Dinasztiák: Urbanisták, értékvédők – Perczel Károly és Anna

Építészdinasztiákról szóló cikksorozatunkban Gottdank Tibor építészeti kutató mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres családokat. Ezúttal a Perczel család következik.

Két generáció két építészéről szól ez a cikk. Apáról és lányáról. Két fontos szakemberről, akik az urbanisztika és a környezetmegóvás területén szellemi folytonosságot képviseltek – más korban, más történelmi miliőben, de hasonló elszántsággal és talentummal.

Perczel Károly 1913-ban született Pécsett, Preiser Károly néven, a család másodszülöttjeként. Nővéréből, Preiser Klárából (1910-2003) textilművész vált.

Károly Budapesten járta iskoláit. (A család 1914-ben már a fővárosban élt.) A IX. kerületi Fáy András Gimnáziumban érettségizett. Édesapja, a szigorú Preiser Miklós (?-1940) bankár, magyar királyi kincstári tanácsos volt, aki a Magyar Általános Hitelbank pécsi fiókjának hivatalnokaként kezdte, lett fiókfelügyelő, majd a Hitelbank központi irodájának első embere. (Preiser Miklós hatalmas magánkönyvtár birtokosa is volt, ahol akkoriban tiltott szociológiai és filozófiai művek is megtalálhatók voltak Durkheimtől Marxig.) Édesanyja, Ullmann Mária távoli rokoni kapcsolatban állt az építész Ullmann Gyulával (1872-1926). 

Preiser Miklós fiatalon a Lipót (Szent István) körúton élt, majd Pécsre költözött. 1914-től a család a pesti Falk Miksa utca 30-ban, egy századfordulós Ágoston Emil-ház 4. emeletén lakott, nagypolgári miliőben.

Preiser Károly a kommunista ifjúsági mozgalomban ismerte meg későbbi feleségét, Klein Erzsébetet (1913-1993), aki később Zádorra magyarosított. A Budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, de nem ott fejezte be. Politikai okok miatt. A 19 éves Preisert a Vörös Diák mozgalom tagjaként, a biatorbágyi merénylet utáni ellenséges politikai légkörben, többek között Tömpe Andrással (aki gimnáziumi osztálytársa is volt), Féner Oszkárral és Kepes Ferenccel, valamint Zádor Erzsébettel együtt 1932-ben letartóztatták (illegális lapot szerkesztettek és terjesztettek) és a statáriális eljárás alatt tíz hónapon át vizsgálati fogságban tartották, kínozták, majd szabadon engedték, de kitiltották Magyarország összes egyeteméről. Bankigazgató édesapját kényszernyugdíjazták.

Egy rendőr ismerőse figyelmeztetésére, miszerint küszöbön áll Preiser újabb letartóztatása, Csehszlovákiába szökött. Zádor Erzsébettel együtt Brünnben (Brnóban) kezdett tanulni édesanyja egy gazdag rokona és Erzsébet szülei támogatásának köszönhetően, majd Svájcban, a Zürichi Műszaki Egyetemen (ETH) fejezte be tanulmányait 1937-ben. Svájcból illegális úton Franciaországba került, a neves Auguste Perret irodájában tervezett a háború kitöréséig. Perret őt bízta meg a Párizsi Világkiállításra épített Közmunkák Múzeuma (Palais d’Iéna) lépcsőházának tervezésével. Az épület ma a Gazdasági és Szociális Tanács (Conseil Economique et Social) székháza. További anonim munkái közé tartozott az amiens-i Perret-torony[1].

A baloldali, antifasiszta Preiser 1939-ben önkéntesként bekerült a francia idegenlégióba, harcolt a németek ellen, majd a kapituláció után megszökött, és részt vett a francia ellenállásban: a kommunista Missak Manouchian csoportjába került, többek között Mód Péterrel, a későbbi magyar diplomatával, Pikler Ferenc mérnökkel és a Rákosi korszak későbbi áldozatával, Angyal Györggyel együtt. Feladata hamis útlevelek készítése volt az emigránsok számára.

