Absztrakció és narratíva

"...a metódus sokkal rokonszenvesebb a számomra, mint divatlapok ízlése szerint tervezni divatos házakat, még akkor is, ha ezt a tervezők részben kudarcként, kényszerű kompromisszumként élik meg."Masznyik Csaba írása a zugligeti MOME estről: Art Front - Göbölyös Kristóf és Kovács Csaba

Sajnálhatja, aki lemaradt a MOME sorozatának legutóbbi eseményéről, az Art Front Műterem bemutatkozó előadásáról. A nagy előadóterem és a hatalmas vetítővászon korábban is igényes előadásokat inspirált, most sem kellett csalódniuk az érdeklődőknek.

2007. november 22-én lezajlott a MOME auditóriumában a "16 este Zugligetben" interaktív sorozat ötödik előadása: Bemutatkozott Gőbölyös Kristóf és Kovács Csaba. A moderátor Göde András volt.

A belsőépítész végzettségű Göbölyös Kristóf együttműködése Kovács Csabával, aki építész és belsőépítész diplomával is rendelkezik, már az Iparművészeti Főiskolán elkezdődött, majd annak befejezése után, 1995-ben egy közös tervezőiroda létrehozásával folytatódott. Saját megfogalmazásuk szerint nem egy meghatározott stílus érdekelte őket, "hanem az igény, a folyamat, az eredmény minősége". Ez az ars poetica kétségtelenül igaz lehetett akkor és igaz maradt ma is, az előadás mégis érdekes kérdéseket vetett fel, éppen a stílus és a minőség kérdésköreiben. Bennem legalábbis.

A kortárs építészet központi témái – köznyelven mondjuk úgy: divatjai – gyorsan váltják egymást. Nem volt ez másképp korábban sem, kicsit volt csak lassabb a folyamat. A tizenkilencedik század közepétől bizonyosan fel lehet rajzolni egy skálát, amin nagyjából tizenöt–húsz évenként követik egymást a különböző ´korszakok´. A kívülről nézve – és főként utólag – jól követhető váltások azonban egészen máshogy festenek belülről, az építészek szemszögéből. Ha valaki nagyon belefeledkezik a rögeszméibe, talán észre sem veszi, hogy közben már egészen más nyelven és egészen másról folyik a diskurzus, mint ahogyan ő azt elkezdte.

Az építészek törvényszerűen lassú érési folyamata ellentmond ennek a kényszerű és relatíve gyors változásnak, vagyis, könnyen előfordul, hogy mire valaki beérik, éppen eljár fölötte az idő. De – éppen azért, mert az ellentmondás ismert – az építészek szívesen helyezik magukat a kor aktuális trendjeihez való kötődésen kívülre, köznyelven mondjuk úgy, a stílusok fölé, hogy így próbálják függetleníteni magukat azoktól a kötöttségektől, amit valamilyen kánon követése később jelent. A szándék azonban még nem garantál ténylegesen függetlenséget. És egyáltalán nem biztos, hogy ez a függetlenség valóban olyan fontos követelmény, mint ahogy ez belénk sulykolódik. Nem feledve, hogy az újabb trendek lehetnek inspirálóak, az újabb generációk pedig kérlelhetetlenül csak a legaktuálisabb diskurzusok iránt fogékonyak, ami lépéskényszert jelent. A kihívás tehát mindig többrétű: megoldani az építészeti feladatot, nem feladni a (belülről fakadó) igényességet és benne maradni az áramlásban. Sőt, a hazai progresszív építészet bevallottan ennél is többet akar: belesodródni valahogy a nemzetközi vérkeringésbe. Ha nem is a közepébe, de legalább együtt dübörögni az elefánttal.

---

---

---

Az építészeti feladatokra adott válaszok (ami alatt a program, illetve az építtetői igény praktikus megoldását értem) hasonlóképpen magas színvonalú kell, hogy legyen, amennyire ez a látottakból, hallottakból megítélhető, illetve amennyiben a megrendelők visszatérése és a megbízói kör bővülése ezt igazolja. A hirtelen megnőtt, ma már tizenkét-tizenöt építészt foglalkoztató iroda hazai viszonyok között nagynak számít, ahol a munkák irányítása és szervezése sem egyszerű feladat. Komoly energia a szellemi integritás megőrzése, vagyis, hogy a sok munka és a sok munkatárs különböző egyénisége ne zilálja szét az építészeti gondolatokat.

Mert nyilvánvaló, hogy a profizmus alatt, vagy ha tetszik felett (mögött, mellett) ezek a gondolatok az igazán fontosak. Ezeket keresi és mérlegeli szakember és laikus egyaránt, képzettsége és műveltsége szerint. Bevallom, nem tudtam és nem is akartam a felismerhető építészeti szándékokat függetleníteni annak a tanulmánynak a kontextusától, ami az Art Front talán egyetlen nagyobb lélegzetű elméleti munkájának tekinthető: Kovács Csaba magyar regionalizmussal kapcsolatos írására gondolok. A szöveg két fő tézisére szeretném felhívni a figyelmet: az absztrakció elvárása a narratívával szemben (Gunther Zsolt szövegének ürügyén) és a (jelző nélküli) regionalizmusban rejlő értékek elvesztése iránti aggodalom, melyet újabb jelzőkkel történő díszítés helyett a fogalom magyarítása - helyénvaló építészet - is világosan tükröz.

