben a tartó pillérek négyzetesek, és eltérésük az íves üvegfelületek osztásaitól sajátos ritmust ad. A belső terek kialakításában kitapintható a tervező törekvése, hogy megpróbálja elkerülni vagy a lehetőségek szerint kordában tartani az eltérő használatokból fakadó téri és anyagbeli zűrzavart. A terek egységesen csiszolt terazzo burkolatot kaptak, a kiszolgáló funkciókat, gépészetet részben a pinceszinten, részben pedig egy-egy, a terek formájához igazodó, nagy méretű térbútorban helyezték el. Ez azonban csak megelőző intézkedés, s kérdés, hogyan alakul a tényleges használat.

A nagyvonalú, igényes felújítás elkészült, de az épület még használaton kívül, nagyméretű plasztikaként áll a téren. Visszaillesztése - az eddig elkövetett hibák és mulasztások lehetséges korrekciójával és új kezdeményezésekkel - megoldásra vár, s különböző szereplők részvételét igényli. Ezen a helyen, s az Allee közelségében, aligha megnyugtató a pusztán „profitorientált", vendéglátós működtetés. Biztos, hogy közösségi (pl. kerületi és/vagy kulturális) funkcióra is szükség lenne, mint ahogy olyan akciókra, ideiglenes használatokra is, amelyek – az első tervben megfogalmazottaknak is megfelelően, s kihasználva a Gomba helyzetében és minőségében rejlő potenciált – eseménytérré alakítanák a Gombát és környezetét. Fontos tehát, hogy az építész és tájépítész szakma és fórumaik ne elégedjenek meg az elkészülés tényével, hanem a közvéleménnyel együtt fokozott figyelemmel kísérjék és segítsék a Gomba „beüzemelését", köztéri használatának alakulását.

Kerékgyártó Béla

Többek között a Gomba felújítása is megtalálható az Építészfórum kortárs építészeti térképén, melyet itt lehet böngészni további munkákért és cikkekért.