Nézőpontok/Kritika
Diagnózis és terápia
2014.03.03. 08:39
Adalékok és javaslatok az állami- és EU beruházások megvalósításának átszervezéséhez. Bodonyi Csaba írása.
„Jönnek az állami mérnökirodák?" – írja címében a Magyar Nemzet december 21-i cikke. Tágra nyílt szemmel olvasom: visszajönnek. 23 év után? És miért? „A pontatlan mérnöki munkák miatt" – hangzik a sommás, igazságtalan, s ezért a mérnök társadalmat egészében sértő magyarázat.
A „helyzetértékelés" bennünk, a folyamatokkal kezdettől együtt élő mérnökökben ugyanilyen sommás véleményt hív elő: a téves diagnózis rossz terápiához vezet. Mert ez a diagnózis téves, amit közös érdekünk elkerülni. Egyáltalán, volt átfogó értékelés vagy elemzés az elmúlt tíz év Phare, EU és Leader támogatású beruházásairól? És netán az derült ki, hogy a műszaki tervezés az egyedüli probléma? Vagy az, hogy 2004 óta jogi, pénzügyi-, politikai- szervezeti struktúra tekintetében minden rendben van? Csak a műszaki színvonal? S ennek megállapításában vajon részt vettek-e hozzáértő, hivatott műszaki szakértők is? Aligha. A szakmai (tervező) kamarákat senki sem kérdezte, holott évek óta jelzik a rendszer működési zavarait, s évek óta ajánlották a jó diagnózis kidolgozásában való részvételi szándékukat, ami közös érdek lenne.
A Bajnai kormány már egyszer tévedett, amikor a bonyolult folyamat egyik szálát kiragadva, úgy láttatta, hogy a pályázatok késlekedő megvalósulásának oka egyedül az építési engedélyek lassúsága. Ekkor belenyúltak két tucat jogszabályba, amitől az engedélyezés még lassúbb lett. (Múlt évben mindezt digitalizálva sikerült tovább lassítani.) Kiderült, hogy a lassúság a pályázati rendszer belső hibája és a politikai környezet miatt állt elő. Ezt a tévedést – most a műszaki szempont kiemelésével – nem lenne jó megismételni, azt vélelmezve, hogy a megbízható szakértelem csak az állami tervezésben valósítható meg, rehabilitálva a Kádár-rendszer tervezési struktúráját, mintha az csupán minőséget teremtett volna. Pedig a beruházási rendszer tényleg rosszul működik, s ennek egyik következménye (és nem oka!) a műszaki tervezés színvonala. Reformra tehát szükség van, ebben mindenki egyetért. De a reform igényli az elmúlt tíz év átfogó elemzésén alapuló diagnózisát. Több beruházásban tapasztalatot szerzett tervezőként tennék egy pár észrevételt a diagnózishoz és a terápiához.
A kezdetektől – tehát 2004-től – nem alakult ki az EU támogatások, programok megvalósításának profi szervezete és módszertana. Az irányítási jogot szerzett szervezetek elsősorban politikai alapon szerveződtek, beleértve a személyeket is. A műszaki beruházásban és a bonyolításban tapasztalt műszakiakat és a mérnök kamarákat, azok szempontjait ez a politikai-bürokratikus szervezet kihagyta. Így a műszaki szempontok fel sem merültek, vagy háttérbe szorultak, s az objektum helyett a pénz és a jogszabályok, s a forráselosztás politikai aspektusa került a célkeresztbe. A műszaki dokumentáció eleve másodlagos fontosságú lett. Kimaradtak ezen szervezetekből azok a szakmailag felkészült beruházók is, akik a szakma többszáz éves tudását, tapasztalatát birtokolták arról, hogyan is lehet egy beruházást a programalkotástól a kulcsátadásig hatékonyan és minőségben megvalósítani. Ehelyett olyanok vették át az irányítást, azaz a döntési jogot, akiknek sem hozzáértése, sem felelőssége nem volt.
Bárki lehetett projektmenedzser, pályázatíró, csak a mérnöki tervezést kötötték személyes jogosítványhoz, akiknek viszont nem volt döntési joguk, csak felelősségük. Tulajdonképpen a műszakiak csak a bűnbak szerepet kapták – létrejött az „én döntök, te vagy a felelős" szereposztás. Országosan kialakultak inkompetenciák. Mintha most is ez lenne a levegőben.