Preiser Károly nővére, Klára, aki már korábban emigrált, szintén részt vett a francia ellenállási mozgalomban, de ő, aki 1938-ban kilépett a kommunista pártból, a gaullistákkal dolgozott, egyebek között zsidó nőket bújtatott, és ő juttatta el a testvére által készített hamis útleveleket a nem kommunista ellenállókhoz. Preiser Klára Franciaországban lett textilművész, 1965-ben tért haza és neves hazai iparművész vált belőle, többek között a Műcsarnokban is kiállított. Zádor Erzsébet, Preiser Károly felesége (hivatalosan az 1930-as évek végén házasodtak össze) is részt vett az ellenállásban. Hazajövetelük után gyári textiltervezőként és iparművészként tevékenykedett.

Preiser Károlynak és Zádor Erzsébetnek 1942-ben, Párizsban megszületett lánya, Anna. (Róla a cikk második felében lesz szó.) 

1944. augusztus 24., Párizs felszabadulása után Preiser Károly önálló irodanyitási engedélyt kapott. Társtervezőként, Perret irányítása mellett részt vett Le Havre újjáépítési terveinek elkészítésében. A tervezési munkákat viszont már nem fejezte be, és végül építészeti irodáját sem nyitotta meg Párizsban. Hazatért Magyarországra.

Preiser már 1945-ben hazajutott (kalandos úton, gyalogosan az Alpokon és a Pó síkságon, majd a Dinári hegységen és Ausztrián keresztül), majd rá egy évre követte őt felesége is. Elkezdődött új életük Magyarországon, Preiser Károlyból Perczel Károly lett[2]. Lakást Újlipótvárosban, a Hollán Ernő-Balzac utca sarkán álló házban, a Balzac utca 35-ben, az 5. emeleten kaptak.

Pozícióba került. A Magyar Kommunista Párt tagjaként Budapest székesfővárosi törvényhatósági bizottságba is beválasztották. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa párttitkára és vezető tervezője, majd 1947-ben az Újjáépítési és Közmunkaügyi Minisztériumba került, ahol Veress Péter mellett faluszervezéssel és -rendezéssel foglalkozott, majd a Területrendezési Főosztály vezetője lett. Kezdeményezésére jött létre 1949-ben a Területrendezési Intézet, ahol föld- és házhelyosztással, tanyaközpontok építésével, ipari központok tervezett telepítésével foglalkoztak.

Publikált a Tér és Formában, a Magyar Technikában és az Új Építészetben. Írt új építőanyagokról, a franciaországi építészetről, Le Corbusier munkáiról (Perczel franciaországi tartózkodása során valószínűleg megfordult Le Corbuiser irodájában is), a magyarországi tájrendezésről és az országos építési kerettervek szükségességéről. És persze részt vett az újjáépítés tervezői munkálataiban is. Tanulmánytervet készített Benkhard Ágosttal, Granasztói Pállal, Hönsch Lászlóval és Málnai Lászlóval belső Erzsébetváros újjáépítéséhez, a Dunaparti lakótelepre kiírt pályázaton II. díjas lett Gádoros Lajossal, Gerle Györggyel, Málnai Lászlóval, Perényi Imrével és Preisich Gáborral együtt beadott pályaműve.

1948-ban Perényi Imrével, Preisich Gáborral, Gádoros Lajossal és Szrogh Györggyel együtt megnyerte a MÉMOSZ székházra kiírt pályázatot, és az épületet együtt tervezték, ámde az épület átadásakor 1950-ben neve már nem került fel a tervezők listájára, mert közben letartóztatták. Az 1951-ben rendezett építészkongresszuson a dekadens nyugati építészet elrettentő példájaként említették a tervet

1949-ben jártunk. A meggyőződéses baloldali Perczelt sem kímélte a gyanakvásra épülő sztálinista államhatalom. A Rajk-per egyik vádlottja lett. Franciaország javára folytatott kémkedéssel vádolták, letartóztatták, életfogytiglanra ítélték. (Erős jelleme, pozitív attitűdje átsegítette a megpróbáltatásokon a börtönben is. Ugyanakkor baloldali nézeteit élete végéig vallotta.) Öt év múlva, 1954-ben szabadult. Rehabilitálták. Szabadulásáig, a börtönben is szakmájának élt. A rabokat foglalkoztató vállalat, a KÖMI (Közérdekű Munkák Igazgatósága) egyik irodáján dolgozott 1951-től, a francia ellenállási mozgalomból ismert barátjával, Pikler Ferenccel, valamint Reismann Jánossal, Fülei Szántó Endrével és másokkal együtt (helyileg a váci gyűjtőfogházban). Ők készítették többek között a statikai számításokat az Árpád-híd újjáépítéséhez. (De a KÖMI irodán dolgozott akkoriban, raktárosi munkában Aczél György a későbbi kultúrpolitikai vezető és Málnai László építész is, aki 1956-ban Norvégiába távozott.)  

