Közélet, hírek

Velencei építészeti biennále: Márton László Attila és Jakab Csaba kiállítása lesz a magyar pavilonban

1/1

?>
1/1

Velencei építészeti biennále: Márton László Attila és Jakab Csaba kiállítása lesz a magyar pavilonban
Közélet, hírek

Velencei építészeti biennále: Márton László Attila és Jakab Csaba kiállítása lesz a magyar pavilonban

2013.12.30. 22:08

Cikkinfó

Földrajzi hely:
Budapest

Építészek, alkotók:
Márton László Attila, Jakab Csaba

Vélemények:
16

Dosszié:

A nemzeti biztos Jakab Csabát és Márton László Attilát kéri fel arra, hogy Építés – Az építés folyamata, ember- és közösségformáló ereje, hatása az épített környezetre című pályaművüket valósítsák meg 2014-ben a velencei magyar pavilonban.

2013. október 8-án hirdette meg Gulyás Gábor nemzeti biztos a jövő évi Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás megvalósítására kiírt pályázatot. A bírálóbizottság tagjai voltak: Gulyás Gábor (esztéta, miniszteri biztos, a Velencei Biennále nemzeti biztosa), Boros Géza (művészettörténész, az EMMI Művészeti Főosztályának helyettes vezetője), Ferencz István (Kossuth-díjas építész, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője), Finta József (Kossuth-díjas építész, az MMA és az MTA rendes tagja), Markó Balázs (építész, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának intézetvezetője), NagyTamás (Ybl-díjas építész), Pásztor Erika Katalina (építész, médiaművész, az Építészfórum főszerkesztője), Sáros László György (Ybl-díjas építész, az MMA tagja, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke).

A pályaművek postára adási határideje 2013. december 8. volt. Összesen húsz érvényes pályázat érkezett be. Korábban soha ilyen sokan nem kandidáltak a világ egyik legjelentősebb építészeti seregszemléjének tartott biennále magyar részvételére kiírt pályázaton. A projekt-terveket a szakmai testület értékelte és a pályázók többségét 2013. december 17-én és 19-én személyes prezentáció keretében is meghallgatta. A beadott pályaművek kiemelkedően nagy számát a bírálóbizottság jelentős eredménynek tartotta – azzal együtt, hogy a projekttervek között több olyan is akadt, amelynek a színvonala elmaradt a biennále szakmai presztízse által indokolttól. Bár a kiírásban ez nem szerepelt kritériumként, a beadott pályázatok túlnyomó többsége közvetlenül kívánt reagálni a főkurátor, Rem Koolhaas koncepciójára.

Alapos megfontolást követően a bírálóbizottság konszenzusos javaslatot tett, a nemzeti biztos ezt elfogadva Jakab Csabát és Márton László Attilát kéri fel arra, hogy Építés – Az építés folyamata, ember- és közösségformáló ereje, hatása az épített környezetre című pályaművüket valósítsák meg 2014-ben a velencei magyar pavilonban.

A nyertes pályázat

Az Építés című projektterv, Márton László Attila és Jakab Csaba pályázata szerves folytatása a velencei magyar pavilon előző két építészeti kiállításának: míg 2010-ben a tervezés, 2012-ben pedig a modellezés volt a tárlat témája, addig a 2014-ben tervezett kiállítás szándéka szerint az építés folyamatát, annak ember- és közösségformáló erejét mutatja be. A zsűri nagyra értékelte, hogy ehhez a pályázók az ún. Kárpát-medencei modellt választották, amelynek szélesebb körű, nemzetközi megismertetése különösképpen indokolt. A tervezett kiállítás alapja az 1981-ben indult Visegrádi építésztáborok története, melyekhez több építészgeneráció tevékenysége is szervesen kapcsolódik. De helyet kap a tárlaton – mások mellett – a MOME építőtábor, a Sztánai Műhely (Kertészeti Egyetem), a győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszéke és a BKF Össztűz-projektje is. Az egyik teremben Kunkovács LászlóŐsépítmények című fotómunkáiból is látható lesz egy válogatás, az építőkalákák pedig nemcsak fotókon, filmeken jelennek meg, hanem a látogatókat bevonó alkalmi csoportként, azaz jelen időben is. A kiállítás ideje alatt zajló velencei kétkezi építkezés terveit – a két évvel ezelőtti biennálés projekt szereplőihez hasonlóan – pályázaton választják ki a kurátorok, a kalákában folyó építésbe pedig bármelyik látogató szabadon bekapcsolódhat. Mindez a pályázók reménye szerint közelebb hozza egymáshoz az eltérő kultúrákból érkező, különböző szakmai ismeretekkel és tudással rendelkező embereket.

A zsűri véleménye szerint 2014-ben egy olyan kiállítás nyílik a magyar pavilonban, amely professzionális megépítés esetén kiemelt nemzetközi figyelemre tarthat igényt.

 

További pályázatok 

Benedek Anna és Árvai András Valamire jó lesz… – A Zetor-projekt című pályázata hangsúlyos történelmi kontextualizálásával és irodalmi ihletettségű szövegezésével egy olyan munkagép értelmezéséből indul ki, amely a pályázók szerint a szocialista mezőgazdaság és iparosítás hazai találkozásának egyik szimbóluma: a Zetor. A projekt szerint ez egy olyan nyomnak tekinthető, amely a magyar múlthoz vezet vissza, s bár ha roncsként is áll előttünk, mégis csak építkezik rá a jelenünk is. Ezzel az ökonomikus szemlélettel idézik meg a pályázók a „minden használható valamire"elvet – így alakulnak át a Zetor elemei a paraszti felfogás nyomán virágágyássá, a gumibelsők úszógumivá vagy éppen szánkóvá. A zsűri (a történeti pontatlanságok ellenére) méltányolta a szellemes, ironikus ötletet, de úgy vélte, hogy ennek építészeti relevanciája – a pályázatban kifejtett állapot alapján – megkérdőjelezhető, a kultúrtörténeti és irodalmi párbeszédekből pedig a pályaműben nem körvonalazódott olyan látvány, amely egy sikeres kiállítás alapja lehetne.

