Világörökség lehet Bologna ikonikus modern lakóháza, az 1962-es „Treno”

Még a pandémia kitörése előtt letette javaslatát Olaszország az UNESCO Világörökség Bizottság párizsi irodájának asztalára Bologna 42 kilométer hosszú árkádsora 12 emblematikus szakaszának világörökségi listára vételéről. A kiválasztott szakaszok egyike a Quartiere Barca központjában álló, Giuseppe Vaccaro tervei alapján épült „Treno" ötszáz méter hosszú árkádja 1962-ből. Lampert Rózsa építészmérnök írása.

Olaszországnak nagy tapasztalata van világörökségi ügyekben, hiszen az emberiség kulturális és természetvédelmi örökségének nyilvánított 55 védett helyszínével, Kínával karöltve, a lista élen áll. Mivel számos olasz történeti városközpont korábban világörökségi rangot kapott, újabb, hasonló jelölést az UNESCO tőlük már nem fogad el. Bologna esetében ezért jött képbe az árkád ötlete, és a 42 kilométernyi árkádból bizonyos speciális szempontok alapján (kor, történelem, anyag, építészeti stílus, társadalmi érték) emblematikusnak tartott 12 szakasz kijelölése.

A Bologna majd ezeréves történelmén szisztematikusan végig vonuló, a város szellemiségét, karakterét alapvetően meghatározó árkád-kavalkád unikális jellegét nem volt nehéz bizonyítaniuk a helyi művészettörténészeknek. A Treno, vagyis a Vonat ötszáz méter hosszú modern árkádsorának szerepeltetésével is azt kívánták nyomatékosítani, hogy az árkádok, mint közcélú használatra átadott magánterületek, a középkortól kezdve a II. világháború utáni évtizedekig, meghatározó építészeti elemként, folyamatosan jelen vannak a városban. Nem képez kivételt a diktatórikus rezsimek építészete sem.

Tény, hogy a Világörökségi kezelési terv vállalásai a városközpontban is csak önkormányzati anyagi források biztosításával oldhatók meg. A tulajdonosokat ugyanis nem könnyű rávenni arra, hogy áldozzanak a zömmel mások által használt területekre. Az árkádok már nagyon is időszerű felújítását, szükség szerinti átfestésüket, világításuk korszerűsítését, a graffitik lemosását, és ahol erre lehetőség adódott, kereskedelmi és kulturális célú hasznosításukat azonban már megkezdte a város, hogy jó benyomást tegyenek a pályázatot elbíráló ICOMOS és IUCN inspektorokra. A periférián azonban minden sokkal nehezebb. A Barca lakótelep idős lakói el sem akarják hinni, hogy a valaha szebb napokat látott Treno, hajdan nagyforgalmú üzletekkel, pezsgő élettel teli árkádja, amely ma (a COVID-19 vírus megjelenése előtt is) kong az ürességtől, a Világörökség része lehet. Az önkormányzat tele tervekkel, ötletekkel, kulturális és szociális programokkal azonban pontosan az UNESCO pályázat sikerétől várja, hogy a jelenleg eléggé lepusztult, jórészt üres, ütött-kopott „treno-operaio", azaz „munkásvonat", ha késéssel is, de újra elinduljon.

Szerepeltetése a jelölésben azért is rendkívül fontos, mert ráirányítja a figyelmet a város gazdag modern építészeti örökségére. Legfőbb érdeme azonban az, hogy sokakat megismertethet a bolognai születésű, méltatlanul mellőzött Giuseppe Vaccaróval, az egyik legjelentősebb 20. századi olasz építésszel.

