VSz, mint Vörösmarty Színház — Székesfehérvár

"Másodszor esett át a színház gyökeres átalakításon... Az újjáépítés tervezői, Szőkedencsi Géza és Pintér Tamás (ARTONIC Design Építészeti Kft.) láthatóan, érezhetően, sőt tapinthatóan egységes, mai arculatot kívántak adni a színháznak." Vargha Mihály írása.

Székesfehérvár fontos hely a színháztörténetben. A XVIII. században német nyelvű előadásokat, majd 1813-tól Kultsár István pesti magyar theátrumi társaságának vendégszerepléseit láthatták a város lakói. Amikor úgy látszott, hogy a magyar színművészet ügye ismét holtpontra jut, hosszú időre Fejér megye közönsége adott otthont a kibontakozó magyar színészet legjobb művelőinek. A „Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulat" a Kossuth utcai Győry-ház szálájában, nagytermében lépett fel, és többek között sikerrel mutatták be Kisfaludy Károly vitézi játékait, sőt előadtak Shakespeare-darabokat is.

Az igazi kőszínház azonban csak 1874-re épült fel ifj. Koch Henrik és Szkalniczky Antal tervei alapján. Az utóbbi korának híres építésze volt, ő tervezte a debreceni Csokonai Színház romantikus épületét és a régi - vagyis első - budapesti Nemzeti Színház homlokzatának 1875-ös átépítését. A székesfehérvári színház eklektikus épület - már amennyi megmaradt belőle. A második világháborúban súlyosan megsérült teátrumot csak 1962-re építették újjá, jelentős átformálással. Az 1962. évi alapító okirat nem színháznak, hanem „színházi célú művelődési intézménynek" nevezte a város teátrumát (amely ekkor kapta a Vörösmarty nevet). Ez talán megmagyarázza, hogy az akkori tervezők, Spránitz Tibor építész és Hornicsek László belsőépítész minden igyekezete ellenére négy évtized alatt miért használódott el a csupán befogadó színházként működő fehérvári teátrum. (Korabeli leírás szerint a két tervező „szoros együttműködése korszerű, a kompromisszumok ellenére jól működő színházat hozott létre. Az igényesen kialakított belső terek közül megformálásban, tér- és színhatásban is kiemelkedik a nézőtér. Aranysárga széksorait a kékeszöld akusztikus burkolatú fal öleli körül. A közösségi terek - alagsori dohányzó és büfé, előcsarnok, emeleti társalgó és büfé stb. - értékét növeli a nemesburkolatok, az egyedi bútorok és lámpák színhatása.")

Elmaradt az üzemi részek bővítése, sőt akkor sem került sor rá, amikor az 1980-as évek közepén szakaszosan, a nyári szünetekben végrehajtották a legszükségesebb technikai felújítást. Ekkoriban jelentkeztek a törekvések saját társulat megalakítására. Eleinte egy-egy bemutatóra szerződtettek színművészeket, majd 1995 júniusában a városi önkormányzat döntő lépésre szánta el magát. Tíz fiatal színésszel (Brunner Márta, Fehér Adrienn, Horkay Péter, Németh Attila, Szabó P. Szilveszter, Szomor György, Tihanyi Lívia, Várfi Sándor, Zakariás Éva, Závodszky Noémi) megalakult az önálló társulat, és 1997-ben két neves színész, Kállay Ilona és Szabó Gyula is ideszerződött. Így egyre inkább elodázhatatlanná vált az újabb bővítés-felújítás.

Másodszor esett át a színház gyökeres átalakításon. Az előzmények ismeretében érthető, miért lehetett csupán három külső falat megőrizni belőle: a főhomlokzatot a belvárosi sétáló-főutca végén, valamint a két oldalhomlokzatot a tető-indítással. A főhomlokzaton a dukkózott fémbetűkből szerkesztett egysoros felirat - Vörösmarty Színház - és az előtető már sejteti, hogy belül egészen más világ fogad. Az újjáépítés tervezői, Szőkedencsi Géza és Pintér Tamás (ARTONIC Design Építészeti Kft.) láthatóan, érezhetően, sőt tapinthatóan egységes, mai arculatot kívántak adni a színháznak.