"Azt hiszem a magyarországi vezető regionalista építészeknek komoly önvizsgálatot kellene tartaniuk. (...) A kinti (külvilágbeli) építészeti eseményeket jobban kellene érteni, a felszín (forma) iránti érdeklődést a tartalmi kérdések felé kellene elmozdítani. Intenzív kommunikáció nélkül ez nem megy. Meg kell találni a módját, hogy bekapcsolódjunk a világban zajló építészeti diskurzusba, ennek alapja csakis az őszinte tartalmi érdeklődés lehet. A másik oldalon pedig, szembe kell nézni a helyi társadalom és kultúra létkérdéseivel, ki kell jönni az elefáncsont-toronyból, együtt kell működni az értelmiség más csoportjaival, intenzív diskurzusba bocsátkozni az építtetőkkel. Öncélú esztétizálás helyett kreatív reflexió?
Nehéz dolog egyidőben elmélyülni és sikerrel kecsegtető marketingstratégiát alkotni. Ezzel a csaknem lehetetlennek tűnő kettős feladattal kellene egyszerre megbirkózni. Ha a jelenleg pozícióban lévő építész generáció erre nem képes, akkor a következő generációk veszik át a kezdeményezést, akiket sokkal kevésbé köt az ´országba zártság ´. Csak remélni merem, hogy a kevesebb kötöttség, és a nagyfokú külső nyitottság nem felejtteti a belső értékeinket, és létre tud jönni egy mainál nyitottabb, elfogulatlan, őszinte és mélyen kreatív helyénvaló építészet."

---

Le kell szögeznem, én egyáltalán nem tekintem vitán felül álló ténynek, hogy a mai építészet csak akkor lehet ´mai´, ha absztrakt, míg a narratíva törvényszerűen regresszív és idejétmúlt. Egyetlen kortárs művészeti ág sem olyan szélsőséges e tekintetben, mint az építészet, amelyik az absztrakt gondolkodás (és formálás) kizárólagosságának erőltetésével bizonyosan kizárja a nem-építészek, a használók és befogadók nagy tömegeit azok közül, akik értik és szeretik is a mai építészetet.

Ez a kettősség, ami Kovács Csaba említett szövegéből is kitetszik, áthatja a tervek többségét: érezhető vágy az absztrakcióra (ami formai tekintetben klasszikus modernista eszközök alkalmazását is jelenti), és érezhető röghöz kötöttség (akár formai tekintetben is), amit a megrendelő előképei éppúgy determinál(hat)nak, mint a tervezők bevált eszközei.

A bemutatott épületek értékelése helyett két épületet, két történetet szeretnék kiemelni. Az egyik az N. úti villa (amit ismerek és szeretek) csak egy aprócska kép erejéig szerepelt. Annak ellenére, hogy a tervezésével éveket töltöttek a tervezők, nem publikálták, mert nem akarták, hogy ennek az épületnek az egyébként nagyon míves, de romantikus ízlésvilága jellmezze őket. Mégis ez az épület közvetlenül, majd közvetetten is újabb megbízásokat hozott, ahol rendre megmaradt a megbízók romantikus ízlése, mint alap, amit az építészek megpróbáltak megértően kezelni, irányítani és valamilyen korszerű irányba terelni. Bevallom, ez a metódus sokkal rokonszenvesebb a számomra, mint divatlapok ízlése szerint tervezni divatos házakat, még akkor is, ha ezt a tervezők részben kudarcként, kényszerű kompromisszumként élik meg.

A jelenleg kiviteli terv fázisban járó kisoroszi villaépület története jól illusztrálja ezt a folyamatot: a huszadik század elején épült, alapvetően tizenkilencedik század végi romantikus fachwerkes (bár csúnyán átépített) meglévő – részben megmaradó – épület áll a megrendelő ízléséhez a legközelebb. Az elbontásba is belemenne, de ilyet kér vissza helyette. Ebből születik a végleges megoldás: maradjon meg a régi épület réginek, és készüljön hozzá egy új kiegészítés... a régi és új egyensúlyának, kontrasztjának bevált mintájára. De a megrendelő ízlése erős és kérlelhetetlen, az új épületrésznél kezdődik a stílusvita elölről. Már-már kenyértörésre kerül sor, míg megszületik a várhatóan megépülő megoldás: a tetőformáiban és tömegében ´historizáló´ hozzáépítés, ami anyaghasználatában és részleteiben minden ízében kortárs, korszerű. Az Art Front eddigi munkáit ismerve nem tartok attól, hogy ne sikerülne ez a bravúr, és őszintén kíváncsi vagyok, hogy hogyan is fog majd kinézni, hogy hogyan is fest majd a valóságban a "kreatív reflexió", az épület, ami helyénvaló. Amit nem csak a szakma fog érteni (ha kilát a paradigmaváltás paravánja mögül), hanem a megrendelője is.

Masznyik Csaba

A bemutatott tervek listája:
Csányi borászat épületegyüttese 2002.
Csányi borászat kisharsányi telephelye 2003.
Zöld gyűrű - budapesti jelkép-pályázat 2005.
Pécsi villaépület 2007.
Vörösmarty téri lakás 1999.
Műterem ház / Zirjen janka utca 1998-1999
Csopaki villaépület 2007.
MOL felsővezetői szint, aulák, kávézó és szolgáltató terek 2004. 2005. 2007.
OTP Babér utcai felsővezetői irodák 2003.
Kisoroszi villaépület 2007.

A prezentáció fotóit készítették: Gőbölyös Luca, Komjáthy Miklós, Szentiványi János, Bujnovszky Tamás, Cseh Kálmán, Kovács Csaba, Gőbölyös Kristóf, Kelecsényi Gergely

---

2007. december 6.
A "16 este Zugligetben" intaraktív sorozat következő előadása: Id. Janáky István építész. Az előadók: Janáky György és ifj. Janáky István