1957-ben született Perczel második gyermeke, István, akiből jeles filozófia- és vallástörténész lett.

Perczel Károly rehabilitálása után újra állami pozíciókat kapott. Az Országos Építésügyi Hivatal városrendezési csoportvezetője, majd az Építésügyi Minisztérium Települési Főosztályának vezetője lett. Regionális tervezési és városépítészeti kérdésekkel foglalkozott, de készített hasznosítási koncepciót a magyarországi hévízkincsről, közreműködött az országos főépítészi rendszer kiépítésében, a hazai építészet nemzetközi elismertségéért is tett.

Az 1950-es évek közepén cikkei jelentek meg a Magyar Építőművészetben és a Szabad Népben a magyar építészet aktuális fejlődési kérdéseiről. A MÉSZ vezetője lett Major Máté mellett. Egyúttal a nemzetközi építészeti egyesület, az UIA (Union Internationale des Architectes) elnökségének is tagjává választották. Megkapta a Munka Érdemrendet.

Elsősorban Perczel hatására az 1955-ös törvényerejű kormányrendeletbe sikerült beemelni a regionális összefüggések szükséges vizsgálatát a regionális tervezés során. Fontos szakcikkeket publikált a Városépítés és a Területrendezés című szaklapokban, de írt a hazai faluhálózatról a Valóságban is.

Csonka Pál és Kotsis Iván műegyetemi professzorok kényszernyugdíjazása ellen szót emelt, bár nem tudta azt megakadályozni.

Perczel 1956-ban részt vett a Marx (Nyugati) tér rendezésére kiírt pályázaton. Csavlek Andrással, Gyárfás Ivánnal és Mikes Alfréddal beadott pályázata III. díjban részesült.

9/20
A Marx (Nyugati) tér rendezésére kiírt pályázat III. díjas pályaművének távlati képei 1956-ból, tervező: Csavlek, Gyárfás, Mikes és Perczel (Magyar Építőművészet, 1956/3., 77. o.)

Jegyzetet írt A településhálózat regionális rendszere címmel a Mérnöki Továbbképző Intézetnek.

A forradalom után itthon maradt, szakmai pozíciói nem gyengültek és meghatározó szakembere maradt a hazai területrendezési politikának. Az Építésügyi Minisztériumban továbbra is a Városrendezési főosztályt vezette. Papp Lajossal, Perényi Imrével, Valentiny Károllyal és másokkal együtt az Építésügyi Minisztérium Kollégiuma tagjai sorába került. Nemzetközi, főleg francai szakmai kapcsolatépítésben vett részt, építészkongresszusok kiküldöttje volt. Propagálta – főként Granasztói Pállal együtt - a korszerű városrendezési elveket.

A Dunakanyar Intéző Bizottságának lett tagja, a Dunakanyar regionális terveiben már ekkor részt vállalt – ezirányú, a Dunakanyart érintő rendezési feladatok (egészen a Bős-Nagymarosi vízlépcső megvalósításának problematikájáig) élete végéig végigkísérték. A MÉSZ vezetőségének is tagja maradt. (1959-től lett elsőszámú irányító.) 1962-ben kandidátusi fokozatot szerzett, regionális tervezés témájában.

Az 1960-as évektől műemlékvédelmi helyreállítási alapelveket és rendelkezéseket dolgozott ki Dercsényi Dezsővel és másokkal. Címzetes egyetemi docensi kinevezést kapott a Műegyetemen. 1966-ban az Akadémiai kiadó gondozásában napvilágot látott Gerle Györggyel írt fontos munkája, a Regionális tervezés és a magyar településhálózat.

