Valódi szükségletek keresése

A Bene Tamás és Baló Dániel vezetésével 2016 óta tartott kísérleti műhelykurzusok során a MOME Építészeti Intézet mesterszakos hallgatói olyan feladatokkal találkoznak, amelyben az ember és természet viszonyára kérdeznek rá, miközben egy kissé eltávolodnak a “nagybetűs építészeti léptéktől". 2020 őszén az oktatók a Bee Breeders által meghirdetett Cambodia Remote Hideout Huts című pályázatot választották a félév témájának, amelyben a megvalósulás lehetősége egyesült a környezeti és szociális kérdéskörrel.

A pályázati kiírás szerint a nevezőknek egy maximum 20 négyzetméter területű, két személy befogadására alkalmas, szerény szállást kellett tervezni, a Kambodzsa nyugati partvidékéhez közel eső The Vine Retreat nevű – főként európai és észak-amerikai turisták figyelmére számot tartó – wellness- és jógaközpontba. A kiírás mellőzni kíván mindenféle luxust a vendégek számára, de el lehet-e tekinteni attól, ha pusztán az országba való utazás főként a nyugati turisták privilégiuma? 

A kurzusra járó hallgatók a munkát kutatással kezdték, hogy amennyire csak lehetséges, érvényes tervek szülessenek a félév végére, annak ellenére, hogy a helyszínhez nem fűzi őket személyes kapcsolat. A kutatás során a kurzus minden résztvevője számára nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezés helyszíne nagyon összetett társadalmi és gazdasági problémákkal küszködik. Kambodzsa közelmúltjának történelme rányomja bélyegét a jelenre: a hetvenes évek során Pol Pot véres diktatúrája, majd a kilencvenes évekig elhúzódó polgárháború keserítette meg a kambodzsaiak hétköznapjait. A politikai helyzet jelenleg – legalábbis látszólag – stabil az országban, 1985 óta ugyanaz a politikus tölti be a miniszterelnöki tisztséget, ugyanakkor a választások tisztaságát több forrás is megkérdőjelezi. Egy 2019-es felmérés szerint a lakosság kevesebb mint 10%-a 50 év feletti, a népesség fele 24 év alatti fiatal, így felmerül a kérdés, hogyan öröklődik tovább a XX. század második felének története az egyre fiatalodó társadalomban. A politikai helyzettől nem teljesen függetlenül, az illegális fakitermelés hatására drasztikusan csökkent az erdővel borított területek száma az országban az utóbbi évtizedekben. Emellett nagy problémát jelent a gyermekmunka is: sok szülő kényszerül saját adósságai rendezése érdekében gyerekeit munkavállalásra adni, például téglagyárakba.

Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen szituációban milyen az etikus tervezői válasz? Támogatni az elképzelést, és lehetőséget teremteni a turisták számára, hogy a szokott felszínességgel megismerhessenek egy kultúrát, ugyanakkor pénzükkel segítsék az ottélőket? Valamilyen kompromisszumra törekedni, hiszen már a pályázati kiírásban is érezhető a visszafogottságra való törekvés? Vagy teljesen megtagadni a kényelmet, és csak a legszükségesebb szükségletek kielégítésére korlátozni a tervezett kunyhót? 

A kurzuson résztvevő hallgatók csoportokban dolgoztak, elmélyült munkájuk során a fenti kérdésekre többféle választ adtak. Válaszaik megközelítéstől függetlenül sikeresnek tekinthetők, amelyet az is alátámaszt, hogy öt csoport is szerepelt a pályázat rövidlistáján. A tervekről egységesen elmondható, hogy helyi alapanyagok és a tradicionális khmer építészet inspirálták őket, a legfőbb különbség a komfortról és szükséges igények kielégítéséről alkotott elképzelésben volt. 

Bocska Beáta, Manhertz Albert és Takács Norbert arra fókuszáltak tervükkel, hogy egy olyan egységet tervezzenek, amelyben egy közösségi tér és hozzá kapcsolódóan négy privát tér alakuljon ki, összesen nyolc darab vendég befogadására. A kétféle tértípust anyaghasználatban is elkülönítették egymástól: míg a közösen használt funkciókat – ideértve a konyhát, vécéket, fürdőket – befogadó épületet egy hagyományos, áttört khmer téglából képzelték el, a privát helyiségeket a rattan jellemzi. Nemcsak a falak különböznek a két esetben: míg a közösségi terekben kővel van burkolva a talaj, az egyes hálókunyhókhoz keskeny, fával burkolt ösvények vezetnek.

