Újra kell komponálni

A Notre-Dame helyreállításához elengedhetetlen lesz úgy gondolkodni, ahogyan Viollet-le-Duc tette, kinek munkája jelentős része tegnap elpusztult: a lényeg az épület identitása és minőségi újraalkotása, nem csupán az esztétikai másolás. Ennek az épületnek nem csak egy helyreállításra és teljes rekonstrukcióra lesz szüksége, hanem olyan beavatkozásra, mely során jobban megértünk egy 13. században épült emléket. 

Ahogy Macron elnök fogalmazott: „a csata még nem dőlt el." Bár a tűzoltók reggelre teljesen uralmuk alá vonták a tüzet, a szerkezet miatt — ha a pozitív jelek szerint túlzottan nem is — de némileg izgulnunk kell az elkövetkezendő napokban. A szakszerű felmérés jelen pillanatban is zajlik: a tetőszerkezeten kívül fatális homlokzati sérülés nem történt és a két nyugati toronypár sem szenvedett komolyabb károsodást. A kövek rossz állapotára viszont már Bernard Fonquernie is felhívta a figyelmet az ezredforduló előtt, ami a tűz és az oltása következtében keletkezett hatalmas hőingadozás miatt akár kritikus veszélyt is sejtet most. Arról nem is beszélve, hogy a fedélszék súlya eddig segített ellensúlyozni a boltozatok által keltett oldalsó nyomást, mely fizikai erő most megszűnt. A huszártorony beomlása szerencsére nem pusztította nagymértékben a főhajó boltozatát, ám arról a thlocal.fr is beszámolt, hogy az északi kereszthajó egyes részein, illetve a boltozatokat illetően sürgős statikai erősítésekre van szükség.

A Notre-Dame első kövét a 12. század második felében rakták le, és egészen a 14. századig építették középkori tömegét. Viszont — akárcsak bármilyen más katedrális esetében — itt sem a középkorban ért véget a történet és egy nemzet szimbólumaként folyamatosan alakult a századok folyamán. A Francia Forradalom okozta építészeti pusztítások szimbóluma ugyan a Bastille volt, de az esemény az elkövetkezendő években az egész országban felbecsülhetetlen károkat okozott, amit nem egy esetben rendeletekkel is jóváhagytak. A templomokból elkobzott fát és fémet ugyanis fegyverekké lehetett alakítani.
A Notre-Dame ebben az időszakban is brutálisan sérült, a nyugati kapu „királygalériája" elpusztult, és maga a templom struktúra is több részen rongálódott. Sőt, 1794-ig élelmiszerraktárként is használták.

Prosper Mérimée, a műemlékek főfelügyelője a 19. században már aktívan fogott neki a forradalmi károk helyreállításának, amikor egy mindössze 30 éves építészt, a később világhírű teoretikussá fejlődő Eugène Emmanuel Viollet-le-Duc személyét bízta meg a helyreállítással. A korai terveket még Jean Baptiste Lassus-szal jegyezte, kinek halála után Viollet-le-Duc már egyedül vezette és tervezte a helyreállítást az 1860-as évekig. Ezen időszak legfontosabb nyomai nagy vonalakban a következőek:

• A homlokzatok faragványainak, és a tetők bádogosmunkáinak helyreállítása, újraalkotása. (Viollet-le-Duc minden újrafaragandó mű helyére 1:1-es gipszeket állított ki a szobrok elkészülte előtt).

• A Soufflot-féle, átalakított és megcsonkított nyugati kaput helyreállították.

• Bár a Lassus-szal való közös tervezés során fontolgatták a nyugati toronycsúcsok kiépítését, később Viollet-le-Duc határozottan elzárkózott ettől az ötlettől.

• A kereszthajó fedélszéke Viollet-le-Duc korabeli volt.

• A kereszthajó találkozásánál a főhajó falait és üvegablakait is Viollet-le-Duc tervezte újra.

• A kereszthajó elpusztult rózsaablakai is a 19. századi helyreállításhoz kötődtek.

• A nyugati rózsaablakot szintén a mester restauráltatta újra eredeti, 13. századi darabokból, amit végül 15 foknyi különbséggel elforgatva helyeztek vissza eredeti helyére. A jelek szerint ez a részlet szerencsére csak restaurálásra fog szorulni, el nem pusztult.

• A neogótikus sekrestye kiépítése.

• Az eredeti huszrátorony 1772-ben (más forrásokban 1786/1792-ben) omlott össze, a tegnap estig álló torony teljes mértékben Viollet-le-Duc munkája volt.

Emmanuel Macron elnök a világ minden tájáról tervez építészeket hívni a helyreállításhoz, melyhez már most jelentős adománnyal járult hozzá nem egy szervezet, magánszemély és luxusmárka. Viollet-le-Duc neve a Velencei Karta bevégzésével és az ebből származó konfliktusok miatt egészen aktuális lesz, elvégre tegyük fel a kérdést: szeretnénk kortárs tetőt látni a Notre Dame helyén? Aligha. Viszont: a helyreállításhoz elengedhetetlen lesz úgy gondolkodni, ahogyan Viollet-le-Duc tette, kinek elgondolásainak jelentős része tegnap elpusztult: a lényeg az épület identitása és minőségi újraalkotása és nem az elvakult másolás. Ennek az épületnek nemcsak egy helyreállítás és teljes rekonstrukció kell majd, hanem olyan beavatkozás, mely során jobban megértünk egy 13. században épült emléket. Victor Hugo kőből épült szimfóniának nevezte az épületet, ezt kell korunkban majd újrakomponálni.

Köztudott, hogy az említett huszártornyot közrefogó apostol és evangélista szobrokat a katasztrófa előtt elszállították. A toronyba tekintő Szent Tamás szobra magát Viollet-le-Duc mestert ábrázolta. Ez szintén megmenekült. Az FI egyik cikke olyan képeket közöl, amelyeket az újságírók 4 nappal a katasztrófa előtt készítettek. Ők még közvetlen közelről láthatták azokat a részleteket, amik mára a tűz martalékává váltak. Ebben a cikkben nyilatkozik Philippe Villeneuve, a történelmi műemlékek főépítésze is, aki az ólomburkolat igen rossz állapotáról számolt be ekkor, valamint arról, hogy a torony nem esett át felújításon 1935 óta.

Viollet-le Duc megismerése, helyes értékelése mindig is nehéz volt, hiszen egy-egy akutális időszakban hajlamosak vagyunk kiemelni őt a történelmi összefügésekből. Most mégis ugyanezt kell tennünk, útmutatására ugyanis újra szüksége lesz Franciaországnak, és talán egész Európának is a jövőben. A Notre-Dame sziluettjét el sem tudjuk képzelni az általa megálmodott huszártorony nélkül, mely teljes egészében neogótikus, azaz akkoriban kortárs építmény volt. Egy középkori alkotáshoz korszerű módszerekkel közeledő építész, egységre törekvő hozzáépítéséről volt szó. Ezen mindenképpen el kell gondolkodni a jövőben.

A Hvg beszámolt arról, hogy a székesegyház tetőszerkezetét 1:1-es arányokkal és teljesen azonos technikával már nem lehet rekonstruálni, mivel állítólag akkora méretű gerendákat  már nem lehet beszerezni, mint amekkorákat a 13. században vágtak ki hozzá. Ironikus, de Viollet-le-Duc teoretikus munkáiban pont a középkori formák és szerkezetek interpretálhatóságát hirdette a modern vasszekrezetekben is. Talán a régi fedélszék mása egy könnyed, de teherbíró és tűzálló konstrukcióban tud majd újjászületni. 

Pleskovics Viola