Mik voltak a rendszer részhibái? Szándék és idő hiányában elmaradtak a tervpályázatok az előkészítésből, s így elmaradt a koncepciók versenye, a legjobb koncepció kiválasztása, a minőség legfontosabb társadalmi és műszaki garanciája (ha a pályázat mégis megtörtént, jó eredménye lett, mint pl.a Pécsi Kulturális Főváros beruházásai).
Az elmúlt húsz év alatt a hazai építésügyben bonyolult és bénító jogszabályi környezet jött létre, amely nem a kreativitást és hatékonyságot, azaz nem az ideális végeredményt és a műszaki minőséget szolgálja. Ennek oka, hogy az épített környezet irányítása kormányzati szinten 1990-től alárendelt szerepben, kormányonként más-más minisztériumban, helyettes államtitkári szinten képviseltetve, végrehajtó és nem kezdeményező szerepkörben van. Következmény, hogy az építés ügyének jogszabályai nagyrészt osztályvezető szinten jöttek létre, többnyire elmaradt vagy felülbírált szakmai egyeztetésekkel. Ezt a jogszabályi béklyót jól érzékeli a jelenlegi kormányzat is, mert felismerte, hogy azok betartásával egy választási ciklus négy évében nem tudja ígéreteit megvalósítani (most is több az áthúzódó beruházás), ezért a fontosabb beruházásokat külön jogszabállyal, „kiemelt" státussal részben függetleníti az általános jogszabályi környezettől. Ez érthető, ugyanakkor kínálkozik a másik, átfogóbb kormányzati lehetőség is: a jogszabályok teljes áttekintése és megváltoztatása. Ez sajnos eddig nem történt meg, bár mindenki várja.
A tervpályázatok elmaradásának két oka van. Egyik, hogy a pályázati rendszerben az előkészítésre (pályázat kiírás, stb.) van pénz, de pályázatra és műszaki tervezésre nincs költségkeret. Ugyanakkor nem csak tervpályázatra, de még tervezésre sincs idő, mert a pályázat kiírása és beadása között néha csupán egy-két hónap van, ami semmire nem elég, csak felületes tervekre. De igaz az is, hogy a jelenlegi tervpályázatok drágák és időigényesek. Mindezek eredményeként a megfelelő, gondos műszaki előkészítésre nincs mód, a tervezők kénytelenek elfogadni a diktált időfeltételeket, sőt sok esetben ingyen előlegezik munkájukat a tervezési díj költséget nem kockáztató önkormányzatoknak vagy vállalkozásoknak.
A pályázatok elbírálása nagyrészt engedélyezési tervek(!) alapján történik, amelyekhez tételes (!?) költségvetést kérnek, ami a tervek harminc százalékos műszaki állapotában lehetetlen, így lényegében hazugság, hiszen még nincs szaktervezés (statika, gépészet, stb.) dokumentáció. A később elkészült műszaki kiviteli tervek ütköznek a hazug, de mereven betartandó költségvetéssel, s azt a látszatot keltik, hogy a műszaki tervek a hibásak a költségvetés pontatlansága, ill. hiányossága miatt. Tehát a rendszerhiba visszafordul és műszaki problémává változik. A költségtöbbletek tehát nem a hibás műszaki tervekből, hanem a hiányos (részleges) előkészítés alapján történt döntések miatt keletkeznek, valamint abból, hogy a pályázatok bonyolítása, közbeszerzése nem szakmaspecifikus; azaz túl általános feltételeket követnek.
Az építmény közbeszerzése más kell legyen, mint egy garancialevéllel ellátott, polcról vagy gyártósorról leemelhető gyártmányé, ahol már a gyártás befejeződött. Itt a gyártás most kezdődik, ráadásul helyszíni, kültéri körülmények között. Az építőipari kivitelezés hagyományosan mindig tartalmazott olyan tartalék összeget, mely fedezetet nyújt a váratlan pótmunkákra, inflációra, előre nem látható műszaki vagy időjárás problémákra (pl. meglévő épületek rekonstrukciója, műemlékek, téliesítés, talajviszonyok, betervezett gyártmányok és anyagok megszűnése, stb.). Mindezek elszámolására ma nincs lehetőség, ezért jelentkeznek költségtöbbletként, ami a pótmunkákra hirdetett – kötelező rész – közbeszerzések miatt további időhúzást és költségnövelést jelenthet.
A folyamatok diagnózisa azt mutatja, hogy azok professzionalizmusa jelenleg hiányzik, s a rendszer valóban rosszul működik. Indokolt a folyamatok átalakítása azzal a céllal, hogy az EU pénzzel támogatott projektek a legnagyobb hozzáadott értékkel valósulhassanak meg. Ezért szükséges lehet egy új, professzionális központi szerv létrehozása. Elsősorban a pályázati célok megfogalmazása, programalkotás, pályázatírás, pénzügyi-jogi előkészítés – bonyolítás – ellenőrzés tekintetében, valamint a tervpályázatok és közbeszerzések kiírása, bonyolítása és értékelése miatt. Ennek a központi szervnek ugyanakkor magas szintű műszaki szakemberek tudására kell támaszkodnia. El kellene kerülni azt a jelenlegi helyzetet, amelyben elfogadott, hogy képzettség és felelősség nélküli projektmenedzserek irányítsák a szakértelmet igénylő beruházásokat, s azt a tapasztalt helyzetet, hogy egy nagyberuházás tárgyalásán tizenkét fő közül kettő a hozzáértő és felelős, de a másik tíznek van döntési joga – felelősség nélkül.
Ezek a tárgyalások és az egész „együttműködés", vagyis az ügymenet etimológiai problémákkal terheltek, azaz nem értjük egymást. Ezért van szembetűnő műszaki színvonalbeli különbség az állami és az üzleti szféra által létrehozott építmények között, mert az utóbbiban több a felelős és hozzáértő (kompetens) résztvevő. Ehhez elég megtekinteni a szakmai folyóiratokat. Ugyanakkor nincs szükség a jelenlegi, a mérnökök 23 éve, saját erőből (s nem privatizálással) létrehozott tervező műteremhálózata helyett újra állami tervező irodahálózatot létrehozni. Ez furcsa fejlődési ív lenne; 1948-ig színvonalas magánirodák, majd állami tervezőirodák 1990-ig, majd magánirodák 2014-ig, majd újra állami irodák? A Kádár-kori építkezések elemzése mutatja, hogy nem feltétlenül született minőség. A szemlélet a mennyiséget tartotta fontosabbnak.
Ami az állami irodákban a minőséget képviselte, az az 1948 előtti magántervező mérnökök tehetségének, tudásának, tapasztalatának és magatartásának az átmentéséből származott. Kétségtelen voltak előnyei is a nagy tervezőirodáknak, pl. az, hogy jogászt sohasem láttunk az építkezés során, legfeljebb ritkán, ha utólag valamit jogilag megtámadtak. Ma pedig a jogász ül az asztalfőn és irányít. Mivel az építés – a közbeszerzés okán(?) – ma jogi aktussá vált. Az állami tervezőiroda-rendszer újbóli megvalósítása egyébként is irreális, hiszen az akkori, kizárólag állami tervezőirodák száma kb. negyven volt, átlag ötszáz fővel, speciális szakmai profilokkal (IPARTERV, KÖZTI, LAKÓTERV, UVATERV, MÁVTI, stb.). A mai struktúra megszüntetése erősen vállalkozás- és versenyellenes lenne, s nem lenne EU-konform sem. S kik lennének tagjai? Akik már voltak államiak, tapasztaltak, de önálló irodáikat kellene felszámolniuk, vagy akik még nem voltak részesei, de tapasztalatlanok? És tudjuk azt, hogy egy nagyobb objektum tervezése harminc-negyven fő műszakit igényel. S több objektum párhuzamos tervezése?
Az előfordul a külföldi gyakorlatban is, hogy egyes speciális feladatokra (amilyen egy vízügyi, egy vasúti tervezés vagy egy atomerőmű) állami részvételű projektcégek alakulnak.
