| CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY | CALL FOR PAPERS: Modernizmusok: Stílus? Korszak? Ideológia? | Határidő: március 4. | AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÜGY
Emberek/Interjú

“Furcsa érzés, hogy ez bátorságnak számít” – interjú Böröndy Júliával

1/5

Borítókép. Grafika: Vitányi Regina / Kép forrása: MÉM MDK, Wachsler Vica

A Women in Architecture Hungary Instagram-fiókjának logója.

Magyar_Építész_Nők projektindító kerekasztal-beszélgetés 2022 októberében a Walter Rózsi-villában. Forrás: MÉM MDK / Wachsler Vica

A KÉK Városi Séták és a MÉM MDK Magyar_Építész_Nők kutatási projektjének közös, nőnapi sétája 2023 márciusában. Forrás: a KÉK Városi Séták / Kátai Ádám

A KÉK Városi Séták és a MÉM MDK Magyar_Építész_Nők kutatási projektjének közös, nőnapi sétája 2023 márciusában. Forrás: a KÉK Városi Séták / Kátai Ádám

?>
Borítókép. Grafika: Vitányi Regina / Kép forrása: MÉM MDK,  Wachsler Vica
?>
A Women in Architecture Hungary Instagram-fiókjának logója.
?>
Magyar_Építész_Nők projektindító kerekasztal-beszélgetés 2022 októberében a Walter Rózsi-villában. Forrás:  MÉM MDK /  Wachsler Vica
?>
A KÉK Városi Séták és a MÉM MDK Magyar_Építész_Nők kutatási projektjének közös, nőnapi sétája 2023 márciusában. Forrás: a KÉK Városi Séták / Kátai Ádám
?>
A KÉK Városi Séták és a MÉM MDK Magyar_Építész_Nők kutatási projektjének közös, nőnapi sétája 2023 márciusában. Forrás: a KÉK Városi Séták / Kátai Ádám
1/5

Borítókép. Grafika: Vitányi Regina / Kép forrása: MÉM MDK, Wachsler Vica

A Women in Architecture Hungary Instagram-fiókjának logója.

Magyar_Építész_Nők projektindító kerekasztal-beszélgetés 2022 októberében a Walter Rózsi-villában. Forrás: MÉM MDK / Wachsler Vica

A KÉK Városi Séták és a MÉM MDK Magyar_Építész_Nők kutatási projektjének közös, nőnapi sétája 2023 márciusában. Forrás: a KÉK Városi Séták / Kátai Ádám

A KÉK Városi Séták és a MÉM MDK Magyar_Építész_Nők kutatási projektjének közös, nőnapi sétája 2023 márciusában. Forrás: a KÉK Városi Séták / Kátai Ádám

“Furcsa érzés, hogy ez bátorságnak számít” – interjú Böröndy Júliával
Emberek/Interjú

“Furcsa érzés, hogy ez bátorságnak számít” – interjú Böröndy Júliával

2023.07.26. 23:00

2022 óta van Instagram-fiókja a magyar építész nőknek, Women in Architecture Hungary néven. Az Építészet // Munka tematikus hét keretében a hiánypótló kezdeményezésről és a fiatal építész nők helyzetéről kérdeztük Böröndy Júliát, a platform elindítóját.

 

Monti Elvira: Volt valamilyen kiemelt indíttatás vagy élmény amögött, hogy elindítottad a Women in Architecture Hungaryt [a továbbiakban WiA – a Szerk.], vagy egy hosszabb folyamat vezetett idáig?

Böröndy Júlia: Eltöltöttem egy szemesztert Belgiumban, Brüsszelben, a Leuveni Katolikus Egyetemen, és mielőtt oda kimentem, rátaláltam a WiA belga változatára Instagramon. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy itthon is kellene valami hasonló. Miután hazajöttem, elkezdett élénkebben foglalkoztatni, hogy ezt meg kellene csinálni, de volt egy rakás imposztorszindróma-jellegű gondolatom. Akkor még diplomám sem volt, az osztatlan mesterképzés utolsó félévében jártam, és abban sem voltam biztos, hogy egy fiatal, a szakmában no-name embernek kell-e a zászlajára tűznie, hogy valami változzon. Tartottam attól, hogy valamennyi ellenszenvet kiválthatok azzal, ha felemelem a hangomat, és nem biztos, hogy ezt a szakmám legelején szerencsés.

