építészet : környezet : innováció

Értelmiségi könnyek nélkül

Interjú Alföldi Györggyel, a Rév8 Rt. vezérigazgatójával a Corvin sétányról
Interjú Alföldi Györggyel, a Rév8 Rt. vezérigazgatójával a Corvin sétányról

I. Befektetők reggelire, a pályázatok utóélete, szabályozás toronyházzal

ef: Kezdjük ott, ahol az utolsó epiteszforum.hu számára készült interjú abbamaradt. Mi történt 2002 óta a Corvin-Szigony projekttel? Mit jelent a névváltoztatás Corvin sétányra, és mi történt a befektetői színtéren - a váltást a név is jelzi: Corvin Rt. helyett Futureál?

AGy: Az együttműködés a legnagyobb előrelépés. 2000-től 2004-ig befektetőket fogyasztottunk, és ez az első olyan csapat, amelyben a mienkhez hasonló vágy ébredt, azaz a projektet nem pusztán befektetésnek, hanem valamiféle önmagukról szóló üzenetként fogják fel. De azért nyilván befektetés is, ha nem annak fognák fel, nem mondanának igazat. Nem akarom elkiabálni, nem a szerelem, amiről beszélek, de nagyon jó a véleményem a Futureál Csoportról. A Futureál 2004 júliusa óta 75%-ban tulajdonosa a Corvin Rt-nek, tehát a Corvin Rt. továbbra is megmaradt. Nyilvánvalóan a Futureál és Futó Péter és Gábor által meghatározott tulajdonosi-szellemi kör az, ami az egészet képviseli.

ef: A projekt névváltoztatása érinti a koncepciót is?

AGy: Brand-építés szempontjából a szigony egy csúnya, "hegyes" szó, helyette valami barátságosabbat szeretett volna a Futureál. Az is számított, hogy a külföldi piacon a Corvin sétány egy elmondható üzenet, szemben a Corvin-Szigonnyal, aminek még a kimondása is nehéz.

ef: A sétány három részre bomlik: a körút felé kulturális-kereskedelmi, középen lakó-, a harmadik harmadban oktatási zóna lesz - ez a sétány a Futureál fő játéktere. Mekkora szabadsága van profitmaximalizálás terén?

AGy: Befektetőnek kötelessége a profitmaximalizálás, mert különben nem fogja tudni kifizetni az önkormányzatot és a Rév8-at. Utóbbinak többek között az a dolga, hogy ötszáz lakást megépítsen a kerületben. Alapvető érdekünk, hogy ne akadályozzuk őt abban, hogy haszonra tegyen szert. Más szempontból igazad van, a közösségnek kötelessége a saját értékei és érdekei mentén a saját igazához ragaszkodni. Éppen ezért még a legelején megfogalmaztunk három-négy építészeti-környezeti-társadalmi értéket, és azt mondtuk, hogy efölött nem tárgyalunk. 2004 júliusától körülbelül szeptember végéig volt egy meglehetősen heves workshop, amibe a Futureál bevont egy francia szakembert, Guy Perryt, aki a Harvard Graduate School of Design-on tanít ingatlanfejlesztést, emellett részt vett benne Finta József, Meggyesi Tamás, Benkő Melinda és Lukovich Tamás. A workshop abból indult ki, hogy a sétány rossz helyen van, nem biztosít kellő kapcsolatot a városhoz, és az üzletet sem segíti elő kellő mértékben. Végül viszont, a magam nem kis megelégedésére visszajutottunk oda, ahonnan indultunk.



 

ef: Mi változott?

AGy: Két változtatás történt csak: az egyik az első, a másik az utolsó tömbben. A Futureál ebben a két térségben akarta a legerősebb programváltozást. A Szigony utca magasságában szeretnének egy kutatás-fejlesztés típusú fejlesztést végrehajtani, nem utolsósorban arra a munkára alapozva, amit már elkezdtünk. Például Balázs Mihálynak felépült ott a Pázmány Egyetemhez tartozó épülete, a SOTE az Akadémiával összefogva elindította a Dr. Szentágothai János tudásközpontot. Emellett nyilvánvalóan azt szeretnék, hogy a Corvin mozinál egy erősebb kiskereskedelemi, szolgáltatási, kulturális keverék alakulhasson ki. Ezért keressük a szabályozási tervben a kellően nyitott megoldást.

ef: A szabályozási tervből mi valósult meg, hol tartanak a pályázatok?

AGy: Készen vagyunk az első ütem előkészítésével, már csak a formaságok vannak hátra. 230 családdal megállapodtunk, ők elköltöztek, és a tizenöt ház bontása elindul valamikor május elején. Időközben elkészültek a közterületi és közműtervek. A terveket közbeszerzési pályázaton szerztük be, amelyen Erő Zoltántól Dévényi Sándoron át minden jelentős köztér-tervező építész megjelent valamelyik cég mellett, és a Dévényiék csapatáé volt a legkedvezőbb ajánlat. A nyilvános közbeszerzésre azért volt szükség, mert ezt fővárosi és kerületi forrásokból csináltuk, közel 70-80 milliós nagyságrendben költöttünk rá. Áprilisra megvan mindenre az építési engedélyünk.

ef: Része az elképzelésnek, hogy a sétány végére egy magasabb épület kerüljön?

AGy: Miért ne? Ha a város úgy gondolja, hogy elképzelhető például a Tömő utcában vagy a Nagyvárad téren meglévő ötven méteres házak mellett további ötven méteres házak létrehozása, akkor miért ne lehetne? Perry szerint Nyugat-Európában az a trend, hogy a városnak nemcsak az utcán való sétálás a közértéke, hanem a rátekintés is bizonyos pontokból. Jelenleg a fővárosi szabályozási terv meglehetősen sarkalatosan szabályozza a város belső szövetét, egy erős ceruzavonallal elvágta a felfelé való terjeszkedés útját. A szemünk azon van, hogy talán egyszer eljön az a pillanat, amikor megvalósítható ez a funkció. Ahogyan a szabályozási terv két végére azt mondtuk, hogy nem tudjuk jelenleg a konkrét funkciók ismerete nélkül, hogy hogyan fog kapcsolódni a meglévő szövethez, úgy azt is kimondtuk, hogy nem itt, hanem a Futó utca körül kezdődik majd a fejlesztés.

ef: Lett valamilyen folytatása annak az ötletpályázatnak, ami a sétány beépítésével kapcsolatban lezajlott? Tükröződik ez majd valamilyen módon a végeredményben?

AGy: Igen, 2003-ban, amikor még 8-10 befektetővel tárgyaltunk, mindenkinek kiosztottunk egy dossziét, amit az építészeti pályázatból, a saját előképeinkből, a mesteriskolás pályázatból, a 2002-es Budapest workshopból és egyetemi tervekből állítottunk össze. Ebbe mindenhonnan csak azt válogattuk be, amit szeretünk.



 

II. A hangyaboly rehabilitációja, nyugdíjasok a házban, értelmiségi könnyek

ef: Amikor a terület rehabilitációja először szóba került, a partnerség mellett a szociális városfelújítás aspektusa szerepelt az első helyen. Most úgy tűnik, fennáll annak a veszélye, hogy az egészből üzletileg irányított fejlesztés lesz. A sétányra települő funkciók mintha átvették volna a lakásoktól a főszerepet, és ez nyilvánvalóan elkerülhetetlen társadalmi változásokat okoz. Hogyan lehet megakadályozni a dzsentrifikációs folyamatot?

AGy: Sosem mondtuk, hogy ez szociális rehabilitáció. A kérdésfelvetést várva utánanéztem, hogy mondtunk-e valaha is mást. Azt gondolom, hogy nem mondtunk. Elmondtuk, hogy a Práter utca - Szigony utca - Üllői út - József körút által körülzárt területen komoly értéket szeretnénk teremteni. Városrehabilitációs eszközrendszerről beszéltünk, de sokkal jobban közelít az elképzeléseinkhez, ha azt mondjuk, hogy a város fejlődését szeretnénk támogatni. A város-rehabilitáció az én olvasatomban egy gyógyíthatatlan betegségre való állandó gyógyszerszedést jelent, ami nem tudja a betegséget megszüntetni. Ezért döntöttünk arról, hogy más metódust választunk. A város az ember lenyomata, olyan, mint a hangyának a hangyaboly; a város alapfunkciója a lakás, az enniadás, a lét. Elmondtuk, hogy ezen a területen a bevételszerzés a célunk, azaz az önkormányzati költségek minimalizálása a feladatunk. Ezért mondtuk, hogy a kerületben dinamikus szociális egyensúlyt szeretnénk, és nem statikus egyensúlyt, amiről a '84-es víziók szólnak, amiket Perczel Anna és Ladányi János képviselnek. A város élete nem statikus, hanem állandóan változó folyamat, és ennek akár házakat is alá kell rendelni. Azt akarjuk, hogy az emberek szeressenek ide jönni lakni. A sétányért nyolc vagy tíz házat beáldozunk, mert egy ilyen terület megújulása nyolc közel sem Mátyás templom-szintű házat megér. A szociális jellege abból származik a programnak, hogy lebontunk 1100 nagyon rossz lakást, és az embereket támogatva választjuk ki és biztosítjuk az új, jobb lakásokat.

ef: Mit mutatnak a kiköltözési statisztikák, és milyen megoldásokat találtatok eddig a kerületben a bontások miatt lakás nélkül maradt emberek problémáira?

AGy: Az első ütemen, 230 lakás letárgyalásán túl azt látjuk, hogy az emberek 30-35% ha akarjuk sem fog itt lakni. Értük kétfajta dolgot lehet tenni: pénzt adni azoknak, akik fel vannak készülve erre, és másutt teremtenek maguknak a saját jövőjüknek megfelelő utat. Azoknak az embereknek, akik el akarnak menni, de nincsenek rá felkészülve érzelmileg, szellemileg, mentálisan, kerestünk a városban lakást, de a pénzt csak akkor adjuk oda, ha megvan már a megfelelő. Az volt a szociális alapelvünk, hogy a jelenlegi lakásához képest mindenki eggyel jobbhoz jusson. Megpróbálunk alkalmazkodni az emberek igényeihez: kifizetünk közüzemi tartozásokat, nyugdíjas-házakba segítünk bejutni. Az idén kétszáz lakás építésébe kezdünk, de az előző körben vettünk már nyolcvan lakást, amiket egy kicsit rendbe szedtünk, és úgy adtuk be az önkormányzati portfólióba. Tehát aki önkormányzati lakásban lakott, az ezután is tud önkormányzati lakásban lakni. Mindenki, aki akar, itt tud maradni a kerületben. Az emberek nem mennek például a Magdolna-negyedbe. A belső-Józsefvárosban viszonylag kevés lakáslehetőség van, elég magasak az árak. Mindenkinek a körúthoz mért távolság határozza meg az életét: ha eddig három utcányira lakott a körúttól, akkor abban a zónában kellett keresni neki, és mindannyinak ott találtunk.

ef: Milyen városkoncepció lebegett a szemetek előtt - ha volt ilyen -, amikor az itteni rehabilitáción elkezdtetek gondolkodni?

AGy: A városnak az a dolga szerintem, hogy aki vállakozó kedvű és teheti, azt keretek között, de hagynia kell érvényesülni. Aki pedig szegény, azon segíteni kell, de nem válogatás nélkül kiszórni a forrásokat rehabilitáció címén. Meg kellene végre fogalmazni azt, hogy mi vagy ki érdekében történik a rehabilitáció. Az angol rendszer jó, mert ott tiszta a dolog: az 1900-as évek óta folyik a rehabilitáció, a health (egészség) és a well-being (jó közérzet) a két fő vonal. Abból indult ki az angol városrehabilitáció, hogy a munkások TBC-sek voltak, ezért elkezdtek egészséges lakásokat építeni, és lebontottak minden egészségtelen lakást. Én ezt gondolom alapnak, ennek a hangsúlyát módosíthatja az értékvédelem, de a városrehabilitáció alapvetően nem azért van, hogy értelmiségi könnyeket cseppentsünk öreg házakért. A városnak az a dolga, hogy az embereknek lakást adjon, hogy a forrásait jól felhasználva lehetőséget biztosítson azoknak, akiknek szükségük van rá.



 

III. Kelet-európai városrehabilitáció, a hardver szépsége, kamarai boogie

ef: Van a városrehabilitációs programnak kelet-európai specialitása? Melyek ennek a fő irányai?

AGy: A miénk tipikusan kelet-európai városrehabilitáció. A magyar sajátosság az, hogy nem tudja kifinomultan és pontosan meghatározni a céljait úgy, mint a nyugat-európai tervezési rendszerek. Magyarországon a VÁTI-n felnőtt urbanista generáció nem képes arra, hogy pontosan határozza meg a célokat. A rendezési tervekben jellemzően összekeverednek az eszközök a célokkal. Arról beszélnek, hogy van-e sarokhangsúly vagy milyen formájú a tetőablak, és sokszor kifejezetten akadályozzák azokat, akik pénzt ölnének a fejlesztésekbe. Ehelyett arról kellene beszélni, hogy a fejlesztés a közösség érdekében áll-e, a város veszít-e vagy nyer. Minden önkormányzatnak pontosan meg kellene tudnia fogalmazni, hogy melyek az ő érdekei és értékei, és kell, hogy legyen, ahol a szépség az érdek (Vár, Dunapart, Andrássy út), míg másutt az, hogy enni adjon az embereknek, és lehetőséget biztosítson a vállalkozóknak.

ef: Szerintem egy városnak sokkal inkább a Magdolna-negyedben lenne az a dolga, hogy szép legyen. A városrehabilitáció azt is felveti, hogy a városnak a hardver része, a létező és épülő városszövet mennyire fenntartható. A well-being és az egészség nyilvánvalóan alapvető szempontok, viszont gondolni kell arra is, hogy ötven év múlva mit fog tudni nyújtani.

AGy: A szépséget idézőjelben értettem, a hardver rész csinosítására gondoltam. Itt fontos az, hogy a közösség is piaci módon kezdjen el gondolkodni azért, hogy a pénze ne fogyjon el és jusson a fontos feladataira. Az Óbudai Gázgyár fővárosi fejlesztése esetében pénzkidobás lenne, ha azt nem befektetőkre bíznák. A Főváros feladata az elvárt eredmény és a célok meghatározása. Sokkal fontosabb, hogy a város ott avatkozzon be, ahol nagyok a hiányok, ahol nincsenek partnerei. A városnak a szépséggel vagy a hardver rész megjelenési oldalával csak ott van dolga, ahol ezzel speciális üzenetet akar létrehozni.

ef: Nem gondolod, hogy ezzel fennáll a veszélye annak, hogy a városoknak bizonyos kitüntetett látványosságszerű pontjai lesznek, és körülöttük terjeng egy befektetői tőke által dominált városszövet? London az ellenkező irányba halad: az egész várostest válik látványossággá, szó sincs arról, hogy kizárólag egy-egy környéket kellene fejleszteni.

AGy: Így nem pontos a fogalmazás. London egyike a világ első három fővárosának. A legvadabb kerületeire is akkora a nyomás, hogy a városvezetésnek nincs más dolga, mint menedzselni ennek az infrastrukturális, logisztikai, hálózati oldalát. A magyar városfejlesztés - természetesen kevesebb anyagi lehetőség mellett - inkább a francia és német modellekre épül. A közösség nálunk azt gondolja, hogy az egyik legfontosabb közösségi érdek a szépség. Megy az élénk elmélkedés a közmunkák tanácsáról, és mindenki azt hiszi, hogy ha leültetjük az összes magyar közszervezetet egymás mellé, attól szebb lesz a város. Én ebben nem hiszek. Az 1800-as évektől kezdve, amikor elindult az építési szabályozás, két vagy három dologról beszéltek: ne dőljön rá a szomszédra vagy az utcára a ház, ne égjen le, és ne kakiljunk egymás telkére. Egy-két kivételtől eltekintve, mint például a József nádor-féle Városszépítő Bizottmány, egészen sokáig csak és kizárólag erről volt szó. A modern mozgalom és a műemlékvédelem megjelenése az a pillanat, amióta azt mondjuk, hogy az új építés elrontja az ún. szerves városfejlődést, és vannak helyek, amelyeket kötelességünk leönteni zselatinnal. Hiába a sok melegszívű mondat ezekről a régi házakról általában, ez a modernista gondolkodás nem számolt az idővel, a modern után lett a posztmodern, és azóta már van mindenféle. Mindig is voltak egymást felülíró korszakok. Egy város fejlődése több layeren folyik.

ef: Egy korábbi alkalommal említetted, hogy néhány házra ki akartok írni pályázatot, de az Építészkamara első körben keresztbe tett. Mi is történt itt?

AGy: Vannak olyan jelek, hogy nagyon sokan még mindig idegen testként kezelik a Corvin-Szigonyt. Felvetődött ismét, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal három vagy négy házat védene ezen a területen, miután az általa két évvel ezelőtt elfogadott szabályozási terv alapján mi már megkötöttük a szerződéseinket. Nem tudom, a műemlékesek mikor jutnak el oda, hogy Budapesten az összes 1870-es házat megismerjék. Ugyanez a helyzet a Kamarával is. Mikor elmondtuk, hogy a Corvin-Szigony projekt kapcsán öt lakóházra meghívásos nyílt pályázatot szeretnénk kiírni a kerületben, elfogadták a norma szöveget, majd egyszer csak azt mondták, hogy nem is biztos, hogy ezeket a házakat kellene kiírnunk. Nekünk ez a kétszáz jó lakás azért kell, hogy a következő ütemben az embereknek fel tudjuk ajánlani, mert elfogytak a felhasználható lakások a kerületben. Két hónapunk ment el arra, hogy megmagyarázzuk, mit miért akarunk, azt javasolták például, hogy egy házat írjunk ki a mi elveink szerint, míg a többit velük egyeztetve teljesen másként építsük meg. Ezt nem fogadtuk el. Az illetékes bizottság azt mondta, hogy ilyen keretek között a Kamara nem áll a pályázat mellé. Javasoltuk, hogy ne csak építészekkel vitassuk meg, hogy milyen házakat kell építeni Budapesten. Végül a Kamara elnöksége hosszú vita után úgy döntött, hogy nem akadályozza meg a pályázatot.

ef: Elég nyilvánvaló, hogy miről szól ez a játék.

AGy: A pályázatot kiírtuk, megjelent a közbeszerzési értesítőben, most már megy a maga útján, itt tartunk nagyjából. Ezért mondom azt, hogy a társadalmi upgrade nem történt meg két év alatt, és az egésznek az az üzenete, hogy továbbra is szabadcsapatok módján működnek hivatalok, értelmiségiek és zsűrik, és mindenki felhatalmazva érzi magát arra, hogy állást foglaljon, és már megkötött szerződéseket, elfogadott szabályozási terveket írjon felül.

Somlyódy Nóra és Szemerey Samu

Fotó: Somlyódy Nóra

vélemény írásához jelentkezzen be »