Egyet lehet tehát érteni egy új – a közmunkatanácsra emlékeztető –, professzionális központi rendszer létrehozásával, amelynek ugyanakkor nem részese sem a tervezés, sem a kivitelezés, csak azok minőségi célú versenyeztetése.A továbbiakban tekintsük át táblázatosan a leírt diagnózist és a javasolt terápiát.
| DIAGNÓZIS | TERÁPIA |
| 1. A jelenlegi szervezet nem professzionális, különösen műszaki szempontból. | Olyan profi, központosított előkészítő-bonyolító szervezet, amely biztosítja az EU-s pénzek elköltésekor a legnagyobb „szellemi hozzáadott értéket". Ez hasonló, mint a valamikori Budapesti Közmunkatanács volt, csak országos szinten. Feladata a programok, megvalósíthatósági tanulmányok, jogi és pénzügyi előkészítés, pályázatírás és bonyolítás, tervezői versenyeztetés és értékelés, tervpályázat, referencia, kivitelezői versenyeztetés és értékelés, közbeszerzés ellenőrzés; mindehhez felkészült műszaki stábok is szükségesek. A projektmenedzseri szerep legyen feltételhez kötve – mint a tervezés is. |
2. Tervezési előkészítés, koncepciókiválasztás hiányos, nincs rá pénzügyi keret, különösen az önkormányzati szektorban. A tervpályázat nehézkes, költséges, időigényes. | Anyagi keret szükséges: |
| 3. A döntések többnyire engedélyezési terv (!?) alapján, azzal nem szinkronizált, lényegében hamis tételes költségvetéssel készülnek 30%-os műszaki készültség mellett, ami több későbbi műszaki- és költségprobléma forrása. A pályázatkiírók nem ismerik, s nem alkalmazzák a költségszámítás és a különböző tervfázisok összefüggéseit és változatait. | A tervfajták és költségszámítások szinkronizálása, pl. |
| 4. Tartalékösszeg szerepeltetésének hiánya, amely elszámolási vitákhoz, redukciókhoz vezet. Nincs kerete a váratlan többletköltségeknek. | A tartalékkeret bölcs szakmai hagyomány, amely az utóbbi időkben szűnt meg. Indokolt újbóli – kontrollált – alkalmazása, mert az építkezések sok előre nem látható helyszíni (!) problémával járnak (időjárás, termékek megszűnése, felújítások, rekonstrukciók esetén rejtett hibák, meglepetések, beszállítók megszűnése, stb.). |
| 5. Nincs inflációkövetési keret. Így a sok esetben (pl. jogi okokból) évekre elhúzódó építkezést akár 10%-os többletköltség terheli, amelyet műszaki redukcióval szokás ellensúlyozni; eredmény: EUROGAGYI vagy költségtöbblet. | Pénzügyi előrejelzések alapján a becsült inflációs értéket a beruházásban szerepeltetni kell, akár a kezdeti nettó keret terhére is. (Az építmények nem kész gyártmányok, a gyártás a tervezés után, a helyszínen történik.) Az egész folyamat időigényes, olykor 4-5 éves infláció terheli. |
| 6. Nincs pótmunka elszámolásra lehetőség. (Legújabban erre már van jogi lehetőség, de nincs pénzügyi keret.) A pótmunkák jelenleg új közbeszerzés-kötelesek, ami időigényes és álságos. | A pótmunkák a tartalékkeret terhére – ellenőrzés mellett – legyenek elszámolhatók, s ne legyen szükség al- és álközbeszerzésekre. (Az építmény nem késztermék!) |
7. A közbeszerzések nem eléggé szakmaspecifikusak, bürokratikusak, nem szakmai, hanem pénzügyi garanciákra koncentrálnak. Nem veszik figyelembe, hogy az építmények nem késztermékek, nem a polcról leemelhető, garancialevéllel rendelkező tárgyak, hanem a helyszínen, a kivitelezés során gyártódnak. | Szakmaspecifikus – speciálisan az építésre vonatkozó közbeszerzés, tartalék összeggel, pótmunka elszámolással, inflációkövetéssel. |
| 8. A tervezői művezetés jogszabály szerint nem kötelező, holott a felelős tervezők kivitelezés közbeni jelenléte a terv minőségi megvalósítását, így a megbízó érdekét szolgálja. Kinek az érdeke, hogy a felelős tervezők – akiknek szerzői jogai is vannak – ne vegyenek részt a megvalósulásban vagy bárki helyettesítse ebben, ami összezavarja a felelősség határait? Ellentmondás, hogy a kivitelezés során a tervező jelenlétét ugyanakkor más rendeletek előírják. | Jogszabály módosítás szükséges a felelős tervezői művezetés kötelezővé tételével (hasonlóan a műszaki ellenőr vagy műszaki vezető alkalmazásának kötelező jellegével), mert ez a műszaki minőség és a megbízó (állami) érdek. |
| 9. A tervezőnek műszaki átadáson, üzembe helyezési eljáráson jogilag nincs hatásköre. | A tervező régi jogát vissza kell állítani és kibővíteni a műszaki minőség és a tervek szerinti megvalósulás (azaz a megbízó) érdekében. |
| 10. Az elmúlt 23 évben a mérnök társadalom önerejéből, saját vállalkozásként létrehozott tervezőirodai hálózata nem akadálya a műszaki tervezés minőségének, ugyanakkor feltétele a minőség versenyeztetésének. | A meglévő struktúra megtartása indokolt. Megszüntetése vállalkozás- és versenyellenes, nem EU-konform. Speciális esetben állami részvételű projektcégek létjogosultak lehetnek (pld. atomerőmű, vízügyi tervezés, városrendezés, stb.). |
Bodonyi Csaba
Miskolc, 2014. január 29.
