Dinasztiák: a Hildek, építészetünk klasszikusai

Építészdinasztiákról szóló cikksorozatunkban Gottdank Tibor építészeti kutató mutat be építészgenerációkat, építőiparban sikeres családokat. Ezúttal a Hild-dinasztia következik.

A Magyarországon élt Hildek Csehországból származtak és a XVIII. század folyamán Bécsben telepedtek le. A család férfitagjai többnyire az építőmesterséget választották foglalkozásul, nevük gyakran ott szerepelt a bécsi kőmíves- és kőfaragó céhek könyveiben.

A XVIII. században legnagyobb jelentőségre Hild Adalbert emelkedett, aki nemcsak mint polgári, hanem mint udvari építész is tevékenykedett, és pályafutását valószínűleg Pacassi Niccolo udvari főépítőmester pártfogoltjaként kezdte. Hildet a Franz Anton Hillebrandt vezetésével folyó udvari építkezéseknél is ott találjuk mint a munkálatok vezetésével vagy ellenőrzésével hivatalosan megbízott mestert. Valószínűleg ilyen irányú elfoglaltsága gátolta meg, hogy nagyobb, önálló működést fejtsen ki. Hivatalos működése és az ezzel járó hírnév révén vált alkalmassá arra, hogy építőtanoncokat neveljen. A tanulók sorába tartozott fia, Vince is, aki 1783-tól felszabadulásáig, 1787-ig mellette dolgozott.

Hild Vince már Bécsben született és apja magasabb állása folytán igényes nevelést kapott. Nem elégedett meg a mesterségbeli képzéssel a céh kebelén belül, tanulmányait a bécsi Akadémián is folytatta. Akadémiai tanulóéveit apjának 1789-ben bekövetkezett halála szakította meg, korai családfenntartásra késztetve a fiatal építészt. Hild Vince a következő években nem dolgozott Bécsben. Valószínűleg az építkezések megcsappanása késztette új munkalehetőségek keresésére. Erre különösen Pest látszott alkalmasnak, ahol Vince fivére, Hild János már több éve dolgozott. Hild Vince pesti tartózkodásának első éveiről kevés adat áll rendelkezésre.

Önálló munkát is végzett, mert erre hivatkozva kérte 1810-ben a bécsi céhtől mesterré avatását. A bécsi céh azonban nehézségeket támasztott, Hild Bécsen kívül végzett munkáját bizonyítékul nem is fogadta el. Ez késztethette Hild Vincét arra, hogy végleg Pesten telepedjék le. A következő években Pesten, a dohányhivatal építését vezette, valamint a német színház építésének felügyelője volt.

1816-ban a Kálvin téri református templom meginduló építkezésénél működött közre mint ellenőrző (más források szerint a templom tervezője is ő volt. Az árvíz utáni újjáépítést majd unokaöccse, Hild József fogja végezni). 1817 márciusában hunyt el.

Hild Adalbert idősebb fia, Hild János (1766-1811) a németországi Salesliben, a mai csehországi Zalezlyben született. Építészeti tanulmányait Bécsben végezte. Itáliában tett tanulmányutat, majd a nagyszombati Invalidus-ház építési munkálataiban vett részt.

1786-ban, 20 évesen érkezett Pestre Bécsből. Isidor Canevale (1730-1786) bécsi udvari építésznek volt a főpallérja és a nagybeteg építész helyett ő vezette a lipótvárosi – a mai Szabadság téren felépült – Újépület építését. Hild részt vett a tervátdolgozásokban is. (Az Újépületet 1897-ben lebontották.)

Hild János, aki 1790-ben kapott letelepedési engedélyt Pesten, a barokk legvégső fázisában, a kezdődő klasszicizmus évtizedeiben, vagyis a felvilágosodás korában dolgozott. Aktívan közreműködött a Szépítő Bizottmány megindításában és Pest városszabályozásának kidolgozásában. Első megbízásait a Szépítő Bizottmánytól kapta: tervezett városi utcaszabályozást, csatornázást, új térkialakítást és fásítást.