Giuseppe Vaccaro, építészet Bolognáért 

Giuseppe Vaccaro (1896 Bologna - 1970 Róma) Bolognában szerzett építész diplomát 1920-ban¹ és a következő két évben tanára, Attilio Muggia² asszisztenseként dolgozott, majd pár évig Marcello Piacentini³ római stúdiójának munkatársa volt. 1926-ban egy általa vezetett építészcsoport⁴ pályaműve is díjazott lett a korszak egyik legnagyobb építészeti tervpályázatán, amelyet az I. világháború után létrehozott Népszövetség (az ENSZ elődje) genfi palotájának tervezésére írtak ki.⁵ Ezzel az elismeréssel Vaccaro nemzetközi hírnevet szerzett. 

Rövid ideig tartó klasszikus és futurista elemekkel tűzdelt szárnypróbálgatás után elfogadta és egész életében építészetének sarokpontjává tette a fasiszta rezsim, a „birodalom" nagyságának és moráljának megjelenítésére is alkalmasnak tartott, de a fiatal építészgeneráció által is támogatott és szorgalmazott, az európai és olasz modernista szellemiségnek teret adó építészeti irányvonal: a „racionalista építészet" alapelveit.⁶

Munkáiba azonban, bárhol is dolgozott, a történelmi építészeti hagyományokat mindig beemelte. Igazi „architetto integrale" volt, kiváló urbanista is, aki épületeinek környezetbe illesztését mindig zseniálisan oldotta meg. A Piacentini-féle monumentális megjelenést, akkor is, ha a rendszer által favorizált, nagytömegű épülettípus volt a feladata (pártszékház, egyetem, posta), terepre igazítással, megfelelő alaprajzi és homlokzati tagolással összhatásában mérsékelni tudta.

Vaccaro tanszverzális kompetenciákkal rendelkező entellektüel volt, könnyen alkalmazkodott a változásokhoz. Ő, aki 1936-ban a fasiszta rezsim első számú konzulense volt, amikor Bolognában a főútvonal, a via Roma (ma via Marconi) kiépítése folyt, a bukás után, Giuseppe Dozza⁷ kommunista polgármester hívására, aki a háború utáni újjáépítéseknél, és fejlesztéseknél az oldalán akarta tudni a kiváló szakembert, azonnal Bolognában termett és szaktudásával haláláig szolgálta szülőföldjét. A város archívumai 33 tervdokumentációt őríznek aláírásával, amelynek nagyrésze meg is valósult Bolognában.

Racionalista építészeti gyöngyszemek a II. világháború előtti időszakból

Háború előtti bolognai munkái közül kiemelkedik a Mussolini által létrehozott hadirokkantak szövetkezetének, 1929-1930 között, épített három lakóház.⁸

Legemblematikusabb alkotása azonban ebből az időszakból, amely kristálytiszta racionalista építészet, az 1932-1935 között Mussolini jóváhagyásával megvalósított Építészkar új székhelye (Nuova sede della Facoltà di Ingegneria). Mivel a fasiszta rezsim a saját nagyságának, emberközpontúságának és tökéletességének megjelenítését – számtalan monumentális projekttel – jórészt az építészekre bízta, képzésük is prioritást élvezett.

A nagyméretű, bonyolult funkciójú épület belső térrendszerét igazi könnyedséggel alakította átláthatóvá, transzparenssé Vaccaro. Lejtős terepre helyezte az épületet, ami a város felé nyitott, a domb felé pedig „fésűs"⁹ kialakítású. Ezzel a megoldással tudta biztosítani a helyiségek egy részének a kedvező, kelet-nyugati tájolást, a külső és belső terek megfelelő aranyát és kapcsolatát. Az aulák és előadótermek város felé néző, osztott, nagy ablakai sok fényt, városi látványt és természeti kapcsolatot biztosítanak, a rajztermek szalagablakai viszont csak a munkához szükséges, ideális megvilágításra szolgálnak. A téglaburkolatú, 45 méter magas torony a városközpontból hozott inspiráció, duplán szimbolikus elem. A történeti városközponttal való kapcsolat mellett a tudás szimbóluma is, ugyanis tizenkét szinten az egyetemi könyvtár van elhelyezve a toronyban, tetején pedig obszervatórium található.