16:05
Pompás, remek irás "FenyvesiHK" "helyzetjelentése".
Csak annyit: feleségem és én, kettesben most megyünk át teljesen hasonló eseten. Egy átalakitási munka átadási határidejéhez közeledik s mikor _ kötelességünknek megfelelően - elkészitettük a hiány listát, akkor a kivitelező képviselője - magánkivűl s torkaszakadtában orditván - kiutasitott bennünket a "site"-ról. Kiutasitásának alapérve az volt, hogy: minek jöttünk mi ide, menjünk vissza oda ahonnan jöttünk, hiszen mi állandóan kifogásokat keresünk.
Történik ez mind itt, a nagy CANADA-ban 2014-ben.
12:43
Az is probléma, hogy a mester és régiek elviszik a tudást és nincs kinek átadják megszakad az évszázados folyatosság. Csaba intézményesen egy ÉRTÉK minden szava valóság és a rend visszaállítására irányul, mert kiveszett a rend a beuházási folyamatokból. Ideges kapkodássá vált a beruházás és hozzá nem értők hadai lebzselnek a projekteken miközben azok műszaki és művészi értéke senkit sem érdekel.
15:18
@iwel: Ismétlés de sajnos semmi sem változott
Ami itt következik az a határeset. Már ami a nagyságrendet illeti. Mert a nagy közbeszerzések, pályázatok mellett ott vannak a jelentéktelennek tűnő „kis” munkák, amik tömegesen fordulnak elő, ilyen módon és ezért, éppen olyan jelentős formálói építészeti arculatunknak, mint az EU-s szauruszok.
Megbíznak egy feladattal, mondjuk egy ház újjáépítésével. A ház kicsi, a feladat összetett, a helyszín védett, a megrendelő jelentős társadalmi presztízsű intézmény, akár építészeti csemege is lehetne. Az építtető elmondja, hogy mi az elképzelése, hogy legyen magas, de azért alacsony, hogy legyen széles, ám inkább keskeny egy kicsit, legyen kék, de talán sárga inkább, használjunk bármilyen anyagot, de fát azt semmi esetre sem, ámbár milyen szép is lenne egy faborítás.
Aztán jönnek a többiek. A tanácsadók, a kibicek, az érdeklődők, minden rendű és rangú hozzászólók és arrébtolnak, átfordítanak, beszineznek, megemelnek, kibontanak, átépítenek… Az építész meg hazamegy és próbál valamit összerajzolni a kívánságokból, megszűrve, megformálva, mérnökileg átgondolva.