Több csapathoz hasonlóan ők is a legszükségesebb igények kielégítését tűzték ki célul, ennek a tervezői megfontolásnak az eredménye, hogy víz csak a közös helyiségben érhető el, a privát terekbe csak egy “okosdoboz" került be, mely bezárva ülőalkalmatosság, benne egy elektromos tűzhely és egy vízforraló van – amelyet kívül tudnak megtölteni vízzel. Több terv is elemeli a talajtól az alvófunkciónak helyet adó épületet, amit ennél a tervnél is látunk. Itt elsősorban praktikus okokból döntöttek így a tervezők: a lezúduló esők esetén a víz beáramlását gátolja, egyben távol tartja a csúszómászókat is.

A Domokos Kázmér, Kéry Dorka és Kovács Áron által alkotott csapat is játszott a szintekkel, koncepciójuk fontos része volt, hogy az egyes funkciókat függőlegesen különítik el egymástól: az egyes szintek a különböző emberi szükségletek kielégítését szolgálják.

A földszinten a látogatók a testi szükségleteiket tudják kielégíteni: itt tudnak enni és inni, illetve tisztálkodni. A legfelső emeleten a meditációra van elkülönítve egy tér. A kettő között található szinten az alvás tere, mint a mentális és fizikai szükségletek közötti átmenet helyezkedik el.

A földtől való eltávolodás szimbolikus tartalma is megjelenik a terv gondolatiságában: míg a földszinten nem látunk át a hétköznapi vágyaink és fizikai szükségleteink világából, addig középen már más perspektívából szemlélhetjük környezetünket, a meditációs szintre érkezve pedig már felülről – és ami fontosabb, kívülről – láthatunk rá a külső tényezőkre, ezzel ideális alkalmat teremtve a belső munkához. A terv fő alapanyaga a bambusz, amely egyrészt őshonos a vidéken, másrészt használata a népi építészetben is jellemző volt.

Kaderják Eszter és Király Csenge párosa a matériák és eltérő minőségek játékára fókuszált. Tervükben földtéglát – amelyet a helyszínen állítanának elő – fát és textilt használnak. A terven kétféle tömeg találkozik, melyet a már területen álló épületek inspiráltak: követve a telken található többi épület mintáját, tégla alapokhoz kapcsolódó, a lehető legegyszerűbb csomópontokkal rendelkező faszerkezetet alkalmaztak.

 Az építményt két szinten képzelték el, a földszinten étkező és konyha kapott helyet, míg az első emeleten a háló, a fürdő, egy balkon és egy jógázásra alkalmas tér kapott helyet. Ez a terv is, az előzőhöz hasonlóan, a maga minimalista módján kielégíti az összes fontos szükségletet, sőt, a látogatóknak nem kell osztozniuk a vizes blokkon és a konyhán sem.

A természetbe való visszavonulás volt a fő gondolata Heim Lehel, Pintér Sára és Suba-Faluvégi Szilárd csapatának. Hasonlóan a többi csapathoz, ők is csak a legszükségesebb igények kielégítését célzó funkciókat, azon felül semmi többet nem kívántak az épületbe tervezni.

A csapatra inspirálóan hatott a kambodzsai kisléptékű építészet annak flexibilitásával, a nyitott-zárt tereivel, természetközeliségével, közvetlenségével és anyagválasztásával. Ezekre az elemekre saját európai perspektívájukból tekintettek rá, céljuk a tradíció és innováció ötvözése volt. A tervezők a svájci bicska példájából indultak ki: minden funkciónak megvan a maga helye, amelyet így könnyen el is lehet bújtatni, ami egy nagyon letisztult, üres teret eredményez: szimbolikájában megidézve a jógát és meditációt, mint az elme kiürítésének képét.

A többi tervhez képest is a leginkább a minimalizmusra törekedett Gunther Júlia, Laki Ábel és Réti Eszter közös terve. A munka során lemérték, hogy az egyes szükségletek kielégítéséhez melyek a legkisebb terek, végiggondolták a víz-, és ételfogyasztás minimalizálását is.

Koncepciójuk alapvető felfogása az, hogy ismeretlenül – illetve téves vagy felületes ismeretek alapján – nem tudnak igazán releváns tervet létrehozni, ezért arra fókuszáltak, hogy a saját, nyugati életszínvonalunkat kérdőjelezzék meg, úgy, hogy rámutatnak a valódi igényekre. 

A pályázat győztesei végül nem e tervek közül kerültek ki, de az egészen biztos, hogy az oktatók elérték a feladatkiadással a céljukat: a hallgatók izgalmas eredményekre jutottak a kisléptékű építészettel kapcsolatban, az építészet és természet, Kelet és Nyugat viszonyáról is véleményt formáltak, amelyek külső szemlélőként is gondolatébresztőek.

Jóföldi Laura

A cikk az NKA Építőművészet Kollégiumának támogatásával valósult meg.

Szerk.: Hulesch Máté