A Levetett modernitás – A modernizmus konfliktusteli emlékezete című pályázat (Polyák Levente, Kovács Dániel, Albert Ádám és Kukucska Gergely munkája) elméleti és történeti szempontból is alátámasztott reflexió a magyar modernizmus építészeti emlékezetére. A zsűri kiemelkedőnek ítélte a pályamű szöveges és vizuális megjelenítésének színvonalát, annak ellenére, hogy lényegi hiányosságnak tartotta a magyar politikatörténeti kontextus felvázolásának hiányát – ígyugyanis a nemzetközi közönség számára kevéssé érthető az építészeti adottság és funkcionalitás viszonya. A bírálóbizottság véleménye szerint a projekt legfőbb tárgya (a modernitás jellemző épületeinek kategorizálása) autentikusabb módon jelenhetne meg egy ismeretterjesztő tudományos szövegben, mint egy kiállításon. Mindezek miatt, bár a pályázat kidolgozottságát példaértékűen alaposnak és jó értelemben véve professzionálisnak tartotta, a zsűri a projekt megvalósítását nem támogatta.

Az Uhl Gabriella és Kőszeghy-Koncsag Flóra által jegyzett JÁTSZÓ / TÉR című pályázat a magyar pavilon funkcióváltását célozza: a kiállítótér játszótérré való átalakítását, gyermekmegőrzés és múzeumpedagógiai foglalkozások számára. A zsűri véleménye szerint a koncepció rendkívül elnagyolt, átgondolatlan, amely figyelmen kívül hagyja a nemzeti pavilonok hivatását és jelenlegi szerepét, s nem számol az építészeti biennále meghatározó adottságával. Építészetileg sem értelmezi újra a játszótér motívumát, azaz nem kontextualizálja ebből az aspektusból magát a helyszínt – a sajátos architektonikai értékeket hordozó magyar pavilont. A pályamű kidolgozatlansága alapján a megvalósítást a zsűri nem tartotta reálisnak, értelemszerűen nem is támogatta.

Kovács Mónika Erika kutatóorvos alkotótársaival (Fekete Zoltán Jánossal és Varga Virág Katalinnal) mint SzuperMA MűhelyFelharmónia – Gyógyító építészet címmel benyújtott pályázatában az iráni-amerikai Nader Khalili építészetének néhány meghatározó koncepcionális elvét követve egy olyan, hangsúlyosan természeti elemekre épült installációt tervezett a magyar pavilonba, amely szándékuk szerint a harmónia megteremtésének lehetőségét szolgálná, s így az ember testi-lelki gyógyulását is segítené. A zsűri úgy ítélte meg, hogy a pályázók erős elkötelezettsége Khalili világszerte ismert felfogása iránt nem társult olyan releváns és aktuális gondolattal, amelynek bemutatása a biennálén indokolt lehetne.

A Magyar kocka – A gulyáskommunizmus építészeti folklórja című projekt (Katharina Roters, Szolnoki József és Készman József pályázata) az egyik legizgalmasabb beadott pályamű. A tervezett kiállítás témája a hatvanas-hetvenes (és kisebb részben: nyolcvanas) évek magyar vidéki településeinek (főként falvainak) sátortetős kockaház divatja. A projekt célja ennek az eltűnőfélben lévő kultúrának, a mindennapi szocializmust visszaidéző kockaházak szemantikájának a megjelenítése – rejtett jelentéstartalmainak, a lokális építészet jellegzetességeinek felmutatása. Az anyag alapját a Katharina Roters által 2005–2013 között készített fotótipológia adja, melyet kiegészít az átriumba tervezett „gulyás-betonkeverő", a padlón felvázolt feszültségmező közepén; mindezt a koncepció szerint egy hangjáték fogná össze, melyben az építőkkel és építtetőkkel készített interjúk keverednek az építkezések zajaival, zörejeivel, illetve a korszak emblematikus rádióműsorának, a Jó ebédhez szól a nótának a hangfoszlányaival. A zsűri a kiállítási víziót rendkívül erősnek, a témát pedig kiemelkedően fontosnak ítélte. Ám végül két ok miatt mégsem tudta megvalósításra javasolni. Az első, hogy az izgalmas projektterv sokkal inkább képzőművészeti jellegű, mint építészeti: Katharina Roters dokumentáló, mindazonáltal műtárgy értékű fotói a homlokzatra koncentrálnak csupán, és az olyan építészeti jellemzők, mint pl. az alaprajz, az architektonikai szerkezetek bemutatása stb., elvesznek. A másik ok a kontextus némely fontos elemének hiánya, amely az építészetszociológiai értelmezés szempontjából zavaró (például, hogy miképpen és miért lettek a hosszú parasztházakból kockaházak).

A Kánaán – Stílusteremtő hazai borászatok és kultúrköreik bemutatása címűpályázat (produkciós vezető: Tóth Péter, alkotótársak: Kováts Ábel Pál, Török Ádám, Szász István, Parai Zoltán) az elmúlt évtizedek karakteres magyar borászatainak bemutatását tűzte ki célul. A témaválasztást a zsűri kitűnőnek tartotta, mert meggyőződése szerint a borászat-építészet a kortárs magyar építészet egyik legfontosabb keresztmetszete. Mindazonáltal a projektterv felépítését, a kiállítás tervét (amelynek némely eleme inkább emlékeztet egy országimázs kampány borászati árubemutatójának koncepciójára, mintsem építészeti tárlatra) árnyalatlannak tartotta, s ennek legnagyobb vesztese a pályázatban éppen az építészeti szempontból jelentős épületek egyediségének megjelenítése. Emiatt a pályázatot a zsűri nem támogatta.

A Trafik Kör Kortárs Művészeti Egyesület (Ligetvári István, Kovács Zoltán, NagyZsuzsanna, Kántor Csaba) Rétegek című pályázatának célkitűzése, hogy a világ rétegződését alapul véve felmutassa a magyarság elmúlt száz évében lerakódott rétegeket egyfajta érzéskeltésen keresztül. Mindezt kockákon keresztül, melyek a pályázók szerint szimbolikus értelemben lelkünk, világunk vetületeivé válhatnak. Ezek a rétegek az „érzelmi hátteret" alkotják, a hangsúlyt viszont az építészet formálódásának mikéntjére kívánták a pályázók helyezni, az elmúlt egy évszázad öt időintervallumában vizsgálva a lakóépületek jellegét. Legfőbb kérdésük, hogy miként lehet átfogalmazni azt az örökséget, amit az épületek hordoznak. A zsűri ezt izgalmas felvetésnek tartotta, de a pályázók által felvázolt elméleti hátteret és a konkrét installációs tervet részint megalapozatlannak, részint kidolgozatlannak értékelte, így a pályázatot nem tudta támogatni.

