Erdei rekreáció a testnek és a léleknek

A 21. századi nagyvárosi ember számára – a felgyorsult világban, és még halmozhatók az idevonatkozó, de alapvetően igaz közhelyek – az erdő, már amennyiben meghagyjuk annak nyugalmát, a béke és a feltöltődés szigete. Míg pár évszázaddal ezelőtt egyeseknek alapvetően veszélyforrást, másoknak ugyanakkor egyfajta rejtekhelyet jelentett: a mindennapi életből való kivonulás, a társadalom kutakodó szemei elől való eltűnés színterét.

A kivonulás igénye ma is nagyon sokunkban meg van, s az erdő a szellemi és testi feltöltődés, egyfajta újjászületés helyszínét nyújthatja számunkra. Ötletes, egyszerű szerkezetű, a természettel harmóniában levő, lehetőleg a helyben fellelhető anyagokat felhasználó építményekből szép számmal lelhetünk jó példákat. Az Építészfórumon is bemutattunk néhány kiemelt darabot, például a Piers Taylor alapította brit Invisible Studio ipari hulladékból és helyben található építőanyagokból felhózott, árában és kialakításában is igen szolid multifunkcionális kunyhóját.

A francia Atelier Lavit tervezte 15 horgászkabinból álló, különleges „szálloda” ugyan már kilép az erdőből, de a nádassal és a környező növényzettel mimikribe kerülve szintén a természet nyugalmát nyújtja az egymástól kellőképpen elszeparált vendégek számára. Szintén a Lavit műhely terve alapján készült el annak a lombkorona-szálláshelynek a prototípusa is, amelyet egy észak-francia kastélyparkban helyeztek el egy fa törzsén. A kaptárszerű fakunyhó, amihez egy függőhídon lehet eljutni egyébként ha szerény módon is, de minden luxussal igyekszik kedveskedni a főleg nászutas vendégeinek.

Itt érdemes megemlíteni a szintén részletesen bemutatott, noszvaji lombházakat is, amit Fábián Gábor és az egri ARKT Építész Stúdió bújtatott el a Bükk-hegység lábánál. A szintén magas igényű vendégek számára épített, négy elemből álló együttes igyekezett a helyben fellelhető anyagokra, a természetességre támaszkodni és az ide látogatók számára az erdő csendjével és a tó, valamint a házikók között csordogáló ér csobogásával biztosítani a nyugalmat, lehetőséget a feltöltődésre. Minden ház a tóra néző kilátással rendelkezik és lényegében egybeolvad a környező fákkal.

A véglegekig leegyszerűsített, letisztított módon megépült erdőszéli kápolna – akárcsak szintén fából épült, főleg az északi szláv és skandináv területeken álló ősei – a teljes lelki megtisztulásra, a magányos szellemi felfrissülésre ad lehetőséget Németországban. A Dunához közeli, dél-német Unterliezheim falu mellett, egy erdei tisztás szélén a brit John Pawson iroda épített olyan, egyszerű kiképzésű, szinte csak jelzésszerű kápolnát, amely távolabbról inkább hat egy szabályosan felhalmozott, szárításra kitett farakásnak, mint épületnek.

A hét méter magas és kilenc méter hosszú építmény egy betontalapzaton nyugszik, amely valamelyest – ha csak alig észrevehető módon is – kiemeli az erdőből, a függőlegesen álló fák sűrűjéből. A kupacban fekvő hatalmas farakást csak a két végén töri meg valamilyen jelszerű képződmény: az egyik irányban egy nagyon keskeny keresztet metszettek a fákba, a másik végén pedig egy szintén igen szűk bejáratot hagytak a jóformán egyszemélyes szakrális térnek. Az építmény egyetlen, igencsak összehúzott ablaka az erdőre néz, amely a tervezők elképzelése szerint egyfajta „vizuális színházi” élményt nyújt a betérőnek, akit a szűk bejáraton bejutva a fa fizikai közelsége is megérint. A szoborszerű építménybe belépve a természet befogadása, egy odú hatása éri a látogatót, amely az érzékszervekre intenzíven, mégis megnyugtatóan hatva segíti a lelki felfrissülést.

Norvégia két legnagyobb kórháza, az Oslói Egyetemi Kórház – a Rikshospitalet – és a Sørlandet Hospital Kristiansand mellé a 2015-ben alapított Friluftssykehuset Alapítvány támogatásával most olyan különleges rehabilitációs házak épültek, amelyek próbálják a gyógyulás pozitív élményét megteremteni a betegek számára. A masszív kórházi tömböktől távolabb, természetes környezetben, a betegek egyfajta nyugodt, üdülőházi miliőben az erdő fáival körülölelve gyógyulhatnak családtagjaik, szeretteik körében. Az alapítvány célja, hogy a betegek számára minél megnyugtatóbb, családias környezetet alakíthassanak ki, ahol természetes, hogy együtt lehetnek családtagjaikkal. A Snøhetta tervezte erdei rehabilitációs házikók 35 négyzetméteres, egyfajta gyermeki kerti kuckókra emlékeztető, fából készült, melegséget nyújtó, ugyanakkor világos kisházak, amelyek hangsúlyozottan kontrasztot kívánnak nyújtani a hatalmas, tömör kórházépületekkel szemben. A kisházakban a nyugalom és a természetközeliség ötvözetét igyekeztek megteremteni – leginkább a fa hatásával. A természetességet a fa dominanciája mellett az erdei környezetre nyíló hatalmas ablakok és az aszimmetrikus, valamelyest szabálytalan kialakítás is erősíti. Az épületek elhelyezésében szintén kiemelt szempont volt a környezethez való szoros kapcsolódás; az, hogy lehető legkisebb lábnyomot hagyják az erdőben, minél inkább rejtve maradhassanak.

Az épületek megtervezésének folyamatába bevonták Maren Østvold klinikai gyermekpszichológust is, aki szintén osztja azt a véleményt, hogy a természetes környezet és az abban megvalósuló nyugodt, meleg légkör nagyban segíti, gyorsítja a felépülés folyamatát. A belső tér egyszerű, puritánnak is ható deszkázott borítása egyszerre áraszt békességet és ad lehetőséget a variabilitásra, az itt tartózkodók a színes párnákat, matracokat akár játékosan, tetszés szerint elrendezhetik, az ablak előtt pedig egy kisebb pódiumot is elhelyeztek, hogy ott akár egy kuckót is kiképezhessenek.

A japán építész, Isszei Szuma idősek számára épített egy szokatlan formájú közösségi épületegyüttest a fővárostól délre fekvő Sizuoka prefektúra erdővel borított részén. Az öt, egymáshoz kapcsolódó, indiánsátor-szerű építmény ugyan szokatlanul hat a szigetország környezetében, egyfajta mesevilág hatását kelti, így megjelenése mégsem hat zavaróan. Az alig 100 négyzetméter összterületű, falapokkal borított „sátrak” több közösségi funkciót is rejtenek, amit a helyi, illetve az otthonban lakó idős lakosok vehetnek igénybe minden nap: találni itt tágas konyhát, étkezőt, ahol a helyben megtermelt alapanyagokból készült fogásokat tálalják fel, fürdőt és egyéni lakótereket is.

A „sátrak” külsejének fahatású borítása az erdőhöz való szorosabb kapcsolódás megteremtésének eszköze, ezzel szemben a belső tér már lényegesen nyersebb, ridegebb. A lakóegységek finoman leválnak a közösségi terektől, így a látogatóba érkezők akár hosszabb időt is eltölthetnek itt. Az építmény minden része, így a fürdő is megközelíthető kerekesszékkel, a házakat övező kert pedig lehetőséget ad a kertészkedésre, növénytermesztésre. Az elöregedő Japán igyekszik mindenféle megoldással aktívan tartani idősödő társadalmát, amihez a nyugodt környezetben végzett visszafogott munkavégzés alkalmasnak tűnik.

Bán Dávid