építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

IFLA – Mőcsényi esszék 15.

Mőcsényi professzort valójában nem a kiszabadulás gondolata, vagy a vezetői poszt utáni ambíció motiválta, amikor IFLA taggá vált. Sokkal inkább az a nemzetközi ismeretanyag, amely csak így volt igazán megszerezhető. Valamint ezeknek az ismereteknek a hazai oktatásba történő integrációja. De a sors máshogy akarta. Hogyan lett egy 'osztályidegenből' első magyar IFLA elnök? Az alábbi írásból erre is fény derül. 

Sir Geoffrey Jellicoe (A kép forrása: IFLA Yearbook 1985/86.)

Az alapítók által létrehozott szervezet az érdekvédő, érdekérvényesítő tevékenység mellett a szakterületi értékek pártfogását, az elméleti, gyakorlati ismeretek fejlesztését, terjesztését, a nemzetközi együttműködést szolgálta. A szövetség egészét a kétszer két évre választható elnök, első helyettese, a főtitkár, a kincstárnok, illetve a középső, a nyugati, és a keleti régió egy-egy alelnöke irányította. Javaslatokat, határozatokat, az évenként más-más régióban tartott ülésén az egyes országok, illetve szövetségek küldötteinek együttese, a Nagy Tanács (Grand Council), döntéseket – eleinte minden második évben, aztán évenként – a Világkongresszusokon a hét tagú Végrehajtó Bizottság (Executive Committee) és a Nagy Tanács együtt hozott. (Az ötvenedik kongresszus 2013 áprilisában Új-Zélandon lesz.) A szövetségnek jelenleg hetvenkét ország a tagja. Hivatalos nyelve az angol és a francia.

A kongresszusok főbb célja a szakterület elméleti, gyakorlati feladatainak előadásokkal, tájékoztatásokkal való szolgálata. A világkongresszus témáját – helyét, időpontját – a vezetőség adja meg. Előadónak bármely tag jelentkezhet. A ’committee-k’, a ’council-ok’ a régiókban konferenciákat, szimpóziumokat rendeznek. Ezeken sok száz tudományos igényű, tartalmú előadás hangzott el eddig is.

Ormos professzor a múlt század ötvenes éveitől kezdődően kereste a kapcsolatot az IFLA-val. Tudta, hogy a nemzetközi szövetség az egyes országok szakterületi szervezeteiből áll, amelyeknek tagjai évenként jelentős tagdíjat fizetnek svájci frankban. Ez a körülmény a magyar ’kerttervezők’ IFLA tagságának sokáig alapvető akadályai voltak, mert szakterületünknek akkor nem volt önálló szervezete, a tagoknak nem volt pénze, (nem lehetett) devizája a tagdíjra.

Prof. Dr. Ormos Imre. Forrás: Ormos Imre örökösei (Baloghné dr. Ormos Ilona és Balogh Péter István)

A kerttervezők – a kertészek szakosztályán belül – a MAE-nak, a Magyar Agrártudományi Egyesületnek voltak a tagjai. Ormos professzor - nem tudom hogyan, akkor sem tudtam - elintézte, hogy a MAE némi huzavona után az IFLA-nak név szerint húsz magyar ’tájépítészt’ tagnak jelentett, és vállalta, hogy a tagdíjakat évente devizában átutalja. Komoly eredmény volt, mert húszunk évi MAE-s tagdíja együttesen nem tett ki egy IFLA-s tagdíjat. Úgy emlékszem a névsor velem kezdődött, azaz a csoport elnökének, Ormos professzornak helyettese voltam.

Dr. H. F. Werkmeister volt IFLA elnök feleségével a siófoki kongresszuson.

Elképzelhető, sőt valószínű, hogy a névsor szereplőinek többsége nem is tudta, hogy ők is IFLA tagok. Mivel sok lehetőség – így külföldi rendezvényre szóló, útlevélkérésre jogosító meghívó – rejlett a tagságban, ennek adott esetben nem örült a Belügy illetékese. A ’nyugati’ szakterületi, tudományos szervezetek nagyon furcsállották, ha egy meghívott és részvételre jelentkezett szakember nem jelent meg a nemzetközi rendezvényen.

Emlékeim szerint az IFLA-val első ízben az 1966-os Stuttgarti világkongresszusra előadóként való meghívásommal kerültem kapcsolatba. Ormos professzorral ketten kaptunk ilyen meghívást. A szervezők bőkezűen honorálták volna az előadásomat, és fedezni vállalták az út minden költségét. A kongresszuson feltehetően ezért nem vehettem részt. Nem kaptam útlevelet.
Nem emlékszem már a részletekre, illetve arra, hogy hogyan, de első ízben 1970-ben, a Lisszabonban rendezett XII. kongresszuson voltam ’delegate’, azaz a hazai tájépítészek (akik ekkor itthon még nem nevezhették magukat így) küldötteként. A Nagy Tanács ülésen sok németországi kollega vett részt. Velük viszonylag könnyen beszéltem, az angol nyelvűekkel körülményesebben, de eredményesen. Sokat hallottam arról, mennyire hasznosak az ilyen találkozások. Meggyőződtem róla és mondhatom: termékenyebbek, mint gondoltam.

Részvétel IFLA rendezvényeken

Az IFLA-ban – alapszabálya értelmében – tisztség viselésére azok a tagok választhatók, akik legalább három Nagy Tanács-ülésen küldöttként részt vettek. Nem számoltam azzal, hogy a szövetségnek valaha vezetőségi tagja lehetek, a rendezvényeken azért törekedtem ott lenni, mert az összejövetelek küldöttei, résztvevői a világ ismert szakemberei voltak, sokat tanulhattam tőlük. Tanszékünkre járt ugyan külföldi szakirodalmi lap, de a közvetlen személyes kapcsolat, gondolatcsere az olvasásnál olykor hasznosabb, termékenyebb. Úgy véltem, akik vállalják egy szakterület ismereteinek felsőszintű oktatását, kötelesek korszerű tudást, jártasságot szerezni, hogy tanítványaik nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek. Kulák voltomra való tekintettel a ’rendszernek’ nem voltam ’utazó-kádere’, a költségeket zömmel magamnak kellett előteremtenem, és ez nem ment könnyen. Az Európán kívüli találkozókra ezért nem mehettem. Hetvenkettőben Brüsszelbe a XIII. kongresszusra azonban eljutottam. Hetvennégyben Bécsbe a XIV., majd Isztambulba a XV., Cambridge-be a XVII. kongresszusra is. Közben Koppenhágába (Vilvorde), majd Brüsszelbe a Nagy Tanács ülésre is eljutottam. 1979-ben már tizenegy éven át tagja voltam a Nagy Tanácsnak, a tagok közül sokan barátaim lettek, akik becsültek, mert látták, önként sok feladatot vállalok, és nem a ’szövetségem’ költségén veszek részt a közös munkában. Hetvenkilencben a ’közép-régió’ két évre alelnökévé választott, majd nyolcvanegyben újra. Az Executive Committee tagjainak utazási költségeit a ’kincstárnok’ fizeti, így a következő években Bernbe a XVIII., Vancouverbe a XIX., Canberrába a XX., illetve Münchenbe a XXI., kongresszusra menve nem volt az utazásokkal anyagi gondom.

A müncheni kongresszuson

A Vancouver-i út egyedülálló élmény volt. Bostonban a repülőtéren Fábos Gyula professzor várt, hazavitt Massachusettsbe, majd egy héten át Vancouverbe autóztunk. Éjszakánként campingekben aludtunk és nappal – kényelmes sebességgel - gyönyörködtünk a tájban. Gyula barátom a kanadai kongresszus után Seattle-ben – az ASLA (USA Tájépítész Szövetsége) kongresszusán tartott előadást, ezért Kanadából délnek indultunk, majd a Kordillerákon át az USA északi államain keresztül – összesen nyolcezer-valahány kilométert autózva – visszamentünk Massachusettsbe.

Az IFLA XIX. Vancouver-i kongresszusán, Osmundson (U.S.A.) magyaráz

Az IFLA vezetősége a világkongresszusok helyét, illetve időpontját hat-hét évvel a megvalósítás előtt javasolja, majd legalább három évvel korábban véglegesíti. Magyarországot Koppenhágában, hetvenhétben javasolták nyolcvannégyre. Amikor itthon a MAE-ban a ’táj- és kertépítész’ kollegáknak ezt elmondtam, egyértelműen elutasították azzal, hogy mind a szervezés-kapacitás, mind az anyagi háttérbiztosítás szempontjából erre alkalmatlanok vagyunk. Az előkészítés és a bonyolítás ’társadalmi munkával’ való vállalása, valóban badarság lett volna. A MAE vezetősége, illetve a ’felettes szerv’ szerencsénkre a megrendezés mellett döntött.

A MAE elnök, Z. Miller IFLA elnök és jómagam a siófoki kongresszuson, 1984-ben

Ezerkilencszáznyolcvannégyben a XXII. Kongresszus hazánkban volt. A Nagy Tanács-, a Végrehajtó Bizottság a Kertészeti Kutatóintézet budapesti központjában ülésezett, a bonyolításra az intézet igazgatója kapott megbízást. A kongresszus színhelyéül a SZOT új – nemzetközi színvonalú – siófoki szállodáját jelölték, a ’vendéglátással’ a helybéli Állami Gazdaságot, illetve annak igazgatóját bízták meg. A szervezés, a bonyolítás tökéletesen sikerült, a magyar tájépítészek jeles szakembereknek egyben mesteri vendéglátóknak, bizonyultak. A balatoni hajózástól a tó körüli állami pincegazdaságok borkóstolóin át az ökörsütésig minden volt, ami szemnek szájnak ingere.

Ilikével, Sándorral és egy ’délivel’ Siófokon

A kongresszus előadásai igen sikeresek, elismerést keltőek voltak. Tizenhárom ország referense ismertette – a központi témának megfelelően – hazája településkörnyéki üdülőtájainak funkcióit, azok ökológiai, esztétikai értékeit, fejlesztési lehetőségeit. Ez volt az első alkalom, amikor a ’szocialista államok’, így a Szovjetunió tájépítészei (18 fő) IFLA rendezvényen részt vettek. Taissija Wolftrub a szovjet delegáció vezetője az 1985-ös IFLA NEWS-ban hosszú tudósításban közölte elismerését és azt a meggyőződését, miszerint ha közös erővel fejlesztjük, gazdagítjuk tájainkat, szebb lesz a Föld.

T. Wolftrub és ’szovjet’ kollegák közt

A kongresszus szakmai, baráti, az anyagi vonatkozásai mellett politikai értelemben is sikeres volt. A ’nyugati’ részt vevők a ’szív’, a ’közel-keletiek’ a ’druzsba’ kongresszusának nevezték.

A MAE vezetősége mérlegkészítés után úgy határozott, hogy a széleskörűen eredményes kongresszus sok-sok dolgosa közül kettőt jutalomként Tokióba – a XXIII. IFLA Kongresszusra – küld. Persze nem a nagyon drága repülővel, hanem részint légi, részint szárazföldi, részint tengeri úton. Ormos Ilikére (Baloghné Dr. Ormos Ilona – a szerk.) és rám mosolygott a szerencse. Repülővel átszállással Szibéria közepéig, onnan a transz-szibériai vonattal az Atlanti Óceánig mentünk, majd hajóval Japánig. Leírhatatlan élmény volt. A japán precizitással szervezett rendezvény szakterületi újdonságai, kulináris meglepetései, a sajátos táj gondozásának ökológiai módszerei, a városi zöldfelület-fenntartás meghökkentő technikai bravúrjai maradandó benyomást keltettek.

Távol-keleti ’IFLA-s’ családdal Dél-Koreában, 1992-ben

A legtüneményesebb élmények azonban a kongresszus után vártak ránk. Elutazásunk előtt Bécsből olyan ’jegyeket’ szereztünk száz-száz dollárért, amelyekkel egy héten át éjjel-nappal minden állami tulajdonú szárazföldi, vízi járművön utazhattunk Japán teljes területén. A shinkansen, a gyorsvonat maga volt a csoda, amit használatával láthattunk, annál is több. A látott természeti, táji, építészeti csodák leírása helyett, három Európában szokatlan dologról írnék. Ősi japán szállásunk volt. Egymás melletti helyiségek közepére terített tatamikon aludt nő, férfi. Bútor nem volt. A shinkansen kalauztól megkérdeztem, honnan tudom, hol kell leszállnom, csak japán felirat van az állomásokon. Csodálkozva rám nézett, és azt mondta a jegyére rá van írva – percre – mikor kell leszállnia. A szállásunk jellegtelen környezetben volt. Japánban nincsen utcanév. Reggel megjegyeztem az épület-mentén ásott, mély közműárkot. Visszatértünkkor sötétben nem igazodtunk el, nem találtam az árkot, Kisült, hogy a városban éjjel nem maradhat nyitott árok, estére azt előírásszerűen betemetik, leaszfaltozzák.

Kobe város utcaképe

1986-ban IFLA elnökké választottak. Felelősségteljes, sok munkával járó tisztség. A nemzetközi és regionális konferenciák, szemináriumok, a Végrehajtó Bizottsági-, a Nagy Tanács-ülések előkészítése, levezetése, a Nemzeti Szövetségek, a delegátusok, a Szakterületi Bizottságok (15-20) irányítása sok dologgal, adott estben ’diplomatikus ügyintézéssel’ jár.

A júniusban Varsóban rendezett IFLA-ICOMOS Nemzetközi Konferencia kiemelkedően sikeres volt, akárcsak az IFLA Központi Régiójának augusztusban Dániában tartott szemináriuma.

A leköszönő - izreali nemzetiségű – elnök, Zvi Miller kezdeményezésére Jamaicában találkozott az év őszelején az IFLA Nagy Tanácsa. Mivel erre nem kaptam időben beutazási vízumot, azt javasolták, menjek el Kubába és onnan Jamaicába. Így tettem, de eredménytelenül, mert a kubai magyar követség erőlködése ellenére sem kaptam repülőjegyet, vízumot. Rémregénybe illő körülmények közt töltöttem két hetet Kubában és csak nagy nehezen tudtam visszajönni - egy kelet-német gép elsőosztályos utasaként - Európába.
Ez év szeptemberében az IFLA Prágában nemzetközi tudományos ülésszakot tartott a ’város-perem’ táji kérdéseiről.

Az 1987-es párizsi IFLA kongresszust a francia kollegák a maguk módján, maguknak rendezték. Velem, az IFLA elnökkel nem sokat törődtek. Nem tudok franciául, ők nem beszéltek angolul, németül. Nem tudtam időben elintézni a szállásomat, és mire hosszú taxizás után eljutottam a megnyitó ünnepségre a városházára, az ünnepségnek vége volt. Aztán a kongresszusnak is. Az ’elő-kongresszus’, a Végrehajtó Bizottság, illetve a Nagy Tanács Ülés Chantillyban ennek ellenére igen eredményesen telt.

A XXIV. Előkongresszus helyszíne a Chantilly kastély. (Forrás: Wikipedia)

Első elnökségi időszakomban főként Kelet-Európát, a szocialista országokat jártam. A Szovjetunióba – némi szorongással – akkor mentem először. Moszkvában kétszer, Leningrádban egyszer jártam. Az ’összbirodalom’ Építész Szövetségének elnöke nagy potentát, nem könnyű hozzá ’bejutni’. Az IFLA tagságról – ahogyan megtudtam – csak ő dönthetett. Végül is fogadta ’egy világszövetség elnökét’ és hozzájárult a szovjet tájépítész szervezet taggá válásához. Miután ez sikerült, elmentem az NDK-ba, Csehszlovákiába, Bulgáriába, Romániába. Romániából egy régi barátom – Palade prof. – egyéni, a többi állambéliek rendes tagok lettek.

Z. Millerrel Moszkvában 1989-ben

1988 márciusában H. Kobayashi első elnökhelyettes – Japán ipari nagytőkések szponzorálásával – a Végrehajtó Bizottság tagjait Japánba utaztatta ’tájas’ tanácskozásra. A hétnapos szimpózium idején Japán főbb iparvidékeit látogattuk, előadásokat, tanácskozásokat tartottunk. (Negyedórás előadásért életem legmagasabb honoráriumát itt kaptam.) A tanácskozás megfogalmazásom szerinti konklúziója: ’a jövő század gazdasági, kulturális versenyét a világnak az a régiója fogja megnyerni, amelynek lakói a tájat kreativitásra késztetően alakítják, hasznosítják’.

A Kobayashi tanácskozáson Japánban, 1988-ban

Hollandiában májusban a ’változó mezőgazdaság, változó táj’ konferenciának voltam elnöke. Ekkor találkoztam először a ’túltermesztés-válság’ rémképével. Európa nyugati felén – csődelkerülésre – akkor már millióhektárnyi területen szüntették meg a haszonnövény-termesztést. A rendezvény záróaktusa után az ország földművelésügyi miniszterével folytatott beszélgetésünkön hangzott el, hogy változott a világ rendje, a középkortól kezdődően Európában erdőt irtottak, mocsarat csapoltak – Hollandiában tengert szárítottak – termőföldért, és ennek jó-része mára feleslegesként szinte ’átokká’ vált

A XXV. kongresszus az USA-ban Bostonban volt júliusban. Itt másképp bántak velem, mint előző évben Párizsban. A Szövetség elnöknője a repülőtéren díszvendégként fogadott, megkülönböztetett útlevélvizsgálattal. Meglepetés ért, mert a vizsgáló tiszt vízumpecsétem alján a geometrikus rajzolatot nézve mosolyogva azt mondta: „ön nem párttag”. Ugyancsak meglepődtem. Elszállásolásomkor valami hiba történhetett. Kiraktam a holmim és a titkárságunkra mentem. Visszajőve nem nyílt a szobám ajtaja. Reklamálásomra azt mondták téves volt a szobautalás, a szálloda elnöki lakosztályában lakom, a poggyászom már ott van. Felkísértek a felső, a ’kilátó’ emeleti apartmanba. Az előtérből a nappaliba lépve elállt a lélegzetem. Az egyik távoli sarokban valami feketéllett. Zongora volt. Megszámoltam a helyiségeket. Hét volt.

Boston, a XXV. IFLA Kongresszus színhelye 1988-ban

A kongresszus megnyitó beszédét Sir Geoffrey Jellicoe tartotta. Ebben engem, az IFLA elnökét is üdvözölte. Többek között azt mondta; ’amikor azt hallottam, hogy Önt elnökké választották a szívem örömtől dobbant, kérem Uram képviselje a vasfüggönyön túl még szunnyadó IFLA szellemet, fohászkodunk, hogy ez a szellem életre keltve beteljesítse azokat a reményeket, törekvéseket, amelyeket negyven évvel ezelőtt Cambridge-ben fogalmaztunk’. A szocialista államok szakterületi képviselői számosan vettek részt a kongresszuson. 

Augusztusban Ogrin professzor Ljubljanában ’A városi táj (elmélet és gyakorlat)’ / Urban landscape (theory and practice) címmel szimpóziumot rendezett. Akkor még hosszadalmas volt vízumot szerezni – időben nem fért bele – ezért Ausztriába mentem, és onnan Gälzer prof vitt oda vízum nélkül.
Az Athénban, szeptemberben tartott Szimpózium témája ’Az esztétikai és a funkcionális értékek szerepe a tájtervezésben’. A rendezvényen húsz előadó tartott értékes, a tematikát széleskörűen értelmező, taglaló előadást. Hat ’szocialista állam’, köztük a Szovjetunió szövetségének tagja tartott értekezést.

Ősszel meghívott IFLA elnökként vettem részt a Szlovák Műszaki Főiskola Építész Kara alapításának ötvenedik évfordulójára rendezett konferencián. Az ország IFLA delegáltja Péter Gál a településtervezés oktatójaként tájépítészetet is tanított. (Abban az időben szinte minden ’szakos’ évfolyamunkon volt egy szlovák állampolgár hallgatónk.)

Az előzőekben leírtakról, a részletekről azért tudtam írni, mert véletlenül megtaláltam az ’IFLA YEARBOOK’ 1989-es példányát. Ebben – többek között – szerepel a főtitkár javaslata a versailles-i titkárság megerősítéséről, illetve főállású IFLA igazgató kinevezéséről is. Ennek bérét a tagság többségét adó angol-nyelvű szövetségi tagok teljes összegűre emelt tagdíja fedezte volna. Mivel az érdekeltek erre nem voltak hajlandók, viszályok alakultak, következtükben az angol-nyelvűek végül kiléptek az IFLA-ból.

A XXVI. kongresszus Manilában, a Fülöp-szigetek fővárosában volt. Bostonhoz viszonyítva a szigetek állama egészen más világ, szellős öltözékben nyüzsgő – többnyire mosolygó – embertömeg az utcákon. És persze párás hőség. I. P. Santos, a régió elnökhelyettese a végrehajtó bizottság tagjainak megérkezésünkkor testre szabott különleges anyagból készített, míves szabású ingeket varratot. Így öltözötten fogadott bennünket Corazon Aquino az ország elnöknője. Bemutatkozásunkkor azt mondtam, hazámban a férfiak ilyenkor kezet csókolnak, megengedi-e ezt nekem az első itteni magyarnak. A ’szép asszony’ mosolyogva azt mondta igen, de nem az elsőnek. (Valaki megelőzött, talán a Nagykövetünk.)

A XXVI. IFLA Kongresszuson 1989-ben ’egyen-ingben’

Ugyancsak 1989-ben – nyár végén – volt az első, a Szovjetunióban rendezett IFLA szimpózium Moszkvában, Leningrádban, illetve a világszerte híres cári parkokban, kastélyokban. (Zárójelben jegyzem meg, hogy IFLA elnökként ugyancsak jó dolgom volt a szovjet Birodalomban).

A következő évben 1990 tavaszán Portugáliában, Oportoban rendezett szimpóziumot a központi régió. Jól sikerült, számomra különösen jól, mert a ’szőlő-táj’ olyan sajátos csodájára találtam, amilyent addig csak álmaimban láttam. A szintvonalak mentén a lejtőaljtól a horizontig párhuzamos sorokban ívelődve futó szőlősorok látványa lélegzetállítóan szép volt.

A XXVII. kongresszust megelőző Nagy Tanács ülésen feszült volt a hangulat az emelni szánt tagdíjak, illetve a fizetni javasolt IFLA igazgató, titkárnő ügyében, ezért a Norvégiában, Bergenben tartott kongresszuson a ’háttérben’ heves viták, vádaskodások alakultak. Valaki hazugnak nevezett. Nem bírtam, rosszul lettem, orvoshoz vittek. Magyar volt, megértett. Azt mondta a következő repülővel menjek haza. Hallgattam rá.

Viharból viharba kerültem. Az idehaza forrongó ’új világban’ három jelölt közül Rektorrá választottak. Hogy az lehessek – mivel tíz éven át már nyugdíjas voltam – a köztársasági elnök, Göncz Árpád - másodszor nevezett ki egyetemi tanárrá. Túl voltam a hetvenen.

Az IFLA-val még háromszor találkoztam. Kilencvenkettő májusában a szomszédos Bécsben a központi régió szimpóziumán vettem részt, illetve szeptemberben ’Immediate Past Presidentként’ az IFLA XXIX. Kongresszusán Szöulban, Koreában voltam.

Kiránduláson Dél-Koreában 1993-ban

Befejeztével a félsziget déli partjától alacsonyan szálló géppel repültem a fővárosig. Felejthetetlen élmény volt. Az ország jelentős részét gondozott erdők borítják. Az erdőségek, a települések, a vonalas létesítmények, illetve a művelt felületek együttese funkcionális, esztétikai értelemben igényesen tervezett, gondozott monumentális méretű tájkompozíció érzetét keltette.

Emlékfa-ültetés Dél-Koreában, 1992-ben

Kongresszus résztvevők Dél-Koreában

Tájépítész Flóra unokám segítségével – kilencvenhárom évesen feltehetően utolsó alkalommal - vettem részt IFLA kongresszuson Fokvárosban, Dél-Afrikában. Mégpedig Dr. Dömötör Tamás jóvoltából, aki a Magyar Tájépítészek Szövetsége elnökeként az IFLA által alapított Jellicoe-díjra javasolt. Megkaptam, személyesen kellett átvenni.

Mőcsényi Mihály

IFLA news1980 címlaprészlet

A kezdet és a befejezés


vélemény írásához jelentkezzen be »