Négy példa címmel az építészet ezoterikus és költői sűrűsége felé elmerészkedő pályázatot nyújtott be Szabados Karolina, Ghyczy Dénes Emil, Szederkényi Lukács, Szederkényi József és Szacsvay Gergely. A pályázók a modernizmus univerzális gondolatával szembeállított lokalitás mibenlétére fókuszáltak. Mindezt a következő négy példán keresztül: kenyér/tűz, méh/viasz, sport/pálya, könyv/beszéd. Ezeket a szimbólumokat a tervezett projekt a hozzájuk köthető tárgyakon, anyagokon és tevékenységeken keresztül kívánja bemutatni, egy-egy hetes programmal, melyek során a „spontaneitás, a tárgyak világának egysége" kapna teret – a pályázók szándéka szerint ezzel Janáky István munkásságához is kapcsolódva. A zsűri figyelemre méltónak találta a pályázat archaikus dimenzióit és a merészen tágra nyitott perspektívát, de a konkrét kiállításterv megvalósíthatóságával kapcsolatban komoly aggályai maradtak, s nem tartotta szerencsésnek azt sem, hogy a pályázók mindössze négy hétre szűkítenék le a tárlat aktív időszakát.

Visnyei Réka és Schneider Julia Urban Space című pályázatának ambíciója a magyar városi építészet elmúlt évszázadának informatív, egyszersmind játékos, elbeszélő módon történő bemutatása. A tervezett kiállítás sétára invitálja a látogatót, hogy megmutassa: az építészet középpontjában is az ember áll. Pontosabban azt, hogy a politikai, gazdasági háttér miképpen hat az építészetre, az milyen lenyomatot hagy az emberben, majd az ember hogyan hat a környezetre. Mindezt izgalmas és hatásos elemekkel érzékeltetve. A zsűri nagyra értékelte a kidolgozott formai koncepciót, az izgalmas installációs terveket, de hiányolta a bemutatandó konkrét tartalmi elemeket, amelyek ismerete nélkül nem tudta a pályázatot támogatni.

A Vetítés című projektterv (kurátorok: Páll Evelin és Z. Halmágyi Judit) Szentkirályi Zoltán integrált, racionális térszemléletére építve a tér–tömeg–idő koncepció továbbvitelét egy új építészeti vizualizációs szoftver alkalmazásával kívánja megvalósítani. A tervezett kiállítás ehhez egy eszközt, egy speciális szemüveget biztosít a látogatók számára, akik azt felvéve a valós térélményhez közelítő vizuális élményt kapnak. A teljesen üres pavilonban ilyen módon a pályázók szándéka szerint egy izgalmas virtuális világba kerülnek a nézők. A zsűri izgalmasnak találta az innovatív ötletet, de úgy ítélte meg, hogy a hangsúlyos technológiai megoldáshoz képest elnagyolt a tervezett tárlat tartalmi része, az üres terekkel operáló kiállítási installáció pedig kidolgozatlan.

Barna Gyula Papírtehén című pályázata Velence város hangulatából indult ki, abba mint inspiráló környezetbe álmodta meg a magyar pavilon berendezését is: nem építészeti teljesítményt, sokkal inkább álmokat építve – papírból. A projekttervben a papír ökoépítészeti, egyszersmind esztétikus alapanyag, melyből komoly teherbírású szerkezetek építhetők. A tervezett kiállítás célja: szimpátiakeltés a papír iránt, mesék megidézése, melyek mögött mérnöki gondolat, sajátos technika húzódik meg. A zsűri elismerte e törekvés jogosságát, de úgy gondolta, hogy ennek érvényre juttatására nem az építészeti biennále magyar pavilonja a legalkalmasabb helyszín.

A Föld–ép-ítés című projekttel pályázók (Mújdricza Péter, Puskás Ferenc, Pintér Ágnes, Rácz András, Mújdricza Ferenc, ifj. Mújdricza Ferenc) kiindulópontja szóetimológiai elemzésre épül: így az „ép-ítés" fogalmát a gyógyítás szinonimáival hozzák összefüggésbe, mindezt pedig összekapcsolják az amerikai-iráni építész, Nader Khalili kortárs „föld-ép-ítési" gyakorlatával, valamint Puskás Ferenc agrármérnök elméleti szintéziseivel. Ismeretes, hogy mindkettejük munkásságában fontos a már meglévő anyagok felhasználása. Ezt alapul véve a pályázók a magyar pavilon kiállítótereiben és főbejárata elé tervezett installációkkal a modern építészet technikai jellege és az általuk megidézett építéstechnika viszonyára kívánják felhívni a figyelmet, s a látogatókat egy tea mellett kreatív meditációra, felelős társasjátékra invitálnák. A pályázók arra számítanak, hogy a magyar pavilonba érkezve a látogatók többsége már nem tud semmit befogadni, ezért jólesik majd megpihenniük a természetet idéző környezetben, amit úgynevezett „földzsákos–sarazós" módszerrel terveznek megépíteni. Ennek kivitelezését a zsűri problematikusnak tartotta, de ezen túlmenően – az egyébként üdítően egyedi megközelítés ellenére – a koncepció érvényességét is kétségesnek ítélte, így nem tudta a pályázatot támogatni.

A meztelen burok című pályázat (kurátor: Portik Adorján) készítői szerint a biennále főkurátorának felhívása az építés elemi céljára vonatkozik. Erre a pályázók egy speciális héj-szerkezet kidolgozásával, védelmező burok kialakításának tervével válaszoltak, az építészetet egy sajátos kulturális-történelmi jelenségként értelmezve. A burokban kialakított folyosó falán a tervek szerint az elmúlt száz év kiemelkedő magyar építészeti példáit helyezik el, olyan rajzként, amelyek UV-fényben válnak láthatóvá (ehhez a látogatók egy-egy UV-lámpát kapnak). Mindezt egy tabletes, QR-kód alapú játék egészíti ki, majd a rajzokból már ismerős épületek látványos fotókon is megjelennek (kifeszített molinókon az átriumban). A zsűri szerint a burok barlang jellege (benne a „barlangrajzokkal") rendkívül izgalmas: ebben az archaikus formában hitelesen jelenhet meg a múlt, jelen és jövő. Bár a burok kialakítása több gyakorlati problémát is felvet (tűzrendészeti, terhelési aggályok merültek fel), amelyek miatt vélhetően módosítani kellene a remek koncepciót, s a bírálóbizottság a tervezésre vonatkozó kritikát is megfogalmazott (hiányzik egy gyülekező-bevezető tér a burokba való belépés előtt), a zsűri ambiciózusnak és átgondoltnak értékelte a pályázatot.

