10+1 – Köninger Szilárd

Az Építészfórum egyik legújabb sorozatában, a 10+1 keretében a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Köninger Szilárddal, a CAN Architects tervezőjével készítettünk interjút. 

Köninger Szilárd 2012-ben a győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékén készítette el diplomamunkáját, majd még ebben az évben Junior Príma díjjal tüntették ki. Szakmai tapasztalatára többek között a lisszaboni PROMONTORIO Arquitectosban és a CZITA Építész Irodában tett szert, de megfordult Párizsban is: az egykori DGT Architectsben Lina Ghotmeh és Tsuyoshi Tane vezető tervezőktől tanulhatott. 2012 és 2017 között közreműködött a faluÉPÍTÉS programban, melynek keretében olyan projekteket valósítottak meg Tátrai Ádámmal, Stein Júliával és Szalánczi Donáttal, mint a Piranesi Award jelöltjei között is szereplő bogyoszlói termelői piac, a csikvándi kilátó, a kapuvári Váti-tó stégje, valamint a göbösmajori Hubertus Kápolna. 2017-ben megalapította Cseh Andrással, Élő Józseffel, Nagy Andrással, Németh Dáviddal és Tátrai Ádámmal a CAN Architects stúdiót, mely nemcsak tervezéssel és építéssel, de oktatással is aktívan foglalkozik. Nevéhez olyan munkák fűződnek, mint a győri MOBILITY Digitális Élményközpont belső kialakítása, a 40 lakásos Marcal Park, a Scholae Piae – Mosonmagyaróvári Iskolaközpont, illetve a Grössling fürdő rehabilitációjának terve, de részt vett a soproni múzeumnegyed, a szentpéterfai iskola, valamint a pesti rakpart autómentesítését célzó koncepció kidolgozásában is. 

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

CREATE // STORY // DESIGN

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? Miért?

Tizenegy nyarán egy T3-as, bordó transporterrel érkeztünk meg Portóba. Az autó erősen sültkrumpli szagot árasztott, ahogy átszeltük a várost. Literenként 20 centet spóroltunk azon, hogy dízel helyett étolajat „tankoltunk" az autópálya előtt egy Pingo Doceben. Erasmuson minden megtakarítás számít. Bár a szélvédő előtt elsuhanó kormos homlokzatok furcsán barátságosak voltak, minket egyetlen turisztikai látványosság sem érdekelt. Csak egy kieső parkolót kerestünk, ahol a busz tetejéről csorgatott, fejenként két flakon vízzel felfrissülhetünk.

Ha szerda, akkor Clubbing – a Casa da Musicában. A mai headliner: Moderat. Az alaprajzokból elképzelni sem lehet a házat, ami ilyenkor egy hatalmas, komplex, többfelvonásos bulivá alakul. A hétszintes épületet a földszinttől a tetőig egyetlen, összefüggő táj fogja össze, mely egy üveg hangversenyterem körül tekergőzik. A felfele kaptató tér néhol beszűkül, de ahol kitágul, ott újabb és újabb fellépésnek ad helyet. A szögtört szobák ilyenkor a homlokzatra tapadnak, és kortárs keretbe foglalják a történelmi város sziluettjét, miközben az ellentétes oldalon az áhított zenekar koncertjének készülődése sejlik fel. Itt minden saroknak célja és rendeltetése van. Az egész ház egy város összetettségével lüktet, a magába zárt több száz emberrel együtt.

Reggel a kisbusz mellett a fűben kábán ébredtünk. Kellett pár kávé, mire újból útra készen álltunk, hogy szótlanul hagyjuk magunk mögött az ismert építész, ismert egyetemi épületének parkolóját. A másfél hetes trip első állomása volt ez.

Ha csak kettőt lehetne választani, mi mellett döntenél az ember, funkció, esztétika hármasa közül? Miért?

Kérdezted már a festőt, tud-e festeni? A zenészt: ismeri-e hangszerét? Láttad-e a felhőt, ahogy esőt gyűjt? 

