10+1 – Sztranyák Gergely DLA

"Nem érzem releváns gondolkodásnak ma a múlttal, vagy ha úgy tetszik, a modern előtti építészettel való kategorikus leszámolást, ahogy annak felszínes, díszletszerű alkalmazását sem." Az Építészfórum 10+1 sorozatában a hazai építészeti szféra legelismertebb és legizgalmasabb szereplőit kérdezzük ki. Ezen a héten Sztranyák Gergellyel, az SZTR Stúdió alapítójával és vezető tervezőjével készítettünk interjút. 

Sztranyák Gergely a Pécsi Tudományegyetemen végzett építészként 2008-ban, diplomamunkáját Breuer Marcell Diplomadíjjal ismerték el, majd még ebben az évben Junior Príma díjjal tüntették ki. 2011-ben kezdte meg tanulmányait a pécsi Breuer Marcell Doktori Iskolában, ahol 2018-ban habilitált. Szakmai tapasztalatára az ÉME Mesteriskola XXIV. ciklusában, a müncheni Meier-Scupin und Partner építészirodánál, valamint pécsi mesterekkel, Pelényi Margittal, Getto Tamással és az S73 csapatával tervpályázatok útján tett szert. 2014-ben alapította meg saját irodáját, az SZTR Stúdiót. Legfontosabb munkái között szerepel a fonyódi piac, a Big SEE Architecture Award nyertes mecseki lakóház, illetve az építés alatt lévő Új Pécsi Vásárcsarnok. A Forbát Alfréd Építészeti Díjjal kitüntetett építész emellett számos installációt jegyez: a German Design Awardot és a Magyar Formatervezési Díj nagydíját nyert Lipcsei Könyhét magyar pavilonját, a Piranesi Awardra jelölt Tyukockát vagy a Temporary City rendezvénysorozat keretében megvalósított Épületprotézist. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán 2012-től kezdődően oktat egyetemi adjunktusként, 2021 óta egyetemi docensként. 

Ha az építészetet három szóban kellene bemutatni, mi lenne az a három szó?

Tér, szerkezet, anyag.

Mi számodra a legkülönlegesebb, legfontosabb épület vagy hely? 

Táj: Huzamos ideig nem tudom elképzelni magam olyan helyen, ahol nincsenek hegyek. Ezért választottam Pécset. Szombathelyen születtem, ugyanakkor majdnem minden felmenőm élt itt. A döntő érv mégis a Mecsek és közvetlen környezete volt. Ez az a táj, amiben létezni szeretek, minden tériségével együtt. Ha kedvem úgy hozza, felmegyek a tetejére, máskor messziről nézem. Felfelé a gerincutakat választom, lefele inkább a völgyutakat. A nézőpont mindig változik. 

Település: Annak ellenére, hogy csak négy napot töltöttem New Yorkban, elképesztően más volt, mint amit addig ismertem, pedig ekkor már Denverben éltem másfél hónapja, és láttam már felhőkarcolók közötti feszített tereket. A város olyan elementáris erővel hatott rám, hogy legalább 6 hónapon keresztül volt egy visszatérő eufórikus álmom, amiben csak hangulatok, jelenetek, képek elevenedtek meg újra és újra. Rossz volt, amikor megszűnt. Ilyet korábban sosem tapasztaltam. Biztos kellett hozzá egy társ is Getto Tamás személyében, és az a kontraszt, amit egy brooklyni ablaktalan pincelakástól tesz meg az ember Manhattan szívéig. 
 
Épület: Graubündeni utazásom során megéltem Peter Zumthor valsi fürdőjét. Az épület megmutatta, milyen erő lakozik az építészetben. Tér, fény, anyag, szerkezet, felfedezés, kilátás, tapintás, hallás és még sorolhatnám, egyszóval atmoszféra – sűrűn rétegezve. Mindemögött egy ember, egy csapat és egy gondolat, amelyet sikeresen kifejtettek.

Hogyan vélekedsz a régi és az új viszonyáról?

Határozottan úgy gondolom, hogy a manierizmus korát éljük, annak minden előnyével és hátrányával együtt. A történelmünkben megfigyelhető a jelenség ismétlődő mintázata. Természetesen nem a hétköznapi szóhasználatban vett pejoratív, hanem a művészettörténeti jelentésére gondolok. Táptalaja ez a kreativitásnak, újraértelmezésnek, a keresztezésnek. Fortyogó olvasztótégely, melyből egy új építészeti paradigma születhet. 

Pont ezért kezd elmosódni a régi és az új közötti határ. Nem érzem releváns gondolkodásnak ma a múlttal, vagy ha úgy tetszik, a modern előtti építészettel való kategorikus leszámolást, ahogy annak felszínes, díszletszerű alkalmazását sem. Zárójelben megjegyzem, hogy egy fehér kockaház építése ma már historizálásnak is számíthatna, tekintettel 100 éves múltjára. A régi és az új éles szétválasztását nem értem, a folytonosságot igen. Nagyon tetszik Miroslav Sik “Altneu" koncepciója.

Melyik munkádra vagy a legbüszkébb? 

A raklapokból épített “épületprotézisre" Pécsett a főutcában. Ez egy évekkel ezelőtti ideiglenes lépcső projekt, melyen keresztül az egy hétig tartó Temporary City fesztivál első emeleti kiállítótermébe lehetett közvetlenül az utcáról belépni. Mivel a megvalósítás is a feladat része volt, megtapasztalhattam az építés logikáját, az anyag jelenlétét, az építés közösségszervező erejét. Rövid élettartama indulatokat váltott ki, másoknak örömet okozott, új perspektívát adott a várost használóknak. Mindezt jelentéktelen ökológiai lábnyommal. Sűrű és réteges volt, szó szerint is: mindent magába foglalt, amiért szeretem az építészetet. 