A Bagla – emlékezet, anyag, kézművesség című projekt alkotói (Tátrai Ádám, Köninger Szilárd, Stein Júlia) az építészetet mint az anyag ősi erejében és a kézművesség szépségében megszülető konstrukciót fogják fel, melyet az ember hoz létre. A pályázók szerint az építés misztériumának, közösségteremtő erejének különös formái a háztáji építmények, a spontán kialakuló terek. Éppen ezért egy ilyen teret kívántak megidézni a magyar pavilonban kézzel rakott, faragott szénatömeggel, melynek értelmezéséhez három történetet is illesztettek. A tervezett kiállítás egyetlen eleme tehát a rakott, nyesett szénafal, mely elődeink életéről beszél és reagál az időszakosságra, a mulandóságra is. Szigorúan véve nem építészet, hiszen anyaga sosem volt építőanyag, de az installáció mégis felfogható annak: fal a kint és bent közt, mely a tömegével alkot teret, újrafogalmazza a pavilonbelsőt. A zsűri nagyra értékelte a látvány minimalizmusát, az anyagválasztás erejét (annak ellenére, hogy tűzrendészeti okból gyakorlatilag kizárt a kiállításon történő megépítése), ám a koncepciót korántsem tartotta ennyire letisztultnak, amit a pályázati szöveg fogalmi zavarai is jeleznek.

A 7. Dimenzió Alkotóközösség (Bozsódi Csaba, Pankotai Gyula, Venczel Tamás, Bozsódi Zsolt, Csíkszentmihályi Réka, Kvaszta József) Möbius-szalag című pályázatának célja egy erős benyomás felkeltésével a fogalmi lényeglátás előtérbe helyezése. A projektterv a térhez nem is rendelt különböző látványos effekteket: az átriumba egy 5 méter hosszú, 1,1 méter széles fából készült szalagot álmodtak meg, melynek árnyéka kört rajzol ki a padlón. Mindehhez a külső falon a terv szerint számok futnak végig. A koncepciót egy katalógus magyarázza, és, hogy a kiállítás élménye elkísérje a nézőt, emléktárgyként elvihető Möbius-szalag karkötőket kapnak a látogatók. A zsűri véleménye szerint a tárlat szándékolt üzenete meglehetősen terhelt, sokszor megidézett gondolat, melynek ilyetén megjelenítése a magyar pavilonban nem indokolt.

Rendhagyó projektterv a Leltár című pályázat is, melynek alkotói (tervezők: Alvégi Lőrinc, Baló Dániel, Bene Tamás, Eke Dániel, Eke Tamás, Máté Tamás, Shandor Hassan; katalógus: Vukoszálevlyev Zorán; kurátor: Csomay Zsófia) az építés alapelemeire koncentrálva egy részletes listát, leltárt állítottak össze, azzal a céllal, hogy ezeket felhasználva alakítsanak ki építményeket a kiállítótérben. Építés, dokumentáció, interakció, párbeszéd – ezek mintegy „megtörténnének" a pályázók elképzelése szerint a magyar pavilonban a biennále ideje alatt. Az építés itt egyfajta performanszként jelenne meg, melyet a tervek szerint folyamatosan dokumentálnak, majd a felvett anyagot le is vetítik, ezzel újra és újra átértelmezve, bővítve a kiállítás anyagát. A zsűri véleménye szerint a projekt problémafelvetése túlságosan általános, a kilátásba helyezett spontán építkezés pedig inkább képzőművészeti alkotásként fogható fel, mintsem építészeti projektként – az építés ugyanis természetéből fakadóan tudatos folyamat. A bírálóbizottság aggályosnak tartotta azt is, hogy ebben a performanszban a látogató helye, szerepe nincs meghatározva.

A Folyamatos jelenLÉT című pályázat (felelős tervező: Major György, produkciós vezető: Szántay Zsófia) a száznégy esztendős magyar pavilon történetében fellelhető„folyamatos jelenLÉT"rétegeinek felbontására vállalkozik, az Alberti által definiált hat építészeti alapelem értelmezése révén. A ház időben változó anyagi-szellemi jelenlétének kiemelésével, valamint a térbe tervezett öt esemény megrendezésével és dokumentálásával a pályázók arra kívánnak választ találni, hogy a hat alapelem az eltelt száz év és a várható közeljövő változásainak tükrében mennyiben fenntartható. Az építészeti kérdésfeltevést tehát a pályázók társadalmi és kulturális szempontból is értelmezik. Ezt a törekvést a zsűri is szimpatikusnak találta, ugyanakkor azt a véleményt fogalmazta meg, hogy ez az átgondolt és sokfelé nyitott koncepció az akciók idején túl nem lenne képes betölteni a kiállítás terét, a tárlatra tervezett absztrakt építmény pedig alapvető értelmezési nehézségeket vetne fel.

Bojti András, B. Szabó Vera, Francsics László és Kurucz Attila A megfoghatatlan című pályázata építészeti és szobrászati eszközök révén kíván erőteljes térélményt kialakítani. A pályázók célja mindenekelőtt az érzékekre való hatás megjelenítése, mely egyfajta spiritualitással egészül ki. Úgy vélik, hogy erre jó alapot ad a magyar pavilon eleve meglévő emocionális ereje, melyet a fény, üveg és víz játéka csak felerősít. A látogatók a tervek szerint föld és ég, mélység és magasság, hideg és meleg, nedves és száraz, női és férfi princípium között haladnak, miközben a besötétített terekben egy elemlámpa segítségével ők maguk is alakítói lehetnek ennek a játéknak. Mindeközben Bojti András A mai otthon című filmjéből a különböző korstílusokat is megismerhetnék. A zsűri a filmet izgalmasnak találta, de úgy vélte, hogy a sokféle elemből, többféle művészeti ágból szerveződő projektben, melynek alapja egy üvegművészeti installáció, az építészeti vonatkozások háttérbe szorulnak.