Készít vázlatot, előtervet, léptékhelyes, a jelen jogszabályokat hiánytalanul figyelembevevő rajzbéli rögzítését az építésre vonatkozó tudásáról, amelyekre persze egy fillért sem kap, mert ezek CSAK skiccek ugyebár, erre a „kis” építményre. Mindenekelőtt LÁTVÁNYTERVET kér tőle megrendelője, mert anélkül snassz az egész tálalás a megyének, az államtitkárnak, a polgármesternek, a szponzoroknak, a leendő (külföldi!) használóknak. Lehetőleg képeslap formára konvertálható formában, szépen kiszínezve - utolsó este még telefonon megrendelve - egy kevés angol ismertetető szöveget is hozzá. Ezt is természetesen az apró (fizetetlen) figyelmesség kategóriájában. Jó esetben (mivel kicsiny projektről van szó és sok a „támogató”) mintegy 60-70 nap alatt megtörténik az önkormányzati, kint a bárány bent a farkas engedélyeztetési társasjáték és amikor már az északjel jelölésének harmadszori egyeztetése, javítása - és ezzel tervek háromszori újranyomtatása – mélységű, hiánypótlásnak is mondott csicskáztatás lezajlik, kezdődhet az ÉPÍTÉS.
Építtető forgatja az elkészült tervrajzot, hümmög, meg is van győzve, meg nem is, érti is, meg nem is, a számtalan egyeztetés, meggyőzés, megállapodás után is ezt ő így gondolta, azt meg amúgy, de építeni kell, így hát rábólint.
Akkor jön a kivitelező, aki kezdi előlről az egészet, hogy ez miért ilyen magas, miért alacsony, miért széles, a keskeny jobb lenne, ez túl drága, az túl olcsó, meg ő ezt nem így szokta… De építeni kell, így elkezdi.
Az első idők a totális pánikban telnek el, az egészen jó állapotúnak kinéző épületünk pillanatok alatt romhalmazzá válik, kivitelező erőt demostrál, ő megmondta, hogy ezt a viskót nem újjáépíteni kellene, hanem… már senki nem köszön senkinek, ha találkozunk az építkezésen. E pillanatban úgy tűnik, hogy a tervrajzokba - már amennyiben azok kellően nagyméretű papírok - valamit lehet majd csomagolni, mert a rajtuk lévő terveket megépíteni soha.
Immár csak az építész őrködik kétségbesés-éberen „megálmodott álmain”, ahogy a bulvármédia szokta nevezni az építész tevékenységét. Az építész, aki ezalatt állandóan a telefonon ül, anyagokat vadászik internetről, beépíthetőségi tanusítványok után nyomoz, nemlétező és/vagy angolnyelvű szabványok után kutat, a kivitelezői költségvetésnek nevezett, összeollózott, a felváltva excell-papír alapú képződményt harmadszor írja át és a tárgyi, szakmai és számszaki tévedések szövevényéből próbál valami költségvetésnek látszó irományt fabrikálni. Közben megy az idő és a pénz számolatlanul, senkit nem érdekel a telefonszámla, a benzin ára, a kieső munkanapok végtelenbe nyúló száma. Emellett koncentrálni is kell, ez nem bányamunka, állandó, összefüggésekre való összpontosítást igényel minden apró változtatás.
Építtető naponta ostromolja jogi problémáival is tervezőjét és nem érti, hogy az ő építésze miért nem szakképzett ingatlan-jogi szakértő is egyben ? Rosszallását a sziszegve megállapodott tervezői díj még két hónappal megtoldott kifizetési véghatáridejével fejezi ki.
Közben számolatlanul készülnek a „skiccek”, a kivitelező naponta változó anyag és technológiai elképzeléseit megjelenítő áttervezések. (De ez a rajzolgatás, ez úgyis valami úri huncutság, ezt biztosan élvezik is ezek a tervezők ?!…) A selyemzsinór úgyis ott fityeg kezdetektől a tervező nyakán, amire rávésték a költségvetés végső számait, csak az a kérdés ki rántja meg előbb a megrendelő vagy a kivitelező. Mire a ház elkészül, három ember munkáját végzi el a sajátja mellett, mert a HÁZ-hoz mindenki ért, csak az ilyen „mérnöki”(!?), számolási, jogi dolgokhoz nem.
Aztán kezd valami mégis körvonalazódni, már majdnem minden összeállna, amikor valaki éppen erre jár, körbenéz és azt mondja, hogy ez miért magas, mikor szélesnek kellene lenni, de inkább keskenynek, ezt miért nem bontjuk le, azt miért nem építjük kétszer akkorára… És építtető kezdi kétségekkel szívében méregetni építészét, mert tényleg, miért is…?