Végül egy brüsszeli tapasztalat segített: volt egy órám, ahol izgalmas párbeszédek alakultak ki az oktatók és a hallgatók között, és nagyon tetszett, ahogyan ezek a bátor hallgatók simán felvállalták a véleményüket akkor is, ha az szembement az oktatóikéval.

És akkor vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam, hogy ha a kortársaim Brüsszelben nyilvánosan fel tudják vállalni a véleményüket, és kiállnak olyan dolgok mellett, amikben hisznek, akkor erre én is képes vagyok. Végül tavaly március 8-án elindult az oldal.

ME: Jól értem, hogy megfogalmazódott benned, hogy ha elindítasz egy platformot, ami igazából nem fogalmaz meg forradalmi célokat, pusztán bemutatja női építészek munkásságát, az hátrányt jelenthet neked szakmailag?
BJ: Akkor még nem voltam teljesen biztos abban, hogy ezek milyen hangvételű tartalmak lesznek. Ez a platform olyasmit képvisel, amivel a többség végül is tud azonosulni, de az elején erős volt bennem az az érzés, hogy csak egy “kislány" vagyok ebben az elég maszkulin szakmában, aki ezekbe a témákba bele akar állni, és ezzel ellenszenvet válthatok ki. Nyilván ezt már kinőttem, nincsenek bennem már ezek a bizonytalanságok.

ME: Sokat elmond a magyar építész szakma állapotáról és közhangulatáról, hogy úgy érezted, kockázatos ebbe belevágni.
BJ: Szokták mondani nekem néha, főleg idősebb nők, hogy bátor dolog részemről ebbe beleállni. Furcsa érzés, hogy ez bátorságnak számít, mert most már úgy érzem, ez az abszolút minimum, amit megtehetek. A nők kérdése nem volt különösebben beszédtéma egy-másfél évvel ezelőtt, annyi szerencsém volt, hogy a Nanavízió szülinapi projektje megelőzte a WiA indulását. Később lettek még klassz kezdeményezések, például az Építészeti Múzeum Magyar Építész Nők kutatási projektje [az Építészfórumon olvasható a cikksorozat első három része: Ki az első magyar építésznő?; Lépések a láthatóság felé - A nőnapi séták margójára; “Bennünk is volt ambíció" - Preisisch Katalin építészetről, munkákról, családról  – a Szerk.], vagy Molnár Zsuzsanna Structures of Feminarchitecture sorozata az Oktogonon. Örülök, hogy az elmúlt másfél évben napirendre került ez a téma, minél több szempontból járjuk körbe, annál hamarabb lehet változás.

A Women in Architecture Hungary Instagram-fiókjának logója.
2/5
A Women in Architecture Hungary Instagram-fiókjának logója.

ME: Kiket szeretnél elérni az oldallal?
BJ: 26 éves se vagyok, teljesen pályakezdő, korlátozott ismeretségi körrel, így a hatás, amit gyakorlok, szintén nagyon korlátozott. Fontosak az alulról jövő kezdeményezések, de látni kell a határaikat. Valószínűleg azokat az embereket érem el, akik hasonlóan gondolkodnak ezekben a kérdésekben. Én szívesen foglalkozom ezzel, de csak bizonyos keretek között lehetséges, mert vannak mellette doktori tanulmányaim, van mellette munkám, korlátozott az idő, amit erre tudok szánni. Az intézményesülés lenne a megoldás, mert ha ezt tudnánk szervezett formában csinálni, akkor el lehetne érni egy szélesebb közönséget is, olyanokat, akik ezeken a témákon egyébként nem pörögnek, szóval kilépni a buborékból.

Mert egyelőre az történik, hogy különböző, hasonló gondolkodású buborékok találkoznak és összeolvadnak, és növekszik ez a közösség, de nem tud átütő erejű változást hozni.

A belga Instagram-oldal is átalakult civil szervezetté, vagy a nagy példaképeim, az ausztrál Parlour, szintén intézményként funkcionálnak, vannak kutatásaik, szakpolitikai javaslataik. Ha azt mondja egy szakmai szervezet, hogy a nők ügyével szeretne foglalkozni, az már egy erős üzenet azzal kapcsolatban, hogy a szakma mennyire látja szívesen a nőket, mennyire ismeri el az érdemeiket.