Kázmér Sándor Ferenc Őrizzük a lángot című pályázata nem kevesebbre vállalkozik, mint a magyar nyelv eredetének, ősi hagyományának felidézésére, a magyar nemzeti építészet logikai rendszerének, jelképrendszerének levezetésére és értelmezésére, valamint a múlt és a jelen építészeti szokásainak összevetésére. A pályázó szerint anyanyelvünk olyan komplex dolog, amit a csillagok leképezéséből kaptunk, így a székely-magyar rovásírás is a csillagok leképezéséből keletkezett. Ezért a tervezett kiállítás kiindulópontja egy talajra vetített csillagrendszer. Az installáció része a székely-magyar rovásírás egyes jeleinek falra helyezett, kétdimenziós bemutatása, mintegy a térben elhelyezett makettek alapjaként. A makettek a SZERKESZET (szerkezet) kifejezés rovásírásos képét jelenítik meg. Az egymáshoz kötött rovásírásjelek egy oktaédert alkotnak. A pályázó szerint a látogató a makettek között sétálva megértheti az ősi magyar szimbólumok szerepét és beépülését építészeti hagyományainkba. A zsűri nem osztotta ezt az ambiciózus elképzelést, s anélkül, hogy állást foglalt volna az akadémikus tudomány és a laikus tudományosság közötti koncepciók vitájában, a pályázat leegyszerűsítő és didaktikus jellegét olyan színvonalbeli hiányosságként értékelte, amely okán nem javasolta a kiállítás megrendezését.

Mindegyik pályázat megtekinthető a www.velenceibiennale.com oldalon.

 

Vélemények (16)
mB
2014.04.06.
13:49

Érdekes párhuzam Polyák Leventéék a modernizmusra rákérdező pályázatával: a francia kiállítás címe Modernizmus: ígéret vagy fenyegetés?.

Pákozdi Imre
2014.01.03.
09:51

Az volt a célom, hogy felszólaljak a modernizmus (a pályázók végig és gyakran említve ezt a terminust használták) tehát a modernizmus négy tételben történő lejáratása ellen. A pályázók példaanyaga mind-mind a szocializmus negyven éve alatt keletkezett, és többnyire jogosan bírálható épületből állt. Kifogásolom azonban, hogy az épületek kritikáját olyan fejezetcímekkel tűzdelték tele, amelyekben a “modernizmus” szó önmagában, jelzők, korlátozás és pontosítás nélkül szerepelt. Tehát még csak azt sem írták le – egyszer sem – hogy bírálatuk tárgya a hazai “későmodern”. A helyzetet tovább rontotta, hogy a zsűri a pályázatot a stílustörténet kezelése szemponjából külön megdicsérte. Hozzászólásomban arra kívántam felhívni a figyelmet, hogy a modernizmus terminus nem elsősorban azt jelenti, amit a pályázók bíráltak, hanem a két világháború között kiteljesedő, nagyon sikeres és a magyar építészettörténet szempontjából különösen kiemelkedő irányzatot, amelynek II. világháború utáni, hazai fejlődését derékba törte a szocializmus. Fontosnak tartom az építészeti modernizmus, tehát lényegében a Bauhaus-örökség versus a szocializmus építészete közötti különbségtételt. Miután szeretem a modernista építészetet, szívügyem, hogy ezt meg tudjuk különböztetni a szocializmus-beli, összességében sokkal gyengébb terméstől, még ha ez utóbbi a fénykor eredményeire hivatkozik is. A különbségtételt azért tartom fontosnak, hogy ne lehessen visszamenőleg a klasszikus modernista építészek szemére hányni a szocializmus építészetének az ország képét ma is meghatározó gyengeségeit.

ongjerth
2014.01.06.
10:28

@Pákozdi Imre: Teljesen függetlenül Polyák Leventéék pályázatától hagy jelezzem, hogy szerintem azért ennél lényegesen szorosabb kapcsolat van a két világháború közötti, és a 2. vh. utáni modern között. Nagyon nem szeretném a "modern = rossz minőség" látszatot erősíteni, de pl. Granasztói Pál már a 30-as évek Párizsában csalódott Le Corbusier frissen átadott egyetemi épületének pocsék minőségén. Ugyanakkor lakótelepek sem csak a szocialista országokban épültek, azt hiszem, a Párizs környéki új városok, vagy más, nálunk gazdagabb kapitalista országok lakótelepeinek mai sorsa azt mutatja, hogy itt azért lényegesen többrétű összefüggésrendszerről van szó, amit nem lehet puszta politikai rendszerek mentén megítélni. Őszintén szólva - lehet, hogy teljesen alaptalanul -, de én szétválasztom magamban a modernizmuson belül is Gropius és a Bauhaus irányvonalát a Le Corbusier képviselte népboldogítástól, ami a mai napig érezteti káros hatását az építészlelkekben.

Pákozdi Imre
2014.01.06.
12:58

@ongjerth: Egyetértek. Amit írtam, magam is a pályázatban elkövetett egyszerűsítés elleni tiltakozásnak szántam és kifejezetten az itthon alkotó építészekre gondolom érvényesnek. (Ezért a két világháború közötti "klasszikusok" felsorolásából még Breuer Marcelt is kihagytam.) A két világháború közötti magyar modernista építészetben egyébként mértéktartóbb, hogy azt ne írjam, érettebb művek születtek, mint Le Corbusier és mások eseti túlzásai. Ez egyaránt igaz a lakóház, a villa és a középület-építészetre. Jó példa erre a belmagasság kérdése. Itthon a két világháború között épült modernista épületek belmagassága 3 m és 3,4 m között van, míg Le Corbusier 1943-ban kanonizált modulrendszerében 2,2 m az alapeseti belmagasság (ez annyira kevés, hogy még a berlini L'Habitation-t is csak 2,55-tel engedélyezték a német hatóságok. Meg is sértődött a Mester és megtagadta az épületet...).

Itthon a belmagasság éppen az ötvenes évek legelején kezdett el zsugorodni. Példa erre az óbudai Zápor utcában álló két, markáns modernista jegyeket hordozó pontonház a korai ötvenes évekből: ott már a lakások belmagassága alig éri el a 2,5 métert. Ez a mérték a későbbi lakótelepi építkezések során sem nőtt soha 2,85 fölé, de biztos, hogy az újonnan épült magyar lakások 99,9%-ának a belmagassága még ma is három méter alatt van (miközben 1940-óta a magyarok átlagos magassága legalább hét centivel nőtt...).