Perczel 1967-ben, több évtized után arra kényszerült, hogy otthagyja az Építésügyi Minisztériumot (többek között klerikális kapcsolatokkal vádolták a Rókus-kápolna lebontásának megakadályozása miatt), és a VÁTI igazgatóhelyettesének nevezték ki. Továbbra is a regionális tervezés kérdéseivel foglalkozott. Osztrák, csehszlovák és jugoszláv kollégáival közösen regionális terveket készített a határmenti területek fejlesztésére.

Ekkor kezdte először használni az urbanizáció fogalmát. Fontos cikke ebből az időből az Építés-Építészettudományban, 1976-ban megjelent, Magyarország urbanizációs fejlettségének területi struktúrája címet viselő harmincoldalas tanulmánya. De írt az elmaradott területek fejlesztéséről, a magyar város- és faluhálózatokról, a lengyel városfejlesztési példákról, vagy éppen a magyarországi kikötők és az urbanizáció kapcsolatáról. 1969-ben urbanisztikai tevékenységéért megkapta - Tillinger Jánossal együtt - a sorrendben másodízben odaítélt Hild János-díjat. 1975-ben a Munka Vörös Zászló érdemrenddel tüntették ki.

Időközben Perczel másodszor is megnősült. Feleségül vette Tevan Zsófiát (1922-2017?). Tevan maga is építészmérnökként dolgozott, Perczelt az Új Építészet Körből ismerte. A nagyhírű békéscsabai Tevan nyomdász família leszármazottja volt. Édesapja, Tevan Rezső (1893-1945) 1921-ben diplomázott Budapesten és Békéscsaba jeles építésze lett. Fontos munkája az art deco vonalú békéscsabai Zsidó Aggok Otthona a Csaba utcában, de villákat is tervezett a város Árpád-sorára, valamint az Iczkovits-gépáruházat/lakóházat a csabai Andrássy útra. Emellett magánházak, középületek és balatoni nyaralók sora őrzi munkájának emlékét, melyeket főként modernista felfogásban alkotott. Koncentrációs táborban halt meg.

Tevan Rezső lánya békéscsabai, ott is érettségizett, 1945-ben felvételt nyert a Műegyetem Építészmérnöki Karára, 1950-ben végzett. 1951-ben férjhez ment az egyetemen megismert Vámos Tibor (1926-2021) villamosmérnökhöz, az MTA SZTAKI későbbi alapítójához, aki akkor a Dunai Vasműnél dolgozott. Tevan is Dunaújvárosban (Sztálinvárosban) helyezkedett el - miután rövid ideig az Ipartervnél talált munkát - építésvezetőként. 1954-től már Budapesten éltek. (1955-ben született meg fiuk, Péter. 1967-ben elváltak.) 10 évet dolgozott a Műszaki Egyetemen, majd az Építéstudományi Egyetemre került, főmunkatárs lett és onnan ment nyugdíjba.

14/20
Tevan Rezső és lánya, Tevan Zsófia 1940 illetve 1952 körül (Centropa.hu)

Perczel a VÁTI égisze alatt 1975-ben Baráth Etelével és másokkal együtt a Bős (Gabcikovo)-Nagymarosi vízlépcsőrendszer előkészítő rendezési tervét alkotta, majd komplex környezeti hatásvizsgálatot is indított. 1981-ben, már nyugdíjasként a Városépítésben beszámolt a területrendezési terv kidolgozásának állapotáról. Ugyanakkor 1983-tól – megismerve több nézőpontból is a szakmai érveket és mérlegelve a vízlépcső várható környezeti hatásait – már a beruházás ellen érvelt. Az MTA 1983-as állásfoglalása már az ő és társai véleményén alapult. A HVG-ben 1985-ben megjelent cikke után az Építésügyi Miniszter eltiltotta a vízlépcsővel való foglalkozástól – de Perczel továbbra is foglalkozott a témával. A biotermikus energia magyarországi hasznosításán dolgozik.

1985-ben Perczel megkapta a hamburgi F. V. S. alapítványtól a Herder-díjat, amellyel a Kelet-Európai térség kulturális életének kiválóságait díjazták. Építészek-művészettörténészek közül Perczel előtt Dercsényi Dezső, Gerő László, Preisich Gábor, Major Máté és Entz Géza részesült az elismerésben.

1990-ben Széchenyi-díjban részesült.