A II. világháborúban véres események színhelye volt a „tudás temploma", a közelben bomba is robbant, de a tartós és strapabíró anyagoknak köszönhetően az épület nagy része megmenekült és a helyreállítás is hamar megtörtént. 1947-ben a tanítás is újra indulhatott. Szemléletes, hogy az eredetileg 300 fő oktatására tervezett épület ma naponta legalább 2500 diákot képes kiszolgálni. Ennek azért ára van, a domb felőli oldalon sajnos bővíteni kellett az épületet.

Templomok a háború után épült lakótelepeken

Vaccaro 1947 után egyházi építészeti tevékenységbe is kezdett, amelyhez Giacomo Lercaro¹⁰ kardinális, Bologna érseke sok segítséget és támogatást nyújtott. Ennek a szakmai kapcsolatnak, később barátságnak két építészetileg nagyon érdekes és izgalmas templom az eredménye Bolognában. Az egyik, az emberek által csak repülő csészealjnak nevezett, Pier Luigi Nervivel közösen tervezett La chiesa del Cuore Immacolato di Maria.¹¹

A másik pedig a La chiesa di San Giovanni Bosco, amelyik 1958-1964 (egyes források szerint 1968) között épült és Vaccaro utolsó munkáinak egyike. A városközponttól délkeletre épült, a Quartiere Savena temploma.

Elegáns, lineáris, briliáns kivitelezésű, kívül-belül téglával burkolt, ünnepélyes épület, ami nem akar sem megdöbbenteni, sem elvarázsolni. Szerkezeti rendszere nincs rejtve csillogó krómozott felületek alatt, hatásos megjelenése egyszerűségében rejlik. Vaccaro csak egy fedett gyülekezési teret akart létrehozni imádságra, találkozásra, elmélyülésre. Az épület a lakótelepi atmoszférából sem akar kitűnni, de az 1935-ben épült Építészkar épületéhez hasonlóan magas tornya, sok helyről látszik és jó tájékozódási pont

A Világörökség-várományos munkáslakótelep és a Treno

A városközponttól délnyugatra található Quartiere Barca közigazgatásilag egy nagyobb egység, a Reno nevű városrészhez tartozik. A II. világháború után ezen a területen folyt Bologna legjelentősebb urbanisztikai fejlesztése, az egyre jobban prosperáló bolognai ipart kiszolgáló munkások letelepítésére. A Giuseppe Vaccaro és munkatársai által tervezett Barca lakótelep építése 1957-ben kezdődött el. Eredetileg körülbelül 40 ezer lakos elhelyezésére szánták, a tervek így is készültek, de az állam és az önkormányzat közötti konfliktus miatt, a program csak részben valósult meg. A telep átadására 1962-ben került sor. Bologna építészeti örökségének három legjellemzőbb eleme közül a Barca lakótelepnél az árkád és a téglaburkolat alkalmazása jött szóba, a tipikus torony elmaradt.

A lakótelep gerincét a Trenónak, azaz Vonatnak nevezett, 500 méter hosszú, enyhén íves, kétemeletes, árkádos, a földszinten kereskedelmi, az emeleteken lakófunkcióval ellátott épület adja, ami gyakorlatilag egy sorház. A szokatlanul hosszú épület 22 darab, teljesen egyforma egységből van összerakva. Minden lépcsőházhoz négy lakás tartozik. A konyha és a vizescsoportok egy téglalap alakú belső udvarocska felé fordulnak. Az épület domború oldalán, a nappalikhoz kapcsolódva balkonok találhatók. Az ablakok elé, teljes magasságú árnyékolók kerültek, amelyek vízszintes síneken futnak. 

A többi lakóházat a Giuseppe Vaccaro által kordinált tervezőcsoport¹² alakította ki, típusház jelleggel. Sorházakat, ikerházakat, több lakásból álló gazdaságos szerkezetű lakóegységeket terveztek, amelyeket az elrendezési terven ízlés szerint, szabadon variálhattak. Mindegyik épület háromszintes, a földszinten néhol árkád, néhol lakás található. A kompozícióba azért torony is bekerült, mindjárt három, kilencemeletes toronypár, amelyek jó tájékozódási pontot nyújtanak a Bologna központja felől érkezőknek.

A tervezők rendkívül nagy figyelmet fordítottak a részletekre. Annak ellenére, hogy gazdaságos és olcsó anyagokat használtak, mint a beton, a vas vagy a tégla, a bevonatok és textúrák rendkívül változatos és gazdag részleteket mutatnak.

Proletároktól a multietnikus közösségig

A középületek, a templom előtti térnek jó hátteret adó Treno folyó felöli oldalán találhatók. A Reno partján, a lakótelepet mintegy körül ölelve, nagykiterjedésű park fut végig (a Parco degli Artisti, amit a mai napig nem építettek be), emiatt a belső területen csak három, kisebb méretű közpark lett kialakítva. A lakosság gyülekezésre, beszélgetésre, sétára hosszú évtizedekig az árkádokat használta. Az ideköltöző délolasz munkások egy élhető, minden infrastruktúrával és komforttal, iskolával, óvodával, bölcsődével, orvosi rendelővel, mozival, piaccal, kávézó-étteremmel, sportpályákkal, templommal ellátott életteret kaptak. A megváltozott életformához azonban jó ideig egyáltalán nem tudtak alkalmazkodni, a telep sokáig igazi „far west" volt, ahol sötétedés után nem volt tanácsos kimenni az utcára. A nyolcvanas évekre azonban sokat javult a helyzet. Sajnos az árkádos főépület kereskedelmét, ezzel a lakótelep közösségi életét a közelben felépülő szupermarketek az utolsó 15-20 évben teljesen tönkretették.

Most a Barca multietnikus, a külföldiek főleg a magasházakban laknak. Az integráció nehézkes, találkozási pont csak az iskola, az orvosi rendelő, a gyógyszertár, és a buszmegálló. Túl nagy közösségi élet nincs, a külföldiek a honfitársaik által nyitott pizzériában, az olaszok az árkád egyetlen működő bárjában vagy a kinti padokon találkoznak. Az olaszok a területet átszelő via Pelotti miatt „szétvágott" épület hosszabbik szakaszán (Treno - Vonat), a külföldiek a rövidebb szakaszán (Trenino - Vonatocska) beszélgetnek és sétálgatnak néha. Bologna polgármestere, Virginio Merola a tervezett, szociális, oktatási és egészségügyi programoktól várja a találkozási pontok szaporodását.

A lakótelep a nehézségek ellenére meglepően jó állapotban vészelte át az elmúlt közel 60 évet. Köszönhetően a zseniális tervezésnek, a gazdaságos, de tartósnak bizonyúló anyaghasználatnak. Ezt a lakótelepet a palermói ZEN-nel ellentétben senki sem akarja lebontani, pedig ez is „proletároknak" épült. Azt hiszem a magyar középosztály sok tagja elégedett lenne, ha például panel helyett, ilyen környezetben lakhatna. A panelprogram nálunk ugyanabban az időszakban, amikor a Barca épült, kormányprogramként került napirendre és néhány évtizeden belül a panellakások száma a 800 ezres számot ostromolta.

Értékőrzés olasz módra

Amennyiben a munkáslakótelep valóban elnyeri a Világörökség elismerést, ismét bebizonyosodik, hogy az építészet minden műfajában lehet világraszólót és elismerésre méltót alkotni.  Alberto Angela régész és híres tévés személyiség, aki az olasz világörökségekről pazar filmeket forgat,¹³ azon állítása is megerősítést nyerhet, hogy a világon Itália az egyedüli ország, amely háromezer éves történelmének minden egyes periódusában, egészen napjainkig remekműveket alkotott, amelyek az emberiség kultúrtörténetében előkelő helyet foglalnak el. Az örökség szerves része a fasizmus építészetének tartott olasz modernizmus is. Ideológiai okokból és mivel sok részletben eltért a „hivatalos" irányvonaltól, számunkra szinte teljesen ismeretlen maradt. Itáliában van mit felfedezni és megismerni a híres műemlékeken kívül is. 

Élet és utazás a COVID-16 után

A COVID-19 vírus eltűnése után – lehetőség szerint – alakítsuk át utazási szokásainkat. Részesítsük előnyben a hazai utazásokat és nyaralásokat. Mivel utazni jó, később következhet Olaszország, az ezeréves történelmi kapcsolatok és a háromezer éves kultúra megismerése miatt, majd Európa többi része. Távoli földrészek meglátogatásával, magunk és embertársaink védelme érdekében, még várhatunk egy ideig. Addig is fordítsunk nagyobb figyelmet építészeti örökségünkre, a közelmúlt alkotásaira is. Az épület adottságainak megfelelő új funkcióval őrizzük meg Virág Csaba nagyszerű modern épületét a Budai Várban. Vegyünk példát az olaszokról, náluk egy hasonló korú épület Világörökség is lehet. Amennyiben ők is a pillanatnyi személyes vagy gazdaságinak mondott érdekek alapján elhamarkodottan döntenének, és megfontolás nélkül bontanának, nekik sem lenne olyan sok értékük. 

A kritikusok közül sokan azt állítják, amivel én messzemenően nem értek egyet, hogy Giuseppe Vaccaro szülővárosát Bolognát csak kísérleti terepnek használta építészeti formavilágának kikristályosításához, és az igazán jelentős alkotásai Nápolyban, Rómában, Cesenaticóban, Piacenzában, avagy Recoaro Termében vannak. Hasonlóan remek alkotások azok is, de részletesebb megismerésük már egy másik történet….    

Lampert Rózsa

Jegyzetek:

1. 1916. Regio Istituto di Belle Arti; 1920. La Regia Scuola d’Applicazione per Ingegneri, Bologna

2. Attilio Muggia (1861-1936) építész, szerkezettervező, építőipari vállalkozó, egyetemi tanár. A vasbetonépítés, különös tekintettel a Hennebique-rendszer elterjesztésének nagy szószólója, legkiválóbb tanítványai Giuseppe Vaccaro és Pier Luigi Nervi

3. Marcello Piacentini (1881-1960) építész, várostervező, egyetemi tanár, a fasiszta rendszer főépítésze, a rezsim monumentalizmusának fő ideológusa, legfontosabb munkái: Brescia város központja, a Piazza della Vittoria; Róma: La Sapienza Egyetem, Via della Concilliazione, Palazzo dello Sport Pier Luigi Nervivel, 1958

4. Carlo Broggival és Gino Franzival

5. 377 tervezőcsoport vett részt a pályázaton, amelynek célja természetesen a genfi Nemzetek Palotája építészének és tervének kiválasztása volt, de ugyanakkor a zsűrizés – nem is titkolt szándékkal – az építészet két nagyon eltérő irányzata, az akadémikus, klasszikus és a modern, racionális közötti összecsapás, megmérettetés is volt. A zsűri, Victor Horta elnökletével, 4 „tradicionista" és 4 „modernista" tagból állt. Több díjazott (köztük a magyar Vágó József, Giuseppe Vaccaro, Le Corbusier) együttműködésével, de a francia Henri Paul Nehot irányításával próbálták megvalósítani az épületet, ami végül is így egy Beaux-Arts építészet ihlette formát kapott. Le Corbusier, lévén svájci születésű, biztos volt a saját győzelmében, saját elképzelésében, nem tudta elfogadni, hogy egy klasszikus projektet és megoldást inkább előnyben részesítenek. A modern építészetet szorgalmazó fiatalok körében felmerült a kérdés, hogy egyáltalán érdemes-e indulniuk hasonló megmérettetéseken, de válaszul inkább megszervezték a CIAM, a Modern Nemzetközi Építészeti Kongresszusokat, hogy előmozdítsák a modern építészet térnyerését. Az elsőre 1928-ban a svájci La Sarraz kastélyban került sor.