Amit a minőségről ír, azzal is egyetértek. A modernista építészet és a korabeli kivitelezés minőségi kérdéseiről, valamint az épületek élhetőségéről írt, a lakók több évtizedes tapasztalatait tükröző, kritikus, de a modernizmussal nem ellenséges művet olvasgattam nem is oly régen. A címe: "BAUHAUS STIL zwischen international Style und Lifestyle" (Regina Bittner, Edition Bauhaus, Jovis Verlag).

 

FenyvesiHK
2014.01.06.
15:55

@Pákozdi Imre:  Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a - XIX. században elkezdődött, a Sullivan-Wright-Corbusier-Gropius ikonosztáz idíttatására a  múlt század 20-30-as éveiben virágba borult -  modernizmus nem ért véget a II. világháború éveivel 1950-ig bezárólag (és mivel magunk mögött tudjuk a XX. századot, a modern építészet mint fogalmi meghatározás új tartalmakat nyert) valamint a modernizmus nem csak a lakó és szállás jellegű épületekről szól, akkor a pályázati anyag tervezett katalógusából idemásolt mely kérdésekkel lehet egyet nem érteni?

 

“a.Elutasított és  megvédett  modernitás:

miként  alakult  a  modern építészet megítélése  az  elmúlt évtizedekben,  milyen  fontosabb  konfliktusok  köré  szerveződött  a  modern  építészetről  zajló  vita?

Hogyan  lehetséges  örökségként  kezelni  az elmúlt évtizedek modern építészetét?

Milyen építészeti esztétikai és etikai értelmezési keretek szükségesek a szocializmus építészetének összetett értelmezéséhez?

Milyen percepciós különbségek állnak fenn a modernizmus értékelésében a volt

szocialista és a nyugati országok között?

Milyen dilemmák merültek fel a magyarországi modern örökség megítélésében?

Milyen vádak érték a magyar modernizmust, milyen asszociációk kötődnek

hozzá?

Hogyan követte az örökségvédelem ezt a folyamatot?

 

b.Elavult modernitás:

hogyan képesek egyes épülettípusok alkalmazkodni a társadalmi, gazdasági, politikai változásokhoz, mely épületek élték túl a rendszerváltást és melyek nem?

Mi okozta egyes épületek funkcióvesztését?

Milyen technológiai korlátok akadályozzák a modern épületeket a mai igényekhez való alkalmazkodásban?

 

c.Elfelejtett modernitás:

milyen pszichológiai hatásai vannak a modern épített örnyezetnek?

Mennyire   támogatja a modern építészet a kötődések megjelenését, a környezet aktív alakítását?

Milyen módon érvényesülnek a modern környezetben a  tervezők által megfogalmazott,  determinisztikus szándékok és társadalmi célok?

 

d. Domesztikált modernitás:

Milyen hétköznapi gyakorlatok, technikák és rituálék révén válnak a modern terek barátságossá, befogadóvá és kényelmessé?

Hogyan tudnak a lakók identitást adni standard lakóhelyeiknek?

 

e. Újrafelfedezett" modernitás:

hogyan fedezte fel a fotográfia és a design a keletieurópai modernizmust?

Hogyan vált egy-egy korábban ismeretlen épületből világszerte ismert ikon?

Milyen kapcsolatban van egymással a modernizmust övező művészi és építészeti diskurzus? Hogyan befolyásolja a modernista építészet iránti művészi érdeklődés a közvéleményt, illetve az épületek megőrzését?”

 

A “Levetett modernitás” című kiállítás erről akar szólni szerintem.És ezek baromi jó, aktuális kérdések az egyetemes (XX.századi) modernizmus fejezeteire.

Lehet, hogy tévedek, de mivel az ÉF-en az érintettek nemigen szoktak megszólalni(leereszkedni a mihaszna nép közé), így talán sohasem tudjuk meg. Ha mégis volna hozzáfűzni valójuk, akkor “prókátor” jeligére várom válaszukat .

 

 

Polyák Levente
2014.01.07.
10:05

@FenyvesiHK: Kedves Hozzászólók, 

köszönjük az érdeklődést a pályázatunk iránt. A félreértések elkerülése érdekében szeretnék pontosítani, hogy kizárólag a második világháborút követő modernista építészettel, és annak is főként a recepciójával tervezett foglalkozni pályázatunk. Nem akart kimerítő katalógus lenni a korszak építészetéről, inkább az ahhoz kapcsolódó különböző viszonyok, érzelmek bemutatására törekedett, részben a Tallinni Építészeti Biennálén bemutatott anyagunkra (http://www.tab.ee/program/lounge/events/tab-lounge-kek-budapest és http://lakatlan.kek.org.hu/tab2013/), részben kapcsolódó workshopjainkra (pl. http://lakatlan.kek.org.hu/esemenyek/fa/) illetve nemzetközi példákra és a Budapesti Építészeti Filmnapok (http://filmnapok.kek.org.hu/) keretében bemutatott és összegyűjtött kapcsolódó filmekre alapozva, illetve korábbi, a témában született kutatásainkra és publikációinkra építve, mint pl.  

"Az elmúlt jövő rekonstrukciója: Frédéric Chaubin kozmikus épületfotográfiái" In: Magyar Építőművészet 2013/4

"The Pavilions of Recollection: Architecture and Memory in Contemporary Eastearn European Art" In: Nora Wendl & Isabelle Wallace (eds.) Contemporary Art About Architecture: A Strange Utility. Ashgate, 2013

"Az informális régió: Balkanology" In: Balkon, 2010/2

A pályázatunk itt tekinthető meg részletesen: http://polyaklevente.net/wp-content/uploads/2014/01/LEVETETT-MODERNITAS_online.pdf

Továbbra is törekszünk a pályázati terv valamilyen formában történő megvalósítására, ehhez keressük a forrásokat, és bármilyen ötletet szívesen fogadunk, illetve az itt elhangzó gondolatokat is megfontoljuk. 