Perczel Károly 1992-ben hunyt el. Temetésén, a Farkasréti temetőben Preisich Gábor így foglalta össze Perczel életművének két legfontosabb elemét[4]:

Perczel Károly lánya, Perczel Anna (1942-2021) Párizsban született, ahol édesapja dolgozott. A felszabadulás után hazatért a család, így Anna iskoláit már Budapesten végezte. A Maxim Gorkij magyar-orosz iskolába (a mai Szent István Gimnáziumba) járt. Felvették a Budapesti Műegyetemre. 1967-ben diplomázott építészmérnökként.     

1967-től, édesapjához hasonlóan településtervező építészként dolgozott - a BUVÁTI-ban. 1968-ban a miskolci Tiszai Pályaudvar tervpályázatán indult a BUVÁTI munkatársaként, pályázatukat megvételben részesítették. Több közös tervezői munkát végzett a tervező-csoportvezető Vadász Györggyel. Ezek közül tán a legérdekesebb az 1974-ben elkészült Árnyas utca 15. szám alatti lakóház, melyről Makovecz Imre írt dicsérő véleményt a Magyar Építőművészetben[5]. Szintén Vadász (egyik) munkatársa volt Zalaegerszeg városközpontjának tervezésében.

Perczel   Anna legfontosabb vezető tervezői munkája a Gellért hullámfürdő rekonstrukciója volt Vészi Évával, Kölönte Zsolttal és Palotai Tamással. A munka három ütemben folyt. Az első ütem a Pezsgőfürdőhöz közvetlenül kapcsolódó ún. keresztszárny és öltözőrendszer fölötti íves teraszok külső rekonstrukciója, a második a hullámmedence és a „Cascade" rekonstrukciója, míg a harmadik a Kemenes utca által a fürdőtől elválasztott zöldterület hasznosítása volt.

Perczel Anna Magyarországnak a fejlődő országok számára nyújtott támogatási programja keretében – élettársával, Tóth Tamás (1943) építésszel együtt – 1975 és 1977 között Algériában, majd 1980-tól 1982-ig Mozambikban dolgozott. Az algériai mezőgazdasági reform új falvak építését tűzte ki célul.  Fő munkájuk 200-400 lakásos – igazgatási, oktatási, vallási, kereskedelmi és sportlétesítményekkel ellátott – falvak tervezése volt. A falvak építése a tervezőasztalról levett tervek alapján azonnal megkezdődött. Részt vettek az egyik (a Jijel) megye területén lévő városok területi lehatárolási és szabályzati terveinek készítésében is.

Mozambikban repülőterek és határállomások tervezését végezték. A Tete városába tervezett repülőteret átadták, de a többi terv (melyeket Pemba és Lichinga városában valósult volna meg) nem épülhetett meg a közben kiújult fegyveres harcok miatt. De a Mozambiknak Zambiával, Tanzániával, Zimbabwével közös határára tervezett határátkelő állomások és a beirai tengeri határállomás terveiből sem lett semmi. (Az elkészült tervek sem maradtak meg, mivel kihozataluk tilos volt.)

A nyolcvanas években Perczel és Tóth együtt készítette a Rákospalota-Újpest vasútállomás II. díjas pályázati munkáját (I. díjat nem adtak ki), ami szintén terv maradt.

Az 1980-as évek közepétől - Kerényi József Péternek, a VÁTI irodavezetőjének hívására - Józsefváros középső területeinek rehabilitációs építészeti programját vezette a VÁTI-nál. Munkája hozzájárult ahhoz, hogy az Andrássy utat övező városrész UNESCO világörökségi védelem alá került.

Édesapja szellemiségében alkotott: városrendezés, környezetmegóvás, örökségvédelem – ezek váltak Perczel Anna szakmai opuszának mozgatóivá. Perczel alapító tagja lett a Duna Körnek majd a Duna Chartának, környezetvédelmi felhívások mellé állt, a Bős-Nagymarosi beruházás ellen is felemelte szavát.

1990-ben pártonkívüliként, az SZDSZ listáján került be a Fővárosi Közgyűlésbe, a Környezetvédelmi Bizottság elnöke lett, de mivel úgy érezte, semmit nem tud elérni, 1994-ben már nem jelöltette magát újra. 1996-ban Budapest díjat és Magyar Műemlékvédelemért emlékplakettet kapott. Kiállított a VII. Velencei Biennálén. Ebben az évben kezdte meg a régi pesti zsidónegyed építészeti és társadalmi értékeinek felmérését. 1998-tól Kőbánya-Ligettelkek tömbrehabilitációs építészi programját vezette Baranyai Ildikóval.