Közben persze halad az építkezés, kiderülnek a „rejtett” hibák, dőlnek ki a csontvázak a szekrényből, födémből, falból, ki hol lakik. Lassan ott tartunk, hogy kivitelező számítása szerint, szerény méretű vidéki objektumunk akkora pénzügyi energiákat fog felemészteni, mintha megépítenénk zöldmezősen a Sydney-i Operaházat, annak összes járulékos költségeivel együtt. Vitatkozunk, érvelünk, megsértődünk, kibékülünk, számolunk, összeadunk, kivonunk és mintha nem azonos számrendszert használnánk, de az építés halad.
És akkor elérkezik a pillanat, mikor már majdnem…
Már csak a tető hiányzik, sőt csak a cserép ! Akkor hirtelen mindenki eltűnik, felszívódik, még a szerszámokat is elszállítják. Valahová…
Mi meg állunk építtetővel, nézünk fölfele és latolgatjuk, hogy miként fogjuk átvészelni a következő évtizedeket egy szál alátétfóliával a tetőn, amit lágyan emelget a novemberi szél.
De minden történet véget ér egyszer és íme ! ott áll a ház.
Készen.
Az ingyen művezetések, a sokszor feleslegesen, vonaton, autón zögykölődések, mert az épvez-nek mégsem úgy alakult a napja, a telefoni letagadások, fel nem vett telefonok birodalmában, ordibálásig is elmenő minőségellenőrzések, pitiáner pénzügyi huzavonák után. De ez már ilyenkor nem látszik, ergo nincs is, nem van, nem volt. Csak az erdeményt bámuljuk.
Mert a projekthez valamennyire is közelkerülő, mindvégig kitartóan kételkedők, ellentartók, a mindenkor mindenkinél okosabbak most büszkén nézik és egymásnak mutogatják, hogy ugye megmondtuk, hogy ilyen széles legyen, itt meg keskeny, ott meg halványzöld és egyáltalán…., pont ilyennek képzeltük.
A fogadáson államtitkár és polgármester parolázik, építtető vállát veregetik, aki büszke az „Ő gyermekére”. Még az önkormányzat prominens titkárnői is jelen vannak pezsgővel a kezükben. Valaki súgva megkérdezi, ki az a figura ott a sarokban ? Talán a tervező ?… találgatják. Aztán a kérdezők legyintenek és máris széles kípszmájlinggal fordulnak a megyei újságíró felé, aki a kivitelező cég fővezérét interjúvolja éppen, szájába adva a válaszokat, mert a Vezér most látja először a megvalósult projektet.
És ebben a sokak által felemelőnek vélt pillanatban, a megvalósulás pillanatában, a többi szereplő - ha úgy tetszik a társadalom – éppen azt tudatja velünk, az építési-mindenessé avanzsált építész-tervezővel, hogy a munkánk inkarnálódva máris értékét vesztette, hiszen már nincs szükség rá, mint ahogy mi magunkra sem.
az Úr 2014-dik évében, itt Pannóniában.
19:51
@FenyvesiHK: Lehet, hogy én élek egy másik világban, de számomra az írásban szereplő problémák sokkal valósabbak, mint pl. a múzeumliget körüli polémiában elhangzók.
Sokkal inkább ebben az irányban fejtenék ki aktivitást, mint a kormány konkrét építési szándéka ellenében. Sajnos, a két téma által indukált kommentek száma nem engem igazol, de a magyar virtus már csak ilyen.
A legfontosabb az építészek presztizsének javítása lenne, amit szerintem csak a fenyvesi hozzászólásban szereplő pozitív hozzáállással lehet elérni, csak jóval dörzsöltebben, eredményesebben.
21:07
@gádor: Kedves gádor! Mindkettő éppen ugyanolyan fontos. Hibás koncepció alapján jót tervezni éppen úgy lehetetlen, mint a tervező megbecsültsége nélkül jót tervezni. És ez még csak nem is a kormány konkrét építési szándéka ellen szól, csak az ellen, hogy ha meztelen a király, akkor kimondja-e valaki, mondjuk az épített környezetért, városért felelősséget érző szakemberek sokasága, vagy sem. Ha nem mondja ki (bár gondolja, tudja) akkor abból ugyanis soha nem lesz az építészeknek újra presztízse.