Az első meglepetés: az utcáról kellemes, tágas előcsarnokba lépünk, mögötte egyetlen nagy térben nappal is nyitva tartó kávéház lépcsőzik alá (az ívesen formált, kis fényforrásokkal sűrűn díszített mennyezet fölött az új nézőtéri széksorok ereszkednek a színpad felé). Az előcsarnokban jobbra áll Vörösmarty Mihály szobra, és kétoldalt információhordozók - ezekből mégiscsak kiderül, hogy színházban vagyunk. A szórólapok, plakátok, az internetes honlap megjelenése remélhetőleg a nem túl távoli jövőben összecseng majd az újjáépítés modern hangvételével. Mert egyelőre inkább a szétszórtság, a stíluskavalkád jellemző rájuk. 

Az emeleti páholyokhoz vezető lépcsők tágasak és építészeti részleteikben szépen megoldottak - jellemző például az emeleti íves üvegmellvéd nyersszínű fa kézelővel. Gondosan tervezett a világítás az új, „tupírozott" csillárokkal, melyek az előcsarnokból is feltűnnek az emeleti galéria fölött. A földszinten viszont sajnos szűk a tér, a ruhatárak előtt óhatatlanul összezsúfolódik a közönség, és mindkét oldalon egyetlen szűk keresztmetszeten tud csak eljutni a nézőtéri ajtókhoz. (Ráadásul ez az út vezet a mosdókhoz is.)

A széksorok emelkedése a korábbinál sokkal kedvezőbb, azonban a nézőtér alaprajzi geometriáján nem sikerült változtatni. Aránylag széles a terem, széles a színpadnyílás, a látási-hallási feltételek jók. Ennek áraként viszont csorbul az intimitás, a közösségi érzet. Az emelet magasságban erősen elszakad a földszinttől, ahonnan a néző aránylag keskeny lépcsőn, egy-egy zsákban juthat fel a jegyének megfelelő széksori ajtókhoz. A nézőtéri személyzet segít ugyan, de a megoldás nehézkes. A legfurcsább, hogy a kétoldali ajtók üvegezettek. Előadás közben a matt üvegen minden külső mozgás zavaróan beszűrődne, ezért minden ajtó elé félkörívben függönyt szereltek - vélhetően utólag. 

A színház hátulról teljesen átalakult, és valóban alkalmassá vált állandó társulat befogadására. A bővítés a színház mögött egy téglalap alaprajzú, szigorúan síkokkal határolt tömb. (Némiképp oldja a bal oldali földszinti kimetszés, mely fedett helyet ad a díszletek beszállításához.) Az eklektikus, cizellált első részt meg a szögletes bővítményt felül egy lendületes ívvel fedett ráépítmény fogja egybe, amiből kiemelkedik az üveggel burkolt, este fényben fürdő színpadtorony. Az íves tető alatt körben üvegfal tekint végig a városra - mögötte elöl színésztársalgó, hátul próbatermek, kétoldalt a folyosó kap nappali megvilágítást. Tavasztól őszig elöl és hátul egyaránt tetőterasz teszi kellemessé a színészi-színpadi munkát. A régi és új tömeg összekapcsolása nem annyira mutatós. A hátsó bővítmény kőburkolata voltaképp idegen az eklektikus formálású vakolt falaktól. Kíváncsiak vagyunk, hogy az idők során hogyan fog a kettő összeérni. 

A felújítás-bővítés négymilliárd forintba került, a hétezer négyzetméteres alapterületből a bővítmény körülbelül háromezer négyzetméter. A nézőtér jelenleg 470 fős. A színpadot a legkorszerűbb technikai berendezésekkel látták el, van gyűrűs forgó és variábilis zenekari árok, gépi díszlethúzók és ponthúzók, harminchat tagból álló díszletmozgató kocsi - amely a hátsó színpadról fél perc alatt áthúz egy teljesen felépített díszletet a színpadra -, és beszereztek úgynevezett intelligens fényvetőket is. A társulat december óta egyre lendületesebben - és nagy örömmel - veszi birtokba színházát.

Vargha Mihály
 

Megjelent a "Színház" c. folyóirat májusi számában.