2002-ben az Új Magyar Építőművészet egy tematikus mellékletében írt a pesti zsidónegyedről. Írását így kezdte:

2003-tól VÁTI-s kollégáival, Baranyai Ildikóval, Ladányi Jánossal, Péterffy Ágostonnal, Merker Viktorral és Lábass Endrével együtt folytatta a régi pesti zsidónegyed megmaradt értékeinek felmérését.

2004-ben többedmagával létrehozta az Óvás! Egyesületet a régi pesti zsidónegyed védelmében. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke az Óvás! fellépése nyomán 2005-től műemléki területi védelmet biztosított a régi pesti zsidónegyednek. Munkájuknak köszönhetően 20 épületet mentettek meg a lebontástól. 2007-ben Védtelen örökség címmel jelent meg könyve. melyben egyesével mutatja be a zsidónegyed épületeinek és lakóinak történetét.

Az Óvás! 2014-ben elkezdett, folyamatosan bővülő kutatást végez a zsidóság szerepéről Budapest világvárossá válásában. (A projektet Perczel Anna öccsével együtt indította.)

Flesch István villamosmérnökkel kötött házasságából született Andrea (1964) lánya, akiből jelmeztervező lett. Unokája, Hegedűs Zoé (1993) ételtervező.

Perczel Anna haláláig a védtelen örökség igaz védője maradt.

Gottdank Tibor

[1] Perczel István személyes közlése.
[2] Személyesen Rajk László – akivel Perczel jó kapcsolatot ápolt – javasolta számára, hogy magyarosítson, lehetőleg valami dzsentri nevet válasszon. Végül azért választotta a Perczel nevet, mert Marx egy tanulmányában egyedül Perczel Mórt dicsérte a magyar 1848-asok közül. – Perczel István közlése.
[3] Perczel: A magyarországi regionális tervezés történetéhez, Tér és Társadalom 1989/3., 104. o.
[4] Magyar Építőművészet, 1992/2-3., 95. o.
[5] Magyar Építőművészet, 1974/5., 33. o.

Perczel Anna emlékére

Források:

Bonta János: A magyar építészet egy kortárs szemével, Terc Kiadó, 2008.
Építészfórum, online
Ferkai András: Le Corbusier és Magyarország, Magyar Építőművészet, 1987/6.
Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl, KUK Kiadó, 2018.
Perczel Anna: Pest régi zsidónegyede, Utóirat, 2002/6.
Perczel Anna: Pest régi zsidónegyede – történelmi felfedező séta, Műemlékvédelem, 2005/3.
Perczel Anna: Védtelen örökség – Unprotected Heritage, Budapest Főpolgármesteri Hivatala, 2007.
Perczel Anna és Török Gyöngyvér (szerk): Ami látható és ami láthatatlan: Erzsébetváros zsidó öröksége, Erzsébetváros Polgármesteri Hivatala, 2013/2018
Perczel István és Tóth Tamás személyes közlése 
Perczel Károly: A magyarországi regionális tervezés elvi alapjai, Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények, 1960/4. kötet, 1-2.
Perczel Károly: A magyarországi regionális tervezés történetéhez, Tér és Társadalom 1989/3.
Perczel Károly: Az északi Duna-szakasz magyar oldalának területrendezési terve, Városépítés, 1981/6.
Perczel Károly: Faluhálózatunk fejlesztéséről, Valóság, 1960/3.
Perczel Károly és Gerle György: Regionális tervezés, Akadémiai kiadó, 1966.
Perczel Károly életrajza (összeállította: Perczel Anna)
Tevan Zsófia visszaemlékezései, Centropa, online

Közlönyök, szaklapok: Ars Hungarica, Budapest, Dunakanyar, Építés - Építészettudomány, Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények, Földrajzi Értesítő, Közgazdasági Szemle, Magyar Építőművészet, Magyar Tudomány, Műemlékvédelem, Művészettörténeti Értesítő, Településtudományi Közlemények, Tér és Forma, Tér és Társadalom, Új Építészet, Valóság, Városépítés.

Szerk.: Winkler Márk