Újjászületésre várva – Az egykori Arad–Csanádi Vasút állomásépületei

A fővonalak kiépítése után a vidék feltárása is megoldásra várt. Boros Béni aradi mérnök és üzletember új megközelítéssel, kisebb sebességre és csak nappali közlekedésre alkalmas vasutat tervezett, amelynek alacsony költségeihez helyi támogatókat talált.

A jellegzetes, egy szintes, téglából épült állomásépületek tervei az aradi Ursitz Lipót építész műhelyében készültek. Battonya állomás a vasút hazai végpontja, a közeli országhatáron ma már nem folytatódnak a sínek Aradra.

Szintén Battonya állomás, 16 évvel ezelőtti képen. Ekkor ugyan már csak néhány járattal, de még elérhető volt Szeged és Békéscsaba felől is, az állomáson pedig állandó szolgálat volt, rendezett környezettel.

A fővonali állomásépületek 30-60 éve tömegesen estek át nagyobb átépítésen, bővítésen, a sínáramkörökkel működő biztosítóberendezések nagy helyigényű kapcsolótermei miatt, a legkisebb mellékvonalakon azonban ma is eredeti infrastruktúra áll szolgálatban.

Battonya évtizedek óta változatlan váróterme. A szárnyvonal bezárásának alternatívájaként csupán napi egyetlen vonat fordul meg itt, az is hajnali 04:33-kor, amikor a járműre és személyzetére még nincs szükség más vasúton -igaz, itt sem különösebben.

Csanádpalota állomás oromfalának homlokzatdíszei 2006 és 2022 évi állapotukban. A vasút munkatársai ma is dolgoznak a pálya és a kötelezően fenntartandó berendezések, például a peronvilágítás karbantartásán, de többre sajnos nincs mód.

A környék vasúti közlekedésének központja Mezőhegyes állomás, ahol a hazai mellékvonalakhoz mérten ma is jelentős a forgalom.

Az állomás gazdagon díszített homlokzatán 2006-ban már nem működött az 1950-es évekből származó neontábla, amelyet a közelgő felújításkor leszereltek.

2022-ben, az épület állapota ismét kissé megkopott, de még elfogadható. Az állandó személyzettel működő, viszonylag jó elhelyezkedésű állomás egyelőre nincs veszélyben, társai közt egyedüliként, műemléki védelem alatt áll.

A vasút 20. századi történetének különleges darabjai az állomási áruraktárak, amelyek 1906 és 1909 között épültek, méghozzá teljes egészben a kor csúcstechnikáját jelentő vasbetonból.

A raktárak terveit a vasbeton korai hazai alkalmazásának legtermékenyebb úttörője, Zielinski Szilárd készítette, akinek fő műve ebben az időben a közeli szegedi víztorony volt, korának első hasonló hazai építménye.

A nagylaki raktár ma is szinte eredeti állapotú, és ellátja funkcióját, igaz, már nem a vasúti árufuvarozás szolgálatában, csak egy helyi vállalkozás bérraktáraként.

Az immár száztíz évnél is régebbi épületek minimálisnál is kevesebb karbantartás után is ép állapotban hirdetik a korai betonok és építőmestereik munkájának színvonalát.

Mezőhegyes állomás kivételes helyzetének másik ismérve, hogy kettő van belőle. A szentendrei Skanzen 2009-es bővítésekor az itteni állomásépületet választották ki a néprajzi gyűjtemény új fogadóépületének alapjául.

A skanzen koncepciója szerint a kisvárosi vasútállomás autentikus kiindulópont a vidék felé tartó úton, ennek megfelelően az állomás a 20. század eleji, újszerű állapotának megfelelően épült fel.

Az épület belső tere már modern funkciót kapott, a skanzen főbejáratának pénztárai is itt kaptak helyet. A vágányok felőli oldalon azonban a száz éves állapot szerint épült meg az állomásfőnöki iroda.

Az állomásról két, 1930-as gyártású Ganz motorkocsi szállítja menetrend szerint a látogatókat a skanzen belseje felé.

A gazdagon díszített oromzatokra is egyelőre itt, Szentendrén csodálkozhatunk rá a maguk teljes valójában.

Az eredeti állomások jelenleg minimális, de még létező forgalom és fenntartás mellett várják a sorsuk kedvezőbbre fordulását.