Pákozdi Imre
2014.01.01.
17:52

Az egyik pályázatban használt nevezéktan szerintem több mint zavaró. (A Levetett modernitás – A modernizmus konfliktusteli emlékezete című pályázatra gondolok, amely Polyák Levente, Kovács Dániel, Albert Ádám és Kukucska Gergely munkája). A közzétett anyag (http://www.velenceibiennale.com/images/levetettmodernitas.pdf ) nem is említi a hazai modernizmus meghatározó építészeit, Molnár Farkast, Fischer Józsefet, Forbát Alfrédot, Rimanóczyt, Kozmát, hadd ne soroljam. Ehelyett modernistának aposztrofálja a magyarországi szocializmus építészetének illusztris képviselőit, majd mint ilyeneken veri el rajtuk a port. 

Csak illusztrációképpen a szerzők által elkövetett nevezéktani tévedésre, szemelvényesen idézem az egyik kiállítási részlet tervét: 

»ELUTASÍTOTT MODERNITÁS

Bemutatott épületek és együttesek: Új veszprémi városközpont (Márton István), Aranyhomok Szálloda, Kecskemét,(ifj. Janáky István – Perczel Dénes, 1957), Hotel Forum (ma Intercontinental), Budapest (Finta József), Magyar Színház, Hevesi Sándor tér (Ázbej Sándor, 1967), Vörösmarty téri  irodaház, azaz „Elizélt palota” (volt ORI székház), „Spenótház”.«

Különösen furcsállom, hogy a zsűri szerint ez a pályázat "elméleti és történeti szempontból is alátámasztott reflexió a magyar modernizmus építészeti emlékezetére". Pedig az építészetben modernistának nem a szocializmus - akár modernista előképeket idéző - építészetét tekintjük, hanem az 1920 - 1970 közötti, nagyrészt F. L. Wright és a Bauhaus-mozgalom munkássága nyomán keletkezett építészeti irányzatot. A sokféle definícióra és körülírásra példaként idézek néhányat:

http://hg.hu/cikkek/varos/6811-modernizmus-idezojelben

http://www.preservationnation.org/magazine/2008/may-june/what-is-modernism.html

http://en.wikipedia.org/wiki/Modern_architecture#Brutalism_and_monumentality

http://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&ved=0CDwQFjAC&url=http%3A%2F%2Fwww.mmi.hu%2Fszin%2Fszin10_3%2Fbesz_a_modernizmus.rtf&ei=jk3EUrDZG4WoyAOu4ICQBA&usg=AFQjCNGajk17AV_SHgAMZv1L6bEGnQ5whQ&sig2=qRcLvCnwPMdBTtLbrD74gA&bvm=bv.58187178,d.Yms

Azt pedig, hogy maga a szocializmus korabeli építészetelmélete milyen véleménnyel volt a modernizmusról, hadd illusztrálja az alábbi idézet:

http://www.termeszetvilaga.hu/tv100/tv1902/modern.html 

FenyvesiHK
2014.01.01.
20:31

@Pákozdi Imre: Az idézett pályázat valószínűleg azért nem említi a korai modernizmus emblematikus építészeit, mert a későmodern hazai építészetével foglalkozik.

Jóllehet a maga idejében a hetvenes évektől inkább „funkcionalista” jelzővel beszéltek az akkori építészek egymás között a Sztálin barokkot követő idők letisztultabb, megengedőbb modern építészetéről, (amelyben egyébként felbukkantak a háborút megelőző idők eszmei folytatásaként a klasszikus korai modern elemei is), azért ez a korszak bizony a  XX. századi modern építészet fejezete.

Nagyon jelentősnek érzem a pályázók - az idézett korban vagy azután született építészek  - érdeklődését a korszak iránt, mert a fürdővíz esetével jellemezhetően mostanság öntünk mindent a szemétbe. Rosszat és jót. Ennek okait elmezve  figyelemreméltó és kutatáson alapuló kategóriákat állít fel ez a feldolgozás. Más kérdés, hogy a teóriákat megalapozó kategóriák tartalmával sok helyütt nem értek egyet. A megtartandó-elvetendő épületekről épületegyüttesekről lehetne vitatkozni, hogy miért éppen azok és miért éppen abban a kategóriában ?

A teljes modern korszak, a korai és a késői együtt, a közelmúlt. A művészet- és építészettörténetben most alakul ki az a fókusztávolság, ami élesre állítja a képet a modern építészet értékeiről, benne a létező szocializmus megépült értékeiről is. Mert épültek akkor is megemlítendő (modern!) építészeti alkotások. Egy történelmi kort nem lehet kiradírozni csak azért, mert politikai, ideológiai tartalmaival mélyen nem tudunk azonosulni.

Más kérdés és különös látni, hogy egy fél évszázadot felölelő épített kultúra mennyire képtelen volumenében alkalmazkodni a megújuló használati igényekhez.Miközben a világ számos részén, így nálunk is, akár több évszázados épületek funkcionálnak valós tartalmakkal, társadalmilag megbecsült formában, ennek a kornak épített környezeti mementója mintha önmagát számolná fel. A pályázók koncepciójában ezen okok feltárására(bemutatására) is van utalás.

Amiben a zsüri véleményével egyetértek, ezt a több áttételes keleteurópai sajátosságú fejezetét a későmodern hazai vonatkozásainak, amely szorosan összefonódott a tervutasításos, majd tervezőintézeti(irányított, politikailag ideológiai keretek köré szorított formákban) nehéz bemutatni egy biennálé korlátozott lehetőségei között, jól érthető módon. És ebben sajnos nem segít a bemutatott, szerintem vitatható felsorolása a felállított kategóriákhoz tartozó épületeknek.

Jó lenne látni ezt az anyagot egy hazai kiállításon.Szívesen megnézném és vitatkoznék utána egy jót az urakkal.

Pákozdi Imre
2014.01.01.
20:54

@FenyvesiHK: Bocsásson meg, nem értek egyet a hozzászólása elején írottakkal. Az amúgy jellemzően baloldali világnézetű modernizmus és annak szocializmus-beli torz mása közötti különbség kb. az, ami az elképzelt kommunizmus igézetében álmodás és a létezett szocializmus szorításában tengődés közötti különbség volt. Ami természetesen forma- és minőségi jegyekben is tettenérhető.

Amúgy pedig ha a szerzők a későmodern(izmus) terminust használták volna, valószínűleg nem akadtam volna fönn a dolgon. Hiszen eleve a nevezéktan miatt tiltakoztam...