ME: Azt veszem észre a válaszaidból, hogy nagyon erős tapasztalataid vannak az elismerési és reprezentációs kérdések fontosságáról. Nagyon dühítő lehet, és feltételezem, mélyen hat a szakmai ambíciókra, ha valaki nőként folyton azzal a hozzáállással találkozik, hogy egy női építész kevesebbet ér, vagy tulajdonképpen csak elveszi a helyet a férfiaktól. De a reprezentációra fókuszáló megközelítésnek is megvannak a határai. Az foglalkoztat, hogy ezeket az elismerési követeléseket ‒ például a kvóta vagy a nagyobb láthatóság ‒ hogyan lehet a materiális kérdésekkel összefüggésben elgondolni és tematizálni. Lehet-e az elismerésből kiindulva materiális követeléseket is megfogalmazni, például hogy ne tűnjenek el a szakmából tömegesen a nők diploma után öt-tíz évvel. Hogyan látod ennek a kétféle követelésnek a viszonyát?
BJ: Azért is kezdtem el csinálni a WiA-t, mert a nulladik lépésnek tartom, hogy építészként és nőként lássunk magunk előtt szerepmodelleket. Olyan szakmai közegben szocializálódunk, ahol nem nagyon találkozunk a hallgatótársainkon kívül nőkkel: jellemzően olyan céghez megyünk szakmai gyakorlatra, ahol férfiak vannak vezető beosztásban, olyan tervpályázatokról és elkészült házakról olvasgatunk, amiknek a tervezői nagyrészt férfiak. Egy ilyen közegben a fiatal lányokban meg kell valahogyan erősíteni, hogy tényleg van hely nekik is. Nincs egyértelműen kimondva, hogy a nők nem valók a szakmába, sokkal inkább aprónak tűnő dolgokban mutatkozik meg ez. De több szempontból is meghatározó, hogy férfiak dominálják a közeget. Ha több nő megjelenne, talán kicsit humanizálódna ez a szakma, nagyobb hangsúly lenne azon, hogy össze lehessen hangolni a munkát és a magánéletet ‒ és ez mindenkinek előnyére válna.

Hiszen senki sem szeret este tízig ülni az irodában, és húzogatni a vonalakat ArchiCAD-ben, mikor már reggel nyolc óta ezt csinálja. Senki sem szereti, hogy nincs szabadideje.

Nagyon könnyű azokat az embereket kizsákmányolni, akik úgy kerülnek ki az egyetemről a munkaerőpiacra, hogy már kialakult bennük az önkizsákmányolás szokása. Nem csak magyar specifikum talán, hanem nemzetközi tendencia, hogy az építészek felállnak a rajzasztaltól, és befekszenek a koporsóba, és ennyi az élet.

Magyar_Építész_Nők projektindító kerekasztal-beszélgetés 2022 októberében a Walter Rózsi-villában. Forrás:  MÉM MDK /  Wachsler Vica
3/5
Magyar_Építész_Nők projektindító kerekasztal-beszélgetés 2022 októberében a Walter Rózsi-villában. Forrás: MÉM MDK / Wachsler Vica

ME: Mostanában sok hallgatói kezdeményezéssel találkozom azzal kapcsolatban, hogy kérdőjelezzük az éjszakázás, az önkizsákmányolás, az irreális elvárások normalizálását, de itthon még nem igazán látok ilyen tendenciákat.
BJ: Képzeld, én nagyon sokáig azt hittem, hogy normális a szükségleteim megtagadása és önmagam sanyargatása, része az egyetemi létnek, hogy én akkor mostantól két hétig csak napi négy órát alszom. Ez nagyon durva így kimondva, de az ember megszokja, mintha az élet természetes velejárója lenne, hogy december elejétől karácsonyig úgy éli az életét, hogy nem csinál semmit, csak rajzol reggeltől éjszakáig. A doktorimat a Szociológia Doktori Iskolában csinálom az ELTE-n, és sokat beszélgetek társadalomtudományos, nyelvi szakos hátterű, vagy jogot végzett emberekkel ‒ ami szintén elég hardcore szakként van jelen a köztudatban ‒, és ha ilyen sztorikat mesélek, teljesen döbbenten állnak az előtt, hogy ezt csináljuk magunkkal.

De arra vagyunk szocializálva a legelejétől, hogy amibe nem halunk bele félig, az annyit is ér. A cégvezetők is biztosan profitálnak abból, hogy beletanulunk hallgatóként a kizsákmányoló munkatempóba, hiszen így a munkaerőpiacon sem fogunk ezzel szembeszegülni.

ME: Szerinted mi kellene ahhoz, hogy ez megváltozzon?
BJ: Hogy a hallgatók azt mondják, hogy mi ezt nem csináljuk. De én is éjszakáztam, és nehéz azt mondani, hogy nem csinálod. Főleg ha a másik 250 évfolyamtársad meg azt mondja, hogy ő viszont szeretne jó jegyeket kapni, mert a szülei így is alig tudják támogatni a tanulmányait, és szüksége van ösztöndíjra. Oktatói részről is kellene ilyen irányú törekvés. Az is csökkentheti ezt a lökésszerű terhelést az emberen, ha rendszeres a számonkérés, vagy bizonyos munkarészeket korábban kérnek be, és nem egy nagy leadás van a félév végén.

ME: Fiatal női építészként hogyan látod a saját pályaképedet?
BJ: Nagyon sok mindennel foglalkozom. Az építészirodai munkában nem találtam még meg a számítasaimat, de ennek nincs köze ahhoz, hogy nő vagyok, ugyanezzel a habitussal férfiként sem lennék képes nyolc órán keresztül egy helyben ülni. A szakmai életem elméleti részét nagyon élvezem, de ebben nem feltétlenül tudok nagy jövőképet vizionálni, szintén nem azért, mert nő vagyok, hanem mert ebben az országban nagyon rossz helyzetben vannak az akadémikusok. A helyek korlátozottak, a kutatás nincs túlzottan támogatva és komolyan véve… ebből a szempontból ez kicsit borús. Úgyhogy jó kérdés, hogy miben látom a jövőképemet. Itt van a WiA, ami egyelőre nem lehet a jövőképem, mert ebben nincs pénz… Bár ha jól alakulnak a terveink, akár még lehet is. Azt nem tudnám elképzelni, hogy valaki másnak rajzoljak sokáig. Szükségem van szabadságra, mozgástérre. Ilyen beállítottságú vagyok. Sokféle dologgal szeretnék foglalkozni, annyi érdekes téma van, annyi még nem tárgyalt téma, olyan jó folyamatosan új dolgokat tanulni, egymástól tanulni. Azt hiszem, ez lenne az ideális pályaképem.

Le tudnám élni úgy az életemet, hogy beszélek dolgokról, amiket fontosnak tartok.

A KÉK Városi Séták és a MÉM MDK Magyar_Építész_Nők kutatási projektjének közös, nőnapi sétája 2023 márciusában. Forrás: a KÉK Városi Séták / Kátai Ádám
5/5
A KÉK Városi Séták és a MÉM MDK Magyar_Építész_Nők kutatási projektjének közös, nőnapi sétája 2023 márciusában. Forrás: a KÉK Városi Séták / Kátai Ádám

ME: A WiA-val kapcsolatban milyen közép-hosszútávú terveid vannak? A közösségi médiára jellemző, hogy a nulláról nagyon rövid idő alatt tudnak eszkalálódni a dolgok ‒ aminek persze vannak veszélyei is, sokszor abban az illúzióban élünk, hogy ami online van, az a valóság…
BJ: Szerencsére vannak már emberek, akik becsatlakoznak az oldal menedzselésébe, és velük együtt szeretnénk ősszel egy eseménysorozatot szervezni, hogy ne csak online létezzen a WiA. Ha van alkalmam az oldalon megjelenő nőkkel hosszabban beszélgetni élőben, általában felmerül, hogy jó lenne egy alkalom, ahol női építészek találkozhatnak egymással, tapasztalatot cserélhetnek, megbeszélhetik, hogy hogyan boldogulnak a szakmában. Ez visszatérő igény, és én is azt gondolom, hogy ez fontos lenne, és remélem, ősszel meg is tud valósulni. Nagy álmom még egy gyakornoki program létrehozása, ami összekötné egymással az építészirodát vezető nőket és a női gyakornokokat. De ez hosszabb távú terv.

