Józan ész, véget érsz? - gondolatok a műemlékvédelem ügyével kapcsolatban

Dr. Szigethy Balázs igazgatásszervező, jogász, okl. közigazgatási menedzser, de főleg aggódó műemlékvédő hozzászólása - összegzése a műemlékvédelem ügyében elindult vitához.

Az elmúlt napokban, hetekben, örömmel olvasgattam az Építészfórumon kibontakozó nyílt levélváltást a műemlékvédelem, örökségvédelem helyzetével kapcsolatban. Na nem azért örömmel, mert a jelenlegi (vagy az elmúlt sok évnyi) helyzet bármi örömre adna okot, hanem azért, mert végre történik valami. Történik valami, ami beszédtéma lett és az örökségvédelem az érdeklődés zéró pontjáról ezekkel a levélváltásokkal bekúszott, ha nem is az érdeklődés középpontjába (ez bármikor hiú ábránd lenne), de legalább egy kicsit a perifériára, legalább a kapcsolódó szakmákon belül. Mindemellett persze sajnálatos, hogy mindehhez egy elnök lemondására volt szükség. Mindenesetre beindult egy kis felbolydulás ebben a fáradt, bágyadt műemlékes iparágban. A jogszabályváltozások hírére mindenki felkapta a fejét, ki ezért, ki azért.

Július 1-jétől megszűnt az örökségvédelmi szakigazgatási szerv építésügyi hatósági jogköre. Ez volt az alapvető kiindulási pont (vagy utolsó csepp?) ahhoz a nyílt levélhez, amelyet – többek között – a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakemberei – természetesen magánszemélyként – útjára bocsátottak, tanúbizonyságot téve a befolyásmentes szakmaszeretetükről. Ezzel a levéllel azóta (jelen gondolatok szerkesztése idején) már közel nyolcszázan fejezték ki egyetértésüket. Közöttük (nem tagadhatom) én is.

Azt sem tagadhatom viszont, hogy bár a levél nagy része alapvető igazságokat tartalmaz (persze ez is nézőpont kérdése, de túl filozófiai lenne egy ilyen fejtegetésbe belevágni), azonban az egész kiváltó okot, az építésügyi hatósági jogkör megszűnését személy szerint (és kövezzenek meg bátran érte) nem tartom ördögtől valónak.

Természetes, hogy ez egyfajta presztízsveszteség az ágazaton belül. Természetes, hogy félelmet kelt, hogy a csökkenő feladatok további létszámcsökkentéseket eredményezhetnek az egyébként is a végletekig leharcolt állományú ágazatban. Ugyanakkor (és most akik meg akartak kövezni, tegyék a szívükre a kezüket) ki szeretett az érdemi hatósági ügyekkel (is) foglalkozó ügyintézők közül ügyindítási értesítéseket, szakhatósági megkereséseket írni, ki szerette a közművek hozzájárulásait a döntésekbe begépelni, ki szeretett tulajdonosok után kutatni az ingatlan-nyilvántartási adatbázisból? Nagyon nagy baj, ha a felszabaduló időt a műemlékekkel, a helyreállítások figyelemmel kísérésével, azaz szakmai munkával lehet tölteni?

Nem feltétlenül csak rossz hozadékai vannak tehát egy ilyen döntésnek. A kérdés sokkal inkább az, hogy hogyan és ki látja majd el a feladatot ezután. Itt azért már akad néminemű probléma. Elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor a jogszabályalkotást, a közigazgatás jelenlegi átalakítási folyamatait már globálisan kell szemlélni, úgyhogy kicsit elkalandozunk.

Az Országgyűlés elfogadta a járási törvényt. Mindez alapvetően a kormányzati kommunikációban a közigazgatás új korszakát, a jó állam eszméjének térhódítását és ezáltal az egyablakos ügyintézés kiteljesedését jelenti. A közigazgatás átalakítása valójában már a rendszerváltozás óta várat magára és alapvetően jó hír számunkra, ezen állam polgárai számára, hogy valaki végre hozzányúlt a rendszerhez, felismerte a változtatás szükségességét.

Nem folynék bele abba, hogy a folyamatba helyezett intézkedések közül melyek hoznak közigazgatási szempontból valós eredményt, és melyek inkább politikait. Akármilyen gondolatsort indítanék is el, az valójában szubjektív lenne és valamelyik politikai oldal szimpatizánsainak bizonyára fájna, én pedig nem szeretnék senkinek fájdalmat okozni. Megszületnek hát jövőre a járások. Megszületett az a döntés, ami által letisztultabbá válhat a szétzilált államigazgatás. Egy kézben a hatóságok, a hatósági feladatok, megtörténik a humánerőforrás racionalizálása és megvalósulhat a költséghatékony működés, valamint ami az ügyfelek szempontjából cseppet sem mindegy, az egyablakos ügyintézés. Illetve majdnem.

Ugyanis éppen most érkeztünk meg rövid kalandozásunk végére, vagyis a kapcsolathoz a járások és az építésügyi hatóságok között. Lássuk csak az örökségvédelmi jogszabályok és ezáltal az örökségvédelem rendszerének változására vonatkozó indokolást, ami szintén megjelent az Építészfórumon egy korábbi cikkben, Hogyan toljuk ki a szakmát a döntéshozatalból? – lemondott dr. Tamási Judit, a KÖH elnöke címmel.

"A most kialakítandó új közigazgatási rendszerrel, az önálló építésügyi hatósági hivatalok működésével az építési engedélyezés folyamata új körülmények közé fog kerülni. Az önálló építésügyi hatóságok az engedélyezési eljárás során a különböző szakmai előírások betartását szakhatósági állásfoglalások beszerzésén keresztül tudják biztosítani. Az új rendszer szükségtelenné teszi az önálló építésügyi hatósági jogkörnek a Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Irodájához történő telepítését, hisz a szakmai elvárásaikat szakhatóságként (hasonlóan más, az engedélyezési eljárásban közreműködő szakhatósághoz) maradéktalanul érvényre juttathatják. A megváltozott rendszerben az építésügyi hatósági eljárásban az önkormányzati érdekérvényesítésnek is a szakhatósági jogosítványokkal rendelkező önkormányzati részvétel lehet az eszköze. Az így létrejövő tiszta jogi helyzetben az önálló építésügyi hatóság minden érdekelt bevonásával tudja az eljárást lefolytatni, és nem jön létre az a visszás helyzet, ami a mai állapotot jellemzi, hogy két szomszédos épületre két különböző szemléletű építésügyi hatóság külön-külön eljárásban ad építési engedélyt. A módosító javaslat teremti meg azt a jogi helyzetet, amely szerint a Kulturális Örökségvédelmi Iroda, mint szakhatóság vesz részt az építésügyi hatósági eljárásban." (idézet a T/6474/1 irományszámú módosító javaslatból)

Amire elsőként felkaptam a fejem, az a szomszédos épületekre, más szemléletű hatóság által kiadásra kerülő építési engedély folytán fennálló visszás helyzet. Ugyan már miért ne lenne más szemléletű az építésügyi hatóság egy védett és egy nem védett épület esetében, amikor a két épület éppen az egyik, ráadásul jogszabály alapján fennálló védettsége miatt teljesen más szemléletet követel? Persze aztán gyorsan lapoztam is, hiszen ez nem az én szakmám és én még azért megtanultam annak idején azt, hogy más szakmájába tudatlanul nem illik beleszólni…

Ugyanakkor az értetlenségem továbbra is megmaradt, mert nem teljesen világos, hogy eddig miben volt más szemléletű a két építésügyi hatóság. Az építésügyi hatósági jogszabályokban? Avagy az örökségvédelmi jogszabályokban? Amennyiben az előbbiben, akkor bizony súlyos hiba történt, hiszen itt meglehetősen egzakt dolgokról van szó, ebben az esetben nem a jogszabály módosítása, hanem az eljáró hatóságok szigorú ellenőrzése lenne a feladat. Amennyiben az utóbbiban, akkor pedig teljesen evidens a szemléletbeli eltérés és nyilvánvalóan a továbbiakban sem fog ez változni, hiszen az eljáró műemlék-felügyelő (remélhetőleg) továbbra is a felkészültségének, a szakmai elvárásoknak és a védett épület megóvásába vetett hitének megfelelően fogja kialakítani szakhatósági álláspontját, ami köti az eljáró építésügyi hatóságot.

Mindez azonban mellékvágány, nem erre szerettem volna felhívni a figyelmet, hiszen a levélváltások és hozzászólások során többen is kivesézték már többek között ezt a témát is. Sokkal inkább arra, hogy ha figyelmesen elolvassuk a szöveget, akkor abból kiderül, hogy egy önálló építésügyi hatóságról van szó benne. Ráadásul olyanról, amelynek eljárása során az önkormányzatok is (csak) szakhatósági jogosítvánnyal rendelkeznek majd az érdekérvényesítésük céljából. Igen ám, de vajon hol van ez az új, önálló hatóság?

Ugyanis a járási törvény az építésügyi hatóságot nem nevesíti, mint a járási hivatalokhoz kerülő szervezeti egységet, egyelőre tehát minden marad a régiben, az elsőfokú építésügyi hatósági jogkört az ágazati jogszabályokban meghatározott jegyző látja el. Az a jegyző, akinek az új önkormányzati törvény megfelelő passzusainak hatályba lépését követően már nem is a képviselő testület, hanem közvetlenül a polgármester a főnöke.

Nos, ennek fényében mindenki döntse el maga, hogy előre léptünk vagy hátra. Mindenesetre jó lenne, ha a kibontakozni látszó vita nem a szakmainak álcázott politikai erők sárdobálásának lenne a terepe, mivel egyes szervezetek láthatóan aktivizálták magukat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal új elnökének kinevezése kapcsán (mielőtt félreértés esne, előző mondatommal nem az Építészfórumra céloztam, a linket a tájékozódás kedvéért szúrtam be ide). Mindezt úgy, hogy sem a kulturális kormányzat, sem a hivatal nem mondott egyelőre sem A-t, sem B-t semmire, így az sem teljesen világos számomra, hogy valójában mi ellen vagy mellett lehet így szót emelni, tüntetni.

Kérem egyúttal az újabb megkövezést, de államtitkár úr azon észrevételével is egyet kell értenem, hogy fontos a pénzügyi-gazdasági szektor bevonása az örökségvédelem területére, annak ellenére, hogy ha meghallom azt a műszót, hogy ingatlanfejlesztő (valójában az ingatlan sorsával egyáltalán nem törődő, a maximálisan kiaknázható haszon érdekében tevékenykedő, kompromisszumot nem ismerő vállalkozó), akkor bizony kiver a víz. Egyetértek abban is, hogy elsődleges feladat az egyensúly megteremtése, azonban nyilván, ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor már évek óta magától megteremtődött volna ez az egyensúly. Kicsit szókimondóbban valóban kereszteződés előtt áll az örökségvédelem, és most fog kiderülni, hogy a szakmaiság győz vagy a pénzpiaci lobbi.

Remélem, hogy bízhatunk még abban, hogy valaki hajlandó lesz felismerni, hogy kulturális örökségünk egyben egy eleddig kiaknázatlan gazdasági potenciált jelent, munkahelyteremtési lehetőséget, megfelelő adókedvezmények bevezetésével a szakipari feketegazdaság fehérítési lehetőségét, és természetesen egy olyan nemzeti vagyont, amely történelmünket, identitásunkat, nemzeti hovatartozásunkat tükrözi, jelképezi és befolyásolja. Sajnos az ágazati jogszabályok módosításának iránya nem ezt tükrözi.

Szokásomtól eltérően most nem szúrok be ebbe a szövegbe egyetlen frappáns idézetet sem, ellenben felhívom az összes résztvevő figyelmét a sokoldalú kommunikáció fontosságára (sokszor látom cikkekben mind a mai napig, hogy kulturális és örökségvédelem, tehát a témában megnyilvánulók még magával a fogalom jelentésével sincsenek sokszor tisztában), a sajtónyilvánosságra, a szigorú szakmaiságra és amennyire csak lehetséges, a politikamentességre.

Sopron, 2012. július 8.

dr. Szigethy Balázs
igazgatásszervező, jogász, okl. közigazgatási menedzser
de főleg aggódó műemlékvédő