A kiállítás gondolatát hasznosnak és a tisztánlátást elősegítőnek tartom. 

arter
2014.01.06.
16:32

@Pákozdi Imre: Évek óta próbálkozom a "szocmodern"  jelző elterjesztésével a szakmai (és civil) közbeszédben. Ez alkalmas lenne a valódi szocreál és a posztmodern közötti zóna hazai (kelet-európai) építészetének megnevezésére. Sokkal könnyebb lenne vitatkozni az egyébként elég jól körülhatárolható épületállomány jellemzőiről, forrásairól, értékeiről és visszásságairól, ha lenne egy széles körben elfogadott elnevezés. Nem kellene minduntalan magyarázkodni, hogy miről is van szó, és hogy a 70-es években épült pártház az nem szocreál. Elgondolkodhatnánk, hogy Gulyás, Földesi, Pázmándi, vagy a korai Finta dolgai beleférnek-e a "szocmodernbe", vagy az azon túli, európai csengésű "későmodernbe" tartoznak?

Pákozdi Imre
2014.01.06.
17:03

@arter: Szocmodern: kiváló terminus.

FenyvesiHK
2014.01.06.
17:43

@arter: Feltennék egy találós kérdést meg tudja valaki mondani,hogy melyik európai későmodern mester művei ezek?

 

  

  

  

arter
2014.01.06.
20:09

@FenyvesiHK: Meg. Az első kép alapján. (Gondolom a Chemolimpex túl könnyű lett volna.) Ez is mutatja, hogy a szocmodern korszak nem azonos az iparosítással, a panellakótelepekkel, vagy alkalmasint a sátortetős kockaházzal. Meg az is látszik, hogy az önkényes kategóriáink (pl. stílusok) nem nagyon érintik a lényeget.

Pákozdi Imre
2014.01.06.
21:04

@FenyvesiHK: Gulyás Zoltán életművének mélyebb (de csupán internetes) megismerése közepette találtam egy klassz tervet a budavári Szent György tér beépítésére, amely amúgy első díjas volt 1962-ben. Nézzék csak!  

Bélyegkép a 2007. december 1., 20:09-kori változatról

Nagyobb formában: http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Fájl:Gulyás_Zoltán_13.jpg&filetimestamp=20071201190904& 

Figyelemre méltó, hogy a volt Honvéd Főparancsnokság helyére két kisebb, alacsony, a Vár tengelyével párhuzamos hossztengelyű, tehát a fő közlekedési áramlás irányába eső épületet tervez. Érdekes továbbá a tér nyugati térfala. Nem tervezte a királyi istállók vagy a Teleki-palota helyreállítását, hanem kis tömegű, de magasított alapra helyezett építészeti alakzatokban gondolkodott. Ez a terv nem volt sem megalomám, sem retrográd, sem méregdrága: téralakításában pedig kifejezetten eltalálta a Szent György tér valódi (és nem túldimenzionált, túlépített, XIX-XX. század fordulója-kori) léptékét. Miért is ne lehetne ide, a két középső kutyanyelv-ház, továbbá a terv szerinti nyugati térfal arányait megtartva, egyemeletes lakóházakból álló, zárt soros beépítésű magán-lakóparkot telepíteni? Persze, némi stiláris felügyelettel. A Vár másik, északi felében vannak jó példák kortársi épületekre, hadd említsem csak a Kard u.-i, Reimholz Péter tervezte HAPIMAG-házat. Nota bene: a Szent György tér és környéke a XVII. század végéig nem a Palotanegyed, hanem a Polgárváros része volt, tehát a mai Dísz tér szerves folytatása. Ez azt jelenti, hogy a Vár északi részén építettekhez hasonló léptékű, legfeljebb egyemeletes lakóházak álltak ott.

FenyvesiHK
2014.01.06.
21:45

@arter: Yes

FenyvesiHK
2014.01.01.
11:47

Hosszú-hosszú idő óta ez az első olyan pályázat, ami tartalmában, előadásában, zsűrizésében arra emlékeztet, hogy lehetett-lehet ezt így is.

Az első díj vitán felüli első, komoly munka, úgy Kárpát-medencei, hogy semmi viszolygást nem kelt. Az építészeti alkotótáborok, kalákák a sekélyes érdekkörökön kívül léteznek és ezért hitelesek. Az építés legfontosabb tulajdonságát reprezentálják; az építés csapatmunka, közösségi, tágabb értelemben társadalmi cselekvés és ennek alapsejtje a  spontán vagy szervezett együtt építés, kisérletezés, anyagok és hagyományok, ősi és nagyon új társításának hatásvizsgálata. Talán a „hungarikum” lesz az a kulcsszó, ami megmenti az identitásukat megfogalmazókat - a többszörösen lejáratott - nemzeti öntudat és önelfogadás nehéz újraépítésében. További, de ezzel egyenértékű jó, hogy valami megcsillant, van mégis építész gondolkodás, útkeresés, valami remény a független és originális korhűség jelenlétére utaló építész magatartásra, ami túllép az általános mimetikus mantrákon. A pályázatok nagy része megérdemelne egy hazai kiállítás sorozatot.A gondolatok többségükben izgalmasak és ebbe a födrajzi térségbe ágyazottak. Jólesik a zsűrit is dicsérni, mert kitűnőek (rövid,velős, érdemi és közérthetően megfogalmazott) a zsüri elemzései. Az is, hogy kimondatott, az építészetet nem lehet verbálisan tálalni. Akár számítógéppel akár szabadkézi megjelenítéssel, de a közlés mindenképpen vizuális kell legyen.

Szellemi felüdülés volt végignézni, olvasni ezt az anyagot ezekben a szakmareménytelen időkben.

Új hozzászólás
Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – Családi ház Üllőn

2020.11.16. 16:24
00:01:41

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Elérkeztünk a Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk utolsó részéhez. Az Üllőn található családi ház fekete hullámpala borításával hívja fel magára a figyelmet, de más érdekességeket is rejt a Konkrét Stúdió által tervezett épület.

Épületek/Lakóépület

MÉD 2020 finalista épületek – SA43 társasház

2020.11.16. 16:21
00:01:40

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

A Varga Noémi és Szelecsényi Balázs által tervezett SA43 társasház a hegyvidéki telek különleges adottságaihoz igazodik. A Média Építészeti Díja 2020-as finalistáit bemutató videósorozatunk legújabb részében ezt a karakteres megjelenésű épületet járjuk körül.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk