A veszprémi Szent György-kápolna és környezetének megújulása

A veszprémi várnegyed fejlesztéseinek következő tervbemutatója honlapunkon a Szent György-kápolna, mely a várhegy legrégibb épülete. Szent Imre középkori legendája szerint a herceg itt tett szüzességi fogadalmat. A most zajló fejlesztés során – a régészeti feltárásokat követően – a jelentős történeti értékű épületmaradványok bemutatása mellett megújítják a kápolna és a Szent Mihály Főszékesegyház közti térkapcsolatot is. 

A kápolna térbeli helye és története
A Szent György-kápolna és környezete a veszprémi vár területén található. A Vár utca végén, a Szent Mihály-főszékesegyház és a Nagyszeminárium épülete közé ékelődő, két periódusú kápolnaromról van szó. A kör alakú templom egy X. század végi vagy XI. század eleji épület, amelyben a XII. század első felében íródott Szent Imre-legenda szerint a herceg szüzességi fogadalmat tett. A kápolnát a XIII. században visszabontották, átalakították és helyén egy apszissal bővített nyolcszög alakú kápolnát építettek.

Az épület a törökkorban pusztult el, majd a barokk-korban a Nagyszeminárium épülete részben ráépült az abban az időben még feltáratlan romokra. Az épületmaradványokat 1957-ben fedezték fel, az épületelemek helyreállítására és a védőtető felépítésére 1967-ben került sor. Építészettörténeti, művészettörténeti, történeti kiemelt értékét, jelentőségét adja korai datálása, amely a kereszténység és a keresztény kultúra meghonosodásának kezdeti szakaszát reprezentálja a Kárpát-medencében és azon belül is a Dunántúlon. 

Régészeti feltárások, történeti emlékek¹
A korai körtemplom építése 972 és 996 közé keltezhető. Annyi bizonyos, hogy a 12. század első felében íródott Szent Imre-legenda szerint a herceg a Szent György-kápolnában tette le szüzességi fogadalmát, tehát ekkor (1020 táján) már állt, ez egyben az első történeti adat is az épületre.

A kápolnára vonatkozó történeti adatok viszont ezek után relatíve későiek. Egy 1352. évi adatot követően Gutheil Jenő számos további későközépkori említést (1358, 1417, 1448) idéz, elsősorban annak bizonyítására, hogy egy Szent György-patrocíniumú kápolnát a székesegyház északi oldalán feltételezni kell. A barokk korban – így maga Padányi Biró Márton püspök – is úgy tudták, hogy az Imre - legendával kapcsolatba hozható Szent György-kápolna az altemplommal lenne azonos.

A 16-17. században a város többször is török kézre került, a 16. század közepén ismét leégett, időközben pedig protestáns várbeli katonaság telepedett meg a várban, ami az egyházi intézmények és épületek jelentős leamortizálását vonta maga után. A kápolnára a 16-17. századi felmérések, látképek alig vagy egyáltalán nem szolgáltatnak adatot. A Nicoln Angielini-féle 1566. évi felmérés jelképesen, valamilyen sokszögű épületként ábrázolja a székesegyháztól északra. H. Gyürky Katalin kutató a kápolna pusztulását az 1593-as ostrommal hozta összefüggésbe.

A Szent György-kápolna fölött emelt „kanonoki kápolna" falait az 1957. évi ásatás azonosítani vélte, több esetben sajnos tévesen. A 19. század végi „kanonoki", azaz Szent József-kápolnával a terület szakrális funkciója egy időre helyreállt. 1880-ban a székesegyház északi oldalára egy „magtár alakú" helyiséget építettek, hogy a káptalan idősebb tagjainak ne kelljen a székesegyház hideg szentélyében zsolozsmázni. Ennek ellenére Ádám Iván egy csúnya, sötét és huzatos épületnek írta le az új kápolnát, melyet 1907-ben, a székesegyház átépítésekor le is bontottak.

A Székesegyház és a Nagyszeminárium épülete közé ékelődő romokat jelenleg vasbeton védőtető fedi le. A védőépület az 1960-as évek jellegzetes stílusában készült íves beton struktúra, melynek bontásának híréről korábban az Építészfórum is beszámolt.

A megújítás építészeti koncepciója
A tervezés legfontosabb kérdése a hely ismételt szakrális térré alakítása és újradefiniálásának lehetősége. A legutolsó hiteles állapot szerint a kápolna szakrális tér volt, a legutóbbi feltárásban rögzített keresztelőkút tömbkövével ez a tény is megállapítást nyert. A jelenlegi térbeli definiálás kettős a nem rekonstruálható épülettömeg miatt, viszont az épület eredeti funkciója hitelesen visszaállítható. Természetesen alapvető feladat a rom környezetének területrendezése, a műszaki elvárások kezelése és a többirányú megközelítés biztosítása. Meghatározó műemléki szempont a romok megőrzése, védelmük biztosítása és bemutatása a legutolsó rekonstrukció óta megtalált, további elemek beemelésével, méltó körülmények között. Egyértelműen megállapítható, hogy jelen helyzet komplexitása messze túlmutat azon, miszerint csak egy térbeli problémára kell helyénvaló kortárs építészeti választ keresni.

Az útkeresés során egyértelmű – kutatói, tervezői és építtetői – igényként körvonalazódott, hogy a kápolna és közvetlen környezetének – eddig elmaradt – teljes felületű feltárása elengedhetetlen a döntések meghozatalához és a tiszta helyzetértékeléshez. A feltárással korábbi kutatói leírások és magyarázatok igazolódtak be, de rengeteg új információ is megjelent. A lényeges megállapítások a következők:

• az egykor volt IX-X. századi kör alakú templomépület romjai, illetve a XIII. századból fennmaradt nyolcszög alakú kápolna maradványai egyedülálló emlékünk (országos szinten csupán két hasonló karakterű épület maradt fent);
• történeti rekonstrukció – a barokk elépítés miatt – nem lehetséges;
• a romok bemutatása térszint alá süllyesztve nem lehetséges;
• a romok és épületelemek hiteles rekonstrukciója ebben a formában – védőtető alatt – nem lehetséges;
• a főszékesegyházzal való közvetlen kapcsolat bizonyított, és helyreállítása erősíti a tér ismételten szakrálissá alakítását;
• a védőtető héjszerkezetét alátámasztó vasbetonpillérek és alaptestek jóval nagyobb területet foglalnak el és a vízelvezetés tekintetében kedvezőtlen kialakításúak, így számos történeti falszakaszban keletkezett visszafordíthatatlan kár;
• a keleti és nyugati kertek, valamint az utca térkapcsolatát helyre kell állítani;
• könnyű és átláthatóságot biztosító beépítés szükséges.

A meglévő vasbeton héjat elbontották, és egy transzparens, határozott, de rétegződő tömeg készül a főszékesegyház és a Nagyszeminárium közötti feszes helyzetbe. A környező terepet a Vár utcával azonos szintig elrendezik. Az új Szent György-kápolna romjait védő bemutató térbe való bejutás elsősorban a Vár utca és a keleti kertből akadálymentesen, másrészt a Szent Mihály-főszékesegyházból a keresztház északi kijáratán át lehetséges. Mindkét irányból egy átmeneti, fedett-nyitott tér jelenti a szűrőt, míg a főszékesegyházba történő érkezés önmagában a liturgikus felkészülési útvonalat is jelenti.

Egyszerű és jól átlátható a szerkezetalakítási szándék, hogy a határoló épületek ne sérüljenek és önmagában is megálló beépítés jöjjön létre. Ennek alapjai a karakteres megjelenésű, ősi formákat idéző, prizma alakú és változó méretű pillérek, melyek a szomszédos épületektől és feltárt történeti falaktól eltartva önállóan állnak. Helyzetük a tér arányaihoz és a szerkezeti működéshez finoman komponált. A belső tér lehatárolását nagy üvegfelületek, a feltárt romterület kontúrján pedig vasbeton alaptestekre támasztott, filigrán acélpillérek ritmikus rendje teszi könnyeddé. A változatos téri kompozíciót sík lemezszerkezet zárja le, melyet a kápolna centruma fölé szerkesztett kör alakú felülvilágító tör át. A történeti hagyomány folytatásaként a kápolna centrumába egy keresztelőkutat helyeznek el.

Az utcai, bejárati szinttel azonos magasságban helyezkedik el a tervezett fő használati tér, ami körülöleli a történeti romokat. A Vár utcával párhuzamosan nagyobb bemutató tér, a főszékesegyház mellett egy kisebb, takarásban lévő térbővület (Szent Lélek-kápolna területén) ad helyet a látogatóknak. A keleti kertből azonos értékű bejárat biztosított, miközben a keresztház míves kapuján közlekedhetünk át a főszékesegyházba. A megtisztított térből a romokra történő rálátás minden irányból biztosított.

Kívülről az épület a pilonokra állított – vízszintes lemezzel záródó, ellebegtetett előtetőivel – könnyed megjelenésével és a teljes szélességben kifeszített üvegfelületeivel transzparensen viselkedik mindkét irányból. Az utca irányából és a kertből érkezve intimitást sugároz, a határozott megjelenésű faltestek az átmeneti tér rétegzett kibontakozását szolgálják.

A belső egyensúlyt az anyaghasználat visszafogottsága, a felületek finom homogenitása adja. Az alkalmazott színek neutrálisak, komponáltan illeszkednek egymáshoz. Kiemelendő a határoló épületek homlokzatának kezelése, melyet a mennyezettől a padlóig futó finombeton lamellázat egységesít a Nagyszeminárium oldalán sejtetve a mögötte lévő architektúrát, míg a főszékesegyház felől a megmaradt történeti kőfalat – tanúfelületként – láttatjuk. Minden építészeti aktus célja, hogy kiemelje a történeti kápolnát és megújuló rendeltetését.

A kápolna kisebb rendezvények – például keresztelés, olajszentelés és más pasztorális események – fogadására is alkalmas lesz. Mindez befogadóképesség szempontjából 20-25 főt jelent egy-egy esemény alkalmával. A funciót kiszolgálva helyezünk el néhány, a főszékesegyházban is megjelenő egységes elv mentén tervezett belsőépítészeti elemet és tárgyat, például feszület, keresztelőkút, gyertyatartó, ülőbútorok és installációk. Anyaghasználatában olyan nemes, tartós anyagokat alkalmazunk, mint réz, onix, finombeton és öntött kő.

Szentkuti Viktor
vezető tervező

¹ kivonat az Építéstörténeti Tudományos dokumentációból – Készítették: Fülöp András és Koppány András régészek – Budapest, 2021. július 30.

Szerk.: Pleskovics Viola