6. Ordasi Zsuzsa: „Mussolininek mindig igaza van" A modern építészet néhány kérdése Mussolini Olaszországában című cikke racionalista építészetről szóló megállapításainak felhasználásával

7. Giuseppe Dozza (1901 – 1974) fiatalon lépett be a kommunista pártba és egyre magasabb tisztségeket kapott. A fasizmus üldözöttjeként 1927 és 1944 között Franciaországban és Moszkvában élt. 1945-ben kinevezéssel lett Bologna polgármestere, de utána minden, 1946-1964 közötti, választáson győzelmet aratott. Utolsó éveiben betegség miatt lemondott, de haláláig a város tanácsadója maradt.

Főszereplője volt Bologna háború utáni újjáépítésének, az élelmiszerellátás, a lakhatás, a közellátás megszervezésének. Hathatósan küzdött a feketepiac, a méltánytalan adórendszer ellen. Hatalmas infrastrukturális fejlesztéseket hajtott végre, úthálózat, körgyűrű, vasútvonalak korszerűsítése stb. Bologna neki köszönheti a vásárváros rangot, a repülőteret, az egyetemi és sporttal kapcsolatos fejlesztéseket. Minden témában az adott terület legjobb szakembereire támaszkodott, így az építészet és a városfejlesztés területén Giuseppe Vaccaro építészre. Jó kapcsolatokat ápolt az egyházzal, Giacomo Lercaro érsekkel is. A város lakói szerették és tisztelték.

8. Cooperativa Mutilati ed Invalidi di Guerra
Hat lakásos ház – viale Gozzadini 1.
Nyolc lakásos ház – via Vascelli 8.
Kilenc lakásos ház – piazza di Porta Sant’Isaia 3.
 
9. Ordasi Zsuzsa művészettörténész szóbeli közlése szerint a „fésűsnek" nevezett alaprajzi kialakítás tulajdonképpen egy M betű, ami Mussolini nevére utal. Amennyiben ez igaz, az M betű akkor sem Giuseppe Vaccaro ötlete volt. Az Építészkar helyszínét ugyanis Bolognában már 1926-tól kezdve keresték. Először a vasútállomás környékét, a Porta Galliera melletti parkot (Parco della Montagnola), majd a Porta Castiglione melletti kertet (Giardini Margherita) szemelték ki, de végül az épületet a Porta Sarragoza melletti kertben (Giardini di villa Cassarini) valósították meg Vaccaro tervei szerint. Az első két helyszínre is készültek tervek, a végleges változatnál jó pár évvel korábban, amelyek Attilio Muggia és Umberti Piazzi alkotásai. A „fésűs" forma, avagy az M betű ezeken a városi archívumban fellelhető tervváltozatokon is szerepelt.
 
10. Giacomo Lercaro (1891-1976) kardinális, 1952-1968 között Bologna érseke, Giuseppe Vaccaro támogatója egyházi építészeti ügyekben. Később igazi barátság is kialakul az építész Vaccaro, az egyházi vezető, az érsek Lercaro és a világi vezető, a polgármester Dozza között. 

11. A templom részletesen bemutatva a 40 éve halt meg Gio Ponti és Pier Luigi Nervi...című cikkben, Építészfórum, 2019.12.22.

12. Giuseppe Vaccaro (coordinatore); Annibale Vitelozzi, L. De Filla, F. Santini, A. Leorati, A. Legnani, Mario Paniconi, U. Chiarini

13. Meraviglie – La Penisola dei tesori címmel, 4K HDR technológiával, drónos felvételekkel, speciális effektekkel, számos minifiction betéttel.