21:34
@gádor: a két probléma gyökere ugyanaz - ahogy dajka péter írta: a szemlélet, aminek a megváltoztatása a legnehezebb. az alternatív liget+ tervet javaslók és a többiek nem a "kormány építési szándéka" ellen tiltakoznak, hanem a módszer ellen, ahogyan ebben a folyamatban a - tágabb értelemben vett - építész szakmát kezelték. holott politikailag is csak akkor lehet egy építési projekt sikeres, ha szakmailag jó. hosszú távon mindenképpen. sajnos folyton olyasmik készülnek és úgy, ahogy a cikk és a kommentek is megfogalmazták: koncepcionálisan átgondolatlan pénzköltés folyik, határidőre. a liget ennek iskolapéldája. pedig jó is lehetne. és valóban a szakma feladata kimondani hogy a király meztelen, még ha hálátlan feladat is, és előbb jól fel kell öltözni hozzá:)
06:14
Minden szava szentírás. Ezt így, kamarai véleményként a minisztériumokba, szövegét törvénybe. Sarkallatosba. Bodonyi Csabának gratulálok. Perfekt szöveg. Így elemez egy szakértő.
11:50
@bardóczi: Ezzel találja magát szemben minden tervező, ha közbeszerzéses beruházást tervez. Ez ellen a rendszerhiba ellen, illetve ennek kijavítására kellene sürgősen fellépni a kamarák (MÉK, MMK) vezetőinek. Csak az a baj, hogy a döntéshozó politikusok többsége jogász, így hiába olvassák el Bodonyi Csaba kitűnő írását (vagy akárki másét), nem fognak belőle érteni semmit, nekünk meg -csak úgy barátságból- nem hisznek. Minden mindennel összefügg, így ez az elv, hogy az építészeket, mérnököket a döntésekből kihagyják a presztízsünk mélytengeri pozíciójából fakad, és ezt valószínűleg sokkal nehezebb és hosszadalmasabb helyretenni.
Nem is hiszem egyébként, hogy a pályázati célokat központilag kellene meghatározni. Hány olyan épület valósult meg az utóbbi években, aminek a fenntartását már senki nem gondolta át (a pályázat leírásban általában blöff kategória), így teljesen kihasználatlanul haldoklik, és csak azért épült, mert éppen arra a funkcióra írtak ki uniós pályázatot. A települések irányítóinak négyévenkénti prezentációs kényszere pedig azt eredményezi, hogy minden dologba belevágnak -ha kell, ha nem-, aminek 80-90%-os a támogatási aránya, csak át lehessen vágni a szalagot a választások előtt. És itt értünk vissza ahhoz a kényszerűséghez, amit Bodonyi Csaba is említ.
Miért nem lehet a helyi közösségekre bízni azt, hogy mire van szükségük, és azt támogatni, ha arra érdemes? Hány olyan dolog van, ami ténylegesen a közösség érdekeit szolgálná és csak azért nem valósul meg, mert "várjuk, hogy kiírják rá a pályázatot"? A legnagyobb baj pedig, hogy a pályázatra várva a tervezést sem hajlandók előfinanszírozni, mert az egy elveszett pénz, ugyanis utólag a pályázati támogatásban nem elszámolható. Még sejtésük sincsen, hogy mekkora munka egy házat megtervezni úgy, hogy az minden szempontból jó is legyen, de két hét alatt kérik, mert "beadási határidő van". Összegezve: ahhozz, hogy a rendszert újra lehessen gombolni, a szemléletet kellene megváltoztatni, az pedig sokkal nagyobb és összetettebb feladat.
14:14
@dajkap: Régi vesszőparipám a kétlépcsős pályázat. Különösen az építészek számára ínséges időkben mily' jó lenne egy államilag finanszírozott első kör, ahol minden potenciális pályázó megterveztethetné a saját potenciális projektjeit (nemcsak építészeti, hanem pénzügyi, marketing és egyéb szempontok szerint), így jól előkészített projektek versenyezhetnének, ráadásul egyenlő esélyekkel.
13:45
@dajkap: András Istvánnal, Balatonfüred főépítészével beszélgetve pedig világos, hogy a tervezés előfinanszírozása nélkül a folyamat nem működik. Kell egy távlati és egy középtávú fejlesztési koncepció és valóban: az utóbbi elemei a pályázatbeadáshoz szükséges szinten előtervezve várják a pályázatok kiírását. Ha jól értettem Istvánt, akkor valahogy így műk. eredményesen a rendszer.