Mit jelent számodra a siker? Mitől érzed magad sikeresnek? 

Ha a folyamat végén az abban résztvevők elégedettek. Azt hiszem, ennek az a feltétele, hogy mindenki úgy érezze, aktív alkotója lehetett a folyamatnak, mindegy, hogy épp a megrendelőről, a kivitelezőről, vagy épp a tervezőről beszélünk. Nem szeretek konfrontálódni – bár néha muszáj – inkább más utat igyekszem keresni a megoldáshoz, azt viszont kitartóan, és ha megtalálom, örülök.

Az se rossz, ha egy gondolat térben, szerkezetben és anyagban manifesztálódik, konkrétummá, valósággá válik. Értem én az építészeti rajz jelentőségét, a “nem" építést is, de valljuk be őszintén, az építészet lényege az építés. Annak mértéke, milyensége, mennyisége már összetettebb kérdés. 

Milyen aktualitás, kérdéskör vagy téma foglalkoztat jelenleg az építészetben? 

Foglalkoztat a gondolat, hogy miképp lehet az építészetet a társadalom számára érthetővé tenni anélkül, hogy mindenáron edukálni akarnánk az embereket. Lehet, hogy nem jó nyelven beszélünk? Ha ez igaz, milyen nyelven kellene beszélnünk? Sose akartam olyan építész lenni, aki önmagának tervez. Én másnak szeretnék tervezni, de a saját szűrőmön keresztül. Mindezt úgy, hogy a végén magas építészeti minőség jöjjön létre, szemben az egyszerű, szolgai válaszokkal. Lehet, hogy konfliktusba kerülök Peter Zumthor építészetről megfogalmazott gondolataival, de nem bánom. Ezt korunk sajátosságának tudom be. Az ő építészete nem biztos, hogy alkalmas a széles spektrumon értelmezett társadalmi igények kielégítésére. Annál sokkal szofisztikáltabb.

A premodern ugyanakkor egy olyan korszak, ami több figyelmet érdemelne. Egyrészről tudta a kor emberének igényeire a választ, és ebbe beleértem még magunkat is. Másrészről közérthető, időtálló épületek jöttek létre, ami a fenntarthatóság egyik pillére. Úgy is mondhatnám, konszenzus volt építész és nem építész között. A pécsi vásárcsarnok egy ilyen épület szeretne lenni. Itt a klasszikus modern egyszerűsített nyelve és az azt megelőző téri mintázatok kereszteződnek oly módon, hogy az elsődleges tartószerkezet mint egy önálló entitás, alkotja a tér vázát. Az íves szerkezet merevít és anyaga bár festett, de látszó marad. Összességében egy ismerős tér. Ha a társadalom nem veti ki magából, és sokáig megmarad, akkor a fenntarthatóság legfontosabb elvét, azaz a befektetett energia és az élettartam megfelelő arányát kipipálhatjuk. 

Nagyon érdekel a térhez társított adekvát szerkezet, és az ebben rejlő potenciál kiaknázása, már csak az épületszerkezettan tanszéken betöltött pozícióm miatt is.

Milyen terveid és céljaid vannak a jövőre nézve?

Jelenleg a céges határaimat keresem. Túlnőni nem akarok, fenntarthatóra szeretném alakítani a rendszert, lehetőleg elkerülve elődeim gazdaságba vetett végtelen bizalmát. Én 2008-ban végeztem az egyetemen, és rögtön belecsöppentem a gazdasági világválságba. Amúgy sem cégvezető akarok lenni, hanem építész.

Van egy szoros mag, ami a működéshez elengedhetetlen: a feleségem, aki szintén építész és egy alkalmazott. Hosszú távon a működést a projekt léptékétől függően másokkal együttműködve, megosztva, hálózatszerűen tudom elképzelni. Ennek az optimalizálása érdekel a folyamatos egyetemi oktatás mellett. Például most egy exponált budapesti projekten dolgozom doktorandusz hallgatómmal, Borbély Fruzsinával szerzőtársi viszonyban. Ha minden jól alakul, kerek doktori munkája lesz. Getto Tamással épül közös munkánk: az új pécsi vásárcsarnok. Zilahi Péterrel együtt terveztük és építettük a Lipcsei magyar pavilont, mely German Design Awardot és Magyar Formatervezési díjat nyert és még sorolhatnám az együttműködésekből született eredményeket. 

Mit üzennél a megbízóknak, kivitelezőknek vagy építészeknek?

A megbízóknak üzenem, hogy keressenek bátran. 

Egy könyv, film, zene, amit mindenkinek ajánlanál? 

Aki nem ismerné Andrea Deplazes Constructing Architecture könyvét, erősen ajánlom. Én nem tudok betelni vele. Esetleg mellé még Lukas Imhoftól és Miroslav Šiktől a Midcomfort.

Külföldi építészek, építészirodák közül kivel dolgoznál szívesen? 

Graux Baeyens architecten, belga építészek. Hogy dolgoznék-e velük, azt nem tudom, de jó volt meghallgatni az előadásukat, megismerni sajátos gondolkodásmódjukat. 

Kivel készítenél interjút a sorozat keretében?

Tőrös Ágnessel.

Szerk.: Sütöri Laura