Újjászületett a csákányospusztai templomrom
Felújították a Tatabánya külterületén lévő 800 éves csákányospusztai templomromot. Az Árpád-kori emlék a Market Építő Zrt. ROM Vándor társadalmifelelősség-vállalási programjának keretében újulhatott meg, mely a szakrális középkori romemlékek megóvását és népszerűsítését célozza. A felújítás terveit a KÖZTI készítette.
Az országos Kéktúra útvonalán lévő Csákányospusztai templommaradvány helyreállítása közel 15 millió forintból valósult meg a vállalat finanszírozásában. A templomrom egy Árpád-kori, egyhajós, patkóíves szentélyű, északkeleti irányba tájolt kis templom maradványa. Az építmény romjait egy 2003-2005 közötti régészeti kutatás tárta fel. Az előkerült román-kori töredékeket a Tatabányai Múzeum őrzi. A vakíves fríz és a félköríves, rézsűs ablakok maradványai alapján a templomot a 12-13. század fordulóján építhették Csákányegyház falu számára. A templomtól északra és keletre 144 sírhely feltárásával temetkezés nyomait találták, valamint egy vélhetően építési áldozatként használt, gabonamagvakat tartalmazó fazék maradványait a templomtéren belül. A 15. században elnéptelenedett település további elemeit még nem sikerült megtalálni. A templom egykori képéhez, az elméleti rekonstrukciós rajz elkészítéséhez a hasonló alaprajzú, álló emlékek adtak támpontot.
Az örökségmentő projekt keretében a KÖZTI tervei alapján valósult meg a középkori falazatok konzerválása és állagmegóvása, a megmaradt falszövet megerősítése. A falazati munkálatok a területen összegyűjtött eredeti kövek felhasználásával történtek. A szakrális tér funkcióját egy kőtömb oltárral és egy kőpaddal jelzik.
A kapuzat részeként elhelyezésre került 1 Corten acél műemléktábla. A bekötőútál lévő információs táblán a területhasználatról, a természeti értékekről és a régészeti tudományos ismeretekről tájékozódhat a látogató. A rom szomszédságában egy tűzrakó-hely került kiépítésre. A projekt külön hozzáadott értéke, hogy a templomrom hivatalosan is műemléki védettséget kapott.
A Vértes északkeleti peremén, Szárliget település határában bújik meg az 1947 óta Tatabányához tartozó Csákányospuszta. A középkorban még Csákányosegyháza névre hallgató kis hegyi telep napjainkban már leginkább turisztikai célpont. A „Vértes kapujaként" is emlegetett szórvány a térség gyalogos- és lovas turizmusának egyik kedvelt kiindulópontja. A területet, melyen a romemlék is található, az Országos Kéktúra, a Mária út és a Szent Jakab zarándokút is átszeli. A Natura 2000 részévé nyilvánított természetvédelmi területen több különleges, védett állatfaj is megtalálható, úgy mint a gyurgyalag, a nyaktekercs vagy zöld gyík.
A ROM Vándor program
A ROM Vándor néven ismertté vált programot 2021-ben indította el a Market Építő Zrt. A kezdeményezés legfőbb célja a hazai történelmi műemlékeink megóvása, szakszerű helyreállítása és népszerűsítése. A műemlékek természeti környezetének megújítására is figyelmet fordít a vállalat, elősegítve ezzel a kulturális örökség és a turizmus fejlődését az adott régióban.
A több mint egy évig tartó előkészítési fázist követően az örökségvédelmi program első állomásaként 2022-ben a Zsámbéki-medencében található Töki romtemplom született újjá. 2023-ban pedig a Balaton partján található Kövesdi templomrom és környezete újulhatott meg. Ez utóbbi projekt esetében több olyan építéstörténeti, régészeti felfedezés is született, amely tudományos jelentőségű.
A szakszerűen elvégzett rommentések a műemlékvédelemmel foglalkozó szakemberek figyelmét is felkeltették. Az idei évben az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága „Példamutató Műemlékgondozásért Díjjal" tüntette ki a Market Építő Zrt. ROM Vándor CSR-programját, elismerve ezzel a példaértékű társadalmi szerepvállalást, valamint a magas szakmai színvonalon megvalósított minőségi rom-helyreállításokat.
A program további négy helyszínén az előkészítési munkák előrehaladott állapotban folyamatban vannak. A ROM Vándor következő állomása a Somogy vármegyében található Varjaskéri pusztatemplom romja, melynek felújítási munkáit tervezetten idén ősszel fejezi be az építőipari vállalat.
Forrás: Market Építő Zrt. sajtóközlemény