Kevésbé szúrós: a Tüskeuszoda

A Tüskecsarnok karakteres épülete mellett átadott uszodát a visszafogottság, egyszerűség és tisztaság jellemzi. A Pintér Tamás és Kádár Mihály tervezte Tüskeuszoda csak jelzésszerűen utal a csarnokra, terének kialakításában a funkcionalizmus uralkodik. Bán Dávid írása.

A lágymányosi egyetemi kampuszon jó két évtizedig félkészen árválkodó, a különleges formájú tetőbevilágítóiról elnevezett Tüskecsarnok tényleges befejezésére végül 2014-ben került sor. Az átadón már elhangzott, hogy a beruházás itt nem zárul le, a csarnok szomszédságába épülő uszodával teljesül ki a sportkomplexum. Az uszoda alapjai évtizedeken keresztül – még a csarnokénál is tovább – kezdetleges állapotban álltak, az előkészített mélyalapozás fölé a belvíz csinos kis tavat alkotott. Eredetileg 2015 második felére tervezték az elkészült épület megnyitását, de a hivatalos átadó végül idén márciusra tolódott.

A két építész által közösen tervezett új épület generáltervezését Kádár Mihály és a TSPC iroda készítette és vitte végig a teljes építési folyamat során. Már a tervezés első pillanatában eldőlt, hogy az uszoda épülete semmiképpen nem szeretne a Lázár Antal által elképzelt, igen domináns Tüskecsarnokhoz igazodni, a kapcsolódásra legfeljebb jelzésszerű megoldások utalnak majd. Így a két egymásnak köszönő épület együtt egy tényleges sportkomplexummá állhat össze. Az uszodát megrendelő Nemzeti Sportközpontok alapvetően egy, a nagyközönség számára is használható, FINA minősítésű sportlétesítménynek szánta, benne egy 50 méteres verseny- és egy – mozgatható fenéklemezzel könnyen módosítható mélységű – 25 méteres gyakorló medencével. Az építészeti tervekben, éppen a környezet meghatározó építményei miatt, egy visszafogottabb, tisztább, szerényen meghúzódó építmény bontakozott ki, amely jól kezelhető, olcsón és praktikusan karbantartható, és ahol mindennek funkciója van.

A tervezést két tényező nehezítette, egyrészt a szűkös és többször változó költségvetés, másrészt a kivitelezéssel párhuzamosan zajló szakaszos tervezés. Éppen ezért a tervezés és megvalósítás folyamán többször és jelentős mértékben módosítani kellett a tervet, az utolsó részleteket jóformán az épület fejlődésével párhuzamosan véglegesítették. A területen folyamatos gondot okozott a talajvíz, egy alkalommal pedig az árvíz akasztotta meg a munkálatokat. Emiatt az épület tömegkialakítását újra kellett gondolni, és azt az eredetileg tervezetthez képest 80 cm-rel meg kellett emelni.
 

Szintén változás történt a homlokzat megjelenésében, amelyet eredetileg homogénnek szántak, de végül vegyes kialakítású lett, színeit tekintve azonban megmaradt a visszafogottság. Költségtakarékosság érdekében, a lábazat fölé vakolt homlokzat került a korábban elképzelt kerámia és fémlemez burkolat helyett. A nyílásarchitektúra viszont az eredeti tervek szerint valósulhatott meg a játékosság jegyében, ahol a különböző méretű ablakok szinte szabálytalanul ugrálnak a homlokzat teljes felületén. Egyedül a keleti oldalon található főbejárati rész lett szabályosabb, feszesebb a nagy felületű, rendezett üveghomlokzatnak köszönhetően, ami egy nagyvonalú bejárati teret eredményezett.

A tetőre elhelyezett felülvilágítókban – ha nem is akkora mennyiségben, mint eredetileg tervezték –a Tüskecsarnok sziluettje köszön vissza. A két épület közötti közvetlen kapcsolatot a nyaktagban létrehozott átjáró jelenti, amelynek megtervezésében Lázár Antal is közreműködött. A két épület fogadóterét egy zárt, üvegezett folyosóval kötötték össze, így a komplexum valóban egységként tud működni, a különböző sportágak képviselői könnyen, akár átöltözés nélkül járhatnak át az épületek között. Az átjáró kialakítása ugyan eleinte nehézségekbe ütközött, mert ehhez vízzáró rétegeket és résfalat kellett áttörni, de a tervezés során ötletes, megkerülő műszaki magoldásokkal sikeresen megoldották ezeket.
 

A terep enyhe lejtése miatt a főbejárat magasabban található, majd az uszodatérből az egy szinttel lejjebbi kertes pihenőrészre nyílik kijárás. A belső teret az uszodák megszokott, racionális elrendezése szerint alakították ki: a kétoldali lelátó alatt húzódik meg a kiszolgáló infrastruktúra – öltözők, orvosi szoba, szauna, rekreációs lehetőségek –, a teljes uszodagépészet pedig a pinceszintre került. Az uszodatér tetejét belülről egy segédtartó szerkezet egészíti ki, amelyen nyíltan futnak a gépészeti elemek. Mindez semleges, antracitszürke színt kapott, a lelátókon ülőknek nem vonzza oda a tekintetét. A hagyományos elrendezésnek köszönhetően minden funkciónak sikerült helyet találni a beltérben, így az épület kubusából semmilyen elemnek nem kellett kilépnie.

Összességében öncélú építészeti elemektől mentes, a praktikum és az egyszerűség jellemzőit magában hordozó épület jött létre.

Bán Dávid