A Teremtés nem kívánságműsor

Nincs egyszerű dolga a mai építésznek. Ellentmondásos helyzetekben kell helyt állniuk: az emberek beléjük vetett bizalma folyamatosan csökken, eközben a munkakörükbe utalt feladatok száma csak nő, és a jogszabályok is egyre több esetben kérik a jóváhagyásukat. És mi van a serpenyő másik oldalán? Meglehet, hogy semmi. De mese nincs, "a Teremtés nem kívánságműsor." [1]

„Ted Mosby, építész", mutatkozik be a főhős felejthetetlen hangsúllyal az Így jártam anyátokkal című szitkomban, amikor szeretné lenyűgözni a beszélgetőpartnerét. Főleg nőket. Sikerrel is jár. Ezt én is tapasztaltam, na nem csajozás közben, hanem csak általában. Amikor kiderül, hogy építész vagyok, elismerő pillantást vetnek rám, elkerekedik a szemük és önkéntelenül is az jön ki a szájukon: „váó"! A körmösömtől Gulyás Mártonon át eddig mindenki így reagált, kivéve az építészeket. Ők tudják, mi a dörgés.

Hogy ez a „váó" pontosan minek szól, arról csak sejtéseim vannak. Egyrészről biztosan a fiatal(nak látszó) lánynak, az építész szakma presztízsének és ezek egymáshoz való viszonyának. Ahogy a felhívásban az Építészfórum hivatkozta, egy 2016-os KSH kutatás alapján az építészmérnök a 11. legmagasabb presztízsű szakma a magyar társadalom reprezentatív hányada szerint. Egészen addig, amíg valaki megrendelővé nem válik (a továbbiakban: Megrendelő). Mert akkor a jó építész kérdéseket kezd el feltenni arról, hogy a Megrendelő mit is akar. Először nagyvonalakban, aztán közelítve a részletek felé. Ezzel a kérdéssel szembesülni pedig kényelmetlen, legelőször azért, mert ki fog derülni, hogy a Megrendelőnek fogalma sincsen arról, mit is akar tulajdonképpen. Ettől a folyamatos kérdezősködéstől és szembesítéstől az építész kezd egyre idegesítőbbé, tudálékosabbá, ellenszenvesebbé válni. A jelenség nem léptékfüggő, családi házas projekteknél ugyanúgy előfordul, mint tízmilliárdos fejlesztéseknél. Némely esetben ez végig így marad, más esetekben a Megrendelő elkezdi felfedezni akarásának tárgyát, irányát, de az eredménnyel sok esetben kínos szembesülnie. Kiderül, hogy a dolog végtelenül bonyolult, bonyolultabb, mint valaha gondolta, remélte, mert minden hatással van mindenre. Kiderül az is, hogy minden egyszerre nem lehetséges. Folyamatosan kompromisszumokat kell kötni. Arra is rájön, hogy milyen nehézségei vannak a döntéshozatalban. Ezek a megállapítások ugyanúgy vonatkoznak egyénekre és szervezetekre is. Nem elég, hogy a Megrendelőnek pénze legyen, persze pénzzel sok mindent el lehet fedni, de a szembesülést önmagunkkal nem akadályozza meg, és szívinfarktus ellen sem véd. Az építés minden szereplő számára komoly önismereti folyamat. Az építész ideális esetben tudatában van ennek és felnőttebben tud viselkedni a felnőttnél. Két véglet között kell egyensúlyozni; tartani azt a tükröt, amibe a Megrendelő nem szeret belenézni, amitől frusztrált lesz, dühös, vagdalkozó, sértődött, ellenséges. Ez a tükör kíméletlenül megmutatja a döntések következményeit is. Vagy az építész áteshet a ló túlsó oldalára, és mindig olyan válaszokat ad, amit a Megrendelő hallani szeretne. Valahol a kettő között létre kell jönnie egy háznak.

A „váó" annak az elvont ideának is szól, amit az építészetről a laikus társadalom elképzel. Házakat teremteni a semmiből. De az építész szakma nem ennyire egységes. Bár a képzés névleg nem rétegzett, mert tervező építész csak MSc végzettséggel lehet bárki, a képzési helyek szerint más és más a megszerezhető tudás köre, mennyisége és minősége. A tervezési munkák a képzésnél nagyobb szórást mutatnak. MSc végzettséggel rendelkező, a megfelelő gyakorlati időt kitöltött építészeket állítunk a zártkertekben lévő kulipintyók egy szoba hozzáépítésének fennmaradási engedélyezési tervei mellé is.

A Teremtés nem kívánságműsor. [1] Korábban nem volt ez így. É2-es, É3-as jogosultsággal még mindig sokan dolgoznak főleg vidéken, akiknek nincsen egyetemi végzettségük. Ezeket a jogosultságokat már több, mint tíz éve nem adják ki, de aki korábban megkapta, folytathatja a szakmagyakorlási tevékenységét, korlátozott körben. É2-es tervezők maximum 2000 m2-es alapterületig és öt szintig, É3-as tervezők maximum 7,5 m magas lakóépületig tervezhetnek házakat.[2] A mekon.hu adatai alapján az aktív kamarai tagok 16%-a rendelkezik ilyen jogosultsággal, és amíg az É1 és É jogosultágúak 42%-a a Budapesti Építész Kamara tagja, addig az É2-es és É3-as tervezőknek csak 18%-a. A Kamara tájékoztatása alapján főiskolai végzettséggel lehetett É2-es és É3-as jogosultságot szerezni (É3-at 2003 óta nem adnak ki), azonban a korábbi jogszabályállapot sajnos nem találtam meg. Öt, igen nehéz egyetemi évet végigszenvedett, ambiciózus építészek szakmányban gyártják az általában amúgy sem túl jó lakatos konszignációkat, nyílászáró konszignációkat, harcolnak az ELMŰ-vel a trafó kialakításával kapcsolatban, vaktában készítenek költségvetést egy használhatatlan programban, próbálják követni a jogszékelykapukkal tűzdelt rendeletek rendszerét és tartalmát. A serpenyő másik oldalában pedig sokszor nincsen semmi. Mintha rengeteg túlképzett szakember lenne a tervező-iparban, az építészeti minőségben és a tervek minőségén ez mégsem látszik meg.

A Megrendelőnek, de akár az építésznek is, aki most legyen a műszaki tudományok és az építőművészet avatott képviselője (a továbbiakban együtt: Felek), nehézséget okoz a tudományba vetett bizalom általános megrendülése. Ez egy világjelenség, minden szakmában ismerjük, részhalmaza a kivitelezésben feltűnő az “én húsz éve így csinálom" és az “eddig mindig jó volt így" mondatok. A “józan paraszti ész" és a kontraintuitív tények ellentmondása, a tudomásul nem vett klímaváltozás, a történelmi tények relativizálása mind-mind nehezítik a párbeszédet. Magunk között is.[3] A jelenkori populizmusban az előzőekhez szorosan kapcsolódva megfigyelhető egy elit- és értelmiségellenes hangulat.[4]

Az értelmiséghez való tartozás szakma- vagy diplomafüggő? Minden építész értelmiségi? Minden építész a műszaki értelmiséghez tartozik? Mi az értelmiség lehetősége a mai társadalomban? Értelmiségi magatartás vagy értelmiségi gőg? Létezhet-e egységes szerepfelfogás, vagy ahány ember, annyiféleképpen építész és annyiféleképpen értelmiségi, ha értelmiségi? Olyanok vagyunk, mint a Harry Potter univerzum mindenízű cukorkái? Össze kellene zárnunk? Az értelmiségi az öntudatos állampolgárt is jelent? Emlékszünk Máté evangéliumából a talentumokra? Műveltek vagyunk mi egyáltalán, vagy szemellenzős szakbarbárok? Nem írunk, nem olvasunk, magyar nemesek vagyunk?[5]

A „váó" annak is szól (és itt most a személyes élményeimből merítve Gulyás Márton váó-jára gondolok), hogy a közbeszédben ritkán értelmezzük a dolgokat építészeti szempontból. Nem elsősorban esztétikai szempontokat értek ezalatt, hanem térszervezési, műemlékvédelmi, városépítészeti, építészetszociológiai elveket. Mert az esztétikai és pénzügyi szempontokról, arról van szó bőven, de azon kívül, hogy egy ház szép lett-e és mennyibe került, semmi más nem jut ki a szakmán kívülre. Ezen a két paraméteren kívül az építészet nem létezik, nem érdekes, nem érthető. Engem sokkal jobban érdekel az a kérdés: működik a ház? Melyik részei működnek jól, melyik részei rosszul? Miért? Különböző társadalmat érintő események kapcsán megszólalnak írók, színészek, filmrendezők, de építészek nem. Pedig például olyan, a társadalom széles rétegét érintő témákban, mint a kórházak kérdése rendkívül sok építészeten keresztül megragadható folyamat mutatható meg. Hogyan változtatja meg a szülészeti ellátást, ha kisebb, egyéni szülőszobák vannak és nem közös vajúdó. Hogyha a papírvékony falak helyett komolyan vesszük az akusztikai követelményt, nyíltabban beszélnek-e a betegek a problémáikról? A hatás –> követelmény tervezési módszert megfordíthatjuk, elmondhatjuk, milyen hatást tudunk elérni pusztán bizonyos műszaki, építészeti követelmények teljesülése esetén. Megmutathatnánk, hogy a mi kezünkben milyen eszközök vannak a közjó érdekében.

Hogy mi történik azelőtt, mielőtt a terv átadásra kerül a kivitelezőnek, arról senki más nem tud, mint a tervezésben részt vevő Felek. A Megrendelőnek laikusként van sejtése róla, leginkább a saját szenvedése felől képes látni és értelmezni. De hogy a teremtés és utána az a végtelen mennyiségű aprómunka hogyan megy végbe, milyen iterációk, egyeztetések, egyezkedések árán, milyen adathalmazok felhasználásával, milyen sok körülmény figyelembevételével, azt tényleg csak a tervezésben időt eltöltött építészek tudják. Mindenki más számára, aki sosem dolgozott ilyen munkakörben, fekete doboz, még az építőiparon, a mérnöki társadalmon belül is.

Művésznek kell lenni, de nem túl művészinek. A művészet elé helyezni a büdzsét, az ellentmondó megrendelői kéréseket, de közben nem feladni az építészeti minőségből. El kell kérni a munkánkat megillető díjat, de nem lehet annyit kérni, amennyit ér, amennyi munkaórát valójában igényel, mert az már pofátlanul sok lenne. Így vagy áron alul kell dolgozni, vagy erőn felül, vagy a kiadott munka minősége romlik. Főnöknek kell lenni, de nem szabad főnökösködni. Vezetőnek kell lenni, de tilos elnyomni a tervezésben részt vevő építész munkatársakat és a szakági tervezőket. Szeretni kell a szakmánkat, de nem beszélünk eleget a szakmánkról. Meg kell próbálni mindig előre lépni a karrierben, de nem szabad túl nagyokat ugrani.

Meg kell felelnünk a megrendelői kéréseknek, de ha rámutatunk azok hibáira vagy ellentmondásosságára, akkor akadékoskodók vagyunk. Eleget kell tenni a legkülönfélébb kívánalmaknak, meg kell tervezni a szakmailag nehezen védhető lázálmokat, de hűnek kell maradni a mérnöki, művészi és emberi alapértékekhez. Vacsorát kell tenni családi asztalra. Ahhoz, hogy dolgozni tudjunk, fejet kell hajtani a hatalomnak, de mindig kell hagyni egy kiskaput vissza. Be kell fejezni határidőre a munkákat, de nem szabad napi nyolc óránál többet dolgozni.

Mindig ki kell tűnni a tömegből és mindig hálásnak kell lenni. Tudjuk, hogy a rendszer nem tökéletes, de hálásnak kell lenni mindig.

Sosem szabad kimenni a divatból, sosem szabad gorombán viselkedni, felvágni, magunkra gondolni, elbukni, félni, kilógni a sorból.

Túl bonyolult és senki sem mond érte köszönetet. Aztán pedig kiderül, hogy nem csak hogy mindent rosszul csináltunk, de minden a mi hibánk is.[8]

Borsai Szandra

Szerk.: Böröndy Júlia

Lábjegyzet:

[1] Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló
[2] 1. melléklet a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelethez: A szakmagyakorlási jogosultságokhoz szükséges képesítési követelmények, szakmai gyakorlati idők, továbbá feladatok, amelyeket az adott szakterületi jogosultsággal lehet végezni.
[3] Mannhardt András: A tudomány bizalomvezstése. Élet és Tudomány, LXVIII. évfolyam, 1. szám, 2024. január 5.
[4] Vigvári Gábor: Transzformáció és a populizmus a visegrádi országokban. Közgazdasági Szemle, LXIX. ÉVF., 2022. március (339–366. o.)
[5] Petőfi Sándor: A magyar nemes
[6] vö. NINCS ITT SEMMI LÁTNIVALÓ. A 19. Velencei Biennálé magyar pavilonjának nyertes pályaműve. 
[7] Esterházy Péter: Kis magyar pornográfia, III. („?") rész
[8]vö. Barbie c. film, Gloria monológja.