A század végétől fontos középületek tervezésével bízták meg, ilyen volt a Pesti Városi Színház (1801 körül), a Pesti Vármegyeháza Gyűlési Palotája (1804-1811), a Nemzeti Múzeum vagy a régi városháza emeletráépítése. Ezek jelentették munkásságának gerincét, még ha legtöbbjük nem is valósult meg. Kevéssé ismertek a magánmegrendelők számára készített munkái a nagy közületi megbízások előtt. Példa erre a bicskei Batthyány-kastély (1796-1799) vagy a pesti Csekonics-palota (Kecskeméti utca 10., 1797).

Zádor Anna így írt egy Hild-tervről, ami általában igaz az építész munkáira[1]:

Tervei alapján épült a Mezőhegyesi Ménesbirtok épületegyüttesének több eleme (központi magtár, déli és északi diadalív és kapu). 1804-ben, József nádor megbízásából elkészítette Pest város szabályozási tervét, amely az első ismert pesti városrendezési tervnek tekinthető. A terv 1805-re készült el, magába foglalta a már meglevő városrészek rendezését és az új városrészek (főképp Lipótváros) kiépítésének menetét és módjait. 1807-től szintén a nádor felkérésére részt vett a terv megvalósítását előmozdítani hivatott – már említett – Szépítő Bizottmány munkájában is. 1809-ben Lipótváros építési felügyelője volt.

Az 1805-ben készült pesti szabályozási és szépítési helyszínrajz tulajdonképpen a Schilson-féle terv javított és bővített kiadása. Báró Schilson a jövendő Lipótvárosának felvázolásában észak felől nem ment tovább a mai Arany János utcánál, a Duna felőli részen pedig megállt a mai Nádor utca és Dorottya utca vonalánál. A Dunaparti városrész szabályozása teljesen kimaradt Schilson tervéből. Hild János pótolta e hiányokat. Helyrajzában már helyet csinál a Dorottya utca és a Mária Valéria utca közé kerülő házsoroknak. Kirajzolja a helyét a Ferenc József (Széchenyi) téri és Akadémia utcai palotasoroknak is. Ezeket a neoklasszikus ízlésben megalkotott palotákat részben János fia, Hild József fogja felépíteni a következő évtizedekben. Hild János térrajzán már háztelkek veszik körül az Újépületet és házhelyek sorjáznak túl a Neugebäudén is. A mai Markó utcáig akarta – első körben –  beépíteni a homoksivatagot, de József nádor városregulátorának voltak tervei és elgondolásai a mai Margit híd vidékével is. Hild szerves kapcsolatot akart létesíteni az Újváros és a Terézváros között is. A Gyár utcát nyílegyenes irányban meg akarta hosszabbítani a Dunáig, de meg akarta hosszabbítani a Három korona utcát is. A két meghosszabbított útvonal találkozójánál – körülbelül azon a helyen, hol a Pozsonyi út és Katona József utca metszik egymást – körteret akart létesíteni. Ezenkívül kapcsolatot létesített a Nagymező utca és a Kálmán utca között is.

Egyházi építészet terén Hild János működéséről – azon túl, hogy 1805-ben ő készíti belvárosi templomban felállítandó főoltár tervét és felméri a templomot is – kevés tudható.

1807-ben a debreceni consistorium véleményezés végett Péchy Mihály tervét küldte hozzá: ez Hild János hírnevének igen jelentős bizonyítéka. 1808-ban elkészítette az új só- és dohányhivatal épületének, 1809-ben az átalakítandó fegyháznak a tervét. 1811-ben az egyetem botanikai kertjében szükséges épületek számára készített terveket. Terveit elfogadták ugyan, de a kivitelezést halála megakadályozta.

Hild János nevét megőrizte az utókor. A Magyar Urbanisztikai Társaság 1968 óta Hild János-díjjal ismeri el a településfejlesztésben, illetve a településrendezésben kiemelkedő eredményt elérő települések, személyek munkáját. 2005-ben volt 200 éves Pest Város Szabályozási Terve, melyet Hild János neve fémjelez. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöksége ezért azt az évet Hild János Emlékévnek nyilvánította. Mezőhegyesen pedig utca őrzi nevét.

A Hild nevet és a család építészi örökségét továbbvitte és egyben igazán naggyá, Hild János fia, Hild József (1789-1867) tette. Szülei második gyermekeként született Pesten, az Újépületben. Apja környezetében kapta az első szakmai impulzusokat.

A piaristák gimnáziumában tanult 1799 és 1804 között, kitűnő tanuló volt. Az ifjú Hild a Bécsi Művészeti Akadémia elvégzése után, az ösztöndíjjal kapott itáliai (Nápoly, Róma, Firenze, Milánó) tanulmányutat követően az Esterházyak udvari építésze lett. A kismartoni kastély átépíttetője, Charles Moreau (1758–1841) mellett dolgozott Kismartonban és Bécsben. A gyakorlati ismereteket az apja által vezetett építkezéseken sajátította el. 1809-től már hivatalosan is szerepelt apja vállalkozásaiban.

Hild itáliai útján ismerkedett meg a reneszánsz építészet szerkezeti megoldásaival, az ókeresztény oszlopos-gerendás templomok formavilágával.

Apja halála után a megörökölt irodát művészi ösztönnel és remek üzleti érzékkel irányította. Építészeti munkássága az 1830-as és 1840-es években a pesti oldalon első helyen állt és messze túlhaladta az ugyancsak erősen elfoglalt Pollack- vagy Kasselik-irodák tevékenységét.

Hild a magyarországi klasszicizmus egyetlen olyan építésze volt, aki alkotásaival meghatározta a hazai klasszicizmus egyházépítészeti irányát és ezzel a korszak legnagyobb magyar építészei közé emelkedett.

Legelőször a belvárosi plébániatemplom munkálatainál találkozunk vele. 1832 és 1835 között az ő tervei szerint épült a templom kettős oszlopokkal tagolt új kórusa.

1835 és 1837 között Hild tervei szerint készült a józsefvárosi plébániatemplom főoltára, amelynek ívvel kapcsolt kettős oszlopai Pollack terézvárosi templomoltáraival versenyeznek. Jelentékenyebb Hild részvétele a Kálvin téri református templom építésében, amelyhez 1847-ben készített homlokzattervet. Ugyanő építi 1854-ben a kétemeletes belső karzatokat. Pollack Mihály halála után Hildre várt a Deák téri evangélikus templom csonka homlokzatának átépítése is.

Hild neve ott szerepel az egri és esztergomi székesegyház, a lipótvárosi plébániatemplom (a mai Szent István Bazilika) és a ceglédi nagytemplom építésénél. A felsoroltak közül legegységesebb alkotásának az egri székesegyházat tekinthetjük, mert itt a tervek és a kivitel egyaránt Hildtől származott, és a munka még a művész életében be is fejeződött.

Az egri székesegyház építéstörténete ismert: gróf Esterházy Károly egri érsek a XVIII. század közepén határozta el, hogy a régi Szent Mihály templom, a későbbi török mecset helyén új és díszes templomot emel. Páckh János 1829-es terve, sem a vele egyidőben keletkezett tervek egyike sem valósult meg. Azt sem tudjuk pontosan, hogy miként jutott kapcsolatba Pyrker érsek Hilddel: valószínű, hogy pesti működése, főleg a korán híressé vált Lloyd-palota építése hívta fel rá a figyelmet. Hild 1830. augusztus 28-án megkötötte az építésről szóló szerződést. 1937-ben felszentelték a templomot.

A székesegyházról így írt Zádor[2]:

„A hatalmasan elnyúló (a portikusszal együtt 93 méter hosszú) székesegyház alaprajza háromhajós, középen kereszthajóval ellátott elrendezést mutat. A három kupolával fedett főhajó első és harmadik szakaszát oszlopok választják el a mellékhajótól, míg a nagy kupola alatti négyzet jelentőségét kettős tartópillérek hangsúlyozzák. A mellék- és kereszthajók szerényebb faltagolása fokozza a bejárattól a főoltár felé haladó tengely sodrát, amit a külön bejárati csarnok beiktatása, valamint a megnyújtott szentély is alátámaszt. Világos tagolása, jelentős méretei ellenére már az alaprajz megfogalmazása is némi bizonytalanságot éreztet. A felépítés sem mentes ettől. A főhomlokzat középrészét hatalmas, hat oszlop szélességű, attikával és oromzattal koronázott portikusz díszíti, amelynek középső tengelyébe esik a főbejárat. A templom homlokfalát négy lapos korintuszi pillér tagolja és konzolos párkány zárja le. A timpanon mögött magasra emelkedő attikát három allegorikus szoboralak koronázza, az oldalsó pillérek lezárásaként az oldalbalusztrádon egy-egy kerub áll. A gazdag szobordíszt a homlokzat falába illesztett nagy reliefek egészítik ki, valamint az a két-két álló alak, amely a kitűnő hatású főlépcsőt szegélyezi." Zádor kritikát is megfogalmazott: „Az egyes épületrészek egymáshoz való illeszkedése olyan nyugtalanságot teremt, amelyet a falak keresetlen, egyszerű megoldása sem tud kellően ellensúlyozni. Különösen kedvezőtlen a tornyok felépítése, amelyeknek reneszánsz-emlékeket idéző elemei sem formailag, sem arányaikban nem állnak összhangban a főhomlokzat képzésével. A tornyok kedvezőtlen alakja befolyásolja a hátulsó, nyugati homlokzat nyugodt tagolásának és jóleső arányainak érvényesülését is." Végül hozzáteszi: „E nagy székesegyház, hibái ellenére, a klasszicizmus legfontosabb hazai emlékeinek egyike. Sajátos jellegét tán éppen kiegyenlítetlen volta adja meg, amely tervezőjére csakúgy jellemző, mint arra a korra, amelyben keletkezett."

Hild nevéhez fűződik a lipótvárosi plébániatemplom is – aminek terveit Hild halála után Ybl Miklós utólag átrajzolta, átalakította.

Hildet 1840 után az újgótika fejlődő iránya is érdekelte. Ebben a gyorsan elterjedt stílusban alkotta meg Hermina főhercegnő emlékkápolnáját. A városligeti kápolnát a pesti polgárság József nádor fiatalon elhunyt felesége emlékére emelte. Hild József 1842-ben készítette ezt a tervet.

A magyarországi klasszicizmus egyházi építészetének vezető alakja legtöbbet a világi építészet terén működött. Az idetartozó igen nagyszámú emlék fő csoportját a polgári házépítés példái alkotják. Hildnek azonban nemcsak e téren vannak érdemei, hanem fontos szerepe volt mind a világi középület, mind a főúri kastélyépítészet klasszicista megfogalmazásában. Számbelileg a legkisebb csoportot középületei jelentik. Bár ezek a művei művészi értékben nem érik el Pollack alkotásait, a klasszicizmus építészetének történetében fontos helyen állnak.

A legfontosabb ezen művek között kétségtelenül az ún. Lloyd-palota, a régi tőzsdepalota. (1948-ban lebontották, helyéra az Atrium Hyatt szálloda épült). Zádor ezt írta a palotáról[3]:

„A kétemeletes Lloyd-palota főhomlokzatának legfontosabb részét a hatalmas pilléreken nyugvó rizalit alkotja, amelynek földszinti árkádos átjáróján állnak a tágas emeleti tornác oszlopai. Az oromzattal koronázott középrész rendkívül sikerült megoldás, fokozza az épület ünnepi jellegét és hatását, egyúttal a magasba szökellő oszlopok lendületével előkelő könnyedséget biztosít a különben zárt és nyugodt épülettömbnek. Hild a klasszicizmus építészetének kedvelt elemeit használja. De az egyes tagok egymáshoz való arányosítása, a tartó és hordó részek kapcsolatának szavakban alig kifejezhető, megkapó aránya messze kiemeli a szokásos épületmegoldások sorából. A középrész ünnepi hatását a csatlakozó oldalrészek tartózkodó és dísztelen kiképzése még fokozza. Az egyszerűen keretezett ablakok egyenletesen sorakoznak egymás mellett, a főemelet ablakait csak a felettük elhelyezett szemöldökpárkányok gazdagítják. Ugyanígy tagolja az építész az oldalhomlokzatokat is, amelyek azonban már kissé egyhangúak. Kétségtelenül Hild elsősorban a rizalit – képzésre helyezett súlyt és igyekezett elkerülni az egyes részletek között minden versengést, amely a főhomlokzat jól mérlegelt együttesének hatását veszélyeztette volna."

Hild építészeti tevékenységének legnagyobb részét a polgári házépítésnek szentelte. Művei nemcsak Pest városképére gyakoroltak döntő hatást, hanem a kortársak műveire is. Ennek köszönhető, hogy a XIX. század első felének sok emléke Hild műveként él a köztudatban, akár jogos és valószínű ez a meghatározás, akár nem. Hild műveiben a polgári ház építésének minden válfajával találkozunk. Palota és villa, bérház és kastély építése egyaránt foglalkoztatta. Terveinek legnagyobb része Pesten került kivitelre. 1813-tól szerepel a Szépítési Bizottság előtt, de csak néhány évvel később élénkül meg építési tevékenysége, amely a harmincas évek végén, az árvíz után bekövetkezett kedvező építési viszonyok idején a mai értelemben vett vállalkozó-építész működéséhez hasonlítható. Pesten kivitelezett művei meghaladták a háromszázat és azokban az években is, amikor Pollack már csak keveset, vagy egyáltalán nem dolgozott, Hild vezető alakja volt a pesti építészetnek. Tán legfontosabb pesti polgári lakóépületei a Váci utca 4., 50., Zrínyi utca 4., 9., Mérleg utca 9., 11., Nádor utca 5. 12., 13., 18., 30. és a Dob utca 3. 

Ezek közül emeljük ki az 1839-ben épült egykori Tigris szállót, amely a mai Nádor és Mérleg utca sarkát foglalja el. A nagyméretű, háromemeletes ház főhomlokzatát tizenhárom, oldalhomlokzatát húsz tengely alkotja. A tágas, dongaboltozatos kapualj főtengelyét görögkereszt alakban metszi a melléktengely. Balról nyílik az egyenes szárnyú, meglepően tágas lépcsőház, míg a kapuval szemben az oszlopsorral övezett, szép udvarba lépünk. Az udvart alacsonyabb szárnyépület metszi ketté: ebben volt eredetileg a kávéház, amelynek tetejét az építész a mai értelemben vett terasz képzésére használta.

A klasszicizáló későbarokkra emlékeztető kapukiképzésével a Széchenyi István gróf számára a Szabadság tér 7. alatt épült háromemeletes ház emelkedik ki a megszokott, ismétlődő megoldások közül. (A ház helyén 1996 óta a BankCenter áll.).

Az egykori Kirakodó tér, a mai Széchenyi tér arculatát eredetileg csupa Hild tervezte épület határozta meg, így – délről észak felé haladva – a Heinrich-ház (1827–1828), a már említett Lloyd-palota (1827), a Diana fürdő (1822), a Libaschinszky–Koburg-palota (1825), az Ullmann-ház (1834), a Wieser-ház (1837) és a Tänzer-ház (1836-1837). Közülük mára csak a Tänzer-ház maradt meg (Akadémia utca 3.).

Hild 1839-ben Valero Antal selyemgyárát építi, amelynek palotaszerű homlokzata a klasszicizmus legszebb megoldásai közé tartozik és magasan túlszárnyalja egy gyárépület követelményeit. Felépítése a harmincas évek gazdagabb homlokzattípusát követi. Hat-hat tengelyes oldalrészek között tizenegy tengelyes középrizalit díszíti a kétemeletes épületet. A széles elterpeszkedés veszélyét a rizalitban alkalmazott ión-pillérek kannelúrás, karcsú oszlopteste ellensúlyozza. Széles koszorúpárkány és a rizalit felett emelkedő, egyenesen lezárt oromfal koronázza az épületet.

Hild Józsefnek köszönhetjük a magyar klasszicista fürdőépület építészeti megfogalmazását is. A budai Császár fürdő átépítésekor foglalkozik a fürdőépület kérdésével. 1841-ben végezte a régi épület jelentős újjáépítése, mely által az ovális alakú, udvarra néző épülethomlokzat kettős oszlopsora a bérházudvarokban megkezdett tagolás továbbképzését nyújtja.

Hild elképzelései alapján megvalósult jelentős középítkezés a Mária Terézia laktanya és az ún. Köztelek, de Hild nevéhez fűződik az első hengermalom építése is.

Hild József Budapesten kívüli munkássága elsősorban a kastélyépítészet terén jelentkezett. Ezek közül a bajnai és a lovasberényi kastély emelhető ki. A bajnai kastély magját képező épület már a XVIII. század végén a Sándor grófok birtokában volt. Hild nevéhez köthető a kastély átépítése. A főépület teljesen a klasszicizmus stílusában épült, míg a kis vadászlak-tervek többféle stíluspróbálgatás, így a romantika nyomait is mutatják. A lovasberényi kastély kertre néző főhomlokzatát középen négy gazdag, díszes ión-oszlopfővel ellátott, oromzattal díszített portikusz ékíti, amelynek három félköríves záródású ajtaja az emelet magasságát is magában foglaló nagyterembe vezet. Ehhez csatlakozik az udvar felé egy kisebb és mindkét irányban bejárattal ellátott előcsarnok, míg jobbról-balról három-három, egyre kisebb méretű szoba sorakozik a főterem északi tengelyéhez. A főépülethez csatlakozó szárnyak téglányalakú udvart vesznek közre.

Hild építészeti tevékenységét így összegzi Zádor:

„Szinte észrevétlenül távozott abból a városból, amelynek annyi száz épülete fogamzott az ő képzeletében." – írta Rados Jenő[4]. Temetésére 1867. március 8-án került sor. A Kerepesi úti temető XXV. parcellájában, a 7. sor 10. számú sírjába helyezték örök nyugalomra földi maradványait.

Halálával a Hild-építészdinasztia is sírba szállt.

Gottdank Tibor

[1] Zádor-Rados: A klasszicizmus építészete Magyarországon, 1943., 97. o.
[2] Zádor-Rados: A klasszicizmus építészete Magyarországon, 1943., 100. o.
[3] Zádor-Rados: A klasszicizmus építészete Magyarországon, 1943., 106. o.
[4] Rados: Hild József életműve, Akadémiai kiadó, 1958., 214. o.

Források:

Éber László: Művészeti Lexikon, 1-2., Győző Andor kiadása, 1935.
Kenyeres Ágnes (szerk.): Magyar Életrajzi Lexikon, Akadémiai kiadó, 1-2., 1967-1982.
Pásztor Mihály: A százötven éves Lipótváros, Budapesti Statisztikai Közlemények 93/4, 1940.
Rados Jenő: Hild József életműve, Akadémiai kiadó, 1958.
Rados Jenő: Magyar építészettörténet, Műszaki Könyvkiadó, 1971.
Sisa József: A bicskei Batthyány-kastély és Hild János, Művészettörténeti Értesítő, 1994/1-2., 65-69. o.
Sisa József: A magyar klasszicizmus, Corvina kiadó, 2006.
Sisa József (szerk.): A magyar művészet a 19. században - Építészet és iparművészet, Osiris kiadó, 2013.
Zádor Anna - Rados Jenő: A klasszicizmus építészete Magyarországon, MTA, 1943.

Folyóiratok, közlönyök: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, Ars Hungarica, Athenaeum, Az Építési Ipar, Budapest, Budapesti Közlöny, Budapesti Statisztikai Közlemények, Építészeti Szemle, Építő Ipar, História, Magyar Építőművészet, Magyar Közlöny, Magyar Tudomány, Műemlékvédelem, Művészet.

Szerk.: Winkler Márk