ME: Az is része a jövőképednek, hogy ne csak másoknak adj platformot a szerepmodellként való megjelenjenésre, hanem te magad is, Böröndy Juliként megjelenj mint szerepmodell? Interjúkat már adtál, de a WiA felületén te magad nem szerepelsz.
BJ: Abban szívesen leszek majd egy szép napon szerepmodell, hogy amit gondolsz, amiben hiszel, azért állj ki. De az, hogy én névvel és arccal nem igazán jelenek meg a WiA felületén, azzal is összefügg, hogy nem akarom összemosni a személyes véleményemet azzal, amit a WiA képvisel. A magánéletemben határozottabban képviselek feminista álláspontokat ‒ foglalkoztat, hogy a férfiak mekkora részt vesznek ki a reproduktív munkákból, hogyan alakul az egyenlőtlen munkamegosztás a gyerekvállaláskor… Azért is vagyok óvatosabb, mert azok a nők, akik a projektben részt vettek, bizalmat szavaztak ennek az egésznek, a nevüket adták hozzá, és nem akarok olyasmit képviselni ezzel a platformmal, ami esetleg ellenkezhet az ő álláspontjukkal. Szerintem a WiA-val egy olyan szegmensét sikerült megragadni a feminizmusnak, ami a szakmai kérdésekre fókuszál, amivel a szakmabeli nők többsége tud azonosulni, és amit én nem is feltétlenül hívnék feminizmusnak ‒ ez a szó nem is jelenik meg az oldalon. Én tényleg szeretnék változást, de azt látom, hogy a radikális üzenetektől sokszor inkább megijednek az emberek.

A WiA olyan platform szeretne lenni, ami a szakmában tevékenykedő nőket egyesíteni tudja, és azokra a problémákra, megélésekre fókuszál, amelyek minket nőként és építészként összekötnek.

Biztos nagyon sokáig tudnánk vitázni egy rakás egyéb feminista kérdésről, de ezeket majd máshol, máskor megbeszéljük.

Monti Elvira

 

Szerk.: Borenich Levente

Az Építészfórum Építészet // Munka tematikus hetének beharangozócikkét itt, a nyitócikkét itt olvashatják, a hét összes anyagát pedig dossziéba rendeztük.

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Gül Baba utca // Egy hely + Építészfórum

2024.01.30. 16:22
8:55

A Frankel Leó útról nyíló meredek, macskaköves gyalogutat sokszínű építészeti térfalai és ebből fakadó zegzugossága teszi Budapest egyik legromantikusabb utcájává. A hangulatos ösvényen keresztül lehet felzarándokolni a közel fél évezreddel ezelőtt épült Gül Baba türbéjéhez, az iszlám világ legészakibb szenthelyéhez.

A Frankel Leó útról nyíló meredek, macskaköves gyalogutat sokszínű építészeti térfalai és ebből fakadó zegzugossága teszi Budapest egyik legromantikusabb utcájává. A hangulatos ösvényen keresztül lehet felzarándokolni a közel fél évezreddel ezelőtt épült Gül Baba türbéjéhez, az iszlám világ legészakibb szenthelyéhez.

Nézőpontok/Történet

Róth Miksa Emlékház és Gyűjtemény // Egy hely + Építészfórum

2024.01.16. 11:41
9:03

Róth Miksa üvegműves, üvegfestő és mozaikművész volt. Művei megtalálhatóak az Országházban, a Zeneakadémiában, a Gresham-palotában és a Magyar Nemzeti Bankban, míg családja – a rendszerváltás előtt – hagyatékát Erzsébetvárosnak adományozta. Az Egy hely stábja a pesti "Chicagóba", a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékházhoz látogat el.

Róth Miksa üvegműves, üvegfestő és mozaikművész volt. Művei megtalálhatóak az Országházban, a Zeneakadémiában, a Gresham-palotában és a Magyar Nemzeti Bankban, míg családja – a rendszerváltás előtt – hagyatékát Erzsébetvárosnak adományozta. Az Egy hely stábja a pesti "Chicagóba", a Nefelejcs utcai Róth Miksa Emlékházhoz látogat el.