építészet : környezet : innováció

A Kalefről pro és kontra: egy páriává lett tér elemzése

Átadták, de nem szeretjük. Pedig vannak benne előrelépések, nem is kevés. Persze koncepcionális áttörés nem sok. Hiányoljuk a fákat, átkozzuk a nagy burkolati arányt, de közben nem akarjuk tudomásul venni, hogy ebből a térből nem lehet közkertet csinálni. Miénk itt a tér, de nem nagyon vigyázunk rá, sőt talán nem is nagyon akarjuk megérteni. Bardóczi Sándor elemzése Danyi Balázs fotóival illusztrálva.

Buda egyik legforgalmasabb tere, három kerület metszéspontján régen várt arra, hogy kiemeljék abból a galambürülékkel kevert emberpiacos tranzit közlekedési csomópont státuszból, ahová a '90-es évek közepére egyértelműen visszasüllyedt. Buda legnagyobb presztízsű kerületei és a Moszkva tér olyan kontrasztot képeztek, ami a város egyik szégyenfoltja volt. A lehetőség azonban sokáig váratott magára, és végül egy nagyobb villamosfejlesztési projekt (a fonódó) mellékzöngéjeként, annak farvizén kapott lehetőséget a tér a megújulásra. Ez természetesen Budapesten, de az országban bárhol jellemzője a közlekedési területté lefokozott nagyvárosi tereknek: hogy mást ne említsünk a saját jogon, a tér igényeiből kiinduló térépítészeti megoldásoknak sem a Móricz Zsigmond Körtér, sem a Baross tér megújítása során nem sikerült maradéktalanul eleget tenni. Így lett ez a Széll Kálmán tér esetében is.


Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs



Erő Zoltán évekkel ezelőtti kiváló írása, „Közberuházások – Közterek, avagy a 29. kötet rangja” ezt a közlekedéstervezés által uralt fejnehéz állapotot kiválóan érzékelteti. Egyben magyarázza azt is, hogy miként nem sikerülhetett alapjaiban, koncepcionálisan hozzányúlni a Széll Kálmán tér alapstruktúrájához, hiszen a megbízás karmestere jelen esetben is a közlekedéstervezés maradt, s az ágazat által jól-rosszul kitalált közlekedési nyomvonalakhoz és megállókhoz igazodva kellett az építész-tájépítész csapatnak véghez vinnie egy ráncfelvarrást. Nem mellérendelt viszony alakult tehát ki a tervezési struktúrában, hanem a hagyományos alá- és fölérendeltségi viszony, ahol a megbízás 90%-át a közlekedéstervező cég, a FŐMTERV vitte el, s a maradékon lehetett esetleg kicsit „művészkedni”. A ráncfelvarrás ezzel együtt meglehetősen eredményesnek mondható (erről később), de csak annyira, amennyire lehetséges legényest táncolni gúzsba kötve. S ez az igazán fájó pont a tér átlényegülésében, amire úgy sikerült elkölteni 5 milliárdot, hogy a kisebb vívmányokat tekintve lényegében ugyanaz a közlekedési rendszer terveződött ide vissza, mint ami annak előtte volt.

Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs



Amit szerethetünk az új közlekedési rendben

A közlekedés-szervezésben a téren elért kisebb vívmányok közé tartozik, hogy végre sikerült abszolválni a körúti villamossínek és a korábbi 58-as végállomás összekötését (mintegy 10 méterről beszélünk), felszámolódott a tér egy részének használatát funkcionálisan már inkább akadályozó villamosforduló, valamint kikerült a térről a város egyik legnagyobb köztéri buszlerakata. A villamos alagúton eddig is átbújó kerékpárút ráadásul megoldotta azt a szintén Holdraszállás bonyolultságú igényt, hogy legyen kiépített, biztonságos folytatása a Széna tér és a Varsányi Irén utcai kerékpárút felé. Ezek egyértelmű pozitívumok, ahogyan a Margit körút és Retek utca közötti tömb előtti kiszélesített járófelület megjelenése is az a maga külön zöld és berendezési sávjával, vagy a Margit körút téri szakaszának osztottpályás, fásított zöldsávval történő kialakítása. Ami azonban nagyon fájó, az a tér alapvető struktúrájából fakadó lehetőségek bátrabb kihasználására még a tervpályázati szakaszban tett kísérletek elbukása.


Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs



A téri helyzet elemzése

Ez a tér a maga háromszögletűségével egy tájsebből lett térré. A háromszög két befogója egy-egy partfal, egy egykori téglavető és agyagbányagödör az anno Csizhalom névre hallgató domb oldalában. A meredek partfalak a felettük futó (teret keretező) utcákkal és beépítésekkel a terepviszonyok miatt sosem válhattak a teret kiszolgáló igazi térfallá. Az átfogó, vagyis a Margit körút menti térfal azonban egy szintben van a térrel. Az egyetlen bökkenő, hogy azt, mint szigetet választja el ettől a térfaltól a négyes-hatos végállomás, a buszvégállomások és a Margit körút 2x2-es sávja. Egy ekkora közlekedési szakadék (a vele járó zaj és légszennyezés terheléssel) a térfalat és a teret nem teszi együttműködővé, a kognitív tudatban ez a térfal így már nem is a tér része. Ilyen körülmények mellett nem tud jól működni, még szélesített járda esetén sem e fal vendéglátás irányába erőteljesen elmozdult potenciálja és a tér, mint agóra. Ennélfogva a Kalef megmarad alapvetően közlekedési csomópontnak, ahol a mobilitás ma is sokkal hangsúlyosabb elem, mint a megállás és a hely valódi térként való használata.


Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs

 

A koncepcionális alapok kritikája

Mielőtt a Szilágyi Erzsébet fasorban autóval közlekedők és a főváros irányát „szélsőségesen tömegközlekedés-orientáltnak” kikiáltó főpolgármester megrettennének a fenti elemzésen, sietve jegyzem meg, hogy a téren a forgalomszervezés a fenti kritériumoknak alárendelve megoldható lett volna legalább részben. Ehhez azonban egyrészt szakítani kellett volna azzal a szemlélettel, amely a Széll Kálmán teret közösségi közlekedés szempontjából még mindig egy végállomásnak látja, másrészt több teret kellett volna engedni a térépítészeti javaslatoknak, harmadrészt a Széll Kálmán tér tervezését közlekedési vonatkozásban nem a Széll Kálmán téren kellett volna abbahagyni.

Ha mindez megtörténik és a sokat emlegetett, de a legkevésbé sem alkalmazott integrált tervezési szemlélet uralja a programot, akkor a most a Széll Kálmán térre költött 5 milliárd sokkal jobban tudott volna hasznosulni, hatásai sokkal nagyobbak lettek volna a budapesti jövő szempontjából. Gondolok itt olyan kérdésekre, hogy meg kell-e tartani a teret továbbra is felszeletelő villamosháromszöget, ha a 4-6-os mondjuk körvillamossá alakul (persze ehhez a Móricz fejlesztéséhez is más módon kellett volna nyúlni), vagy a vonal tovább közlekedik Hűvösvölgy felé? (Nem a most neki újjáépített vágányokat használva, hanem a 17-es és a 61-es vonalán a Vérmező és a Várfok utcával párhuzamosan egy vargabetűt leírva a tér peremén, az amúgy sem túl jól használható térfalak rézsűi mentén.) Vagy felmerül az a kérdés is, hogy feltétlenül Buda egyik központi, nagyon forgalmas terén kell-e helyfoglaló módon végállomásokat kialakítani a Margit körút mentén, illetve a Várfok utcában a buszoknak? Ez persze indokolt volt addig, amíg a város a Széll Kálmán térig tartott.

Mára már nem ez a városperem, s inkább lenne szükség a várost teljes keresztmetszetében átszelő vagy végtelenített körökben közlekedő járatokra, semmint a nagy helyigényű végállomásokra egy amúgy is szűkös, zsúfolt budai belvárosi területen. Esetleg nem lehet-e támfallá alakítva a Vérmező út és a tér közötti meredek rézsűt a Vérmező utcából 2x2 sávot csinálni kétirányú forgalommal, amely megkerüli a teret a Vérmező út Krisztina körút útvonalon, így a masszív átmenő közúti forgalmat a Margit körút Széll Kálmán téri szakaszáról levéve közelíteni a teret egyetlen működőképes térfalához? Mindezek olyan helynyereségek lettek volna a Széll Kálmán tér esetében, amitől az valóban térré tudott volna válni egy szimpla közlekedési csomópontból, egyetlen érdemlegesen említhető térfala pedig felértékelődik, fejlődésnek indul.


Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs

 

Köztéri katyvaszból lecsontozott célszerűség

A viszonylag hosszúra nyúlt koncepcionális kritika után most merüljünk el kicsit a térépítészeti részletekben, mert ezek lettek az igazán sikeres, ugyanakkor sokszor megköpködött vagy el sem mesélt elemei a tér átalakításának. Az Építész Stúdió Kft. építészei és a Lépték-Terv tájépítészei megtisztították mindattól a térépítészeti guanótól a Kalefet, amely az elmúlt 40 év során rárakódott. Bódétlanították a legyező épületét, kidobták az esetleges, tákolt, funkciójukat vesztett építészeti elemeket és logikusabbá, kényelmesebbé, gyorsabbá, akadálymentesebbé tették az átközlekedést. Nagyvonalúbb és letisztult teret hoztak létre, amelyeket apró dizájn szösszenetekkel tettek szerethetőbbé, egységesebbé, egyedivé.

Megtartottak, esetenként átrendeztek vagy átlényegítettek mindent, ami érték, kidobtak mindent, ami kacat. De mindehhez muszáj leszögezni azt a tényt, hogy ez a tér akkor is egy napi 200-300 ezer ember közlekedését lebonyolító tér marad, ha a kritikusai ezentúl csak fejen állva közelítik meg. Ezért azokat az irreális elvárásokat, amelyek bármely random budapesti köztér esetében annak kvázi közparkká alakítását követelik felhasználói oldalról (természetesen az eddigi funkcióinak biztosítása mellett) nagyon gyorsan el kell felejteni. Ahol ekkora és ilyen sokirányú csak az átmenő gyalogos forgalom, ott maximum kiemelt növénykazetták, rézsűk növényesítésében és a forgalmi irányokat elkerülő területek fásításában lehet gondolkodni. Amelyet a tervezők meg is tettek. A Moszkva tér 121 fájából a tervezők 44-et vágtak ki az egészségi állapotuk és a tervezési koncepcióba nem illő elhelyezkedésük miatt. Ezzel szemben elültettek 179 új, meglehetősen koros fát. S hogy miért nem látszik ebből semmi? Azért mert ezek zöme (ahogyan a szanáltak is jórészt) csak a határoló utak mentén, illetve a tér nagy rézsűfelületeiben áll, magán a téren „mindössze” 35 új fa van facsoportokba rendezve. Ez a 35 fa azonban pontosan 27-tel több, mint amennyi a fejlesztés előtt a téren állt. Ebből pusztult ki mostanra kilenc. Érdemes tehát egy picit hátrébb rendezni az agarakat, mielőtt feloldódunk a hálás és kényelmes „térkövezés” és „fapusztítás” jelszavakban.


Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs



A Széll Kálmán téri fák pusztulása és ami mögötte van

De miért van mégis fapusztulás? A tervezők a térre telepített fák esetében egy olyan megoldást kerestek, amely egyszerre tudja biztosítani a fák térszintben való telepítését és a burkolatba ültetett növényrácsos társaikkal szemben viszonylag nagy területű termőhelyük áttaposás elleni védelmét. Erre a problémára a megoldást egy speciális, kavics adalék és műgyanta kötőanyagú felszíni burkolat jelentette, amely gyorsan, nagy mennyiségű felszíni víz elnyelésére képes, ugyanakkor a fák környezetét megóvja attól, hogy tömörre taposott talaj alakuljon ki, környezetük pedig jól tisztítható. A vízáteresztő burkolat kivitelezésbe azonban egy kivitelezési gikszer csúszott: az érdesebb kőzúzalék adalék helyett alkalmazott gyöngykavics ennek a felületnek nem biztosított elég nagy érdességet, így történhetett meg, hogy a nyár eleji monszun idején eltávolított kordonokat regisztráló, és a teret birtokba vevő érdeklődő, de információs támpontok nélküli újságírók önfeledten csúszkálhattak itt a síkossá vált burkolaton. Utóbb ezt a hibát a kivitelező orvosolta: a felületre olyan apró szemcsés frakciójú érdesítés került, amelyen a nedves burkolat is megfelelően biztosítja a tapadást. Ez a szintbeli megoldás minden körültekintő tervezői szándék ellenére mégis fapusztulást idézett elő a téren. A BKK friss tájékoztatása szerint azért következett be, mert a fák túl sok pangóvízben álltak. Ezt a hivatalos feltételezést alátámasztani látszik az a körülmény, hogy a természetes közegükben száraz karsztbokor-erdőkben állományalkotó juharok és hársak kezdték el most megadni magukat, amelyek nehezen viselik el a pangó vizet a gyökereiknél, míg a mocsári körülményekhez is jól alkalmazkodó kőrisek továbbra is életképesnek tűnnek.

S hogy mi okozza a pangóvizet? A kivitelezés során a munkagépek valószínűleg betonkeménységűre tömöríthették az amúgy sem túl ideális altalajt, így az ennek következtében teljesen vízzáróvá vált. S míg az altalajba ásott ültetőgödröket ugyan valószínűleg laza termőtalaj tölti ki, ám ilyen körülmények között ez a gödör úgy viselkedhet mint egy ciszterna: a felszínről minden vizet begyűjt, de ebből semmit sem ad le a mélyebb rétegek felé (drénezés nincs?), a gödör szélei valószínűleg kolmatálódtak (vízzáróvá váltak). Paradox módon pedig ez a túl sok víz a szárazságtűrő növényeket kivégezte. Ez a történet éppen a Széll Kálmán tér legfrekventáltabb részeit érinti, ezért jó nagy publicitást kapott, több oldalról megköpködték, viszont arról már kevesebb szó esik, hogy a térre a fejlesztés során kiültetett és megtartott összesen 256 fából ez 9 fát érint.

Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs



A kőris illetve a gingko fasorok, valamint a hársak, vadkörték és juharok közül azok, amelyek a rézsűkbe kerültek jó állapotban vannak, 5-6 év múlva remélhetőleg már vizuálisan is érzékelhetőek lesznek. Bizony, bizony csak akkorra: a növénytelepítés négydimenziós műfaj, még akkor is idő kell hozzá, ha – mint jelen esetben is – koros fákat ültetnek el. A faiskolák ugyanis alávágással és koronametszéssel tartják kordában a koros fákat is, a biztosabb megeredés, jobb szállíthatóság és a kisebb szállítási sérülés érdekében. Ez a fapusztulásos dolog pedig ismét, mint már annyiszor, ráirányítja a figyelmet arra, hogy amíg Magyarországon nincs a kellő tájépítészeti tudás birtokában lévő műszaki ellenőri rendszer, addig az ebben járatlan műszaki ellenőrt a zöldfelületi kérdésekben meg lehet vezetni. Mindenesetre a kiszárad fák nem maradnak így, a kivitelezőnek egy évig garanciális kötelezettsége van, addig ő is tartja fenn a teret, csak ezek után kerül majd a Főkert kezelésébe a terület.

 

Fenntartási problémák

Ha már a fenntartásról beszélünk: ebben a fővárosnak van hová fejlődnie. Remekül tudunk ugyanis fejleszteni, de fenntartani a létrehozott értéket valahogy mégsem sikerül. A növénykiültetések gazosak, szemetesek már most. Ugyan 14%-al nagyobb a zöldfelületi arány a téren a korábbihoz képest (amely elsősorban kiemelt növénykazettákat, facsoportokat és részben tetőkertet jelent), de ahol ezek az új zöldfelületi foltok megjelentek, ott a cigarettacsikk és a sörösdoboz is gyakran odaköszönő vendég lett. Egy térhasználati rutint nem lehet egy felújítással egyik napról a másikra megváltoztatni: idő kell ahhoz, amíg a tér használói odatalálnak a szemetesekhez, addig fenn kell tartani az azonnali reagálás képességét.

Meglehetősen nagy bátorságra vall a tervezőktől a döntött kazetták, vagy a szintbeli zöldfelületek alkalmazása (például a támfalak korlátaira futtatott vadszőlők esetében), ugyanis ezek a megoldások egy érett, az épített értékeket tiszteletben tartó térhasználatot feltételeznek. Ahol nem taposnak oda, nem lépnek rá, ahova nem kell; nem szórják tele csikkel azt, amit nem szabad. Ha nincs ilyen érettség, azt intenzív fenntartással kell pótolni, mindaddig, amíg kialakul egy új térhasználati nívó. Nos erre láthatóan a most ezért felelős nem képes. Kérdőjeles a téren annak a hatalmas mennyiségű floribunda rózsának a fenntarthatósága is, amelyek eszméletlen virágdíszt tudnak adni a térnek, cserébe viszont fenntartásukban olyan szakértelmet igényelnek, amely a fenntartóknál nem biztos, hogy rendelkezésre áll. Egy fokkal jobban teljesítenek és már most tömöttebb képet mutatnak azok a szárazságtűrő díszfüvek, fűszernövények és sziklagyepi évelők, amelyek a tér „szubszaharai” klímáját sokkal problémamentesebben képesek elviselni.


Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs

 

A szerethető részletekről

Számos olyan apró játékos elem született a téren, amely miatt a tér megszerethető. A kiemelt növénykazetták burkolatát például a gördeszkásoktól nem szabvány fémgombok védik, hanem egyedi bronz kisplasztikák, amelyek egy ottfelejtett pénztárcát, egy odatámasztott gördeszkát, verebeket, esernyőt mintáznak. Maga a burkolati alaprajz is, amely a fő közlekedési irányokból áll össze, a tervezők képzeletében a Moszkva tér levegőben össze-vissza futó drótjait, s az azon ülő madarakat mintázza. Bár az alaprajzzal ilyen formalista módon általában nem szerencsés játszani (hisz a tervasztalon kívül, benn a térben mindez általában nem nagyon érzékelhető) itt az egyértelmű irányszögek rajzolatából és az esti padlófények által kirajzolt motívumokból mégis megsejt a formajátékból valamit az is, aki ezt az alaprajzot nem ismeri.

Kedves elem a látszóbetonba nyomott történeti térkép, és láthatóan nagy erőfeszítéssel próbáltak megfelelni a tervezők a Moszkva téri óra legendájának, amelynek betonba mart idézetét jeleníti meg a központi helyre tervezett új óraoszlop. Talán mégsem a legsikeresebb formában. A digitális mérőszerkezet ugyanis csak távolabbról olvasható, közelről nincs jó rálátás, a totemhez közeli másik központi vertikális elem (a BKK Futár központi információs oszlopa) pedig másik vertikális elemként konkurál vele. Talán ha a két funkciót valahogy egybe lehetett volna növeszteni, hihetőbb lenne, hogy újra találkozunk majd az óra alatt, de így elvész valahol a spiritusz az ügy mögül.

Széll Kálmán tér - építész: Építész Stúdió - fotó: Danyi Balázs



A megállók elrendezése, felszereltsége, kialakítása viszont korrekt, letisztult, a rézsűbe vágott új lépcsőkapcsolatok, a Várfok utcai szakaszon pedig a mozgólépcső megjelenése sokat segít a tér használhatóságán. Az akadálymentesség terén a tér iszonyatosan sokat fejlődött. Új helyet kapott a Sellő szobor is, de megőrizték azt. Így a Krisztina körút és a Várfok utca sarkán egy korábbinál sokkal kedvesebb miliő jött létre. Szakács Barnabást máshol is tetten lehetett már érni (lásd: Ditrói Mór utca, Vígszínház) egyedi utcabútor kísérletek közben, s most a Széll Kálmán térre álmodott egy olyan kollekciót, ami a tér karakterének új alaphangot ad. A vaskos ragasztott fa ülőfelületekkel egyedi alakzatot (zsámolyt, pultot, padot) formázó bútoregyüttes különlegessége, hogy olyan nagy nyomáson gőzölt elemekről beszélünk, amelyben a fa minden pozitív tulajdonsága (természetesség, rajzolat, formálhatóság, melegség, hőszigetelés) megmaradt, de minden köztéri negatív tulajdonságát (gombásodás, vetemedés, kiszürkülés, rendszeres felületi kezelés, víz és fagyérzékenység) el lehet felejteni. Ha ezek az anyagában kezelt felületek sérülnek is a felületükön idővel, egy fenntartó csiszolással újra újszerű állapotba hozható az egész kollekció.

A részletektől (építészeti és tájépítészeti elemek, utcabútorok, szobrok és vízjátékok) válik igazán emberközelivé a Kalef, de csak néhány év múlva mondható majd el (ne feledjük a 4 dimenziót), hogy a kísérlet legalább részben sikeres tudott-e itt lenni. Viszont a Széll Kálmán tér elfogadása, szerethetősége legalább olyan mértékben múlik majd a fenntartáson, a belakás minőségén, mint a tervezésen, s ez utóbbiban a Fővárosnak (és lakóinak) nagyobb erőket kell mozgósítani a mostaninál.


Bardóczi Sándor


 

13 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »