A veszprémi Kis-Szeminárium épületének felújítása

A Fellner Jakab tervezte épület megújuló emeletein a Főegyházmegyei Gyűjtemény Levéltára és a hozzá kapcsolódó adminisztrációs, igazgatási és kutatói terek kapnak helyet. A pince és alagsori szintek egyéb közösségi, látogatói, kiszolgáló és kiállításra alkalmas funkcióval működnének, kapcsolatot teremtve a kerttel és annak sétányával is.

„Az erő meggyőzhető, a gyengeség azonban soha."
Hamvas Béla

A felújítás és az átépítés a rejtett struktúrákban meglévő, és az építéstörténetben töredezetten olvasható folyamatot próbálja továbbírni, szem előtt tartva a minőség és a hitelesség feltételeit.

A továbbírás alapja az építéstörténet:
1765-ben Nemeskéri Kiss Pál nagyprépost a Nagyszemináriumba be nem került, „szegényebb sorsú" diákok számára két, kisebb ingatlant vásárolt a piaristák telkével szemben, a gimnáziumi oktatás-fejlesztésére irányuló program jegyében. Az idős prépost nem tudta a késő-középkori épületek keretei között fenntartani a nyolc tanulóval működő intézményt. Koller Ignác püspök és örökös főispán támogatásával a két épületet lebontották, és 1770-1780 között helyükre felépítették Fellner Jakab tervei szerint az új későbarokk konviktust.

Fellnernek az akkor már készen, vagy éppen építés alatt álló épületeivel több hasonlóságot mutat az architektúra, különös tekintettel az alaprajzi elrendezésre, a kosáríves nyílásokkal megnyitott lépcsőházra, az U-alakú beépítésre, könnyed barokk térszervezésre, az épület arányrendszerére, illetve a klasszicizáló későbarokk formakincsre, melynek ablakkeretezései, kötény- és szemöldökmezői meghatározó karaktereit jelentik. A helyszín geológiai adottságait lekövető ház alsó két szintje (pince, alagsor) nyugati tájolásával kiszolgáló funkciókat kaphatott. Ide kerültek a konyhai terek, mosó és raktárterek, illetve a cselédek lakhelyei. A felső két szint, azaz az utcáról nézve a földszint és az emelet a reprezentatívabb tereket foglalta magában.

Az építkezés végére a nagyprépost nem tudta az intézményt tovább fenntartani, és uralkodói kérésre az egyházmegyének ajánlotta fel az épületet, hogy az idős papok számára „deficiens papok házát", az ún. Agg-papok házát hozzák benne létre. (*deficiens: idős, munkaképtelenné váló világi papok) Már az építés ideje alatt megváltozott az épület funkciója és ezzel összefüggésben a földszinten kialakítottak egy kápolnát Szent Pál tiszteletére. Kezdetben itt öt idős lelkiatya élt, feltehetően az épület felső szintjén, a ház vezetőjével. A későbbiekben a ház pincéjébe, alagsorába a javadalmuktól megfosztott, „büntetésbe" került papokat helyezték megjavulás céljából.

Hornig Károly püspöksége alatt 1907-1910 között a székesegyházon véghez vitt neoromán átalakítás miatt a levéltárat költöztetni kellett és emiatt az akkor már Irgalmas Nővérek Ranolder Intézeteként működő, egykori Agg-papok házába is bekerült – több épület mellett – a káptalani gyűjtemény. Vallásos nevelést képviselő középiskolai intézményként, Kis-Szemináriumként működött az épület 1928 és 1950 között. Az újabb változtatás miatt a belső terekben nagyobb átalakításokat végeztek. A földszinten és az emeleteken a szomszédos, kisebb boltozatos helyiségeket acélgerendás falkiváltással tantermeknek összenyitották, a lépcsőházba ajtót építettek, illetve annak nyitott árkádnyílásait befalazták, a barokk térkapcsolatokat ajtókkal lezárták. Ekkor már az eredeti U-alakú beépítés nyitott utcai udvarát elfalazták, zárt teret képezve az épület előtt és zártsorú, homogén térfalú utcát alakítva ki az amúgy is szűk köztéren. Az épület 1952 és 1965 között Állami Közgazdasági Technikumként működött. Központi fűtésének kialakításakor, 1971-ben találtak rá az udvarban a korábbi középkori épületek falaira és pincéjére, ami az általunk tervezett lépcsőlejáró helyzetét is alakította. Az iskola működéséhez elengedhetetlen volt a szintenkénti vizesblokkok kialakítása. Ezeket az északi szárny csuklópontjába helyezték el a három érintett szinten, a korábbi latrina helyén. 1985-ben már Megyei Pedagógiai Intézetként készítették el a rekonstrukciós tervet, majd 1997-től irodaházként, múzeumi raktárként, irattárként és 2008-tól gazdasági hivatalként működött, egészen a 2022-es kiköltözésig. Ezidáig az épület hét funkciónak tudott teret biztosítani, úgy, hogy az épület lényege nem változott.

Most, a vár egészét érintő rekonstrukciós munkálatok idején, a megbízói programalkotás a korábban már itt egykor helyet kapó Főegyházmegyei Gyűjtemény Levéltárát költözteti a kapcsolódó adminisztrációs, igazgatási és kutatói terekkel az épület felső két emeletére. A pince és alagsori szintek egyéb közösségi, látogatói, kiszolgáló és kiállításra alkalmas funkcióval működnének, hangsúlyt fektetve a kerti, és az ahhoz köthető sétány kapcsolatra. Elmondható, hogy az épület a már helyzetéből fakadó minőségkülönbségeket lekövetve, két jól különválasztható területre oszlik: egyrészt az utca szinti levéltárra és az udvari szintek látogatói tereire. Hiszünk abban, hogy az épület  „meggyőzhető" ennek a nyolcadik átalakításnak is a fogadására, amely organikusan illeszkedhet az 1770-ben megkezdett építést és átépítést folytatva. Lássuk...

Meggyőződésünk, hogy a revitalizáció alapvetése nem lehet más, mint az épület eredeti nagyvonalúságához méltó felújítás megvalósítása. A revitalizáció a későbbi korokból származó, műszakilag és használat szempontjából is megkérdőjelezhető átalakítások bontása mellett, az eredeti épület részleges rekonstrukcióját jelenti, és ezzel egyidejűleg új, karakteres kortárs elemek megjelenését, ami véleményünk szerint egyensúlyban kezelve lenne képes az épület múltbeli értékeit kiemelni. A fentiek szerint a felújítás és átalakítás azokat a meglévő és tervezett térbéli pozíciókat kívánja helyzetbe hozni, ami az épület, a telek, illetve a kert sajátja, megkülönböztetett figyelemmel a vár térrendszerének részeként tervezett várkerti sétányra.

A várkertek feltárása:
A várban lévő érsekségi területek egyidejű felújítása megteremti a lehetőségét a Vár utcával párhuzamosan futó, jelenleg kihasználatlanul álló kertek szintjét követő, új módon felfedezhető sétány kialakítására. Ennek egyik hangsúlyos pontját jelenti a Vár utca 21. számú épület, mert itt véget ér az érintett terület nyugati szakaszának felújítása és itt van lehetőség a keleti kerti részekhez való összeköttetésre. A korábban említett geológiai adottság miatt, a jelenlegi Vár utcai portikuszos főbejárathoz képest ugyanis az épület túloldalán, két szinttel mélyebben helyezkedik el a völgyre néző kert. Ez a várhegy nyugati oldalán lévő, többször átalakult kert az épület térrendszere miatt csak az oldalszárnyban lévő, francia paloták hatását mutató díszlépcsőház húzott karú belső lépcsőjét használva, hosszú és tekervényes közlekedőkön keresztül érhető el. Az U-alakú épület keleti előudvarának Vár utcai lezárását képező, XIX. században épült utcafronti tömör kerítés ráadásul tovább növeli a hátsó kert elzártságát.

A feltárások alapján megállapítható, hogy a Vár utca és a hátsó panorámakert ilyen fokú térbeli elszakítása csak az épület történetének későbbi szakaszában alakult ki. Az 1857-es kataszteri térképen és az 1885-ös „Könyöki" térképen látható, hogy Vár utcai épületszárnyak közötti épített kapuzat eredetileg nem volt a kompozíció része, a cour d´honnour nyitott volt a Vár utca felé, hasonlóan a Nagyszeminárium előteréhez, ami sajátos téri élményt adhat a jelenleg egyutcás, várbeli beépítésnek. Ugyanezen térképek dokumentálják azt is, hogy a ház átellenes homlokzata előtt egy keskeny építmény, vélhetőleg egy lépcső vezetett le a völgyre néző hátsó kertbe. A XX. századra ezt a homlokzatra merőlegesen álló toldalékot valószínűleg elbontották, és egy falazott, homlokzattal párhuzamos karú lépcsőt alakítottak ki. Bár azóta ez is eltűnt, jelenleg is láthatóak az épület alagsorának középtengelyében lévő ablaknál a korábbi ajtónyílás nyomai.

Tervünk szerint helyreállítjuk ezt az értékes térkapcsolatot, s kortárs módon újrafogalmazva visszaépítjük az egykori szabadon álló kerti lépcsőt. A beavatkozásunk másik hangsúlyos eleme a fent leírt kerti szint közvetlen összekötése a Vár utcával, egy új térszín alatti lépcső segítségével. Mindez megteremti a lehetőségét a várhegy keleti és nyugati oldalán lévő kertek közvetlen összefűzésére, illetve módot adhat a börtönmúzeum felé történő későbbi térnyitásra is. Lehetővé válik a Vár utca felől a jelenleg zárt kert, épületen keresztüli megnyitása és élettel való megtöltése, amit az épület tervezett kulturális rendeltetése és funkcionális felosztása is segít. Az épület közösségi terei így közvetlenül tudnak kapcsolódni a tervezett várbeli közlekedési és térbeli rendszerhez. Ezen túl a rendkívüli panorámájú várkert intenzívebb feltárása, és az alsó két szintre kerülő, közönségforgalom által érintett funkciók működése is adekvátabb. A tervezett térszín alatti lépcsővel a látogatói bejárat a kerthez közelebb, az alagsorba került – így lehetővé vált, hogy az előcsarnokból az új kerti lépcsőn keresztül, a pinceszinti látogató- és olvasótérből közvetlenül is elérhetővé váljon a várkert és a nyugati várkertsétány.

A nyitottabb barokk utcakép helyreállítása:
A Vár utca 21. épület felújítása csak egy projekteleme annak a nagyívű fejlesztésnek, amely a várban lévő érsekségi épületállomány egészére kiterjed. A beavatkozások azt is célozzák, hogy ahol a lehetőségek engedik, helyreállítsák a veszprémi várnak azt a XVIII. században nyitottabbá váló utca- és településképét, melynek jellegzetes eleme az utca felé díszudvarral nyitott cour d’ honneur kialakítás. Így nemcsak a vár északi végén álló Nagyszeminárium esetében, hanem a Kis-Szeminárium épületnél is cél azoknak a későbbiekben épített kapuzatoknak a visszabontása, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy az eredetileg még számos kiteresedéssel tarkított köztérrendszer egy zártabb, egyutcás kialakítássá váljon.

A pince:
A kalandos történeti hátterű, ám eddig alárendelt szerepet betöltő pincetér az épület egyik hangsúlyos helyiségévé válik a felújítás után. A közvetlen kertkapcsolat előnyeivel élve olyan kávézásra, -olvasásra alkalmas teret alakítunk ki, ami kötődik a felső levéltári szintek működéséhez és szellemiségéhez. A korábbi cellás helyiségeket az építés technológiája és logikája szerinti visszabontással egybenyitjuk. A dongaboltozatok fiókdongái alatti keskenyebb falszakaszokat kibontva, védettebb téröblökkel rendelkező, mégis összefüggő közösségi tér jöhet létre.

A már megkezdett építés alatt találták meg a régészek azt a középkori csatornát, ami egyrészt az egykori utcáról gyűjtötte össze a szennyvizet, másrészt a latrinákhoz volt kötve. Ennek megtartása és helyzetéből adódó bemutatása nem megkérdőjelezhető, ezért elképzeléseink szerint ez a középkori emlék nemcsak egy kávézóhoz kapcsolódó belső teraszról, hanem egy alagsori időszaki kiállítótérhez tartozó galériáról is láthatóvá válik majd.

Az alagsor:
Az új tereptárgyként viselkedő süllyesztett lépcső az alagsort a földszint helyzetével párhuzamos minőségű térré alakítja oly módon, hogy a Vár utcáról és vársétányról érkező látogatók érkezési szintjévé válik. A portikuszos földszinti bejárat alatti új főbejáraton belépve a látogatók egy olyan hosszanti térbe érkeznek majd, amely az épület átellenes oldalánál a kertbe vezető kültéri lépcsőhöz kapcsolódik. Ez az épületen keresztül vezetett belső „átjáró" üzemidőben állandóan össze lesz nyitva a kétoldalt kapcsolódó közlekedőkkel és látogatói terekkel. Az intézmény nyitvatartásán kívüli időben ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy az oldalsó hőszigetelt, kétszárnyú ajtók zárásával, valamint az átjáró két végén lévő ajtók megnyitásával kültéri alagútként működve tegye lehetővé az átjárást a Vár utca és a várkert között. Az alagsori terekben biztosítják a levéltári és könyvtári állomány válogatott részének magas minőségű bemutatását az időszaki kiállítások mellett.

A földszint, az emelet
A felső két épületszinten a levéltár igazgatási- és adminisztrációs funkcióit helyezzük el a szakmai látogatói terek mellett. A korábbi kápolna feltételezett helyére, a déli lefutó szárny utcafronti helyiségébe kerül a reprezentatív kutatói tér, az ott lévő díszítő falfestmények restaurálása után. A főbejárattal szembeni nagytermet rendezvényekre és kiállításra érdemes minőségű levéltári anyagok elhelyezésére tesszük alkalmassá. A fennmaradó nagyobb terekben körülbelül ezerhatszáz iratfolyóméter levéltári állományi anyag elhelyezésére van lehetőség megfelelő szakmai körülmények között.

A közlekedők, a lépcsőház
A levéltári és a látogatói használati mód a lift kialakítást teszi szükségessé, melynek elhelyezése az északi épületrészbe a leginkább illeszthető. A lépcsőház építéskori állapotát rekonstruáljuk, ezért a befalazott kosáríves belső nyílásokat kibontjuk az impulzív térkapcsolatok kialakíthatósága érdekében. A meglévő csiszolt-lakkozott lépcsőburkolat alatt megtaláltuk az eredeti tölgyfa lépcsőt a többszáz éves koptatott felületetekkel, amit felújítva eredeti helyén és használattal visszaépítünk.

A padlás
Az épület tetőszerkezete több ponton hasonlóságot mutat a püspöki palota fedélszékével, azzal a különbséggel, hogy a Kis-Szemináriumban felhasznált anyagok sokkal rosszabb minőségűek voltak az építéskori anyagi fedezet hiánya miatt. A tetőszerkezet fái itt zömmel könnyű fákból (lombos fák, lucfenyő) készültek, míg a püspöki palotában vörösfenyőből ácsolták a szerkezetet. Míg utóbbi a mai napig kiváló állapotban van, a Kis-Szemináriumban a faanyag károsodása miatt le kellett bontani a már többször javított fedélszéket. A jelenlegi újjáépítéskor, az eredeti és visszaépíthető elemek megtartásával, kiváló minőségű alapanyagokból épült az új tető.

A homlokzat
Fontos megemlíteni, hogy a már többször kicserélt és átalakított homlokzati ablakokat a barokk kori beépítésnek megfelelően a kávák belső síkján felújítva, vagy kópiaként befelé nyílóan építjük vissza. Másrészt a mai kor energetikai igényei miatt, és a XIX. századra jellemző kétrétegű kialakítás jelzéseként, a külső síkra a XIX. századra jellemző profilozással, kifelé nyíló tölgyfa ablakokat építünk, egységesítve a mostani heterogén homlokzati képet.  A vakolatok textúráján a különböző síkok felületi szerepét kívánjuk megmutatni, amit a falkutatások alapján megállapított színek felhasználásával hangsúlyozni lehet.

Az építés elkezdődött és előreláthatólag 2025-ig tart. Az előttünk álló két év módot ad a fenti tervek minőségi megvalósítására és a közben felmerülő helyzetek „vonalban tartására". Tervezőként reménykedünk, hogy az utánunk következő generációk is átérzik majd ezen épület erejét, és azt megismerve találnak rá a további átépítések lehetséges és hiteles módozataira.

ADV Műterem Kft.
Kisberzsenyi-Nagy György DLA műteremvezető építész
Tánczos Tibor DLA építész