Szerintem a funkció a választóvonal a képzőművészet és az építészet között. Az objektív olvasat. A skill, ami nélkül a szakmánkról nem beszélhetünk. Az igazi „know how" mégis az ember és az esztétika. Az empátia és a látható kölcsönhatás. Nem megoldjuk a világot, csak egy kicsit a magunk képére formáljuk azt.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? Miért?

Aki irodaalapításba kezd, nagy fába vágja a fejszéjét. A világ legösszetettebb feladata. Bátorság elindulni, ravaszság fenntartani, nyitottság megbeszélni, fejlődés megoldani, kitartás működtetni és büszkeség megosztani. A CAN Architectset 2017-ben alapítottuk és irányát öten, Cseh Andrással, Élő Józseffel, Németh Dáviddal és Tátrai Ádámmal közösen alakítjuk. Belegondolt már valaki a WMN magazin és Szentesi Éva kapcsolatába? Miként lehet egy személyes márkát egy nagyobb egész részévé tenni úgy, hogy végül ne oldódjon fel benne. Ha igen, nem is mesélem tovább...

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Elképedve figyelem pincért az eldugott olasz étteremben, a monacói mágnást – akinek a kezére illik az autós kesztyű; az erdélyi bácsit, aki a hazatérő tehenének nyitja a kaput. Mindegyikük a helyén van. 

És végül is ez a siker. Megtalálni a helyed a világban és önazonosnak lenni.

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? Miért? 

Ma már úgy gondolom, nem azért elemzünk verset irodalomórán, hogy minél pontosabban tudjuk megmondani, mit is gondolt a költő. Ellenben eszközünk lesz arra, hogy valódi párbeszéd alakulhasson ki köztünk. Egy közös nyelv. 

Ilyen a közösségi tervezés is. Az eszköz, hogy a felhasználók saját környezetükről fogalmazzanak meg véleményt, kérdőjelezzék meg a konvenciókat, és felhívják figyelmünket a számunkra nem látható dolgokra. Ez persze nem egyszerű. De ha egy családi ház tervezésénél sikerül, miért ne sikerülhetne egy 1000 fős iskolánál is?

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Az újrakezdés. Nem egyszerű túllépni azon, amikor valamiről kiderül, hogy végérvényesen megszakadt. Több évnyi közös munka, vágyak, nevetés, beszélgetés, amiből csak a szobában szétszórt tárgyak, meg az ’instán megosztott kép maradt. 

A legfrissebb munkánk az irodában egy pár száz négyzetméteres gimnázium, az iskola meglévő barokk tömbje mellett. Töredéke az egyszer volt 32 osztályos iskola projektnek, amit kápolnával, színházteremmel és egy másfél hektáros kerttel terveztünk két éven át. Ez most új feladat, új szabályokkal. Erőt meríteni a személyes élményekből, a közös tudásból. Fejlődni és megújulni. 

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

Egy ház befektetés, élmény és kihívás.

Hova utaznál el legközelebb? Miért?

Mongólia. A sztyeppén át motorral. Mert nem csak repjegyet, de egy „A" kategóriás jogsit is kell szereznem hozzá. 

Mi a kedvenc könyved? Miért?

Kegyetlen folyamat az, amíg a semmiből valami lesz. A világ legnehezebb dolga. Hiába ismered már a szél járását, a csavarok menetemelkedését, a környezetpszichológiai tételeit, csak információk, amíg nem sikerül használatra bírni őket. Kételyek és álmatlanság kísérik, amíg a gondolatok megelevenednek, és végül használható terekké állnak össze. Jorge Luis Borges, argentin író ezt a vívódást fogalmazza meg a Körkörös romok című novellájában, ami épp ezért az egyik legfontosabb szöveg számomra.

Sokan sokféleképpen próbáljuk egyszerűbbé tenni ezt a folyamatot. Koncentrálunk, rajzolunk, elemzünk és beszélgetünk, módszereket dolgozunk ki, majd elnevezzük őket. Ha egyedül csinálod múzsáról és genius lociról beszélsz. Ha többen, akár archeology of the future – nálunk épp share the table. Megoszthatóvá és elismerhetővé tenni azt a halmazt, ami munkálkodik ilyenkor belül.

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Fürjes Balázzsal.

Szerk.: Sütöri Laura