Bemutatjuk az egri Bárány Uszoda felújítására kiírt tervpályázatra a Borka Andrea, Halada Miklós, Hoffecker Ákos és Lőke Ferenc által benyújtott művet. Az épület három egymástól elkülönülő, de szerves egységet alkotó részből áll, kialakításánál olyan megoldást...
A szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium értékes szecessziós épületéhez többször hozzáépítettek, ahogy éppen szükség volt rá. A feladat - hogy legyen egy normális aula – első pillanatra nem tűnik nagy kihívásnak, de az iskolatömb építészeti mischung-jában egyáltalán...
Már korábban bemutattuk a gdanski II. Világháború Múzeuma győztes tervét, mely kiírásra rengeteg pályázó jelentkezett. A 328 iroda közül 4 magyar jutott a második forduló 240 csapata közé, most ebből a Koller Stúdió munkáját ismertetjük.
A Kortárs Építészeti Központ olyan helye lenne a városnak, ahol az építészek átadhatják a tapasztalatokat az éppen workshopon résztvevő hallgatóknak, és egyúttal a diákok ötleteiből is impressziókat meríthetnek. A szoborszerűen megformált ház a belváros peremén...